Látszat és valóság

Miért is nem lehet boldognak lenni, mikor már úgy tűnik, hogy minden rendben van? Amikor az életed teljesnek látszik, s úgy érzed: minden sínen van? Mert így van. Így kell lennie! Hiszen küzdöttél érte hosszú időn át, majd mikor már kis híján feladtad az egészet, jött a megváltás, az a nő, aki képes volt megváltoztatni mindent.
Boldognak kéne lenned. De valami nem stimmel. Az elején minden olyan könnyűnek tűnt: éjjel-nappal együtt, otthon leginkább az ágyat vettétek igénybe, a munkahelyeteken pedig rendszeresek voltak a kisebb-nagyobb ugratások, némi szexuális kilengés. Úgy érezted, sikerült összehangolni a kettőt, hogy nem állhat a kapcsolatotok útjába, hogy a főnököd ágyában töltöd az éjszakákat. Racionális életfelfogásod is megingani látszott a boldogságról. Szinte már tökéletesen egésznek érezted magad.
De a helyzet nem lett könnyebb, sőt egyre bonyolultabb. Mégsem feszítheted tovább a húrt, mert bármikor elpattanhat. A kórházban már nem is keresed a társaságát. Nem akarsz kellemetlenkedni a beszólásaiddal, és kényelmetlen helyzetbe hozni őt senki előtt, mert csak hűvös elutasítást kapsz, egyre hűvösebbet. És ez már nem vicces. Hozzá csak akkor mész, amikor már nem tudsz semmi mást kitalálni a további távolmaradásra. Kínossá vált a főnök-beosztott viszony, és azt gondolod: csak azért van veled, mert sajnál. Mert nem akar megbántani…

„Már elvesztem, legyőz egy álomkép,
a lelkem, érzem, elvész!
Széthullik minden, elnyel az örvény!
Jöjj! Szörnyű az éj, lelkemhez érj!
Szólj egy fontos szót, mesélj!
Ölelj már át, hogyha kísért a múltam!
Hagyd, hogy új szerelmünk átéljem én!
Jöjj, szeress, csókkal védj!”
*

– Greg! Greg, hallod egyáltalán, amit mondok?
House felnézett az előtte álló nőre, és homlokráncolva meredt rá. Nem tudta, mikor lépett be irodájába, és mióta szólongatja, de ahogy végiggondolta, min járt az agya az elmúlt fél órában, keserű gúny mart a szívébe. Kényelmesen nyújtózott egyet, majd szemügyre vette az elé tárulkozó látványt: fekete magassarkúba bújtatott két formás láb, ölelni való csípő és derék, sokat sejtető szatén blúzzal takart keblek, kecses nyak, csókra ingerlő ajkak, ó és igen… azok a bámulatosan csillogó szemek. Nem tehetett róla: szerelmes volt ebbe a nőbe. Nehézkesen sóhajtott, és visszarángatta tudatát a valóságba.
– Mi az, amit nem tudok megadni neked, de mégis feljöttél, hogy megkérj rá? – kérdezte, és levette tekintetét a nőről. Az asztalán heverő mappába bámult, bár a legkevésbé sem érdekelte annak tartalma.
– Halálra ne kacagjam magam. Ha nem figyeltél volna rám, ami – megjegyzem, – mostanában szokásoddá vált, azt mondtam, hogy a beteged műtétje jól sikerült, szerencsésen eltávolították a fertőzött felületet.
– Kösz, hogy emiatt feltipegtél idáig, fölösleges volt. Tudod, hogy mindig brillírozok.
– Igen, és azt is tudom, hogy Chase ötlete volt… – folytatta volna Lisa, de House közbe vágott.
– Chase csak azt mondta, amit én!
– De ő jött rá a betegségre! – a nő rátámaszkodott az asztalra, és úgy nézett a férfira. – Mi van veled mostanában? Zavart vagy. Néha azt sem tudod, miről van szó körülötted. Hol a szokásosnál is gyerekesebben viselkedsz, hol pedig három másodperc alatt elönt az ideg.
– Bocs, utolért a klimax.
– Ha pihenésre van szükséged, akkor csak szólj, és megoldjuk – mondta Lisa eleresztve füle mellett House válaszát.
A diagnoszta nem reagált. Összecsapta mappáját, felállt, és a botja után nyúlt. Miközben elhaladt a nő mellett, halkan ennyit szólt.
– Rád lenne szükségem.
Lisa megfordult, hogy mondjon valamit, de csak a férfi hátát látta, amint elhagyja az irodát.

House épp egyik leggyűlöltebb elfoglaltságát végezte a hét utolsó napján. Nem elég, hogy dolgoznia kellett, ami önmagában felháborította, ráadásul a klinikára küldték, mi több: még egy agyament beteget is rászabadítottak. Legalábbis ezt szűrte le rögtön abból, hogy a páciens lány volt, fiatal, és álló helyzetben, feszengve várt rá.
– A sperma nem fog kifolyni a gravitációtól, szóval nyugodtan leülhetsz: terhes vagy.
Mondta miközben becsukta maga mögött az ajtót, és levágódott az orvosi székre. A lány kerekre nyílt szemekkel, döbbenten nézett rá.
– De az nem lehet… – mondta reszketve. – Én még nem is… Nem voltam fiúval sosem…
– A szád nemet mondhat, de az átható szexszag nagyon is bólogat.
– Nem, én tényleg nem voltam…
– Akkor miért nem foglalsz például helyet?
– Nem tudok leülni. Az történt, hogy… én csak ki akartam próbálni… a szobatársam azt mondta, jó móka! De nem tudtam, hogy ennyire nehéz… Befelé még elég könnyen ment, de kihúzni már nem tudtam…

Néhány kínos perccel később a diagnoszta, kezében az objektummal, kilépett az egyes vizsgáló ajtaján. Komótos léptekkel a nővérpultnál álló igazgatónőhöz lépett, és levágta a nő keze mellé a teli zacskót, mire az hatalmasat csattant. Több szempár is rá szegeződött.
– Mi a fene ez? – kérdezte mérgelődve Lisa.
– Gésagolyó. Egy egész szett. Épp most turkáltam ki egy kiscsajból. Azt mondtam neki, hogy le kell tesztelnünk.
– A golyókat? – Lisa kezdett egyre ingerültebb lenni.
– Gondoltam, kipróbálhatnánk. Ennyire extrém eszközökkel még úgy sem csináltuk.
– Fejezd be, House! – emelte fel a hangját a nő, és érezte, hogy elönti a forróság. Tudta, hogy nem csak ők ketten hallják, hogy miről beszélnek, és hogy House időzítése szándékos volt. – Ezerszer elmondtam, hogy ez itt a munkahelyünk. Itt dolgozunk. Hagyd meg máskorra az idióta poénjaidat! Azt dobd ki, utána pedig menj vissza a klinikára.
Azzal sarkon fordult, és elviharzott. House megeresztett egy ördögi vigyort a nővérek felé, akik igyekeztek úgy tenni, mintha semmit nem hallottak volna, aztán elbicegett a liftek felé. Valójában egyáltalán nem volt kedve mosolyogni a történteken. Elkeserítő volt arra gondolnia, hogy pár héttel korábban az efféle szituációkban a nő egyszerűen csak lecsapta a magas labdát, félvállról lekezelte a beszólásait, és közben még jól is szórakoztak.
Becsukódott a lift ajtaja, és House úgy érezte, egy másik ajtó is most záródott be. Egy olyan ajtó, ami valahol közte és Lisa között állt.

Aznap este későn ért haza. Nem akart egyedül lenni, de valójában társaságra sem vágyott. Még a zongora holdfényben csillogó billentyűi, de még a sarokban álló whiskey-s üveg sem vonzották. Belépett lakásába, csak hogy pár pillanat múlva kilépjen.
Szeretett volna elmenni Lisához, hogy megbeszélje vele, mit érez, de elég abszurdnak találta a gondolatot, hogy lelkizős estét tartson a nővel. Arról nem is beszélve, hogy nem értené meg, mi baja is van tulajdonképpen. A gond az volt, hogy ő maga is nehezen tudta megfogalmazni. Pedig napok, sőt hetek óta nyomasztotta a folyamatos kételkedés. Senki nem tudhatta, senki nem láthatta. Még Wilson sem, aki volt annyira naiv, hogy abban a hitben élt, hogy barátja a lehető legboldogabb párkapcsolatban él. És ha csak tehette ódákat zengett arról, hogy House mekkora mázlista, és szerencsés, és megfogta Isten lábát…
A kérdés csak az: hogy mikor csúszott ki a kezéből? Mikor kezdett el megváltozni ez a kapcsolat? Mióta tart ez a látszatboldogság? És miért csak ő érzi, hogy ez már nem a kezdeti lelkesedés egyikük részéről sem?
Befordult az utca sarkán, és tovább számlálta a lépéseket. Még egy utca, majd még egy… Hová is tart éppen?
Szerette őt, ezzel teljesen tisztában volt. És nem is akarta elveszíteni. De mi van, ha most épp ez van folyamatban? Mi van, ha a nőben már megszűnt az érdeklődés, a szerelem iránta, és mindaz, ami történt, csak hamis vágyak okozta ballépés volt? Hiszen mostanában alig beszélgetnek. Lisa állandóan elfoglalt, túl sok időt tölt a munkája fölött gubbasztva, a kórházban is két lépés távolságot tart vele, pedáns viselkedésével pedig csak még távolabb kerül tőle, és a legfájóbb az, hogy nem is akar közeledni felé. Vajon mit ronthatott el?
House egy zebra közepén torpant meg. Mikor csókolta meg a nő utoljára? Nem emlékezett. És bármennyire is kutatott elméjében, a kérdés megválaszolatlan maradt. Egy autó tülkölésére végre tovább indult, s szinte nyomban megpillantotta a szemközti utcában álló házat. Az már majdnem teljesen sötét volt. Elballagott odáig, és csendben leült a bejárati ajtó előtti lépcsőkre.

„Már éjfél múlt, aludni hogy tudnék,
túl sok még a kérdés.
Mért kell rád várnom, mért kell, hogy fájjon?!
Jöjj! Szörnyű az éj! Lelkemhez érj!
Szólj egy fontos szót, mesélj!
Ölelj már át! Vágyom rád, fázom, drágám!
Hagyd a kételyt, nézz rám! Egy csók segít!
Jöjj, szeress, gyengéd légy!”
**

Váratlanul megszólalt a telefonja. A kijelzőn, nagy meglepetésére, a nő neve villogott. Egy pillanatnyi habozás után felvette, és beleszólt.
– Szia – hallotta a nő nyugodt hangját, aminek kimondottan örült – Mondd, hol vagy még ilyenkor?
– Itt ülök az ajtód előtt – válaszolt kiszáradt torokkal.
Szaggatott sípolást hallott, majd pár másodperc után kattant a zár, és kinyílt mögötte a bejárati ajtó. Lisa köntösben és a sebtében magára kanyarított kabátjában jött ki. Némán leült a férfi mellé, és tekintetét lehorgasztott fejjel ülő barátjára függesztette. Néhány percig hallgattak mindketten, végül House szólalt meg elsőként.
– Megmondanád nekem, ha már nem szeretnél?
A nőt váratlanul érte a kérdés, de nem tagadta meg a választ.
– Igen. Megmondanám.
– És? – a férfi felemelte a fejét, és a nő szemébe nézett.
– Ha ez a kérdésed… Ez esetben nincs mondani valóm.
– Ez azt jelenti…
– Tudom, hogy mi bánt, Greg. Ne hidd, hogy nem vettem észre – Lisa ajkába harapott, és elfordult a férfitól. Érezte, hogy szemét marni kezdi a kibuggyanni készülő könnycsepp. – Annyira sajnálom.
– Csak azt mondd meg, hogy mi változott? Mit nem csináltam jól? És hogy hozhatnám rendbe?
Lisa ismét ránézett, és elhúzta a száját.
– Te?
– Persze hogy én…
– Te semmit nem rontottál el – rázta a fejét Lisa, és most már egy könnycsepp is végigfolyt az arcán – Ostoba voltam. És megijedtem. Valamiért megrettentem a gondolattól, hogy a kapcsolatunk negatív hatással lehet a munkánkra, a pozíciómra. És ezért ellenlépéseket tettem, hogy már csírájában elfojtsam az esetleges következményeket. Iszonyatosan önző voltam, Greg, és rád egyáltalán nem figyeltem.
– Lisa…
– Pont az ellenkezőjét tettem annak, amit kellett volna! Hagynom kellett volna, hogy megtörténjen minden következmény, amitől tartottam. Akkor azokon is átléptünk volna, mert mindenre tudtunk volna megoldást… Annyira hülye voltam.
– Ne mondd ezt – szólt halkan House. Teljesen megdöbbentette a nő reakciója. Erre legelvetemültebb álmaiban sem gondolt. Minden egészen új megvilágítást nyert.
Lisa megérintette a kezét, majd tenyerét az övébe csúsztatta. Mélyen a szemébe nézett, és úgy kérdezte.
– Meg tudod bocsájtani az ostobaságomat?
– Szerintem nincs mit megbocsájtanom. Én sem könnyítettem meg a dolgodat – House közelebb húzódott Lisához, és végigsimított a bájos arcon, amin most szorongás és félelem ült. Derűs ábrázattal tekintett a nő szemeibe. – Szeretlek. És még jobban foglak szeretni, ha nem vágsz végre ilyen savanyú képet.
A nő nem bírta ki, hogy ne mosolyodjon el. House magához ölelte, és apró csókot nyomott a feje búbjára.
– Így már sokkal jobb.
– Én is szeretlek – sóhajtott Lisa. – És nem akarom, hogy ezt még egyszer megkérdőjelezd.
– Megkérdőjeleztem volna? – kérdezett vissza szarkasztikusan House. – Fogalmam sincs miről beszélsz…

„Vége a vésznek, örömmel nézlek!
Elmúlt az éj, lelkünk most él!
Árnyék ma már nem kísért.
Szabadság véd, járjuk sorsunknak útját!
Mostantól mindig jó lesz, nem félünk már,
mert a szerelmünk vár!”
***

Bizony meglepő tud lenni, ha rá kell jönnöd, hogy a problémáddal nem vagy egyedül. Pontosabban fogalmazva: ha más is tud róla. De mért tűnik minden apró-cseprő gond ekkora kihívásnak? Miért kell a dolgoknak odáig fajulniuk, hogy elhitesd magaddal: nincs rád szükség többé!
Holott ez közel sincs így. Szeretsz és szeretve vagy. Ezt nem szabad elfelejtened. És ha egyszer majd a távoli jövőben ez már nem így lenne, azt észre fogod venni. Nem kell majd rajta napokat, heteket töprengeni. De talán most az egyszer… bízhatsz benne, hogy nem így lesz.

“Szeretsz és szeretve vagy.” – House ezzel a gondolattal ölelte át a mellette fekvő forró, meztelen testet, és arcát az imádott nő hajába fúrva, mély álomba merült.

* Rebecca musical: Jöjj, szörnyű az éj… (részlet)
** Rebecca musical: Jöjj, szörnyű az éj… (részlet)
*** Rebecca musical: Jöjj, szörnyű az éj – repriz (részlet)

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..