Találkozások

Írta (Lilla) Lily Allen

Másnap reggel Wilson kávéval várta a konyhában és egy kérdéssel.
– Bejössz a kórházba?
– Minek mennék be?
– Visszaszerezni a munkádat!
– Nem t’om. Lehet. – vont vállat House. Igenis megfordult a fejében, hogy ma bemenjen a kórházba, de csak egy dolog miatt lett volna értelme bemennie, ahhoz viszont kénytelen lenne találkozni főnökével.
Néhány perc múlva Wilson elhajtott dolgozni, House pedig bevonult a fürdőszobába, hogy rendbe szedje magát. Ez abból állt, hogy megmosakodott, majd pedig mikor észrevette, hogy arcán ismét friss borosta nő, legyintett egyet, és kivonult. Felöltözött, motorra pattant, és elindult a Princeton-Plainsboro felé. Tett néhány kört, mire ténylegesen leparkolt.
Ahogy belépett a kórház főbejáratán, szinte minden szem rászegeződött. Nem volt teljesen biztos benne, hogy a dolgozók nem tudják, hogy hol volt eddig. Azért csak végigbicegett a csarnokon, és a legelső iroda felé vette az irányt. Szokásához híven kopogtatás nélkül nyitott az asztala mögött dolgozó nőre. Mikor Cuddy felpillantott, hogy megnézze, ki törte rá az ajtót, elakadt a szava. House azonban nem zavartatta magát, levágta magát a szemközti székbe, és főnökére nézett.
– Bocsáss meg, nem akarlak megzavarni, igazán jól nézel ki így, szoborrá merevedve, ha akarod, ki is állítunk ide a kórház bejáratához, de mielőtt ezt megtennénk, kérdeznem kell valamit: visszaveszel?
Cuddy magához tért döbbenetéből.
– Mit keresel itt?
– Igen, te is hiányoztál – fanyalgott House. – Szóval? Visszaveszel vagy sem?
– Wilson mondta, hogy ki fognak engedni, de azt hittem még pihenned kell vagy valami.
– Minek pihenjek? Egész eddig azt csináltam.
– Még nem kaptad vissza az engedélyedet. Addig nem vehetlek vissza.
– A takarítónőknek nem kell engedély.
– Takarítónő szeretnél lenni? – nézett Cuddy összehúzott szemmel House-ra. – Azt nem gondoltam volna, hogy ennyire megváltoztál odabent.
– Persze, mindig is az akartam lenni. Úgy értem, ha nem mint orvost vennél fel…
– Mért akarsz ennyire visszajönni?
– Hogy boldogítsalak! – aztán komolyabban folytatta. – Dolgozni akarok. Dolgoznom kell! Különben tényleg megőrülök.
– Jó… majd meglátom, mit tehetek.
– Ok! – bólintott House, és felállt, hogy távozzon, de akkor Cuddy megszólalt.
– Be akartam menni hozzád. – House a nőre nézett.
– De nem tetted. – azzal az ajtóhoz sétált.
– Mert nem tudtam, mit mondjak neked. Két hónapja nem is találkoztunk, nem beszéltünk. Te mivel fogadtál volna? – House megfordult, és vállat vont.
– Talán bocsánatot kértem volna.
– Most már nem tennéd meg?
– Itt kinn nincs mire fogni e különös gesztust. Odabenn ráfoghattam volna arra, hogy őrült vagyok.
– Nem vagy őrült!
– Nem olyan rég, még másképp vélekedtél róla, nemde? Ki is rúgtál.
– Azt nem azért tettem. Te is tudod.
House elfordította a fejét, nem akart Cuddy-ra nézni.
– Tudom, miért tetted. És… bocs az akkoriakért.
– Nem ezt akartam kihozni belőle. Előttem nem kell mentegetőznöd…
Kopogás zavarta meg beszélgetésüket. Az ajtó mögött egy kellemes kinézetű, jóképű férfi állt.
– Gyere csak! – szólt ki Cuddy, aztán House-ra nézett. – Még beszélünk, de most menj el, kérlek.
Közben a férfi belépett, és rámosolygott Cuddy-ra. House, aki éppen elcsípte ezt a mosolyt, egy szó nélkül bevágta maga mögött az ajtót. Aztán egyenesen Wilson irodájához vágtázott. Elterült a kanapén, s közben barátjának szegezte kérdését.
– Mért nem mondtad?
– Mit is? – nézett rá értetlenül Wilson.
– Hogy Cuddy-nak pasija van!
– Tudtommal nincs pasija… ja, hogy te David Rossira gondolsz! Vagyis nem tudom… rá gondolsz?
– Ki az a David Rossi? Magas, barna, olyan kivagyi sármőr?
– Hát, a te leírásodat átültetve a valóságba… igen, azt hiszem, ugyanarról az emberről beszélünk.
– Amint megjött az a pali, Cuddy szabályosan kidobott az irodájából! Engem!
– Voltál Cuddy-nál?
– Naná! Különben honnan tudnék a pasijáról? A haveromtól, akinek első dolga volt, hogy elpletykálja nekem: Cuddy bepasizott!
– Mintha azt mondtad volna, hogy nem érdekel Cuddy.
– Nem is érdekel. De azért mondhattad volna. Most már van mivel cukkolnom.
– Én a helyedben nem tenném. Lehet, hogy nem kapnád vissza az állásodat.
– Le van vajazva.
– Komolyan? Azt mondta, visszavesz?
– Azt mondta, hogy meglátja, mit tehet. Ez Cuddy-nál egyenlő azzal, hogy mindent el fog követni.
– Nagyon biztos vagy a dolgodban.
– Aha.
– Mit csinálsz ma?
– Mit csinálnék? Itt maradok.
– Úgy érted, nálam?
– Persze, hogy nálad! Hány haverom dolgozik még itt?
– Ez az, House, én itt dolgozom. Úgy nem megy, ha itt lógsz a nyakamon.
– Kicsi Jimmy a munkába menekül? Fogadjunk, hogy kibírod. Különben sem leszek végig itt. Néha azért WC-re is kimegyek.
– Remek. Örülök, hogy ezt közölted velem. – Wilson ránézett House-ra. – Miért nem mész az irodádba? Segíthetnél a csapatodnak.
– Fizetés nélkül? Az nem izgi! – nyavalygott House. – Amúgy szerintem jól elboldogulnak nélkülem is.
– Lehet, viszont én is jól elboldogulok nélküled.
– Te is kidobsz? Már megint összejátszottál Cuddy-val?
House választ sem várva lelépett Wilsontól. De megfogadta barátja tanácsát, és elnézett régi irodája felé is. A diagnosztaszobában ott voltak valamennyien. Foreman a táblánál állt, filctollal a kezében. Tizenhárom és Taub az asztalnál ültek, Cameron és Chase pedig az ajtó melletti karosszékekben. Mikor benyitott, nagyjából ugyanazt a hatást érte el mint főnökénél.
– Halika! Hogy ityeg? Kösz, én jól vagyok. Maguk is voltak szabin vagy csak engem ért ez a megtiszteltetés?
– House! – kezdte rögtön Cameron. – Hát végre kiengedték!
– Üdv újra köztünk! – mondta neki Foreman diplomatikusan.
– Egyelőre csak látogatóban vagyok, persze szívesen pletyiznék, de látom, rengeteg munkájuk van. – és a fehér tábla felé bökött.
– Ami azt illeti, segíthetne – szólalt meg Tizenhárom, mire Foremantől egy szúrós pillantást kapott.
– Sajna nem vagyok alkalmazva. Talán majd legközelebb. – de szemével azért végigfutott a táblán.
Hányás, hasi fájdalom, véres vizelet, vese leállás, hiperkalcémia… House-nak egy sor a tünetekre illő betegség futott át az agyán.
– Halljuk, mit gondol! – nézett rá Taub.
– Mit zártak ki? – kérdezte House.
– Sok mindent – mondta Chase.
– Bővebben?
– Kizártuk a rákot, nincs fertőzése, és nem örökölt betegségről van szó.
– Mieloma multiplex.
A többiek egymásra néztek.
– Ezt meg honnan veszi? – kérdezte Foreman.
– Mondtam, hogy kizártuk a rákot… – ismételte Chase.
– Ellenőriztük a gerincvelőt, és tiszta volt. Ebből szűrtük ki azt is, hogy nem fertőzés. – magyarázta Cameron.
– House-nak igaza lehet – mondta Tizenhárom – Amikor mi vettünk mintát, talán még nem értek el odáig a rákos sejtek.
– De lehet Paget-kór is. – mondta House, mint aki nem is hallotta, hogy mit mondanak körülötte.
– A Paget nem jár a kálciumszint növekedésével. – érvelt Chase.
– Hacsak nem… dr Hadley! – nézett House Tizenháromra.
– Hacsak nem fekszik állandóan a beteg. Mióta itt van, nem kelt fel…
– House, mégis mit művelsz? – csattant egy éles női hang a hátuk mögött. Cuddy állt az ajtóban.
– Ah, csak beugrottam egyet dumcsizni…
– Igen, látom. Azért te oldod meg az ő esetüket! Gyere ki, légy szíves, beszédem van veled!
– Bocsika! – nézett körbe House – Legközelebb többet bratyizunk. Most mennem kell, különben anyu lenyakaz.
Követte Cuddy-t az irodájába. Amint beértek, a nő bezárta mögötte az ajtót, és szembefordult vele.
– Nem diagnosztizálhatsz, amíg nincs engedélyed!
– Mondom, hogy csak beszélgettünk! Ahogy régi kölyökkori pajtásokhoz illik.
Cuddy eleresztette a füle mellett a választ.
– Ott voltam. Hallottam – aztán ő is megenyhült. – El se tudod képzelni, mekkorát ugrottak most előre. Már lassan egy hete szenvednek azzal a szegény nővel. Ha igazad van, akkor talán végre sikerül meggyógyítaniuk.
– És miért ne lenne igazam?
– Gondolkoztam rajtad. Azon, hogy visszajönnél dolgozni.
– Közben vagy utána?
– Mi közben és mi után? – nézett értetlenül a nő.
– Oh, hát azt nem akartam konkrétan megfogalmazni, hogy mit műveltetek itt az irodában azzal a bájvigyorral.
Cuddy hitetlenkedve elmosolyodott.
– Hogy érted, hogy mit… Semmi közöd hozzá, House! David csak egy percre ugrott be.
– Akkor elég gyorsak voltatok, merthogy engem érdemtelenül kidobtál miatta.
– Egyszerűen csak nem akartam, hogy itt légy.
– Miért nem? Hiszen olyan társasági ember vagyok! Biztos jól összehaverkodtunk volna… Davvel!
– Pont ettől félek – fanyalgott Cuddy.
– Mikor ismerkedtetek meg? Hogy vett le a lábadról? – kérdezősködött House – Jó az ágyban?
– Ezekhez semmi közöd! Nem ezért hívtalak ide!
– Ugyan már! Engem mindenki mindenből kihagy! Wilson sem árulta el, hogy behapsiztál. Meg is haragudtam rá. Most kénytelen lesz vörös rózsákkal meg bonbonokkal hazaállítani, hogy megbocsássak neki.
Cuddy nem bírta tovább, és elnevette magát. Aztán odalépett House-hoz, és átölelte.
– Te semmit nem változtál – súgta a férfi fülébe. – Ennek örülök.
– Ez azt jelenti, hogy akkor most nyugodt szívvel megfoghatom a hátsódat? – és már nyúlt is volna hátrafelé, de ekkor Cuddy elengedte.
– Álmodj csak!
– Az már megvolt – válaszolt halkan House, ő viszont nem engedte el a nő karját.
Mélyen egymás szemébe néztek, és ez volt az amit Cuddy nagyon nem akart. Képtelen volt ellenállni House-nak. Tudta, hogy mi fog következni, hiszen már neki is nagyon hiányzott a férfi, és pont ezért nem látogatta meg a klinikán sem. Nem akarta, hogy érzései kerekedjenek felül józan eszén. De House ajkai egyre közeledtek, és ahogy megérezte a férfi arcszeszének illatát, elveszett.
Először finoman, majd egy kissé vadul csókolták egymást. House átfogta Cuddy derekát, a nő pedig megérintette az arcát, aztán végigsimított a tarkóján. Amikor szétváltak, House nem tudta eldönteni, hogy helyesen cselekedett-e vagy sem. Csak nézte főnöke szemeit, hátha választ kap, de ugyanazt a tanácstalanságot látta tükröződni, mint amit ő is érzett.
– Remélem, ezt nem látta a pasid.
– Nem a pasim. – hirtelen elengedték egymást, és Cuddy visszavonult az íróasztala mögé.
– Bocsi, nem akartalak kapásból lesmárolni, csak már nőhiányom volt.
– Aha, és én épp kéznél voltam, igaz? – nézett rá a nő gyilkos pillantással, aztán témát váltott, mintha mi sem történt volna – Arra gondoltam, hogy felveszlek mint konzultánst. Utánanéztem, ahhoz nem kell feltétlenül engedély.
– Szuper!
– Holnap kezdhetsz, ha nagyon akarsz.
– Zsír! Akkor holnap, bájos úrnőm! – és elindult kifelé.
– House! Azt akarom, hogy messziről kerüld el Davidet!
– Nyugi! Hozzá sem érek Mr. Bondhoz! Becsszó! – kacsintott egyet, majd lelépett.
Az igazi meglepetés azonban a kórház előtt várt rá.
– Lydia? – nézett a felé közeledő nőre.
– Szia, Greg!
– Hogy kerülsz te ide?
– Hmm…? – vont vállat a nő. – Látogatóba jöttem. Hozzád.
– Nincs… kedved meginni valamit? Ne itt lelkizzünk már…
– Ahogy gondolod. Csak ne rögtön lakásra vigyél! – mondta cinkos mosollyal Lydia.
– Francba! Pedig pont azt terveztem. – szállt be a játékba House is. – Pattanj fel a mocimra, kislány!
Felültek a motorra, és House elhajtott egy közeli kis bárba. Lydia gintonicot rendelt, House simán tonicot. Nem ihatott alkoholt, amíg szedte a gyógyszert.
– Szóval… mihez kezdesz most? – kérdezte a nő.
– Holnap kezdek.
– Visszavettek? – kérdezte Lydia elkerekedett szemekkel.
– Hát úgy ahogy. Egyelőre mint konzultáns segítem a team-emet. Aztán majd meglátjuk.
– Akkor fontos lehetsz a főnöködnek.
– Fura… Wilson is pont ezt mondta, csak más helyzetre. – dünnyögte House.
– Miért, Wilson hogy értette?
– Mindegy. Nem érdekes… És te?
– Én mi? – mosolygott Lydia.
– Hogyhogy itt? Mért jöttél utánam?
– Lejárt a műszakom, és nem volt jobb dolgom.
– Te jó ég, de szar válasz! Fogadni mernék, hogy egy halom tennivalód akadna, ha nem itt ücsörögnél.
– Igen, tényleg így van. És? Ezt akartad hallani? Azért vagyok itt, mert látni akartalak.
House nem válaszolt azonnal. Agya még nem dolgozta fel az iménti incidenst Cuddy-val, és Lydia hirtelen felbukkanása is összezavarta.
– Ne érts félre, jó téged látni, csak… most még minden…
– Nehéz az újrakezdés, tudom. És természetesen megértelek.
– Nem is erről van szó. Csak kell… egy kis idő. Amíg belerázódom a régi kerékvágásba.
– Jól van – mosolygott Lydia.
– De… találkozhatunk valamikor… holnap? Este? Vacsi, dumcsi, miegymás?
– Nem kell, hogy elsiesd!
– Most akkor te hívsz meg, vagy én téged?
– Rendben.
– Érted megyek fél nyolcra.
– Motorral? Vagyis ne vegyek fel szoknyát?
– Nyugodtan felvehetsz szoknyát, sőt válaszd ki a legvagányabb dominaruhádat! Verdával megyek!
– Rendben! – nevetett a nő.
Este House azért még lefutott pár kört Wilsonnál, hogy adja oda neki a kocsiját másnap estére. Wilson azonban csak akkor volt hajlandó odaadni, ha House megmondja, hová megy. Ezt azonban semmiképp nem akarta. Végül már akkora egy oltári baromságot talált ki, hogy Wilson jobbnak látta, ha nem kérdez többet, és beleegyezik.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..