Korai bonyodalmak

Írta (Lilla) Lily Allen

Mikor belépett az irodájába, Wilson már ott várt rá az asztalánál ülve. Szigorú arccal nézett az érkezőre. House magában somolyogva elment mellette, kabátját ledobta széktámlájára, és leült.
– Mégis mit képzelsz, House? – Wilson idegesen, de fojtott hangon beszélt. – Azt hiszed, nem tudom hol volt egész éjjel Cuddy? Nálad! És mit csináltatok? Inkább nem elemzem! Mikor reggel beállított hozzám, azt hittem beszívott! Olyan zavart volt, mint… nem is tudom… House! Ne szórakozz vele! Fogalmam sincs, mi ütött beléd! Tudom, hogy szereted szívatni őt, de ez azért már mégiscsak túlzás!
– Csak nem az a bajod, hogy a kis Rachel miatt nem tudtál aludni? – House-nak semmi kedve nem volt a témáról beszélni.
– Ne hülyéskedj! Ez az egész nem játék!
– Tudod, mekkora gyerek vagyok! Szeretem a játékokat.
– Te teljesen megőrültél! – pattant fel Wilson. Hajába túrt, és fejcsóválva nézett barátjára. – Ő a főnököd!
– Még mindig – bólintott House. – Az a szerencse…
– Mondd meg nekem őszintén, House: mit érzel Cuddy iránt?
House barátja szemébe nézett, és a felháborodás alatt némi aggodalmat is látott. Tudta, hogy ez nem csak Cuddynak szól, hanem neki is.
– Ha tudnám, se mondanám meg – válaszolt a férfi.
– Figyelmeztetlek! Ha továbbra is szándékodban áll…
– Nem azt mondtad, hogy örülnél, ha összejönnék Cuddyval? – vágott közbe House.
– Igen! Ha boldog lennél, és ő is boldog lenne, akkor igen! Támogatom! Ám, ha ő Rossival akar lenni, akkor…
– Igen… éjjel is határozottan ez volt az érzésem…
– De ezt a játszadozást akkor is fejezd be vele!
– Majd befejezem – bólintott komolykodva House. – Most ha nem haragszol, akkor dolgoznék. Tudod, az lenne a dolgom…
Wilson fejcsóválva távozott az irodából. House-nak nem sok ideje volt, hogy a hallottakon rágódjon, mert pár másodperc múlva beállított a csapata, és hozták a legújabb esetet. Nehezen tudott a rejtvényre koncentrálni, ezért hogy lekösse agyát, inkább Tizenhármast piszkálta.
A betegüket erős hasi fájdalommal, hányingerrel, sárgasággal és lázzal hozták be. A tünetek érdekesek, viszont egy halom betegségre ráillettek. Foreman a differenciál-diagnózis után az Addison-kórra bólintott rá. Adtak is neki kortikoszteroidokat. Ám a helyzet változatlan maradt.
– Most már a vizelete is barna – jelentette Taub.
– Igen. Az általában jellemzi a veseleállást – ironizált House. – Valami újat mondjanak.
– Esetleg bedughatnánk az MR-be – vont vállat Tizenhárom. – Talán azzal a nagy izével, ami belülről is mutat valamit az emberünkből, megtudhatnánk, hogy van-e valami elváltozás odabenn. De talán a máját is megvizsgálhatnánk egy kicsit közelebbről – mikor senki nem szólt, hozzátette – Biopsziára gondolok.
– Ok. Ki megy Cuddyhoz? – nézett körbe a férfi.
A többiek egymásra néztek.
– Mindig maga megy Cuddyhoz – mondta Foreman.
– Most nincs kedvem hozzá.
– Valamiről lemaradtunk volna? – kérdezte Taub.
– Igen. Arról a pillanatról, amikor eldöntöttem, hogy most a gépemhez rohanok, és megnézem a levelezésemet.
– Bocsi, engem várnak a kísérleti osztályon – szabadkozott Foreman, és lelépett.
– Nekem is oda kell mennem – azzal Tizenhárom is kisietett.
– Taub?
– Ha a klinika és Cuddy között kell választanom, akkor inkább a klinika.
– És akkor ki fogja elvégezni a teszteket?
– Mire megszerzi az engedélyt, visszaérünk, nyugi.
És Taub is távozott. House magához vette botját, és kénytelen kelletlen elindult főnöke irodájához. Az üvegablakon keresztül látta, hogy a nő ismét kedvenc bájgúnárjával ücsörög édes kettesben. House nem habozott sokáig, benyitott az ajtón.
– … talán sikerülne… – hallotta Rossi hangját, mielőtt mindketten összerezzentek a hirtelen zajra.
– Mi sikerülhet? – kotnyeleskedett House. – Mindegy is… Hozzád jöttem. – nézett Lisára, aki másodperceken belül sápadt el halott fehérre.
– Mit akarsz? – kérdezte száraz szájjal a nő.
– A segítséged kellene – válaszolt House, s közben letelepedett a még szabad székre, Rossi mellé.
– A segítségem? Te sosem kéred a segítségemet…
– A csapatom nem tudja eldönteni, hogy MR-ezni akarnak-e jobban vagy májbiopsziát végezni.
– És ehhez mért kellek én?
– Ó, bocs! Azt hittem, ez egy kórház, de úgy tűnik összekevertem a sarki kocsmával. Micsoda oktalanság! Te nem az igazgatónő vagy véletlenül?
– A betegedet kortikoszteroidokkal kezeltétek, nem lenne ildomos megtépázni a máját. Ha jól tudom, a veséi is csődöt mondtak.
– Ja, igazad van, hagyjuk a máját, mert nem működik a veséje. Nem is értem, ez eddig mért nem jutott eszembe… Ja! Hogy azért nem, mert ha nem csinálok vele semmit, akkor végül is nyugodt szívvel kivághatom innen. Így is-úgy is meghal…
– House, maga egy őrült. – szólt közbe Rossi.
– Jé, Wilson is ezt mondta reggel – és sokatmondóan Cuddyra nézett, aki ettől még sápadtabb lett.
– Miért húzza a hülyeségeivel Lisa idejét?
– Vagy inkább a magáét, nem? Tudja azt, amire maga készül a megnevezni nem kívánt hölggyel, azt nem a munkahelyen szokták ám!
– Most már elég! – pattant fel Lisa, és House-ra nézett. – Fogd be a szád, ha jót akarsz. És tűnj el!
– Még nem adtál választ a betegemmel kapcsolatban.
– A válaszom: nem!
– Most ezt miattam, vagy szegény betegre is gondoltál?
– A sírba kergetsz…
– Kergetni? Én, téged? A sírba?
– Csináld meg a biopsziádat, ha annyira akarod, de most húzz el innen, és ne lássalak legalább egy hétig!
House bólintott, de mielőtt elindult volna, a zsebébe nyúlt. Kihúzta belőle Cuddy fülbevalóját,és jól láthatóan az asztal közepére csúsztatta.
– Ezt ott hagytad.
Nem várta meg a nő reakcióját, nem is nézett rá. Hátat fordított, és olajra lépett. Tudta, hogy ezzel most nagyon kihúzta a gyufát, de egyszerűen muszáj volt tennie valamit. Gyorsan az irodájába ment, hogy nyakon csípje a teamjét.
– Mehet a biopszia.
– Beszélt Cuddyval? – kérdezte Foreman.
– Ha az óbégatást és féltékenységi jelenetet beleegyezésnek lehet venni, akkor igen.
– Nem kell biopszia – lépett be az ajtón Tizenhárom. – A beteg begörcsölt. Szerintem epeköve van.
– Akkor MR-ezzék meg, és ha igaz, távolítsák el a követ.
Tizenhárom és Taub bólintott, Foreman pedig átnézett House válla fölött, és elkomorult a tekintete.
– Azt hiszem, a nagyjelenet folytatódik.
House megfordult, és a felbőszült Cuddyt látta az üvegablak mögött. Miután Foreman is távozott, lassan átbicegett a nőhöz.
– Mit akarsz elérni, House? Szándékosan előtte tetted le a fülbevalómat. Nem kérdezem, mert tudom. Mégis mit mondjak neki? Hol hagytam „ott”?
– Az attól függ, hogy mit akarsz. Ha tovább akarsz enyelegni… vele, akkor kitalálsz valami jó kis mesét…
– És ha veled, akkor meg az igazat mondom? Így gondoltad? Felejtsd el, House! Hála a remek közjátékodnak, kénytelen vagyok neki igazat mondani.
– Miért? Ki ő, hogy mindenről be kell neki számolnod?
– Egy férfi, aki…
– Aki meg akar döngetni!
– Ezt pont te mondod? Ne nézz így rám, House! Te nem csak azt akartad?
– Miért? Ő miben másabb nálam? Két farka van? Vagy…
– Emberibb. És fontos, hogy mellettem álljon.
– Ennyire? – nézett a nőre komolyan House. – Ezt ugye magadnak sem hiszed el? Ki ez az ember egyáltalán? Nem is ismered.
– Ahhoz eléggé, hogy tudjam, szükségem van rá.
House összeráncolt homlokkal vizsgálta a nőt. Valami nem stimmelt. Cuddy nem beszélhet így arról a férfiról a tegnap éjszaka után. Kizárt, hogy jelentene neki annyit, mint ő maga. Eldöntötte hát, hogy hagyja, hadd alakuljanak egy darabig maguktól az események.
– Rendben. Végül is megkaptuk a választ a reggeli kérdésünkre: lépjünk át a történteken. Szabad a pálya, most már nyugodt szívvel omolhatsz Rossi karjaiba.
– Igen? Ha nem tetted volna tönkre…
Ebben a pillanatban megszólalt House mobilja. A férfi érte nyúlt az ingzsebébe, aztán felvette a telefont. Hátat fordítva a nőnek az ablakhoz sétált.
– Szia! Zavarlak? – hallatszott a túloldalon Lydia hangja.
– Nem, dehogy – Cuddynak feltűnt a House hangjában bekövetkező kellemes változás. – Merre vagy?
– Épp végeztem a klinikán. Gondoltam, ebédelhetnénk együtt. Persze csak, ha neked is megfelel.
– Remek ötlet! Fél óra múlva ott leszek érted.
– Helyes. Addig összeszedem magam. Csókollak!
– Én is… – azzal bontották a vonalat.
House nem fordult meg, elmerengve kibámult az ablakon. Cuddyt közben nagyon szíven ütötte ez a beszélgetés, mert sejtette, ki volt a telefonáló. De nem akarta valódi érzéseit felfedni, ezért óvatosan a férfi mögé lépkedett, és halkan a fülébe súgta.
– Csak azt áruld el nekem, hogy miért engem vittél ágyba, amikor találsz magadnak könnyebben megszerezhető prédát is? Tudod, elég vicces helyzetet szülhet, ha az ágyban egy másik nő nevét nyögdécseled az aktuális partnerednek. Talán még jobb is, hogy én voltam az első. Legalább nem azt hallgattam mindvégig, hogy „Lydia! Ó, Lydia!”
House megfordult, és meglepődve vette észre, hogy Cuddy gúnyosan vigyorog.
– Ha nem ismernélek, azt mondanám, te most kárörvendesz.
– De mivel ismersz…?
– Ezért azt mondom, hogy féltékeny vagy. De jól áll neked, ne szégyelld!
Cuddy hitetlenkedve csóválta a fejét. Aztán egy hanyag legyintéssel otthagyta House-t.
A férfit egy dolog lepte meg igazán: honnan tudja Cuddy, hogy ki Lydia? Ezen töprengve lépett be Wilson irodájába. Vallatóra fogta barátját, aki készségesen felelt is faggatózására.
– Ja, igen, Lydia Shelley… Az ifjú hölgy, aki miatt elcsórtad a kocsimat, és aki miatt Cuddy féltékenykedik. Tudom, hogy ő kezelt a Mayfielben.
– De Cuddy honnan tudja?
Wilson vállat vont.
– Én tőle tudom.
– Hogyhogy?
– Bármennyire is szeretnéd, House, a főnököd nem hülye. Elég befolyásos személy ahhoz, hogy ha felhívja Dr. Nolant, akkor az megmondja neki, hogy ki volt odabent a kezelőorvosod. És ezzel a nyomozást le is lehet zárni.
Úgy tűnt Wilsonból többet nem tud kihúzni, de a lényeget így is megtudta. Cuddy igenis féltékeny Lydiára. Máskülönben nem nyomozta volna le, hogy ki is az az idegen nő valójában. Visszaballagott csapatához, akik már megMR-ezték a beteget, és kiderült: valóban epeköve van. Tizenhárom és Taub már a műtéthez készülődtek. House-nak nem volt kedve ölbe tett kézzel arra várni, hogy befejezzék, s ráadásul nem is ért rá. Meghagyta csapatának, hogy hívják, ha valami baj van, és azzal elindult Lydiáért.
Szerencsére a nő farmert húzott, így legalább fel tudott ülni a motorra House mögé. House örült, hogy végre egy kicsit megszabadulhat a kórház légkörétől, és kihasználta a nővel töltött idő minden pillanatát. Már majdnem sikerült fél órát együtt lenniük, mikor csörgött a mobilja. Foreman volt az, aki közölte, a műtét sikeres volt, ám a beteg tünetei nem múltak el. Vagyis nem az epekő volt a hibás.
House először is jól lebarmolta a férfit, hogy az az ebédidejében zaklatja, aztán közölte, hogy negyedórán belül ott lesz.
– Nincs kedved bejönni velem a kórházba? – kérdezte House Lydiától.
– Mégis minek? Nem hiszem, hogy jó szemmel néznék, ha ott találnának veled.
– Azzal te ne foglalkozz. Senki nem fog szólni, ha bejössz velem. Még segíthetnél is – vont vállat a férfi.
– Végül is… izgalmasan hangzik. Még nem láttalak munka közben.
House elmosolyodott.
– Nem olyan nagy szám – szerénykedett.
De azért izgatottan várta, hogy milyen lesz a szitu, ahogy Lydiával belép a Princeton Plainsboroba. Elsősorban egy bizonyos személyt akart ezzel bosszantani, de tulajdonképpen neki is jó volt, ha a nő a közelében volt.
Tíz perc múlva meg is érkeztek, és House teamje nagyot nézett, mikor meglátták főnökük oldalán a nőt.
– Ő itt Dr. Shelley – mutatta be az ismeretlent a bambuló csapatnak. – Ne zavarja az ittléte magukat a munkában. Halljam, mit csesztek el már megint? Tizenhárom, ha jól tudom, a maga ötlete volt az epekő…
– És igazam is lett – válaszolt ingerülten a nő.
– Ja, de csak bakot lőttünk. Kincsre vadászunk, és a Geiger-mérő vészesen villog. Találunk is egy kupac aranyat, ellopjuk, de a Geiger-mérőnk továbbra is jelez. Azaz? A gyémántbányát még nem találtuk meg. Mi a közös a gyémántban és az aranyban?
– Mindkettő marha drága – mondta Taub.
– Élelmes válasz – morogta Tizenhárom.
– Gyerünk! Mi az, ami még sárgaságot okoz, lázzal, veseleállással?
Egy pillanatra mindannyian elhallgattak.
– Ez fertőzés lesz – gondolkodott House hangosan.
– Egyetértek – szólt Foreman. – Megyek és elvégzem a lumbálpunkciót.
– Hé! – kiáltott rá House. – Semmi vita?
– Most mondtam, hogy egyetértek.
– Jó, de a többieknek nincs is hozzáfűznivalójuk?
Taub és Hadley értetlenül néztek, és a fejüket rázták.
– Még én vagyok a főnök, szóval elvégzem a tesztet.
Azzal kisietett a szobából. House értetlenül meredt utána. A másik két orvos pedig összenézett egy sokat sejtető pillantásra. Aztán felálltak, és ők is kimentek.
Ezalatt Lydia átsétált a személyi irodába, és House régi holmijait nézegette. A férfi utánament, és levágódott székébe. A nő vele szemben foglalt helyet.
– Tényleg fertőzésre gyanakszol?
– Ez az egy esélyünk van. De majd Foreman tesztje igazol minket. Vagy épp meghazudtol.
– Úgy látom, minden visszaállt a régi kerékvágásba.
– Hogy érted?
– Te irányítasz… megmondod, mit tegyenek…
– Ez csak formális dolog, korántsem hivatalos.
Ekkor észrevette, hogy Cuddy már egy ideje az ajtaja előtt áll, és gondterhelt arccal nézi őt. Végül lassan benyitott az irodába. Lydia hátrafordult a zajra. Lisa tudta, hogy ki a nő, de most fontosabb dolog miatt jött, semmint hogy ezen fennakadjon.
– Ugye nem rósz meg érte, anyu, hogy Lydia meglátogatott? – kezdte House azonnal a hülyeségét.
– Eszemben sincs beléd kötni, ne félj – szólalt meg komoly, mély hangon. – Viszont beszélnem kell veled.
Közben odaért az asztalhoz, és rápillantott Lydiára. Az erre felállt, és a kezét nyújtotta.
– Dr. Lydia Shelley.
– Dr. Lisa Cuddy.
– Nem zavarok akkor tovább – mondta Lydia, és House-ra nézett.
– Ülj vissza! – szólt rá a férfi. – Cuddy előtted is beszélhet a dologról.
– Valóban nem zavar – bólintott Lisa is, aztán ő maga is leült House-szal szembe. – Gondoltam, jó ha tudsz róla, hogy az igazgatótanács most fogja tárgyalni az ügyedet.
– És? – vont vállat a férfi.
– Nem túl jók az esélyeid.
– Nem túl jók az esélyeim? Te jó ég, Cuddy, akkor minek vagytok ott Wilsonnal?
– A tanács nem csak kettőnkből áll, House.
– Várjunk csak… – nézett összehúzott szemmel a nőre House. – Ezek szerint megjött az engedélyem?
– Meg. Dr. Nolan délután küldte el.
– Azért jó, hogy szólsz!
– Kerestelek. De nem voltál benn… – itt jelentőségteljesen Lydiára pillantott. – …munkaidőben.
House hallgatott egy darabig. Vizsgálta a két nőt, akik előtte ültek. Íme, a két rivális – gondolta magában gúnyosan. Aztán eszébe jutott eléggé kilátástalan helyzete, és elkomorodott.
– Ha az igazgatótanács elutasítja a kérésemet… akkor ennyi volt az orvosi pályafutásom, remélem, tudod – mondta Lisának.
A nő megrémült ezektől a szavaktól. Bármennyire is haragudott a magánéletében House-ra, a munkában mindig is a pártját fogta – legalábbis, mikor másokkal szemben kellett a férfit megvédenie. Hiszen tisztában volt vele, hogy a világ egyik legjobb diagnosztája. Nem veszíthette el ezt az orvost!
– Miért érne véget a pályafutásod? – kérdezte hirtelen Lydia.
– Mert nincs az a bolond, aki alkalmazna egy pszichiátriáról kikerült orvost… rajtam kívül – válaszolt House helyett Cuddy.
A férfi nem válaszolt, és a nőnek is lassan indulnia kellett, ha nem akart elkésni az értekezletről. Felállt, és várakozóan nézett House-ra, de az nem szólalt meg. Ugyanakkor Cuddy tudta, hogy az orvos belül fél az elutasító határozattól, és ha lenne bátorsága, mondaná, hogy tegyen meg érte mindent. De nem volt. Épp ezért egy szó nélkül nézte végig, ahogy főnöke kisétál az ajtaján.
– Rendes tőle, hogy téged pártol – jegyezte meg Lydia.
– A saját seggét is védi vele – játszotta meg a lazát House.
– Szerintem egyszerűen csak szeret téged.
House a nőre kapta tekintetét. Nem tudta mire vélni Lydia kijelentését, és ez a nőnek is feltűnt.
– Csak nem beletrafáltam a közepébe? – kérdezte Lydia óvatosan. – Van… vagy volt… valami köztetek? Lefeküdtél vele?
– Áh, még az egyetemen – tért vissza a lazasághoz House. – A legjobb csaj volt az évfolyamában. Minden haveromnak megvolt egyszer… vagy kétszer.
– Ez igaz?
– Mért beszélgetünk Cuddyról? – tért ki a válasz elől House. – Wilson és ő majd elintézik a tanácsot. Nincs más dolgom, mint hátradőlve várni, hogy végezzenek.
– Greg! Nem ismerek rád!
– Vagy inkább nem ismersz igazán…
– Mire célzol? – ráncolta a homlokát Lydia.
House sóhajtott egyet, és inkább nem feszítette tovább a húrt.
– Semmire, ne haragudj! Én csak…
Ekkor azonban nyílt az ajtó, és bevágtatott rajta az egész csapat.
– Igaza volt, fertőzéssel van dolgunk! – közölte azonnal Taub.
– Csak épp azt nem tudjuk, milyen – tette hozzá Tizenhárom.
– Akkor keresgéljenek! – mondta House, és hátraperdült székével, megfogott egy jó tíz kilós könyvet, és a nő kezébe nyomta.
– Ezt komolyan gondolja?
– Nem, megvárom, amíg a csapatom előrukkol egy remek ötlettel! Szerintem a könyvolvasás sokkal hatékonyabb…
– House – kezdte Foreman. – Ha végre maga is segítene, talán gyorsabban haladnánk. Eddig végig csak szórakozott velünk, most már ráállhatna az esetre is!
– Ez így van. Csakhogy engem itt egyelőre nem fizetnek. A maguk dolga, hogy megoldják az esetet.
House rájött, hogy a beszéde nemigen hatja meg csapatát, így csak sóhajtott egyet, és átbicegett a másik szobába, hogy felfirkálja a tüneteket és összefüggéseket a táblára. Azután csak bámult rá, de semmi értelmes nem jutott az eszébe. Azután letörölte az egészet, és másképp írta fel ugyanazt. A többiek bementek utána, és találgatni kezdtek.
– Lehet valamiféle gomba? – kérdezte Foreman.
– Előfordulhat, de valószínűbb, hogy inkább elkapott valakitől egy átlagos betegséget – mondta Hadley.
– Igen, és azért produkál nem átlagos tüneteket! – csapott közbe House.
– És ha az átlagos betegsége kereszteződött valami mással? Talán épp a vesekővel – fejtette ki véleményét Taub.
– A vesekőre csak véletlenül bukkantunk rá. Nem az a fő gond – mondta House.
– Akkor mivel kezdjük? – nézett körbe Tizenhárom.
– Talán nyomjunk bele egy kis antibiotikumot.
– House, az antibiotikum nem minden esetben fejt ki pozitív hatást. – reagált rögtön Foreman.
– Így van, de valamit tennünk kell, nem? Ha mellélövünk, legfeljebb…
– …belehal – fejezte be a mondatot Foreman. – Ez igazán remek kilátás.
– Szerintem csináljuk – mondta Hadley.
– Tessék? – nézett rá értetlenül a neurológus.
– Én Tizenhárommal tartok! – jelentkezett House. – De mivel maga a főnök, Foreman, döntsön!
– Ez kockázatos…
– Igen, és ráadásul magáé a felelősség – House tettetett aggodalommal nézett a férfira. – Látja, nem is oly könnyű főnöknek lenni… Szegény Cuddy, néha nem is értem, hogy bírja!? – színpadias sóhajtással zárta mondandóját, mire Foreman bólintott.
– Jó, csináljuk!
House vissza akart menni Lydiához a másik szobába, de a nő időközben elment. Nem tudta, hogy azért lépett-e le, mert haragszik rá, vagy csak mert dolga volt, esetleg unatkozott, de azért zavarta a szó nélküli távozás. Most ő unatkozott. Főleg, hogy se Wilsonhoz, se Cuddyhoz nem ronthatott be, hogy őket boldogítsa, hiszen mindketten az értekezleten voltak. A csapata dolgozik, akkor ő mit csináljon? Leült a gépe elé, és rákattintott kedvenc oldalára…

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..