Csiki-csuki játék

Mikor reggel House felébredt, nem találta maga mellett a nőt. Kényelmesen heverészett egy darabig, aztán nyújtózkodott néhányat, végül pedig nagy nehezen kikászálódott az ágyból.
Lisát a konyhában találta, hálóköntösben, hátrakötött hajjal, karján Rachellel. Éppen bébipapit rakott a mikroba. Elindította a melegítést, és hátrafordult. Megpillantva a férfit elmosolyodott, a kislányt beültette az etetőszékbe, és odasétált House-hoz, aki átkarolta a derekát, és magához húzta.
– Jó reggelt! – köszönt neki Lisa.
– Én mit kapok reggelire, mami?
– Az attól függ, mit szeretnél?
– Lássuk csak… – ráncolta homlokát Greg – Téged.
A nő elnevette magát, és egy csókot nyomott a férfi szájára.
– Főztem kávét. Kérsz? – kérdezte Lisa, és egy kissé hátrébb lépett.
House bólintott, mire a nő fogott két bögrét, és kávét töltött beléjük. Aztán kivette a mikróból a bébipapit, és leült lányával szemben, hogy megetesse. Rachel egész nyugodtan tűrte, ahogy anyja a reggelit diktálta belé, House pedig egy másik székre telepedett le. Kávéját kortyolgatva tett megjegyzéseket a nőre.
– Nem hiteted el velem, hogy ezt te még élvezed is! – mondta, ahogy végignézett az anyaszerepben tetszelgő Cuddyn.
– Hát ne hidd!
– De most komolyan! Könyékig turkálsz a trutymóban, amit ételnek neveznek, a gyereked szájából előbugyogó kaja pedig leginkább fordított perisztaltikás végbélmozgásra emlékeztet. És még élvezed is? Ezt senki nem veszi be…
– Volt már rosszabb is a helyzet, elhiheted. De engem nem zavar.
– Jaj, ne már…
– House, ez kötelesség! Együtt jár azzal, hogy gyerekem van. Hogy anya vagyok.
– De a kötelességeket senki nem szereti! Még te sem!
– Néha élvezem…
– Miért?
Lisa felpillantott ügyködéséből, és a férfi szemeibe nézett.
– Mert tudom, hogy egy idő után már saját magának fogja ugyanígy lapátolni az ételt. Aztán később már mindkét kezében evőeszköz lesz, és végül… – a nő sóhajtott egyet. – Egyszer évekkel később majd végignézek rajta, és mérhetetlenül büszke leszek. Mert mindezekre én tanítottam meg! És ugyanezt játsszuk végig minden mással is.
– És mi van, ha nem így lesz? Mi van, ha mégsem sikerül belőle tökéletes kis álomkölyköt csinálnod? Ha nem tudod majd vitrinben mutogatni? „A nagy attrakció: íme, az én lányom!”
– Nem akarom mutogatni!
– Dehogynem!
– Ő nem vásári majom, House, hanem a gyerekem.
– Nem is a tiéd! Te csak annyira anya akartál lenni, hogy még egy ilyen hülyeséget is bevállaltál…
Lisa szemébe könnyek szöktek a dühtől, és elfordult a férfitól.
– Ezt a beszélgetést most hagyjuk abba!
– Látod, erről beszélek! Még megvédeni sem vagy képes a saját igazadat, mert te is érzed, hogy ez az egész csak egy színjáték!
– Menj el, House! – csattant fel a nő, és az asztalra vágta a kiskanalat. Zokogását visszafogva támadott a férfira. – Miért csinálod mindig ezt? Élvezed, hogy állandóan megalázhatsz? Miért nem vagy képes egyszerűen csak elfogadni a dolgokat, úgy, ahogy vannak!? Semmit nem kértem tőled! Nem várom el, hogy babusgasd, hogy etesd, pelenkázd, vigyázz rá! Nem kell még csak ránézned sem! Csak fogadd el! Ennyi…
House megkövülten bámulta Lisát, és némi szégyenérzet fogta el.
– Ne haragudj! – motyogta halkan. – Nem állt szándékomban megbántani téged.
– Tudom. A szándékod az volt, hogy megalázz. Ismét! – tajtékzott Cuddy. – Fogalmam sincs, miért hallgatlak még egyáltalán. Szedd össze a holmidat, és tűnj el innen!
A nő felállt, és a mosogatóhoz lépett, hogy egy szivaccsal letakarítsa az asztalt. House is felemelkedett, de kétségbeesetten nézett Lisára.
– Ne dobj ki! – mondta még mindig csendesen.
– Mi? – fordult hátra Lisa.
– Ne dobj ki! Nem akarlak egyedül hagyni.
– Te… egyébként jól vagy? Mégis mit képzelsz magadról? Az egyik percben a sárba döngölsz, a következőben pedig már a talpamat nyalod?
– Az éjjel azt mondtad, hogy szeretsz.
– Visszaszívom!
– Na, ezért nem tetszik, hogy gyereked van! – emelte meg a hangját most már House is.
– Mert nem körülötted forog a világ?
– Mert kettőnk között áll!
Lisa válasza elakadt félúton a férfi szavait hallva. Összeszűkült szemmel vizsgálta House arcát, és magában azon gondolkodott, hogy pozitívan avagy negatívan értékelje a megjegyzést.
– Mit értesz ezalatt, egész pontosan?
House megcsóválta a fejét, és lemondóan válaszolt.
– Arra gondoltam, hogy reggel együtt fogunk felkelni, aztán a kórházba is mehettünk volna… együtt. De te reggel nem voltál sehol.
Lisa megenyhülve nézett rá. Sosem hitte, hogy House komolyan is elgondolkodott már kettejükről.
– Az élet nem csak erről szól – mondta, és odalépett a férfi elé, hogy megsimogassa az arcát. – Rachel nem közöttünk áll. Vagy inkább pontosabban fogalmazok: Nem Rachel áll kettőnk között.
– Akkor én most hazamegyek – szólt House, és elfordult.
– Greg… – fogta meg a karját Lisa, hogy megállásra kényszerítse.
– Az imént még ki akartál dobni. Nem kell, megyek magamtól. Csak engedj el.
És a nő nem tehetett mást, hagyta, hogy House visszabotorkáljon a hálószobába összeszedni a holmiját. Mikor visszatért az előszobába, ott találta Cuddyt a bejárati ajtónak dőlve.
– „Csak a testemen keresztül!”-t játszol? – kérdezte gúnyosan.
– Greg – kezdte a nő, mintha meg sem hallotta volna a férfi szavait, – hidd el, hogy én is szeretnék melletted ébredni reggelenként, szeretnék veled bemenni dolgozni. És szeretnék néha normálisan is hozzád szólni, nem mindig úgy, mint egy rendetlen alkalmazottamhoz. Szeretném, ha sokkal jobban az életemhez tartoznál, de mindezekhez te is kellesz – Lisa vett egy mély levegőt, és halkan, szinte magának mondva, folytatta. – Sosem gondoltam volna, hogy ilyeneket mondok majd, és éppen neked, de… megtörtént. Fogalmam sincs, hogy tudnám ezt az egészet felvállalni… Én nem akartam, hogy ez legyen! – nézett kétségbeesetten a férfira.
– Nálad jobban csak egy ember akarta kevésbé, elhiheted…
House odalépett az ajtóhoz, és lenyomta a kilincset, de Lisa még feltartotta.
– Az a baj, hogy te képtelen vagy változni, House. Ha csak egy kicsit is hajlandó lennél alkalmazkodni…
– De mint tudjuk, erre képtelen vagyok.
– Szerintem pedig csak makacs vagy!
– Ugyanaz.
Cuddy megcsóválta a fejét, és már éppen reagálni készült, mikor kopogtak. Az érkező nem várt invitálást, kinyitotta az ajtót, egyenesen a párnak. Ijedten ugrottak arrébb, de csak egy fiatal lány dugta be rajta a fejét.
– Oh, te vagy az, Tammy? – sóhajtott megkönnyebbülten Lisa. Csak a bébiszitter az.
– Jó reggelt, Dr Cuddy! – köszönt a lány, és bezárta maga mögött az ajtót. Közben ő és House kölcsönösen méregették egymást. Mikor a nő ezt észrevette, azonnal megszólalt.
– Nos, az úr itt… öhm… az egyik kollégám. Dr House.
– Örvendek – nyújtotta a karját a lány, és meglepő módon a férfi viszonozta.
– Szóval maga vigyáz a kis bőgőmasinára, amíg anyu a kórházban patáliázik?
– Fogd be! – szűrte a fogai között Lisa.
– Lefeküdt vele, ugye? – kérdezte kajánul Tammy Cuddytól, aki erre csak hápogni tudott.
– Maga mindenbe beleüti az orrát? – nézett egyre szűkebb szemmel House a lányra, aztán Lisához fordult. – És te ezt el is nézed neki?
– Tammy, kérlek, most menj be a konyhába Rachelhez! – jött meg végre a nő hangja is.
A lány vigyorogva elvonult. House rögtön Lisára támadt.
– Mért nem mondtad, hogy így összebratyiztatok? Az egész szerelmi életedet vele beszéled meg?
– Nem! Semmit nem tud rólad. Kicsit cserfes és szemtelen, de kedvelem. Rendes lány, és nagyszerűen bánik a lányommal.
A férfi vállat vont.
– Épp menni készültem.
– House – szólalt meg lassan a nő. – Menjünk együtt!
– Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne… Ha… a kis kabbala-babád észrevenné, biztos kicsapná a hisztit.
Lisa értetlenül nézett House-ra.
– Rossira gondoltam! – segítette ki a férfi.
– Mióta érdekel téged, hogy mit szól hozzánk?
– Pff! Most dátumot vársz tőlem? Lássuk csak… mondjuk, mióta majdnem beiktattad a két közös éjszakánk közé őt is.
Lisa aggodalmas arccal hátat fordított House-nak, és megrázta fejét.
– Nem tudom, mit tegyek… Nem akarom megbántani Davidet, ő olyan… jó hozzám. Ugyanakkor azt érzem, hogy… – hirtelen visszafordult, és a férfi szemébe nézett. – Szükségem van rád, Greg. De nem megy: egyszerűen képtelen vagyok dönteni, hogy mit is akarok igazán. És ami azt illeti, te sem könnyíted meg a helyzetem.
– Hát, bocs! Ha te még a döntésnél jársz…! – mondta, azzal egy vállrándítással kitárta az ajtót, és elhagyta a házat.
Cuddy nem ment utána, eszében sem volt még többet könyörögni a férfinak. Így is túllőtt a célon, és kicsit kényelmetlenül érezte magát emiatt. De innen már nem volt visszaút: House már tudja, hogy szereti, és Lisa számára is világos volt, hogy a férfi sem közömbösen érez iránta. Máskülönben nem hagyta volna ott Lydiát a lakásában, érte.
Tammy lépett ki váratlanul a konyhából, Rachellel a karján. Ránézett hálóköntösben ácsorgó munkaadójára, és szavak nélkül is tudta, hogy a férfi nem reggeli üdvözletért ugrott be Cuddyhoz.
– Elment már? – kérdezte a nőtől. – Egyébként ki volt ez a paraszt?
Lisa elmosolyodott a lány szavain.
– Jaj, Tammy, inkább ne is kérdezd…!
– Hűha, maga totál bele van zúgva! – vonta le a következtetést a lány.
– Ettől félek én is – válaszolt lemondóan Cuddy.
– Na és akkor mi lesz Rossival? Azt hittem, ő az esélyes befutó.
– Tulajdonképpen mért is érdekel téged a szerelmi életem? – kérdezte a nő House szavaira gondolva.
Tammy vállat vont.
– Nagyon a szívemre venném, ha boldogtalannak látnám. Mostanában amúgy is olyan zárkózott.
– Sok gondom van, és nem csak itthon, hanem a kórházban is – mosolygott a lányra Lisa. – De rendes tőled, hogy aggódsz értem.
Azzal otthagyta Tammyt a gyerekkel, és elment felöltözni. Sietett, nem akart elkésni, és azt sem akarta, hogy House-szal egy időben érjen be.
Aztán a kórházban meglepődve konstatálta, hogy a férfi már az irodájában ült, csapata pedig a diagnosztaszobában, tétlenül. Cuddy – csodálkozva saját nyugalmán – ment be a teamhez, négy darab kék mappával a kezében.
– Jó reggelt! – köszönt nekik, és eléjük rakta az új esetet. – A lazsálásnak vége. Negyvenhat éves férfi, váratlanul stroke-ot kapott a fia baseballmeccsén. A sürgősségin már csináltak teljes vérképet. Semmi nem utal arra, hogy mi okozhatta – adta meg a kellő információt Lisa, azután az üvegablakon át bekopogott House-hoz. – Emeld fel a hátsódat, és indíts dolgozni!
Dolga végeztével elhagyta az osztályt, és visszament irodájába. Délelőttje aránylag nyugodtan telt, elintézett pár telefont, volt egy fontos megbeszélése, amúgy meg az adminisztrációval foglalatoskodott. Egy óra körül Rossi is benézett.
– Szia! – köszönt a nőnek.
– Szia!
– Ne haragudj, hogy csak most esek be, de más dolgom volt!
– Semmi baj – mosolygott Lisa. – A lényeg, hogy bejöttél.
– Igen, nos, ebédeltél már?
– Dehogy!
– Akkor gyere, együnk valamit!
Lisának semmi kifogása nem volt az ötlet ellen, így levonultak az ebédlőbe. Semleges dolgokról beszélgettek, és a nő elsődleges célja a kettejüket érintő témák elkerülése volt. Nem akart konfliktust, és még nem tudta, hogyan mondja el Davidnek az igazságot. Valahol sajnálta az egészet, mert nehezére esett lemondania egy ilyen nagyszerű emberről, de rájött, hogy vele képtelen lenne együtt élni. Bár House-szal is veszekednek állandóan, az egészen más. Ezer éve ismerték egymást, és nemes egyszerűséggel csak azt lehetett mondani rájuk, hogy „tűz és víz”. Mégis összetartoztak. Nem bírt meglenni a férfi nélkül.
Mindeközben House elküldte csapatát, hogy futtassanak le néhány tesztet, hátha a sürgősségin benéztek valamit. Ő maga Wilson kanapéját rohamozta meg, korpusza kényelembe helyezése végett. Barátja már megszokta effajta cselekedeteit, de tudta, hogy House sosem ok nélkül látogatja meg. Valami indoka mindig volt. Wilson ránézett a férfira, de semmit nem tudott leolvasni arcáról, talán némi hezitálást.
– Halljam! Mit követtél el megint? – szólalt meg pár percnyi hallgatás után Wilson, de House nem válaszolt. Így a férfi tovább próbálkozott szórabírásával. – Nem mondasz semmit? Azt akarod, hogy találgassak vagy egyszerűen csak azért ültél be ide, hogy hülyét csinálj belőlem? – House továbbra sem szólt egy szót sem. El akarta mondani barátjának a történteket, de nem tudta, hogy fogjon hozzá. És ahogy elnézte, Wilson most nem épp a legkomolyabb hangulatában volt. – Szóval a hallgatásoddal akarsz rávenni, hogy megkérdezzem, mi történt. Tehát? Mi történt, House?
De a kérdezett felelet helyett felállt, és kisántikált a szobából. Irodája előtt azonban megtorpant. Odabent egy nőt pillantott meg háttal ülve. Azt a nőt, akit legutoljára tegnap este látott, de nem legutolsóként. Lehajtotta fejét, majd egy határozott mozdulattal benyitott.
Lydia ijedten hátrafordult, de nem szólt semmit. House a helyére ment, és leült vele szemben.
– Nincs mentségem.
A nő bólintott. Aztán csendesen megkérdezte.
– Vele voltál, igaz? Cuddyval – House azonban nem válaszolt. – Nem kell hazudnod.
Végül nagy nehezen megszólalt.
– Azt hiszem, nagy hiba volt, hogy otthagytalak este. Hülyeség volt elmennem Cuddyhoz.
– Szerintem jól döntöttél – mondta Lydia, mire a férfi nagyot nézett. – Te és én… Nem illünk össze, Greg. Talán mégiscsak jobb lenne, ha barátok maradnánk.
– És ha nem akarom?
– Ugyan már! Te őt szereted, és ezt el kell fogadnom.
– Örülök, hogy te olyat is tudsz, amit én nem – fanyalgott a férfi. – Nincs szükségem arra, hogy Cuddy kölykének a nyavalygását hallgassam éjjel-nappal. Különben is: hosszútávon őt sem bírnám elviselni.
Lydia áthatóan nézett House-ra. Nem haragudott rá. Egyszerűen képtelen volt haragudni erre az emberre. Sokan már rég megsértődtek volna a beszólásain, talán vissza is vágtak volna, de ő nem. Ő belelátott a lelkébe, a falak mögé. Tulajdonképpen a munkája is ez volt.
– Én nem mondom meg neked, hogy mit tegyél. Nagy fiú vagy, szóval… ha már így alakultak a dolgok, akkor… csak azt akarom mondani, hogy ne szúrd el, Greg! Neked is szükséged van valakire.
House nem válaszolt, hanem egy idő után felállt, és odabicegett a hozzá. Kezénél fogva felhúzta Lydiát, és átölelte. Sokat jelentett neki a nő, hiszen ő volt az, aki soha nem cseszegette, aki segített neki a Mayfieldben is, és onnan kikerülve is. Pár percig így álltak, aztán Lydia kicsit hátra vetette a fejét, hogy a férfi szemébe tudjon nézni.
– Nem sokára elmegyek innen.
– Tudom. Kezdődik a műszakod a pszichóban – bólintott House.
– Nem úgy értem. Áthelyeznek.
– Hogyhogy áthelyeznek?
– Jött egy lehetőség, és én elfogadtam – A férfi döbbenten nézett Lydiára. – Ma reggel hívtak fel.
– Értem – dünnyögte House, és elengedte a nőt. Nem tudta, mit szokás ilyenkor mondani – Látlak még valaha? – kérdezte végül.
Lydia elnevette magát.
– Azért ne dramatizáld túl a dolgot! Persze. Csupán csak háromszáz kilométerrel költözöm arrébb…
– Nem gond. Néha majd elruccanok hozzád.
– Oké – mosolygott Lydia továbbra is. Aztán leakasztotta táskáját a szék támlájáról, és az ajtó felé indult. – Hiányozni fogsz, Greg. De ez volt a helyes döntés.
– Remélem, igazad van.
Egy pillanatra még megálltak egymással szemben, és csak nézték a másikat.
– Sajnálom – morogta aztán House.
– Ne! – rázta a fejét a nő. – Nem kell… Örülök, hogy megismerhettelek!
– Viszlát Lydia!
– Viszlát Greg!
Azzal a nő sarkon fordult, és kilépett a folyosóra. Néhány másodperc után eltűnt House szeme elől. A férfinak volt egy olyan érzése, hogy most látta Lydiát utoljára. Szomorú volt, hogy a nő elment, és az bármennyire is győzködte őt, tudta, hogy azért megbántotta tegnap éjszaka. Némi lelkiismeret-furdalást érzett magában, de valahol legbelül megnyugodott a lelke.
Csapata még mindig nem tért vissza, így arra gondolt, utánanéz még néhány számára tisztázatlan kérdésnek. Asztala fiókjából előszedte a lopott költségvetéses papírokat, kikereste a telefonszámot, amin érdeklődhet a banknál, és tárcsázni kezdett. Két egész búgó hang után női automata hang jelentkezett be. House kiválasztotta a neki megfelelő menüpontot, és hamarosan kapcsolták is az ügyfélszolgálatot.
– Jó napot kívánok! – szólalt meg egy kellemes női hang a vonal másik végén. – Miben állhatok szolgálatára?
– ‘napot! – köszönt House. – A Princetone Plainsboro Kórházból telefonálok, és…
– Áh, Ön az, Mr Rossi! – vágott bele a nő a férfi mondandójába. – Helen Carter vagyok, aki délelőtt az ügyeit intézte. Tudja már épp hívni akartam, ugyanis ittjártakor elfelejtette aláírni a kórház által engedélyezett pénzátutalási megbízást.
House nagyot nézett, hogy a nő azt hiszi, ő Rossi. De miért? Ezek szerint ma délelőtt azért nem látta sehol a férfit, mert az a bankban volt. De mit intézhetett?
– Nos, igen, tulajdonképpen ez ügyben hívtam magukat – rögtönözte a férfi. – Sajnos most nem tudok bemenni, de…
– Semmi gond, kipostázhatjuk, uram, ha így Önnek is megfelel.
– Hogyne, így jó lenne!
– Az otthoni címére küldjük?
– Ne! Kérem, a kórháznak címezzék! Tudni fogom, hogy nekem jön.
– Rendben, ahogy óhajtja! Akkor a holnapi nap folyamán megkapja a levelünket. Az aláírt megbízást tíz munkanapon belül köteles visszapostázni a banknak.
– Értettem. Köszönöm a segítségét!
– Nagyon szívesen, Mr Rossi! Viszont hallásra!
– Visz’hall! – motyogta House a megszakadt vonalnak.
Egy jó darabig csak döbbenten bambult maga elé. Nem hitt a fülének. Mit engedélyezett a kórház Rossinak? Pénzátutalás? Talán jutalékot kap az a bájgúnár? Mindenesetre érdekesnek találta az ügyet, úgyhogy elhatározta, nem engedi a férfit a holnapi levél közelébe.
Mire gondolatmenetének végére ért, nyílt az ajtó, és Wilson lépett be rajta. Úgy tűnt már komolyabb hangulatban van, viszont most meg House-nak nem volt kedve az akkori témáról beszélnie.
– House! – szólította meg barátját Wilson. – Mit akartál tőlem az előbb? Úgy jöttél be hozzám, mint egy mártír. Történt veled valami?
A szólított azonban nem a kérdésre felelt.
– Mért érzem azt, hogy Rossinak vaj van a füle mögött?
– House, én most rólad beszélek, nem Rossiról.
– Valamit titkol az eszemadta, de úgy is rájövök.
– Te titkolsz valamit!
– Nagyon kis cseles akart lenni, csak elfelejtette, hogy én is itt vagyok.
– Te meg azt felejted el, hogy én itt vagyok, és hozzád beszélek! – csattant fel türelmetlenül Wilson.
House úgy nézett barátjára, mint ha most venné csak észre, hogy ott van.
– Mit zargatsz ilyenkor?
– House, az előbb bejöttél hozzám, mert mondani akartál valamit, de aztán mégsem mondtál semmit! Most én jöttem ide, hogy megkérdezzem, mi történt veled. Világos? Vagy még mindig nem ezen a földön jársz?
– Ja! – bólintott House felismerve a történetet. – Csak azt akartam mondani, hogy tegnap… az éjjel megint lefeküdtem Cuddyval.
– Tessék? – robbant ki Wilsonból az első reakció. – Most szórakozol?
A férfi megrázta a fejét.
– Csak azért mondom, hogy tudj róla. És figyeld meg Cuddyt, hogy hogy viselkedik. Aztán mondd el nekem.
– Vá-vá-várjunk csak! Azt hittem, vége köztetek mindennek.
– Ami nem létezik, annak nehéz véget vetni – mondta bölcsen House, aztán sóhajtott egyet. – Eredetileg Lydiával töltöttem volna az estét.
– Lemaradtam. Hogy kerül a képbe Lydia?
– Átjött hozzám tegnap. Már kezdtünk volna belemelegedni, amikor….
– Megérkezett Cuddy, és kidobta Lydiát? – találgatott Wilson.
– Hogy te milyen humoros vagy, Jimmy! Sosem hittem volna! – House úgy nézett barátjára, mint egy félbolondra. De folytatnia nehezére esett. – Igazából én hagytam ott Lydiát. És elmentem Cuddyhoz.
Wilson megrökönyödve bámult House-ra. Hirtelen nem tudott mit mondani. Aztán lassan tagolva mondta a következőket.
– Te nem vagy komplett! Sőt! Bunkó vagy! Bunkó módon otthagytad Lydiát!
– Tudom.
– És nem is bánod?
– Nem.
– Egy idióta vagy… – Wilson már teljes lelki nyugalmának elvesztésénél járt.
– Lydia elment, Wilson. Az előbb járt itt, és elmondta, hogy áthelyeztette magát.
– És te meg elszalasztottad… Nem találok szavakat, House. Az egyik pillanatban azt látom, hogy Cuddyt akarod, a másik pillanatban, hogy most Lydiának hajbókolsz. Akkor most mi van?
– Nem tudom – rázta meg a fejét House.
– Akkor én azt hiszem, most itt hagylak… – motyogta Wilson, és maga elé meredve elindult kifelé. Még mielőtt kilépett volna, House utánaszólt.
– Wilson! – a férfi megfordult. – Beszélj Cuddyval! Tudni akarom, mit mond neked.
A férfi csak bólintott, és elment. House pedig úgy döntött, megnézi drága, egyetlen csapatát, mit szerencsétlenkednek már ennyit azokkal a tesztekkel. Nem is tévedett, mikor a három orvost a laborban találta.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..