Lehull a fátyol

XII. Lehull a fátyol

A hét további része is sok idegeskedéssel és veszekedéssel telt, és bár House a világból is kiutált már mindenkit, mégis elvégezte minden feladatát. Egy naiv ember akár azt is hihette, hogy most aztán istenigazából megjavult.
Ez persze korántsem volt így, csupán kénytelen volt betartani Cuddy szabályait, mivel a diagnosztikai csapatot máris Foreman vezette, megint. Ez nem tette House-t túlságosan boldoggá, de nem volt mit tennie. Az állását nem akarta elveszteni, ezért jó kisfiúként kellett viselkednie, és hagynia, hogy Foreman az összes betegnél előbb teszteljen, és csak aztán kezeljen. Minden kétséget kizáróan biztonságosabb eljárás volt, viszont párszor a beteg itta meg a levét a késlekedésnek. De House már csak azért sem szólt bele. Gondolta, ha néhány páciensük meghal, Cuddy talán rájön, hogy mekkora ostobaságot csinált.
Titokban persze ugyanúgy foglalkoztatta Rossi esete is. Kicsit bosszantotta a dolog, hogy Lucas nem jelentkezett napokig, sőt hetekig, de aztán a következő hét szombatján, miközben otthon ücsörgött a zongorája előtt, megcsörrent a mobilja.
– Készüljön a jövő hétre! – mondta Lucas izgatott hangon. – Borul a bili, és ha minden jól megy, hétfőn vagy kedden várható a partytime!
– Ez azt jelenti, hogy mindent kiderített? – House ettől az infótól teljesen felpörgött, és most fel-alá mászkált a lakásában. Az sem érdekelte, hogy lába ezt nemigazán díjazza. – Rossinak bukta van?
– Totálisan! – röhögött a vonal túlsó végén Lucas. – Visszatette a helyükre az aktákat?
– Igen, már csütörtökön.
– Helyes. Most pedig figyeljen ide! Vasaljon szép inget, húzzon snájdig gatyót, lakkcipőt, ha kedve van, akár meg is borotválkozhat…
– Minek?
– Hogy jól mutasson a fényképeken!
– Mi a francról beszél?
– Csak nem gondolja, hogy ez a botrány sajtómentes lesz? És mivel én nem kockáztathatom, hogy az arcom közismert legyen, most az egyszer maga lesz a sztár. És különben is: megérdemelten aratja le a babérokat. Ha maga nem veszi észre az emberünk csintalanságát, most nem tudnánk lebuktatni. Már a rendőrség is benne van. Majd magára csipogok, ha itt az idő!
– Ez egy kicsit sok lesz így egyszerre, nem?
– Most mit parázik? Csinál egy kis hírverést a kórháznak, saját magának. Elmondhatja a sajtónak, hogy maguknál csak tisztességes emberek dolgoznak, és egy-kettőre kiszúrják a rosszfiúkat. Még akár Dr. Cuddy is fürödhet a dicsőségben. Biztos nagyon oda lesz magáért, ha kiderül…
– Attól félek – mondta szarkasztikusan House. – Szerintem lesz itt cirkusz nélkülem is.
Bontották a vonalat, és House elégedetten dőlt hátra kanapéján. A legkevésbé sem vágyott hírverésre, ő egyszerűen csak ki akarta penderíteni innen Rossit, mégse bánta mindazt, amit a magánnyomozó már megszervezett. Ezzel legalább visszavághat Cuddynak, és igaz lesz a mondás, hogy az nevet igazán, aki utoljára nevet!
House soha nem várta még ennyire a hét elejét, mint most. Hétfőn korán reggel, jókedvűen, derűsen fütyörészve lépett be a Princeton Plainsboro Kórház ajtaján. Aki csak ránézett, azt hitte, elment az esze. A híres-hírhedt Gregory House-nak nemigen szokott jó kedve lenni!
Miután felkapott néhány aktát a klinikai esetek kupacából a lifthez ment, és megnyomta a hívógombot.
– House! – csattant a háta mögött Lisa Cuddy hangja. House lassan megfordult, és ránézett közeledő főnökére. – Mit keresel itt ilyenkor?
– Tudtommal a munkaidőm nyolckor kezdődik, vagyis tíz perc múlva a klinikán kell lennem. Szóval ne nagyon tarts fel, különben elkések.
A nő ámulva hallgatta a férfit, aki úgy beszélt, mintha az iskolában a leckét mondaná. Aztán máson is megakadt a szeme.
– Te vasalt ingben jöttél dolgozni? És egyáltalán: miért vagy így kiöltözve?
– Neked akartam tetszeni! – válaszolt drámaian House, és ezzel sikerült egy halvány mosolyt csalnia Cuddy arcára.
– Valóban? Borotválkozni nem akartál?
– De aaanyúúú, az olyan uncsi! – nyafogta a diagnoszta, miközben megérkezett a lift. Beszállt, de azért még folytatta. – Különben is, sose mondtad, hogy a csupaszokra buksz!
Az ajtó összecsukódott, így Lisa már nem tudott reagálni. Irodájába vonult, és újra bele akart temetkezni munkájába, de gondolatai vissza-visszatértek House-hoz, akinek új munkamorálja akár példaértékű is lehetett volna. A nő viszont nem tudta eldönteni, hogy mindez csak a szabályozás miatt van-e, és House-nak tényleg ilyen fontos a munkája, vagy másvalamit is forgat a fejében. Félt, hogy az utóbbi tippje nyer majd, most mégis feldobta a találkozás vele. Azontúl, hogy néha borzasztóan ki tudott akadni tőle, mégis azt érezte, hogy ez a kórház nem létezhet House nélkül.
Egy kicsit meg is nyugodott, hogy végre lecsillapodott kettejük közt az a háborgó tenger, amivel eddigi beszélgetéseiket lehetett volna leírni. Ha már a szurkálódásnál tartanak, az jó jel. Lisa legalábbis így vélte.
House irodájában csak annyit időzött, amíg megkérdezte csapatát, hogy van-e esetük, és mivel a válasz nemleges volt, magához vett egy bögre kávét, és ismét levonult a földszintre. Pillantása megakadt egy igencsak keresztbe álló szemű férfin a váróban, aki a falat támasztotta, vagy inkább a fal támasztotta őt. Alaposan végigmustrálta, de nem állt meg nála. Benyitott az egyes vizsgálóba, ahol pedig egy erősen középkorú hölgy várta félárbocra eresztett szemekkel és unott arccal.
– Szép jó reggelt! – köszönt neki House, és helyet foglalt székében. – Mi a panasza? – kérdezte elővéve legmézesmázosabb hangját.
– Fáj a hátam – válaszolta a nő életunt bariton hangján.
– Értem. Más egyéb?
– A nyakam is fáj.
– Remek. Még valami?
– És a kezeim – folytatta a nő, miközben House már kezdte elveszíteni a türelmét. Ki nem állhatta az idiótákat. De gyorsan lehűtötte magát. Csak semmi idegeskedés! Ma mindennek tökéletesnek kell lennie! – Meg a lábaim is fájnak.
– Van valamije, ami esetleg nem fáj?
– A fejem.
– Hát ez fantasztikus! Akkor a többi testrészét amputáljuk!
– Maga megbolondult? – nézett rá a nő teljes értetlenséggel az arcán.
– Én ugyan nem! Nincs annyi morfium a világon, amivel mindezt csillapítani lehetne!
– Maga be akar drogozni?
– Isten ments! Mondja, naponta hány üveg tequilát gurít le?
– Mi? – dörmögte a nő.
– Kettőt? Hármat? Vagy mit fogyaszt? Rumot? Esetleg Huevo de Chivot? Vaaaagy, nem is maga, hanem az odakint várakozó hitvese?!
Mivel páciense nem volt hajlandó válaszolni, House új taktikához nyúlt.
– Oké. Lássuk csak… A következőt fogjuk csinálni. Írok magának valami cukorkát, ami felszívja az alkoholt a szervezetéből. Most pedig szépen kisétál innen egy száz dolláros mosoly kíséretében. Otthon aztán megoszthatja a drazsét a férjével is.
A nő egy szó nélkül hallgatta végig a dokit, majd elvette a receptet, és kilépett az ajtón. House még utána kiáltott.
– Hé! A mosoly hol marad?
Cuddy, aki épp a nővérpultnál állt, furán nézett végig a kissé imbolyogva távozó pár után. Aztán a férfihoz fordult.
– Ezek részegek?
– Olybá tűnik.
– De… akkor hogy engedhetted el őket?
– A pasi az igazi alkesz, a nő csak leitta magát, hogy ne a férjének kelljen bejönnie. Ki érti? – vonta meg a vállát House, majd sarkon fordult, és következő betegéhez indult.
Már vagy tíz perce hallgatta a szómenésben szenvedő fiatal srácot, mikor váratlanul megszólalt a csipogója. Azonnal tudta, hogy helyzet van, hiszen esetük nem volt, szóval biztos, hogy nem a csapata csipogtatta meg. Otthagyva a zavartalanul magyarázó fiút, kicsörtetett a bejárati csarnokba. Épp egy csapat rendőr lépett be a kórházba, mikor megcsörrent a telefonja is.
– Na beindult a banzáj? – hallotta Lucas hangját a túlvégről.
– Ebben a pillanatban értek ide a zsaruk. Most le kell tennem.
House megtorpant, amikor meglátta, hogy Cuddy feltartóztatja a rendőröket.
– Elnézést! Elárulnák, hogy mit keresnek a kórházamban?
– Ön Dr. Lisa Cuddy? – kérdezte mogorván az élen haladó férfi.
– Igen, de…
– A Princeton Plainsboro Oktatókórház igazgatója és dékánja?
– Igen. Megmondaná, hogy mi folyik itt?
– Letartóztatási parancsunk van David Rossi ellen.
– Tessék? – Cuddy szeme elkerekedett. House eközben közelebb somfordált. – Itt valami félreértés van…
– Nincs itt semmiféle félreértés – szólt közbe a diagnoszta, mire Lisa még jobban elsápadt, és a férfihoz fordult.
– Neked mi közöd ehhez?
House nem válaszolt, a rendőrparancsnok felé fordult.
– Hello, én Dr. House vagyok.
– Szóval Ön az? Remek – bólintott a zsaru. – Hol találjuk Mr. Rossit?
– A másodikon – felelt készségesen House. – Ha gondolják, szívesen odavezetem Önöket.
Cuddy csak hápogni tudott elképedésében. Közben a zsaruk és House már a liftekhez tartottak. Lisa gyorsan utánuk ment. Nem értette, mi folyik itt, de abban biztos volt, hogy ha House megint csak szórakozik, akkor ezer százalék, hogy kirúgja!
Némán tették meg az utat az emeletre, House derűs képpel tekintgetett felfelé, a zsaruk mogorván, elöl összekulcsolt kezekkel bámultak lefelé. Cuddy pedig hol ide, hol oda kapta a tekintetét. Magyarázatot akart, de nem tudta, hirtelen mit kérdezzen, és kitől.
A lift megállt, és ők sorban kiszálltak, majd House vezetésével megindultak a folyosó végén lévő irodához. Ám ekkor hirtelen az igazgatónő hangja csattant mellettük.
– Maga? – erre aztán mind megfordultak, mert Cuddy elkapta az egyik rendőr karját, és megállásra kényszerítette. A rendőr azonban nem volt más, mint Lucas. – Maga is benne van ebben az egészben? House bérelte fel? Együtt főzték ki ezt a hülyeséget?
– Én csak… – kezdte volna a férfi, de nem tudta bejezni, mert ezúttal House vágott a szavába.
– Tényleg! Mit is keres itt? Nem azt mondta, hogy nem kockáztathat? És akkor minek telefonált?
– Jó, jó, de nem bírtam ki! – rántotta meg a vállát Lucas.
– Amúgy haláli a szerkója – vigyorgott rá a diagnoszta. – Eddig észre se vettem, hogy itt van!
– Folytathatnánk? – mordult a rendőrök főnöke.
– Állj! – kiáltott Cuddy, és ha eddig nem figyelt volna mindenki a furcsa seregre, most már minden szem rájuk szegeződött. – Mi ez az egész? Valami színjáték? House, ha most azt hiszed, hogy nagyon jópofa dolog ilyennel szívatni, akkor súlyosan tévedsz! Most azonnal magyarázatot várok!
– A fenébe is! Nem bírtad volna még ki két percig kussban? – emelte fel a hangját a kérdezett, mivel Lisa kiabálására Rossi ajtaja is kinyílt, és előlépett a delikvens. Rémült arccal tekintett az érkezőkre.
A rendőrök azonnal belekezdtek a szokásos rendőrdumába.
– Mr David Rossi? Letartóztatási parancsunk van ön ellen. Jogában áll hallgatni. Ha nem teszi, bármi, amit mond, felhasználható ön ellen a tárgyaláson.
– Mi-mi-mi folyik itt? – dadogta Rossi, miközben két zsaru mögé lépett, és bilincset kattintottak a csuklójára. – Azonnal engedjenek el! David Rossi vagyok! A Pinceton Plainsboro Kórház pénzügyi menedzsere! Ehhez nincs joguk!
– Fogja már be! – kiáltott rá House.
Lucas előlépett, és egy jegyzettömböt vett elő, amiről felolvasást tartott.
– Még hogy David Rossi! Talán inkább Josh Crandell, vagy William Backer, vagy talán ismerősebb a Christian Cole név?
– Mi ez az egész? – kérdezte elhűlve Cuddy. – Kik ezek az emberek, David?
– Nem… nem tudom! Ez valamiféle tévedés! Lisa, ne higgy nekik!
– Dr. Cuddy, ez az ember egy keresett bűnöző. Már négy államban adtak ki körözést ellene, csak éppen mindig más néven futtatta magát – magyarázta Lucas. – Dr. House rájött, hogy a kórház számláját megcsapolják, ezért úgy döntött, felbérel engem, hogy járjak utána a dolognak. Ez meg is történt, és íme: itt tartunk.
– Egy pillanat – vágott közbe Cuddy, akinek mostanra jött meg a hangja. – David, kik ezek az emberek? Kik ezek, akiket Douglas felsorolt?
– Hölgyem – a rendőrparancsnok félrehúzta a nőt az útból, úgy magyarázott neki, – kérem, ne akadályozza a hatóságok munkáját! Mr Rossit előzetes letartóztatásba helyezzük. Amennyiben tájékozódni szeretne a történtekről, a rendőrkapitányságon megteheti.
Felbolydult a kórház. Futótűzként terjedt a folyosókon a hír: David Rossit bilincsben vitte el a rendőrség. És a plusz krachot az idézte elő, hogy a kórház bejárata előtt riporterek és újságírók hada tolongott, kamerákkal, fényképezőgépekkel felszerelkezve. Mikor kikísérték Rossit, páran a kórház személyzete közül is követték az udvarra, a rendőrautókhoz. Köztük House és Cuddy is.
A nő kétségbeesve, semmit nem értve, loholt a férfi mellett, és igyekezett nem elsodródni a tömegben.
– Mégis mit műveltél? – kérdezte túlkiabálva a sajtó embereinek hangos kérdezősködéseit.
– Hogy én? – nézett rá a férfi. – Ezt inkább a Don Huanodtól kellene megérdeklődnöd!
Cuddy megragadta a diagnoszta karját, és megállította. Szembe fordulva vele szólalt meg ismét.
– House! Áruld el, mi folyik itt! Jogom van tudni!
Ekkor azonban egy rakás mikrofont nyomtak az arcukba, a riporterek ugyanis most őket rohamozták meg, miután kiderítették, hogy Cuddy az igazgatónő, House pedig az, aki leleplezte Rossit. Millió kérdés ütötte meg fülüket, de felét sem fogták fel.
– Dr. House, elárulná, hogyan jött rá David Rossi csalására?
– Mióta kutatott az ügyben?
– Dr. Cuddy, mennyiben érinti ez az ügy a kórház többi dolgozóját?
– Vannak esetleges tettestársak?
– Mennyit sikkasztott el Rossi a Princeton Plainsboro Kórház vagyonából?
És így tovább, egészen addig, amíg House oda nem fordult az egyik kamera irányába, és megelégelve a kérdészáport, beszélni nem kezdett.
– David Rossi már megismerkedésünk kezdetén is elég ellenszenves volt nekem. De Dr. Cuddyval mindig nagyon… kedves volt, és sikerült elültetnie a gyanakvását – fogalmazott finoman House. Nem akarta Cuddyt még jobban kihozni a béketűrésből. – Egyelőre csak annyit mondhatok, hogy a kórház a csőd szélére jutást egyértelműen David Rossi mesterkedésének köszönheti. Szerencsére még idejében lefüleltük a csalót, akit amúgy már több államban is köröznek, ugyanis más-más személyazonossággal újabb és újabb jól jövedelmező vállalatokat csapolt már le a saját számlájára. De a hivatalos álláspontról a rendőrségnél érdeklődjenek.
Azzal hátat fordított a sajtónak, és főnökét is karon fogva, magával vonszolta vissza az épületbe. Cuddy irodájába mentek, ahol végre normálisan is tudtak beszélni.
– Még mindig nem világos előttem ez az egész… – kezdte a nő, de House közbe vágott.
– Akkor elmondom neked külön úgy is, hogy megértsd: David Rossi nem létezik! Eddig négy cégnél sikkasztott, állandóan más névvel. A te kórházad lett volna az ötödik a sorban. Érdekes módon, mindenhol női vezetővel volt dolga. Röviden: mialatt a seggedet nyalta, és te minden nyálas csöpögésétől hanyatt vágtad magad, addig ő szépen kiforgatta a kórházat a vagyonából. Az orrodnál fogva vezetett! Tessék, most már tudod.
Lisa egy darabig döbbenten hallgatott. Azt hitte, rosszul hall. Nem tudta eldönteni, hogy sírni vagy ordítani szeretne-e jobban. Nem érezte jól magát.
– Képtelen vagyok elhinni… – motyogta. – Miért nem szóltál nekem rögtön az elején?
– Minek? – vont vállat a férfi. – Elhitted volna?
– Nem valószínű.
– Na látod.
– De ha bizonyítani tudtad volna, akkor elhittem volna, és azon nyomban följelentem! De nem… Te szokás szerint a saját fejed után mentél, és hagytad, hadd szórakozzon velem! – a nő hangszíne lassan hisztérikussá változott. – Élvezted, ugye? Eszedben sem jutott, hogy elmondd nekem az igazat, inkább jót röhögtél rajtam, amíg a zseniális tervedet szövögetted azzal a Douglasszel!
– Most mi a fene bajod van? – értetlenkedett House, aki kissé más reakcióra számított. – Én itt épp a munkádat mentem meg, és ennyit tudsz mondani? Hogy jól szórakoztam rajtad a hátad mögött?
– Mondd, hogy nem!
– Képzeld: egyáltalán nem!
Egy pillanatnyi csend állt be köztük, aztán Lisa érezte, hogy megszédül. Hátat fordítva a férfinak, elvonult a mosdóba.
House idegesen dobolt botjával a padlón, és érezte, hogy átjárja az elégedetlenség. Ami a sajtószenzációt illette, azzal nem is volt semmi gondja. Lucasnak igaza volt, erre tényleg harapott a média. És Rossit legalább nyilvánosan is megalázhatta. De Cuddytól egy kicsit másfajta megnyilvánulást remélt. Ha nem tudná az ellenkezőjét, azt is hihette volna, hogy Cuddy tényleg beleszeretett Rossiba… Végül is… ez a lehetőség sincs kizárva. Ki tudja, mitől is változott meg hirtelen a nő gondolkodása kettejüket illetően.
Lisa visszatért a mosdóból. Arca holtsápadt volt, és idegesség mellett némi gyengeséget is tükrözött. Levetve kosztümfelsőjét ült le igazgatói székére, aztán ránézett a várakozó diagnosztára.
– Van még valami meglepetésed mára? Vagy esetleg végezhetném a dolgomat?
– Ez az összes mondanivalód?
– Mégis mit vársz, House? Ugorjak a nyakadba? Rebegjek hálaimát, mert ekkora bakot lőttél?
– Az utóbbitól eltekinthetünk, de az első ötlet nem is volt rossz…
– Tűnj innen…! – sóhajtotta a nő. A férfi bólintott.
– Szívesen, máskor is kihúzom a kórházat és téged a szarból!
Azzal kiviharzott Cuddy irodából. Felsietett sajátjába, és behúzta mindenhol a jótékonyan sötétítő szalagfüggönyöket. Duzzogva süppedt foteljába, kényelmesen elhelyezkedett, és belefogott saját sebeinek nyalogatásába.

A kórház többi részén azon az élet nem állt meg. A betegek továbbra is betegek voltak, az aggódó hozzátartozók se lettek kevésbé tudálékosak, és az alkalmazottaknak is csinálniuk kellett a dolgukat. Két ember volt csupán az egész épületben, akiknek sehogy sem sikerült a feladataikra koncentrálniuk. Pontosabban három.
James Wilson a földszintre tartott, ugyanis ki akarta deríteni, mi történik itt, amiről nem tud. Barátjához nem jutott be, és jobbnak is látta, ha most nem zargatja az ostoba kérdéseivel. Így az igazgatónőből igyekezett információkat kiszedni.
Amikor azonban megpillantotta a kisírt szemű, megtört nőt, végigfutott az agyán, hogy inkább őt sem zavarja. De Cuddy észrevette, és intett neki, hogy menjen be.
– Minden rendben? – kérdezte félszegen a nőtől.
– Semmi sincs rendben…
– Hallottam, mi történt. Mindenki erről beszél.
– Te tudtál róla?
Wilson habozott egy pillanatig, de aztán rájött: fölösleges titkolóznia.
– Valamelyest.
– Hogy lehet valamelyest tudni valamiről? – csattant fel Lisa.
– House mondta, hogy talált néhány hamis dokumentumot, számlákat, jóváhagyást, ilyesmiket. De miután Lucast felbérelte, nem avatott be mélyebben az ügybe.
– És még te sem voltál képes értesíteni…?
– House megkért, hogy…
– Nem kell mentegetőznöd! – hárította el a magyarázkodást Lisa. – Tudom, hogy az ő pártját fogod.
– Egyikőtök pártját sem fogom – rázta a fejét Wilson. – De abbahagyhatnád már ezt a játékot.
A nő Wilsonra kapta pillantását, és összeszűkült szemmel nézett rá.
– Milyen játékot?
– House-szal. Tudom, hogy bunkó, és megbántott téged. Tisztában vagyok vele, nem kell bemutatni. De azzal nem érsz el semmit, ha sakkban tartod érzelmileg, csak azt, hogy megint belövi magát. – és mivel Cuddy nem válaszolt, folytatta. – Ne hidd, hogy nem tudom, hogy miattad adta be magának a morfiumot… Kikészíted őt!
– Én készítem ki? – szakította félbe Lisa a férfit. – Nem fordítva gondoltad? House csak szórakozik velem! Állandóan, minden nap kitalál valamit, amivel felbosszanthat! Eddig csak apróságok, most ez, holnap mi jön? Szerinted meddig kéne még tűrnöm?
– És House meddig várjon még? – emelte fel a hangját Wilson is.
– Mégis mire?
– Hogy leszállj róla! Az a hülye szabályzat is, amit kitaláltál neki! Azt hiszed, ha elveszed tőle az osztályt, azzal megoldasz mindent?
– Igazad van! Akkor elveszem az állását, úgy sokkal jobb lesz mindenkinek!
– Miért vagy ennyire feldúlt, Cuddy? Sosem szokott így mellbe vágni House mesterkedése!
– Betelt a pohár, Wilson! Néha, én kis naiv, azt hiszem, hogy most már normalizálódott a helyzet köztünk, de akkor megint jön egy remek húzása, ami minden reményemet a porba dönti vele kapcsolatban. Mondd csak, miért is kell nekem állandóan szemet hunyni az őrültségei fölött? Miért patáliázik itt nekem minden nap valami hülyeségen? Miért borít ki folyton?
– Mert szerelmes beléd! – kiáltotta Wilson magából kikelve. Aztán visszavett a lendületből. – Ha nem tűnt volna még fel…
Lisában bennrekedt a következő mondat, de még az azutáni is. Még levegőt venni is elfelejtett, ahogy az előtte ülő férfira nézett. Egy szép másodperc erejéig szerette volna elhinni, hogy amit hallott, az igaz, de aztán csak megrázta a fejét, és így válaszolt.
– Nem hiszem, hogy ez lenne a helyzet. Különben nem járna máshoz vigasztalódni.
– Várja csak… – ráncolta a homlokát Wilson. – Úgy érzem, lemaradtam valamiről…
– Jaj, ne tettesd a hülyét, Wilson! Tudok Lydiáról, és hogy…
– Lydia? – az onkológus szája mosolyra görbült. – Melyik Lydiáról beszélsz?
– Könyörgöm, legalább te ne boríts ki! – csapott az asztalára Cuddy. – Az orvosáról! Aki Mayfield óta vele van. Lydia Shelley, talán hallottál már róla… Most meg mit vigyorogsz? – kérdezte, amikor látta, hogy Wilson képén egyre szélesedik a mosoly.
– Te nem is tudsz róla?
– Miről kéne tudnom?
– Lydia már régóta nincs a képben. A túlparton vállalt állást két héttel ezelőtt. Nem tudom, te mit hittél kettejükről, de sehogy sem jöhettek volna össze…
– Miért nem?
– Viccelsz? – nézett rá megrökönyödve Wilson, majd felállt, és az ajtó felé vette az irányt. – Tudod, néha olyan érzésem van, hogy te már nem is te vagy.

Napok teltek el nyomtalanul a Princeton Plainsboro felett, hiszen mindenki teljes erőbedobással dolgozott. Akárcsak Lisa Cuddy, akinek megint halomban álltak az akták az asztalán, ugyanis mióta letartóztatták Rossit, majdnem dupla annyit volt kénytelen gürcölni, hiszen a férfi munkája is a nyakába szakadt.
Egy idő után azt vette észre, hogy nem jut időben haza, és csütörtökön az is előfordult, ami már régóta nem: benn kellett éjszakáznia. Utálta az ilyen helyzeteket, mert néha már az őrület szélén állt, a lányát is alig látta, és ha aludt, sem tudott pihenni, agya vad zakatolása miatt. Egész nap csörgött a telefonja, hol a biztosítótársaság hívta, hol az egyetem akkreditációs ügyeit ellenőrizte, hol pedig a rendőrségtől hívták David Rossi tárgyalása miatt. Azt sem tudta, hol áll a feje, de mindezeken felül az bántotta legjobban, hogy a konfliktusa House-szal továbbra sem oldódott meg.
Nem beszéltek, mióta House otthagyta Cuddyt az irodájában a hétfői csetepaté után. Lisa szerette volna valahogy rendbe tenni kettejük közt a kisiklott kapcsolatot, ám mersze nem volt, hogy felkeresse a férfit, és mondani se tudott volna neki semmi értelmeset. Szégyellte magát, amiért nem bízott benne, és megkérdőjelezte a döntéseit. Fejében pedig Wilsonnal folytatott vitája visszhangzott minden percben.
Szombatra bár semmit nem tervezett, hacsak azt nem, hogy otthon gubbaszt egész nap a laptopja fölé görnyedve, és dolgozik, mégis közbejött valami. Behívták a rendőrségre, hogy tanúvallomást tegyen. Kelletlenül bólintott rá a kora délutáni időpontra, de végül is nem volt ellene kifogása.
Rachelt is kénytelen volt magával cipelni, mert Tammy szabadnapot vett ki, de szerencsére nem volt probléma a kislánnyal. A kapitányságon mindenkit levett a lábáról, és amíg Cuddyt faggatták, eljátszott két rendőrnővel. Lisa örült, mikor végre kiszabadulhatott a kihallgató szobából. Úgy érezte, mintha ő maga is gyanúba keveredett volna. Sietett haza, és aznap már nem is akart semmivel sem foglalkozni, csak a lányával. Nem érdekelte, mennyi munkája van még hátra. Zaklatott volt, de azzal nyugtatta magát, hogy legalább Daviddel nem találkozott. Az túlságosan mélyen érintette volna a történtek után.

House-nak sem teltek könnyen a napjai. Tudatosan kerülte Cuddyt egész héten. Nem akart megint összetűzésbe kerülni vele, de arra sem volt hajlandó, hogy ő lépjen először a békülés útjára. Ezt a gesztust meghagyta nőnek, aki viszont, úgy tűnt legalábbis, nem nagyon igyekezett hozzá.
Két beteget mentett meg, az egyiküket szó szerint az utolsó pillanatban. Klinikai feladatait is rendesen ellátta, még a papírmunkát is elvégezte többé-kevésbé, bár ez utóbbit szívesebben hagyta rá valamelyik szolgájára. Esténként fáradtan és kimerülten zuhant az ágyba, az alvással sem volt gondja. Mégsem érezte, hogy figyelmét teljesen el tudná terelni problémáiról. És mindeközben fogalma sem volt arról, hogy ilyesfajta gondjaival koránt sincs egyedül.
Hétfőn délután egyik unalmas órájában éppen papírmunkájával volt elfoglalva, mivel teamje a klinikán tüsténkedett. Így kénytelen volt maga nekilátni a dolognak. Váratlanul kinyílt az ajtaja, és nagy meglepetésére az igazgatónő lépett be rajta. Egy szó nélkül odasétált az asztalához, és leült vele szemben. Arca meggyötört volt, és látszott, hogy nemrég sírt. Szemei vörösek voltak a sebtében felkent púder alatt. House nem bírta levenni róla kutakodó tekintetét.
Sokáig nem is mondott semmit, csak ült, pedig úgy tűnt, többször is bele akar kezdeni valamibe. Végül tenyerébe hajtotta fejét, és rekedten csak ennyit bírt kipréselni magából.
– Belefáradtam… Nem bírom tovább – rázta meg fáradtan a fejét, aztán ránézett House-ra. – Miért kell nekünk mindent ennyire túlbonyolítani?
– Nem is mi lennénk, ha nem bonyolítanánk mindent túl – válaszolt a férfi, és még mindig Lisát fürkészte.
– Azt hittem, jobb lesz, ha ellöklek magamtól. Mindkettőnk érdekében. Meg akartalak védeni téged is és magamat is. De minden csak rosszabb lett. – House hallgatott. – Sajnálom.
Tette még hozzá csendesen, majd várt egy másodpercet, és mivel House továbbra sem szólt semmit, felállt, hogy visszainduljon irodájába. Két lépés után mégis csak a férfi hangja késztette megállásra. A nevén szólította, így Lisa megfordult. Kimondhatatlanul esetlennek érezte magát ebben a percben, de aztán House felállt, és odalépett hozzá. Óvatosan magához húzta a nőt. Zavartak voltak, de azt mindketten érzeték, hogy szépen lassan megnyugszanak.
House egyszer csak azt vette észre, hogy Lisa válla finoman rázkódik a zokogástól.
– Hé… – felemelte a nő fejét, hogy arcába nézhessen. Lisa erőtlenül elnevette magát, és karját átfonta House nyaka körül, majd még szorosabban magához ölelte őt. Szinte belepréselődött a férfi testébe.
– Engedd, hogy most megcsókoljalak, különben itt pusztulok meg – dörmögte House Lisa fülébe.
Cuddy nem válaszolt, csak eleget tett a kérésnek. Lágyan csókolták egymást, mintha attól félnének, hogy fokozott szenvedélyük kárt tehet a másikban. Miután szétváltak, a nő megint odabújt House-hoz, aki erre lassan simogatni kezdte annak haját. Örült a pillanatnak, de valami még motoszkált benne.
– Szóval most, hogy Rossi már nincs, én is megfelelek?
Lisa erre felemelte fejét, és a férfi szemeibe nézett.
– Hogy érted, hogy… Greg, kérlek, ne csináld állandóan ezt!
– Vagyis nem voltál szerelmes Rossiba?
– Nem… Kellett volna?
– Csak azt gondoltam, talán azért vetettél véget mindennek, mert mégis…
– Hülye voltam! Jó, beismerem! Ezt akartad hallani?
House hirtelen elvigyorodott, és újabb csókot lehelt a nő ajkaira.
– Olyan szépen hangzott, kár, hogy a diktafonomat elfelejtettem bekapcsolni – mondta aztán, mire Lisa is elmosolyodott.
– Szükségem van rád.
– Tudom.
– Honnan tudod? – ráncolta a homlokát a nő.
– Onnan, hogy nekem is rád, és… mert szeretlek.
Lisa enyhén eltátotta a száját a hallottakra, és érezte, hogy lába remegni kezd. Látta a férfin, hogy kivételesen komolyan beszél, mégsem akarta elhinni, amit mondott.
Greg is kicsit zavarba jött, magát lepte meg legjobban vallomásával, és ami azt illeti, kevésbé nyálas szituációt is el tudott volna képzelni hozzá. Gyorsan folytatta hát.
– Igen, jól hallottad, és jól jegyezd is meg, mert nem ismétlem meg – majd a földet kezdte el fixírozni. – Szánalmas nyomorék vagyok, aki azt hitte, hogy minden fekete-fehér, és hogy ha mer így érezni egy nő iránt, akkor az csakis rosszul sülhet el. Mert abból semmi jó nem származhat, ha…
– Fogd már be! – pirított rá kedveskedve Lisa, és kivételesen House el is hallgatott.
Épp újra összeért volna szájuk, mikor az ajtó kinyílt mögöttük, és Foreman hangja rebbentette szét őket.
– House! Oh… bocsánat… – tette hozzá, mikor látta, mit zavart meg. Aztán lassan beljebb lépett.
Lisa fülig pirulva hátrált el a diagnosztától, aki viszont a legkevésbé sem érezte kellemetlenül magát. Felvont szemöldökkel nézett beosztottjára.
– Még ma kinyögi, hogy mit akar, vagy várjunk a Rangers következő győzelméig?
– Öhm… az előbb kaptam Camerontól egy beteget a sürősségin.
– Király – bólintott House. – Füttyentse össze a csipetcsapatot, én addig befejezem, amit elkezdtem.
– House! – szólt rá Lisa.
Foreman jobbnak látta, ha most gyorsan elhúz a színről, és tényleg megkeresi a többieket. Miután az ajtó becsukódott utána, Cuddy a férfihoz fordult.
– Hupsz – mondta House.
– Mit tegyünk? – kérdezte tőle rémült arccal a nő, mire az csak megvonta vállát.
– Mit akarsz tenni? Én a magam részéről most átmegyek a másik szobába, és orvososdit játszom. De este… teszem azt, szívesen meglátogatnálak.
Cuddy elmosolyodott.
– Szóval téged nem zavar, ha tudni fognak rólunk?
– Mókás lesz.
Azzal végre ténylegesen is megcsókolta a nőt, aki ezután visszament dolgozni. Kelletlenül vonult át a diagnosztaszobába, de lelkében egy diadalmas oroszlán felüvöltött: sikerült!
Teamje egy perc múlva be is futott. Megkezdték az ötletbörzét, vajon mi lehet a baja legújabb betegüknek. House most valahogy sokkal jobban elemében érezte magát, mint máskor, és csapatát sem cukkolta annyit, mint általában. A fiataloknak fel is tűnt főnökük kimondott jó kedve, de közülük csak egy valaki sejtette, hogy minek, vagy inkább kinek köszönhető az új, emberibb House.
A tünetek kismillió betegségre illettek, így igyekeztek a lehető legjobban leszűkíteni a kört.
– Hasi bántalmakra panaszkodott, amikor felvették a sürgősségin – mondta Foreman. – Hasmenés, alhasi fájdalom.
– Gyomorrontás – vágta rá Tizenhárom.
– Kizárták – tájékoztatta a neurológus. – A beteg nehezen mozog, és alig bírja szabályozni a székletét, ami ráadásul néha véres is.
– Nő vagy férfi a beteg? – kérdezte House.
– Ha elolvasta volna a kartonját, tudná.
– Rák lesz – szólt közbe Taub.
– Dr. Taub! Magának már falakon áthatoló röntgen szeme is van? – nézett rá House.
– Azt hittem, ötleteket vár.
House végül nem reagált rá semmit, csak elküldte csapatát a beteghez.
– Keressenek tumort, ha az nincs, akkor aneurysmát. Tudják meg, mi okozza a vérzést!
Miután egyedül maradt, úgy döntött felkeresi a legjobb barátjának nevezett egyént. Wilsont szokás szerint irodájában találta. Az onkológus már meg sem ijedt a kicsapódó ajtótól, tovább írogatott. House pedig kényelembe helyezte magát a kanapén. Majd egy fél perc hallgatás után elmondta rövid közlendőjét.
– A ma estét Cuddyval töltöm.
Wilson abbahagyta az írást, és felnézett barátjára, de nem válaszolt.
– Felajánlottam neki, és nem mondott nemet.
– Beszéltetek?
– Többé-kevésbé – mondta House, majd elgondolkodva hozzátette. – Inkább kevésbé.
– Szóval egyszerűen csak közölted vele, hogy vele töltöd az estét?
– Valami olyasmi. És a szemében csillogó huncut fény engedett arra következtetni, hogy bár nem válaszolt igennel, szívesen venné látogatásomat.
– Oké, megint hülyének érzem magam – sóhajtotta Wilson. – Lemaradtam. Beavatnál?
– Cuddy bocsánatot kért, aztán csókolóztunk, aztán megint bocsánatot kért, és megint csókolóztunk. Utána…
– Jó-jó, értem! – szakította félbe Wilson a beszámolót. – Na és? Mit érzel?
– Hmm… Sok mindent, és semmit, amit az orrodra kötnék.
– Szerelmes vagy?
Ekkor megszólalt House csipogója. Ezt kihasználva feltápászkodott fektéből, és sikerült kitérnie a válaszadás elől is.
– Bocs! Jót lelkiztünk, de most mennem kell!
Csodálkozott, hogy Cameron csipogtatta meg, de azért lement a sürgősségire. A nő már várt rá.
– Ha a betege miatt aggódik, már van, aki fogja a kis haldokló kezét.
– Nem is haldoklik!
– Még!
– Csak azért hívtam, mert ezt találtam a személyes holmijai között.
Azzal átadott a férfinak egy kis zacskót, amiben gyanús fehér por volt. House megforgatta kezei között, utána kinyitotta a zacskó száját, és beleszagolt.
– Nem gyenge a srác!
– A beteg egy 27 éves nő! – mondta megrökönyödve Cameron, akit mindig letaglózott egykori főnöke érdektelensége.
– Tényleg? – nézett rá House, de aztán már tovább is lépett a problémán. – Elvinném a tatyóját.
És egy mozdulattal kikapta a hátizsákot a nő kezéből, majd elindult vissza, hogy megkeresse a teamet. De közben meggondolta magát és útirányt változtatott, mondván: a team csak hadd dolgozzon, ő addig kellemesebb elfoglaltság után néz.
Így az igazgatói iroda felé vette az irányt. Mikor benyitott, senkit nem talált ott, de egy pillanat múlva Cuddy lépett ki a mosdójából. Ahogy meglátta vendégét, elmosolyodott.
– Van valami konkrét oka, annak, hogy itt vagy? – kérdezte.
– Kell különösebb ok? – vont vállat a férfi, miközben leült az egyik székre. – De ha gondolod, találok, csak hogy elégedett légy. Például… Wilsonnál már voltam, és tök uncsi volt, mert mindenáron lelkizni akart, a csapatom pedig éppen a betegemen szöszmötöl, én pedig unatkozom.
– Ezért tehát úgy döntöttél, hogy engem szórakoztatsz? El kell keserítselek: nem érek rád. Millió dolgom van, és ezer felé szakad a fejem.
– Nem is mondtam, hogy szórakoztatni akarlak, de az irodámban való téblábolás helyett sokkal jobb időtöltés a melleidet bámulni – azzal előkapott egy piros nyalókát a zakózsebéből, és az említett objektumokra függesztette tekintetét.
Cuddy csak megcsóválta a fejét, és újra munkájára próbált koncentrálni, de be kellett vallania magának, hogy ez bizony nem ment egykönnyen, ha House ott ült vele szemben, és őt mustrálta. Legszívesebben hagyta volna a fenébe az egészet, és az éppen nyalókáját cuppogtató férfi karjaiba vetette volna magát, de tudta, hogy az nagyon gyerekes viselkedés lenne, ezért lecsapta tollát, és House-ra nézett.
– Nem keresnéd meg inkább a csapatodat? Hátha szükségük van a főnökük éles eszére.
A férfi nem válaszolt, hanem cinkos félmosollyal ismét zsebébe nyúlt, és a nemrég szerzett fehér port vette elő. Cuddy szeme elkerekedett.
– Mi az? Csak nem drog?
– Kokain. Méghozzá kiváló minőségű – adta tudtára a helyes választ House.
– Honnan szerezted? És honnan tudod, hogy jó? – kérdezte egyre kétségbeesettebben a nő.
– A betegemé. És nyugi, nem szippantottam belőle! Csak megszagoltam. Ha érted, mi a különbség…
Cuddy szemlátomást lenyugodott kissé, de azért hűvösen méregette a zacskót, amit House most a saját orra előtt hintáztatott.
– Nem tudom, ugyanis nem vagyok olyan szakavatott e téren, mint egyesek.
– Ezt személyes sértésnek veszem! – ironizált House. – Különben is. Már te is kipróbáltál ezt-azt.
– Még csak ez sem igaz! – nézett rá Cuddy sértődötten.
– Na-na-na… Másodikban a végzősök buliján, rendesen be voltál állva te is – vigyorgott a férfi.
– De nem kokainoztam! – replikázott Lisa. – Az csak egy füves cigi volt.
– Csak egy?
– Na jó, lehet, hogy több volt, de rám tukmálták!
– Persze! Szerintem te sem ellenkezhettél nagyon, ha utána egy szál fehérneműben parádéztál a színpadon a DJ-vel.
– Póló is volt rajtam! – szállt be a vitába a nő, és ő is elvigyorodott, ahogy az emlékre gondolt. – Te jó ég, micsoda őrültség volt… De hogyhogy emlékszel ezekre?
– Szerinted lehet erre nem emlékezni?
Mindketten elnevették magukat, aztán House tartózkodóan pillantott Cuddyra.
– Sajnáltam, hogy akkor nem léphettünk tovább.
Az nem is akkor történt mint ez – rázta a fejét Lisa.
– Mindegy. A lényegen nem változtat.
Cuddy válaszolni akart, de ekkor egy nővér nyitott be az ajtaján.
– Dr. Cuddy, a gyerekosztályon várják. Azonnal.
A nő nagy nehezen elszakította pillantását a férfitól, és a nővérre nézett.
– Megyek.
Azzal otthagyta House-t az irodájában. A férfi még ücsörgött egy darabig, aztán elindult, hogy utánajárjon, mit derítettek ki betegéről.
A csapattal az egyik folyosón találkozott össze, akik azonnal neki is álltak mondani neki a fejleményeket.
– Nem találtunk rákos sejtet, sem pedig aneurysmát – mondta Tizenhárom.
– Viszont a vérnyomása elég alacsony, hiába kap vérnyomásnövelőt – folytatta Taub.
– Készítsenek toxikológiát – utasította őket House.
– A sürgősségi már készített – vonta össze szemöldökét Foreman a kapott utasításra. – Kizárták az alkoholt is és a drogot is.
– Valóban? Akkor ehhez mit szólnak?
Ismét elővette a kokaint, és odadobta Tizenháromnak. Csakhogy nyomban ki is kaphassa a kezéből.
– Ejnye, kecskére nem bízunk káposztát – mondta szarkasztikusan, és inkább Foreman kezébe nyomta a Camerontól elcsórt hátizsákkal együtt.
– Kösz, már nem élek vele – reagált a lány fintorogva.
– Én most elhúzok csipegő-csepegő orrokat törölgetni. Ha lesz valami, lent megtalálnak.
És valóban. House a klinika felé vette az irányt, hiszen hiába a megenyhült kapcsolata Cuddyval, a rá vonatkozó szabályok továbbra is életben voltak. Bár a „jó magaviseletével” sikerült visszaszereznie a diagnosztikai osztály vezetését, a klinikai munkát ugyanúgy el kellett végeznie.
Már vagy két órát végigszenvedett az unalmasabbnál unalmasabb pácienseket hallgatva, mire végre elérkezett a négy óra. Összeszedte cuccait irodájából, csekkolta csapatát, akik elmondták, hogy a toxi megint negatív lett, úgyhogy a beteg biztos, hogy nem kokainozott. House meghagyta nekik, hogy valaki mindig legyen a beteggel, este és éjjel is, ha addig nem történne valami. És ha történik, akkor azonnal hívják.
Hazaérkezve azonnal levetette magát a zongora elé. Jól esett játszania egy kicsit ilyen eseménydús nap után. Nem értette, miért nem találtak semmit a betegénél, ami nyomot adhatott volna a további diagnosztizáláshoz. Miért van nála egy nagy zacskó kokain, ha nem is drogozik. Lehet, hogy csak kiszállító?
Ezen morfondírozott egy darabig, de aztán gondolatai egészen más irányba terelődtek. Egy nőre gondolt, aki miatt annyit szenvedett már, és mégis minden útja hozzá vezetett, mert képtelen volt elszakadni a lényétől, és most, hogy ismét belekóstolhatott az édes együttlétbe, nem is akart lemondani róla.
Így aztán hét óra után pár perccel kapta a motorkulcsát, és elszáguldott Cuddy házáig. Még alig sötétedett, de odabent már égtek a villanyok. Az ajtókeretnek dőlve bekopogott, és néhány másodperc múlva nyílott is az ajtó. Lisa melegítőben állt előtte.
– Szia – köszönt a nőnek, aki csodálkozva nézett rá.
– Korán jöttél.
– Nem mondtál időpontot – vonta meg vállát House, és beljebb lépett.
A nappaliból kihallatszott Rachel nevetése és izgatott gügyögése, ahogy belemerült a játékba. Cuddy a konyhába indult, és House követte.
– Bocs, a vacsiról már lemaradtál – szólt hátra Lisa, miközben a mosogatóhoz lépett. – Ha szólsz, hogy jössz, talán hagytam volna valami maradékot.
– Talán? – vigyorgott Greg, és hátulról átkarolta a nőt.
– Mit művelsz? – kérdezte suttogóra fogva a hangját Lisa, mert érezte, hogy House csókolgatni kezdi a nyakát.
– Netán gátol a mosogatásban? – és elkezdte feltűrni a pulóvert a nő derekán.
Lisa váratlanul szembefordult vele, és megállította ténykedését, de House-t nem nagyon zavarta a dolog, sőt egyre jobban élvezte a szituációt. Megcsókolta a nőt, és közben megemelte, hogy ráültethesse a pultra. Egyre vadabbul csókolták egymást, és néhány felsőrész is lekerült már, mire Cuddy észbe kapott.
– Greg! Rachel a másik szobában van!
– Akkor ne sikíts hangosan – válaszolt a férfi belemerülve a vetkőztetésbe.
De Lisa némi erőszak árán sikeresen lekászálódott a pultról, és a pulóvere után nyúlt.
– Nem. Ezt nem csináljuk. Itt legalábbis nem, főleg amíg Rachel ébren van.
House megadóan felsóhajtott. Ő is visszavette ingét, és leült az asztal mellé.
– Nem gondolod, hogy itt az ideje felvilágosítást nyújtanod neki e téren?
– Hülye…
– Különben is, már késő van, rég ágyban kéne lennie! Ahogy nekünk is…
– Majd én eldöntöm, hogy mikor fektetem le a lányomat, jó? – nézett rá Lisa, majd kinyújtotta a kezét a férfi felé. – Gyere!
House nem kérdezte, hová, csak megfogta Lisa kezét, és elindult utána. Átmentek a nappaliba, ahol a kislány volt. Mikor meglátta az idegen személyt a szobában, egy darabig vizsgálgatta tekintetével, de aztán mint ha mi sem történt volna, továbbjátszott.
– Hogy viseli az idegeneket? – kérdezte Greg a nőtől.
– Jól. Nagyon ritkán csap vircsaftot. Szerencsére, hamar megszokja az embereket. Miért kérded?
House magának se nagyon akarta bevallani, de a nővel akart lenni. Nem csak éjszakánként, hanem a nap minden percében. És nem tudta, hogy mondja meg neki.
Lisa közelebb lépett hozzá.
– Ennyire nehéz elmondanod, hogy mit érzel? – suttogta.
– Már elmondtam.
– Tudom, és jól meg is jegyeztem, ahogy mondtad – mosolygott a férfira, idézve a tőle hallottakat.
House a nő ajkai felé közelített, de mielőtt elérte volna azokat, megállt egy pillanatra, és Lisa szemébe nézett.
– Mi lesz, ha meglátja, hogy az anyját valaki fel akarja falni? – kérdezte gúnyosan a kislányra utalva, de Lisa nem válaszolt, hanem befejezte a megkezdett mozdulatot.
House úgy érezte, nagyon lassan telik az idő, és mikor végre valahára elérkezett és el is múlt nyolc óra, Lisa elvitte lefektetni Rachelt. Azidőtájt kezdett el ugyanis ásítozni. Egészen addig nagyon is elemében volt. Cuddy ezalatt még dolgozott a laptopján, befejezte az otthonra maradt papírmunkát. Még mindig nagyon sok dolga volt, pedig a Rossiról hátramaradt munka egy részét már szétosztotta több vezetőségi tag között is.
Miután a nő visszatért a gyerekszobából, leült House mellé a kanapéra, és odabújt hozzá.
– Téged is hívtak már a rendőrségtől? – kérdezte hirtelen.
– Többször is.
– Elképesztő, ami történt. És pont David…
– Most mondanám, hogy „én megmondtam”, de az olyan nagyképűen venné ki magát.
– Kac-kac – fintorodott el a nő. – Mintha nem ajnározna el mindenki a remek nyomozásod miatt.
– Ki mindenki?
– Például a média. Teljesen odavannak, hogy az egyik orvosom buktatta le a csalót.
– Hát igen… Megvesznek értem – mondta némi fennhéjázó hangsúllyal House, de aztán még hozzátette – Eddig egyetlen telefonra sem válaszoltam, ami tőlük jött. Bőven elég a rendőrség zaklatása.
– Tudod már, mikor lesz a tárgylás?
– Az első meghallgatások már elkezdődtek. Minket csak a második körben hívnak be. Azt hiszem, az jövőhét kedden lesz. Persze tolódhat, ha újabb bizonyítékok kerülnek esetlegesen napvilágra. Így is hosszú ügynek nézünk elébe, hiszen a másik négy államba is vádat emeltek ellene.
– Olyan szörnyű ez az egész… Majdnem elvesztettük miatta az állásunkat, a kórházat… Fel nem foghatom, mi visz rá egy embert ekkora szemétségre.
Egy darabig még erről beszélgettek, felváltva sopánkodtak és szidták Rossit. Már majdnem elaludtak, mikor egyszer csak megszólalt House telefonja. Mmm bop, ba duba dop Ba du bop, ba duba dop… A diagnoszta rögtön tudta, hogy csapata hívja.
– Itt House – szólt bele a kagylóba. – Történt valami?
– Igen – hallotta Foreman hangját. – A beteget intubálnunk kellett, mert fulladni kezdett. Nem működik rendesen a nyelőcsöve. Valami bénítja az idegeit. Most már nem csak a beleiben. Ráadásul a veséi is kezdenek leállni.
– Én Chron-betegségre tippelek – jött Hadley hangja valahonnan hátulról.
– A Chron nem rossz – válaszolt House. – Egyéb ötletek?
– Akkor már inkább Guillain-Barre – mondta Foreman.
– Ééééés a Guillain-Barre sem rossz. Épp csak a vesét nem magyarázza egyik sem. De azt ráfoghatjuk a kokóra. Érveket kérek!
– A nő nem panaszkodott zsibbadásra – hallatszott most Taub hangja. – És mivel a toxi negatív lett, amondó vagyok, hogy valami harmadik lesz.
– Olyan betegség nem létezik, hogy „harmadik” – vágott közbe House.
– Viszont a székletével is problémák vannak, ráadásul vérzett a beleiből, tehát Chron – magyarázta Tizenhárom.
– Problémás volt, ez igaz, de nem volt állandó hasmenése, és a Chron nem magyarázza a nyelv és a nyelőcső bénulását – sorakoztatta az ellenérveket a neurológus.
– Csináljanak lumbálpunkciót, és kapjon immunoglobulint Guillain-Barre-ra.
– De miért? – értetlenkedett Taub. – Olyan betegségre kezeli, ami lehet, hogy van neki, de sokkal valószínűbb, hogy nincs?
– Még mindig jobb a „nem kezelem semmire, mert nem tudom, mi baja” elméletnél. Csinálják, amit mondtam! És reggelig hagyjanak békén. Ha meghal, akkor is.
Azzal kinyomta a telefont, és ledobta a földre. Lisa, aki csendben hallgatta végig a beszélgetést, most reményvesztetten nézett a férfira.
– Immunoglobulint adsz neki? – House csak bólintott. – És ha Chron?
– Ez nem Chron.
– Hogy lehetsz ilyen biztos benn?
– Egyáltalán nem vagyok biztos, de egyelőre ez a legjobb eljárás, amit adhatok. Ártani talán nem fog. Ha megcsinálták a lumbálást, már okosabbak leszünk.
House felkelt a kanapéról, és felhúzta Lisát is, majd megcsókolta. Pár percig csak álltak így, majd a nő leoltotta a villanyokat a nappaliban, aztán átvonultak a hálószobába, ahol egyéb elfoglaltságot is találtak maguknak egymás kényeztetése címén. Sokáig szeretkeztek, kihasználva minden pillanatot és a viszontlátás eme formájának csodálatos aktusát. Néha azonban csak feküdtek, élvezve a másik közelségét, hallgatva a szívverését; vagy beszélgettek, mindenféléről, ami eszükbe jutott, és mindeközben rádöbbentek valami nagyon fontosra: hiába ismerték már egymást évtizedek óta, még mindig tudtak újat felfedezni a másikban.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..