Dr. Sherlock

Cuddy ebéd után visszasietett fogyni nem akaró aktái közé. Nagyon unta már a banánt, mert legszívesebben saját problémáival foglalkozott volna, amelyek történetesen egy konkrét férfi köré csoportosultak. Ennek a férfinak a barátja kopogtatott éppen az ajtaján, és Lisa nagyon jól tudta, hogy miért jött.
– Gyere! – szólt ki az onkológusnak, aki engedelmeskedett is a főnöki utasításnak.
– Helló!
– Szóval? Mit akar House? – nézett Lisa vendégére.
– House? – kérdezett vissza Wilson – Hogy jön most ide House?
– Ugyan! Mindketten tudjuk, hogy ő küldött hozzám – válaszolt fásultan a nő.
A férfi, miközben helyet foglalt, elmosolyodott. Hihetetlennek tartotta, hogy ez a két ember ennyire ismeri a másikat, és még mindig nem találtak egymásra. Lisa rájöhetett gondolataira, mert ő is elmosolyodott.
– House-szal most elég nehéz szakaszába lépett az úgynevezett kapcsolatunk – magyarázta Wilsonnak bármiféle kérdés nélkül. – Fontos nekem, és talán – jól megnyomta a szót – én is neki, és igen! Ennyi idő kellett, hogy rájöjjek…
– Nem rólak meg érte! – emelte fel a kezét védekezően Wilson. – Folytasd!
– De azért vannak nehézségek… House kvázi ultimátumot adott ma reggel. Választhatok közte és a lányom között.
– Ezt elfelejtette elmesélni.
– Most csodálkoznom kéne?
– Mihez akarsz kezdeni?
Cuddy szúrós tekintettel, elgondolkodva nézett a férfi szemébe.
– Üzenem House-nak, hogy bármi is történt köztünk, vagy esetleg történni fog a jövőben, nem vagyok hajlandó lemondani Rachelről. Senki kedvéért. Szóval, a következő döntés nem az enyém.
– Oké – bólintott Wilson, azzal felállt.
– Ennyi? – ráncolta a homlokát Lisa. – Nem adsz tanácsot? Nem oktatsz ki, hogy „De House megérdemli a boldogságot!” És ne legyek szigorú vele!? Nem ezt akarod hallani?
– Nem. Ez a ti dolgotok. Te tudtad, hogy House küldött, mégis elmondtad mindezt. Vagyis azt akarod, hogy tudja mindezt. Tehát akkor én most megyek, és átadom neki az üzenetedet. Aztán majd ti megbeszélitek szépen.
Jelentőségteljes pillantást vetve a nőre távozott az irodából. Újra felkereste barátját, akit azonban nem talált a helyén, ezért úgy döntött, egyelőre visszatér munkájához.
House eközben a csapatával a betegnél volt. Új tünet jelentkezett időközben, a férfi már a lábát sem érezte, és úgy tűnt a bénulás felfelé haladt, mert mikor Tizenhárom megkérte, hogy üljön fel, képtelen volt rá. Nem mozdult a hasizma sem. Ennek nem örültek túlzottan, így a diagnosztaszobában kezdték elölről az egész differenciált. House mindent letörölt a tábláról idegességében, és most másképp írogatta fel a tüneteket, meg amit eddig tudtak. Csakhogy képtelen volt koncentrálni, ezért ledobta a filctollat az asztalra Foreman elé, és a csapat nagy döbbenetére az ajtó felé vette az irányt.
– Mire visszaérek, egy lexikonnyi ötletet várok! – mondta ingerülten. A többiek egy mukkot sem mertek szólni.
A férfi szinte végigviharzott a folyosón, és majdhogynem rátörte az ajtót barátjára. Wilson, pedig már hozzászokott az ilyesmihez, összerezzent a kicsapódó ajtó dörejére. House bevágódott a kanapén kedvenc pózába, és az onkológusra nézett.
– Beszéltél Cuddyval?
– Természetesen – bólintott Wilson komolyan.
– És?
– Tényleg hallani akarod?
– Nem, csak azért kérdeztem, hogy megszegd a némasági fogadalmadat! – gúnyolódott House. – Mondd már!
– Nos… Ez nem fog összejönni, House!
A férfi összehúzott szemekkel méregette barátját.
– Mit mondott?
– Nem fog miattad lemondani Rachelről, és ha engem kérdezel, igaza is van. Cuddy szereti a lányát, és ezt te is tudod. Ami pedig a kapcsolatotokat illeti: elég ingatag lábakon áll, szóval…
– Jó, ezt nem Cuddy mondta. Ez a te hablatyod… – vágott közbe House.
Wilson sóhajtott egyet, és szánakozva nézett barátjára.
– A döntés a te kezedben van. Ezt üzente.
Majd az onkológus felállt, ajtaját kitárta, és várakozva nézett House-ra, hogy hagyja el az irodáját. Igaz, House még nem tudott meg mindent, amit akart, eleget tett Wilson néma kérésének.

A nap hátralévő része nagyjából eseménytelenül zajlott, mindenki tette a maga dolgát. Cuddy hamar lelépett a kórházból, szerette volna egy kicsit kikapcsolni az agyát, elhajtott kedvenc kávézójába, ahol egyedül lehetett. Kikérte latte macchiatoját, és csak bámulta az embereket maga körül.
House is elvolt, bár zavarta, hogy nem jöttek még rá páciensük betegségére. Tudta, ez az ő hibája is, hiszen nem koncentrált az esetre száz százalékosan, de egyszerűbb volt csapatán levezetnie a feszültséget. Főnökük különös hangulata a teamnek is feltűnt, de ötletük sem volt, mi baja lehet. Így este nyolc után House azzal hagyta el a kórházat, hogy hívják, ha történik valami, ő most hazamegy, és hív magának egy kurvát.
Persze eszében sem volt semmiféle örömszolgáltató egységet igénybe venni. Valójában Egy konkrét személlyel akart volna most együtt lenni, de nem érezte magát elég elszántnak, hogy felkeresse a nőt. Reggel nagyon megbántotta, és feltehetően mordállyal üldözné ki őt a házából, ha most megjelenne nála.
House belépett lakásába, lendületesen bevágta maga mögött az ajtót, és odabicegett kanapéjához. Bekapcsolta a tévét, majd kényelmesen elhelyezkedett. De a műsorból egy szót sem fogott föl, mert gondolatai egészen máshol jártak.
Rájött, hogy nem csak testileg hiányzik neki Cuddy. Szüksége volt arra az érzékeny lélekre, ami a nőben lakott, és amit párszor már sikerült a sárba taposnia… Döntött. Holnap mindent tisztázni fog Lisával. Itt az ideje, hogy mindketten kimondják végre, mi is az, amit valójában akarnak!

House nem tudta, mikor aludt bele gondolataiba, mert még álmában is ezen rágódott, de ijedten rezzent össze telefonja hangjára. Már a csengőhangból rájött, hogy a csapat az. Kivette zakója zsebéből, és felvette.
– House.
– Itt Foreman. Van egy kis gondunk!
– Ha csak kicsi, akkor minek vertek fel legédesebb álmaimból? – morogta Greg a kagylóba.
– A kurvája biztos megérti – szólalt meg a háttérben Tizenhárom hangja.
– Ja, már elment! Most csak egy gyors menetre volt pénzem.
– House – vette át a szót ismét és türelmetlenül Foreman, – a betegünknek rektális vérzése volt. És a szíve is megállt, miután rohamot kapott.
– Oh, te jó ég! – rémüldözött gúnyosan House. – Csak ennyi? És még él?
– Még igen. De ha sürgősen nem találunk ki valamit, akkor már nem sokáig fog.
– Oké, halljam az ötleteket! – azzal Greg megfogta telefonját, és kihangosítva az asztalra tette.
– Nem jönne be inkább a kórházba? – kérdezte Hadley hitetlenkedve.
– Minek? Itthon sokkal kényelmesebb, plusz közben piálhatok, és nem kell bámulnom a maguk értelmes fejét. De érveljünk a másik oldal mellett is! Öööö, hirtelen nem jut eszembe semmi. Tizenhárom! Magát csak ne zavarja a köztünk lévő távolság! Elég ha engem zavar. – tette hozzá egy kéjenc hangján. – Aztán maguk ketten se csináljanak ám ott a túlvégen semmi huncutságot, mert meg hallom a hangjukon! – fenyegette őket, mire a két érintett csak a szemeit forgatta. – Na, ha ezt tisztáztuk, akkor talán rátérhetnénk a betegre is…
– Na végre… – morgott a vonal másik végén Taub.
– Hallottam! Az agyi szken nem mutatott elváltozást, tehát ha nem az agya a ludas, akkor…
– Ez nem neurológiai eset – szólt bele Foreman. – Erre már mi is rájöttünk.
– Talán fertőzés… – találgatott Tizenhárom.
– Ajaj, Foreman, vigyázzon a barátnőjére, mert nagyon nekem csapja a szelet! Ha fertőzés lenne, a vérkép kimutatta volna.
– Nem feltétlenül. A második vérvizsgálatnál már a trombocitaszám is jóval magasabb volt – érvelt Foreman.
– Az okozhatta a stroke-ot – mondta Taub.
– Ha magas… – morfondírozott House. – A kórlapjában van valami korábbi sérülés vagy betegség? Allergia?
– Itt az áll, hogy fél éve motorbalesete volt – válaszolt Hadley. – Nem súlyos, csak egykerekezni akart, és eldőlt a motorral együtt. Megrepedt az orsócsontja.
– Ez okozhatta a magas vérlemezkeszámot… ami pedig a stroke-ot. De mi okozza a rektális vérzést, ha egyszer pont, hogy nem híg a vére? – töprengett továbbra is House. – Mindegy, amíg nem látunk bele, nem tudunk semmit. A szerencsétlen számú rabszolgám és nagy orrú pajtása csináljanak CT-t a kezéről. A szerecsen pedig lumbálja meg. Holnap találkozunk.
Azzal kinyomta a telefont, és elvonult szobájába aludni.

Reggel első útja az igazgatói irodába vezetett… volna. Megtorpant a besötétített, kulcsra zárt üvegajtó előtt, majd pár perc bambulás után visszafordult, és a nővérpulthoz bicegett.
– Hol van Cuddy? – kérdezte mogorván az egyik ügyeletes nővértől.
– Az igazgatónő nincs itt – válaszolt nemtörődöm hangnemben a nő.
– Na mit nem mond? Engem nem az érdekel, hogy hol nincs, hanem hogy hol van?
– Ha jól tudom, nem kötelességem megosztani a főnököm személyes ügyeit más alkalmazottakkal.
– Hé! Tudja maga, kivel beszél?
– Dr. Gregory House. Hogyne tudnám – vont vállat a nővér.
– Na idefigyeljen! Ha nem mondja meg 10 másodpercen belül, hogy hol van, fogom magam, és betörök az irodájába! – azzal fenyegetően felemelte botját.
– Dr. Cuddy szabadnapot vett ki – nézett rá szánakozva a nő.
– És ezt tartott ennyi ideig kihúznom magából? Vagy direkt flörtölni akart velem? Amúgy meg minek vett ki szabadnapot? Beteg? Vagy talán a kölyök?
– Ezt nem kötötte az orromra, Dr. Flört – azzal a nő egy csúfondáros mosollyal az arcán hátat fordított House-nak.
A férfi nem tehetett mást, elindult a liftek felé, közben pedig azon morfondírozott, hogy most meg hol a búsban lehet Cuddy. Egyszer határozza el magát egy ekkora lépésre, és az alany meg nincs sehol. Mint egy műtét beteg nélkül.
Teamje a diagnosztaszobában várta, kialvatlanul, sötét karikákkal a szemeik alatt. Foreman épp a talán huszadik adag kávét osztotta szét a harapós hangulatban lévő orvosoknak.
– Szép jó reggelt, madárkáim! – köszönt House tüntetően jókedvűen, mire csak goromba morgást kapott.
– Egész éjjel itt güzültünk, amíg maga otthon húzta a lóbőrt – vágta hozzá Foreman.
– Hogy én mit húztam otthon, az magukra nem tartozik – válaszolt vigyorogva a diagnoszta.
Táskáját és kabátját lehajítva leült, lábait feldobta az asztal sarkára, és előhalászott egy nyalókát a zakója zsebéből. A csomagolással hangosan csörögve bontogatta, majd a szájába tette a piros nyalánkságot. Mindezt rituális szertartással.
– Na halljam, mit tudtak meg?
– Igaza volt – nézett rá Taub a szokásosnál is zavarodottabb tekintettel. – A lumbálpunkció pozitív lett.
– Tehát vagy fertőzés vagy rák.
– Igen. A CT viszont nem mutatott semmit.
– Akkor keressünk tumort…
– Most mondtuk, hogy a CT… – kezdte Tizenhárom, de House közbe vágott.
– Leszarom, mit mutatott a CT! Akkor meglepő módon nem a kezében lesz daganata! Csináljanak MR-t minden eddig feledésbe merült testrészéről! Ha kell, dugjanak fel neki webkamerát, nem érdekel, csak…
Ebben a pillanatban beugrott neki valami. Eljött az a bizonyos „Aha!”-pillanat. Eközben a csapat értetlenül nézett főnökükre.
– A segge… – merengett maga elé House.
– Most a betegről beszél vagy Dr. Cuddyról? – nézett rá Foreman, mire a többiek felröhögtek, de House nem foglalkozott velük.
– Hát persze… az nem rektális vérzés volt, hanem… széklet! Felvételeket akarok a végbeléről! Egy százasba, hogy ott találjuk tumor-pajtásékat!
A többiek válasz helyett inkább elindultak megcsinálni, amit House mondott nekik.
A férfi teljesen elámult saját eszén, hogy már megint bakot lőtt, bár az eredmények még nem igazolták feltevését. Ugyanakkor most már teljesen biztos volt benne, hogy betegüknek végbélrákja van.
De aztán eszébe jutott saját problémája. Cuddy miért ment pont ma szabadságra? És miért ilyen váratlanul? Le merte volna fogadni, hogy ennek köze van hozzá, és félt, hogy a nő a szabadnapját Rossi társaságában tölti. Gyorsan fel is tárcsázta a földszinti fogadópultot, hogy megkérdezze, Rossi bejött-e ma dolgozni. Miután kapott egy igenlő választ, kissé megnyugodott. Viszont eszébe jutott a levél, amit a banktól fog kapni a mai nap folyamán. Illetve Rossi fog kapni, de ő majd tesz arról, hogy a címzett még véletlenül se vehesse kézbe.
Ránézett órájára. Nyolc óra ötven volt. Vagyis a posta tíz perc múlva érkezik meg. Remek! – gondolta magában. Felkapta botját, és elindult, hogy megszerezze a levelet. Már majdnem becsukódott a liftajtó, mikor Wilson csusszant be mellé.
– Helló – köszönt az onkológus. – Merre?
– Miért nincs ma benn Cuddy? – kérdezte House figyelmen kívül hagyva barátja kérdését.
– Miért? Nincs benn? – nézett rá Wilson.
– Ha valaki, akkor te biztosan tudod, hogy hol van, Mindenki Barátja!
Wilson megcsóválta a fejét, és csak aztán válaszolt. A lift közben leért az alagsorba.
– Ezúttal tévedsz – válaszolt a férfi, majd körülnézett. – Öhm… mondd csak, mit keresünk itt?
– Pincebulit szervezek a teamemnek…
Céltudatosan elindult annak a részlegnek az ajtaja felé, amelyik a postával foglalkozik. Azonban mielőtt lenyomta volna a kilincset, hátrafordult Wilsonhoz.
– Te várj meg idekint, és őrködj. Nem akarom, hogy lebukjak, amiért innen lopom a konfettihez valót.
Wilson reagálni sem tudott a diagnoszta kérésére, az ajtó már be is zárult a férfi mögött. Szerette volna azt hinni, hogy House ezúttal valami kevésbé törvénytelen dologban sántikál, azonban ez a feltevése rögtön ugrott, mihelyst barátja öt perc elteltével ismét felbukkant egy hivatalosnak tűnő borítékkal a kezében.
Felfelé menet kérdezett rá a dologra.
– Az milyen levél?
– Engedély a pincebulihoz.
– House…!
– A bankból jött. Más kérdés?
– Feltételezem, hogy nem neked, ha arra is képes voltál, hogy legyere érte, mikor általában az íróasztalodra kézbesített leveleiddel sem vagy hajlandó foglalkozni.
– Nagyon elmés.
– Te jó ég, House, csak nem loptad el Cuddy levelét? – szörnyülködött Wilson.
– Hát minek nézel te engem? Sosem lopnám meg őt! – színpadiaskodott House.
– Persze…! Csak a szemetét, a fogamzásgátlóját, a lakáskulcsát, az irodakulcsát… lássuk csak… Miért lenne kivétel a számlája? – közben kiléptek a liftből, és House irodája felé vették az irányt.
– Mert ez nem az ő levele. Hanem Rossié.
Wilson elképedt.
– Az meg minek neked?
House nem válaszolt azonnal, megvárta, amíg Wilson becsukta maguk mögött az ajtót.
– Mondtam már, hogy szerintem nem olyan ártatlan bárányka, mint amilyennek beállítja magát.
– Ez csak a te feltevésed! Ettől még nincs jogod ellopni a hivatalos leveleit! Ez, ez, ez…
– Na? Még ma kinyögöd, vagy inkább megnézzük, milyen pénz üti szerintem jogtalanul Rossi markát? – azzal meglobogtatta a levelet a levegőben.
Wilson erősen hezitált, de mert belátta, hogy mégiscsak House a barátja, bólintott egyet. House elvigyorodott, majd kapta a papírvágó kését, és felvágta a borítékot. A benne rejlő banki ügyintéző által kibocsájtott dokumentum szerint David Rossit tízezer dollár illeti minden hónapban. Rajta hivatalos pecsét és Dr. Lisa Cuddy aláírása. Sk.
House kétszer is átolvasta a levelet. Nem akart hinni a szemének, ahogy Wilson sem.
– Ez meg mi a fene? – kérdezte döbbenten. House nem válaszolt. Nem akart helytelen következtetéseket levonni, de mélységes harag és indulat ködösítette el az elméjét.
Az lehetetlen, hogy Cuddy pénzeli ezt a nyálüzemet! Mi lehet az az oltári nagy meló, amivel kiérdemli, hogy a kórház fele jövedelmét megkapja? Wilson kivette barátja kezéből a papírlapot, hogy saját kezében tartva is végigolvashassa. Nem mintha a helyváltoztatástól a tartalma is megváltozott volna. Közben House-nak csillapodtak a gondolatai. Az eltérő számlakimutatásokra gondolt. Az igazgatónőnek készített változatokon egyre kisebb összeg állt. Rossién viszont a kórház anyagi helyzete stagnált.
– Fogd a cókmókodat, és gyerünk! – szólt oda Wilsonnak. Ő maga felkapta a dzsekijét, és visszacsente az onkológustól a levelet. A fiókjában rejtőző dokumentumokat is magához vette.
– Hová megyünk? – kérdezte utánaloholva Wilson.
– Hozzám!
Amint kiléptek az irodából a teammel találták szembe magukat.
– Ismét beletrafált, House – kezdte Foreman.
– A végbél-tükrözés során megtaláltuk a tumort – folytatta Taub.
– Remek – szólt House, de nem nagyon izgatta a dolog. Azért persze odafordult barátjához. – Lehet, hogy lesz egy új páciensed!
– House, hová megy? – nézett továbbsiető főnökére Tizenhárom.
– Bocsika, más dolgom van – szólt még ki a liftből, majd annak ajtaja egy pillanattal később bezárult.
Wilson kocsijával mentek, és House már nagyon a kezében akarta tudni azokat a számlákat, bizonylatokat is, amiket otthon hagyott. Tudta, hogy most nagyot fog robbanni valami, csak még azzal nem volt tisztában, hogy mi. Mikor végre hazaértek, kipattant a kocsiból, és bevágtázott lakásába. Levágódott a kanapéra, és felvette a tegnapelőtt este a földön hagyott aktahalmazt. Wilson is odaült mellé, és értetlenül nézett barátjára.
– Ezek honnan van?
– Ez itt – mutatta fel House a baljában lévő papírokat – Cuddy költségvetési példánya. Ez pedig – azzal felemelte a jobb kezében lévő köteget – Rossié. Lenyúltam őket. Nyugi, észre sem veszik a hiányát. Tettem a helyükre néhány étlapot.
– Megbolondultál? Ha rájönnek, hogy elloptad ezeket, nagyon nagy bajba kerülhetsz!
– De mint mondtam, nem fognak rájönni!
Wilson elképedt fejcsóválása közben elővett két elvileg egyforma nyomtatványt. A dátumtól kezdve az aláírásokig minden megegyezett rajta, kivéve a számszerű adatokat.
– Ezeknek egyformának kéne lenniük, nem? – kérdezett rá Wilson a magától értetődő tényre.
– Van egy olyan érzésem, hogy Cuddyt félrevezette ez a szemétláda, és a bizonyíték itt van a kezünkben! – mondta House, és újra megnézte a bankból érkezett megbízást.
– Na igen, de ezen Cuddy aláírása is rajta van. Mi van, ha tévedsz? Mi van, ha Cuddy is pontosan tudja, hogy mi folyik itt?
– Ugyan már! Aláírást ma már bárki tud hamisítani.
– Vagy csak nem akarod, hogy Cuddy benne legyen. Mert ha ráhúzhatnád a vizes lepedőt Rossira, azzal nyert ügyed lenne Cuddynál. Viszont ha kiderül, hogy olyan dologba ütötted az orrodat, amihez semmi közöd, és ráadásul még Cuddy is tud róla, akkor… – Wilson egy jelentőségteljes pillantással fejezte be a mondatot.
– Kétlem, hogy erről Rossin kívül bárki is tudna.
– House, ne légy naiv! Nem biztos, hogy most fedezted fel a spanyolviaszt!
– Wilson, te pedig ne légy marha! A Cuddynak leadott másolatok hamisítványok! – House olyan meggyőzően nézett Wilsonra, hogy az majdnem teljesen elhitte a hallottakat.
– Na jó, tegyük fel, hogy igazad van – nézett rá komolyan Wilson. – Ám ez édes kevés a bizonyításhoz!
House tudta, hogy barátjának igaza van, ugyanakkor elégedett bizsergés járta át, amiért ekkora felfedezést tett, és amiért hamarosan leleplezheti azt a görény Rossit. Elgondolkodott, hogy mégis hogyan tudna még több terhelő információt szerezni a férfiról. Figyelme elkalandozott… Eszébe jutott, mikor Wilson és a csapata után nyomozgatott, és akkor egyszer csak bevillant…
– Dougles!
– Hogy mi? – nézett rá értetlenül Wilson.
– Lucas Dougles – magyarázta House. – Ő fog segíteni nekünk!
– A magánnyomozó? Akivel utánam szaglásztattál?
– Pontosan! Ha valaki, akkor ő mindent ki fog deríteni, amire szükségünk van.
– Úgy érted: szükséged van. És különben is, be akarod mesélni, hogy valaki jobb nyomozó nálad? – fűzte hozzá Wilson szarkasztikusan.
– Most viccelsz? – ráncolta homlokát House. – Neki ez a munkája!
De már mindketten nevettek. Pár perc keresgélés után House meg is találta az évek alatt jó mélyre elásott telefonszámot. Egy kicsit izgatottan kezdett tárcsázni. A negyedik csengetés után egy kellemes férfihang szólalt meg a túloldalon.
– Hello House! Hogy s mint? Wilson tartja még a hátát magának?
– Hello Lucas! Naná, épp itt tátja a száját mellettem – mondta, mire Wilson megforgatta a szemeit.
– Értem. Nos, most kit kéne lenyomoznom?
– Ezúttal egy hazudós tagot.
– Mint mindig – hallatszott a hangján, hogy mosolyog. – Amennyiben Dr. Cuddy az illető, úgy ingyen is vállalom.
– Ez esetben nincs szerencsém. Különben is… ezúttal le lehet szállni a ‘tag’ csinos cipőiről.
– Nocsak…! Na jó. Figyeljen, most nem érek rá, mert épp egy családi kéró előtt dekkolok, de ebédkor találkozhatunk.
– Rendicsek! De ne jöjjön a kórházba!
– Jó.
– A sarki étteremben pontban délben.
– Délben!
House letette a telefont, és elmerengve bámult Wilsonra, aki viszont próbálta elfojtani kaján vigyorát.
– Nem is hittem volna, hogy csinosnak találod a cipőimet.
– Kuss! Nem rólad volt szó.
– Persze, hogy nem – vigyorgott most már nyíltan az onkológus. – Cuddyról.
House nem válaszolt, hanem a konyhába ment, és kivett két üveg sört a hűtőből. Felbontotta őket, majd visszatért a nappaliba. Egy darabig ücsörögtek ott csendben, sörüket iszogatva, mikor hirtelen megcsörrent House mobilja. A csapat, hát persze!
– Na mi az? Sikerült kinyírniuk a beteget? – szólt bele köszönés helyett House.
– Nem, de hol a francban van? – válaszolt idegesen Foreman. – Nincs benn Cuddy sem, és maga is lelépett. Márpedig engedély kéne a betegünk műtétjéhez.
– Ne parázzanak már! Rögtön ott vagyok. Addig meg csak nem hal meg az ipse – azzal lecsapta a telefont.
– Ha így folytatod, komolyan mondom, az a ketyere két darabban végzi… – csóválta a fejét Wilson.
– Meg is van a tökéletes szülinapi ajándék! Tőled, nekem – mosolygott ártatlanul barátjára a diagnoszta. – Na gyerünk! Ezeket pedig magammal viszem.
Mondta, azzal feláll, és magához véve az aktákat elindult kifelé a lakásból. Visszaérve a kórházba először hivatalosan is engedélyezte a műtétet, aztán pedig elvonult az irodájába, ahol tovább rágódott a felfedezésén. De mivel nem bírt megülni a fenekén, tíz perc múlva felpattant, és egy hirtelen ötlettől vezérelve Rossi irodájába ment. Szokása szerint hatalmas robajjal vágta ki az ajtót. Rossi, aki e téren még elég tapasztalatlan volt, annyira megijedt, hogy az előtte lévő papírokat összefirkálta a kezében lévő tollal.
– Nem tud kopogni, House?! – szólalt meg emelt hangon az érkezőre nézve.
House azonban nem szólalt meg rögtön. Kibámult az ablakon, aztán Rossit kezdte el vizsgálni. Egy darabig nem is történt semmi más, aztán mikor már Rossi megunta a hallgatást, megtörte a csendet.
– Ha kibámészkodta magát, akkor talán elárulhatná, hogy mit akar!
– Csak tudnám, mi a francot eszik magán Cuddy…
– Ezért jött ide? Ez a nagy kérdése? – House derűsen nyugtázta magában, hogy a férfi kezd egyre idegesebb lenni.
– Ámbátor, el tudom képzelni – folytatta zavartalanul. – Maga minden nő álma. Nem? – Rossi értetlenül nézett a diagnosztára. – Nézze, én régebb óta ismerem Cuddyt, mint maga. Szeretem szívtani, és ezt ő is nagyon jól tudja. De ha bármi komolyabbat akartam volna tőle, már rég léptem volna.
– Mégis mire akar kilyukadni, House?
– Engem nem érdekel Cuddy. Viszont azt látom, hogy magát igen. Ez nekem remek lehetőséget adott arra, hogy ott csesztessem magukat, ahol csak tudom.
– Még mindig nem világos, hogy…
– Végeztem – vont vállat House. – Már nem akarom magával szívatni Cuddyt. Meguntam.Találtam más szórakozást.
– Ezt most higgyem is el? – nézett Rossi összevont szemekkel a férfira.
– Nyugodtan elhiheti. De ha nem hiszi, az sem érdekel különösebben. Csak gondoltam, közlöm magával, mielőtt valami hülyeséget csinálna.
– Mire gondol?
– Például, hogy veszni hagyja Cuddyt. Persze véleményem szerint hagynia kéne, de szerintem magát nem túlzottan érdekli a véleményem…
– Hát nem is.
House bólintott, és az ajtóhoz ment.
– Akkor ezt tisztáztuk is – mondta, és kilépett az ajtón.
Tudta, hogy iszonyatosan nagy kockázatot vállalt azzal, hogy ő maga löki Rossit Cuddy karjaiba, de nem volt jobb ötlete. Valahogy el kell ültetnie a férfi esetleges, későbbi gyanakvását. És még mindig nem tudta, hogy pontosan mit is kellene csinálnia, de hogy nem várhat tétlenül a sült galambra, abban biztos volt. Várta már a találkozót Lucasszal, a magánnyomozó volt az egyetlen reménye. Ha ő kideríti mi folyik itt valójában, akkor véglegesen kirakhatja a kórházból Rossi szűrét. Bízott a megérzésében, miszerint a férfi fű alatt csökkenti a kórház vagyonát.
Szépen lassan visszament az irodájába, és nagyjából sikerült magát lenyugtatnia azzal a gondolattal, hogy most egyelőre semmi mást nem tehet ez ügyben. Ekkor elővette másik nagy dilemmáját, amit magában már csak Cuddy-szindrómának nevezett. De mivel ez most meg azért bosszantotta, mert a nő nem jött be dolgozni, ezt a témát is száműzni akarta fejéből. Mintha az olyan egyszerű lenne!
Türelmetlenül várta, hogy végre dél legyen, de az idő kínkeserves lassúsággal telt. A betegét közben megműtötték, és sikeresen el is távolították a tumort. Mikor a csapata befutott, hogy tájékoztassák, ő csak bólintott, és nem is foglalkozott tovább az üggyel. Rejtvény megoldva. Aztán végre valahára elérkezett az idő, és leléphetett „ebédelni”, amire magával vitte az aktákat és Wilsont is, ezúttal nem csak pénztárca-státuszban.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..