Talán megfordul a szél

Prologosz

Délután fél kettő volt. Susan nővér már pontosan harminchét perce téblábolt a nővérpult körül, kezében halomnyi aktával. Főnökét várta. Még milliónyi tennivalója lett volna, de addig, amíg vele nem egyeztetett, nem tudott a dolgára menni.
Az igazgatónő viszont az irodájában mászkált fel-alá, és épp roppant elfoglalt volt. Magánbeszélgetést tartott a kórház egyik – kétségkívül legarrogánsabb – orvosával, s ezt a magánbeszélgetést hallgatta már mindenki az előtérben. A nővérek, a betegek, a látogatók, a karbantartók, és mindenki, aki csak arra járt. Dr. Lisa Cuddy ugyanis üvöltött.
Susan nagyot sóhajtva könyökölt le a pultra. Szemeit behunyta, és úgy intézte szavait a mellette dolgozó másik nővérhez.
– Szerinted bejutok még valaha a négy órai műtétre, Ogdenhez?
Megan csak a fejét csóválta, és miután körbenézett az aulában, csak aztán válaszolt.
– Arra nem mernék megesküdni, de hogy ezek se jönnek ide többet, az is biztos! – bökött fejével a betegek felé, akik rémült arccal keresték az éles női hang forrását. – Nem értem, Cuddy minek foglalkozik még egyáltalán vele… Én a helyében már rég kirúgtam volna…
– De nem vagy a helyében – nézett rá Susan. – És Cuddy sosem fogja kirúgni House-t. Erre mérget vennék.
– Mindegy, akkor sem értem, miért kell a fél kórháznak a veszekedésüket hallgatnia…
– Veszekedés? – Susan hitetlenkedve nézett kolléganőjére. – Inkább kioktatás. House-nak eddig nem sok szava volt…
Erre Megan is elnevette magát.
– Naaaa, azért már megszólalt ő is… kábé… kétszer…. – mindketten nevettek, az idő meg csak telt, és Susan még mindig a pultot támasztotta, Cuddy és House pedig még mindig az irodában voltak.
Váratlanul Megan a várakozó nővérhez fordult.
– Te Cuddy bizalmasa vagy, áruld már el, mit evett House-on?
– Pontosabban hogy mit eszik még mindig rajta? – vonta össze a szemöldökét Susan.
– Már szakítottak, szóval…
– Az nem jelent semmit – rázta a fejét bölcsen Susan. – Szerintem még most is szerelmes belé, csak nem akar tudomást venni róla.
– Ugyan! Hiszen állandóan veszekednek, meg ordítoznak mióta szakítottak.
– Előtte is állandóan ordítoztak.
– Kivéve, amikor nyalták-falták egymást. Olyankor legalább azidőre csendben voltak.
Hirtelen egy harmincas pasas lépett oda hozzájuk. Nem túl tiszta ruhája, alkoholos lehelete és zavaros tekintete arról árulkodott, hogy nem igazán tudja, hol is van.
– Bocsá… bocsánat – szólította meg rekedtes hangon a nővéreket.
– Parancsoljon, uram – fordult felé Megan. – Segíthetünk valamiben?
– Én… én… csak… kell egy…
– Uram, ha ön beteg, akkor, kérem, várakozzon ott! – és mivel a férfi nem ellenkezett, sőt annak sem adta jelét, hogy felfogta volna, amit neki mondtak, ezért odakísérte a többi beteghez, majd visszasietett a nővérpulthoz. – Hát ez se mostanában látott szappant utoljára – csóválta a fejét.

Parodosz

Epeiszodion

1.
Lisa Cuddy kivágta az igazgatói iroda ajtaját, és fújtatva, vöröslő szemekkel rontott ki az előtérbe. Mérgétől elvakulva észre sem vette, hogy ebben a pillanatban minden szem rászegeződik, valamint a mögötte felbukkanó férfire. House gyorsan felmérte a terepet, és úgy döntött, megpróbálja menteni a még menthetőt. Zakóját két oldalra széthúzva pukedlizett a bámuló tömegnek.
– Köszönjük, köszönjük! Megtiszteltetés volt számunkra, hogy figyelemmel követték a Princeton Plainsboro Kórház élő valóságshow-ját! Reméljük, alakításaink elnyerték tetszésüket! Mottónk: Mindent a nézőért!
Az igazgatónő villanásnyi idő alatt fordult hátra, és szikrázó szemekkel nézett a férfira.
– Fejezd be a baromságaidat, és indíts a klinikára! – kiáltotta.
– Én legalább nem járatom le magam az egész kóceráj előtt! – kiabált vissza, majd elindult a liftek felé. Esze ágában sem volt a klinikára menni.
– A klinika nem arra van, te agyalágyult! Azonnal gyere vissza, különben olyan kócerájt kapsz mindjárt, hogy…
– Hogy mi? Krémesre pisilem éjszaka a paplanomat?
Lisa erre már nem tudott mit reagálni, ezért vetett még egy undorodó pillantást House-ra, és visszafordult Susanhoz, aki egy ideje már nyújtotta felé az aláírandó mappát. Eközben House megnyomta a lift hívógombját, és tekintete most a betegekre vándorolt. Elidőzött azon a zavarodott férfin, aki a nővéreket is megszólította, és jót mulatott magában. Ő akármennyit is iszik, így azért sosem néz ki.

2.
Idióta, vadbarom, szemétláda…! Gyűlölöm! Mi a francért kell állandóan szívatnia? Miért? Mintha nem lenne elég gondom nélküle is… Mindig is bunkó volt, de mióta szakítottunk, egyszerűen nem bír magával. Talán így vezeti le a feszültséget. Talán én is…
Nem is érdekel, ha nem megy a klinikára! Menjen a fenébe! Ne is lássam! Mára elegem volt belőle… Másfél milliós kárt okozni a kórháznak, ahhoz van esze! De hogy akárcsak egyszer is rendesen elvégezze a munkáját… azt nem! A méltóságos úr ilyesmihez túl értékesnek tartja magát.
Kiborít… folyton folyvást kiborít. Most meg rajtam röhög az egész kórház, mert tudják, hogy megint House húzta ki a gyufát. Azt hiszik, elnézek neki mindent, csak mert együtt voltunk. Hát nem! Minek is bonyolódtam bele ebbe az egészbe! Jobb volt nekem nélküle…
Na ez meg ki, és mi a fenét akar tőlem?
– Segíthetek? – nézek rá legtündéribb mosolyomat elővéve, bár nem tudom, mennyire meggyőző az iménti incidens után. A szemem sarkából látom, House még mindig a liftnél szobrozik.
– Segítene… segítene rajtam? – makogja a férfi. Elég visszataszítóan néz ki, de ezért vagyunk orvosok, nem? Hogy segítsünk a rászoruló embertársainkon. Dögöljön meg, aki ezt kitalálta! Hippokratésznak is csak az a rohadt nagy szerencséje van, hogy már halott, különben tőből tépném le a heréit.
Megragadom a vállánál, hogy legalább egyenesen tudjon állni. Erre szinte belém csimpaszkodik. Nem néz az arcomba, hiába keresem a szemkontaktust. Másik kezével a nadrágja zsebében turkál. Mit keres? A TB-kártyáját?
Valami villan a kezében, még épp látom, mikor hirtelen…

3.
Dúl-fúl magában, mint egy ötéves. Nagyjából a lányával áll most egy szinten agyilag. Meg érzelmileg is. Azt hiszi, nem látok át rajta? Dühös, mert nem mutathatja ki, hogy még mindig szeret. Csak az ordibálás maradt neki. Mindenesetre azt jól csinálja. Bravó!
Hát tehetek én róla, hogy a betegem megint egy állat, aki szétverte a berendezést? Na jó, talán nem kellett volna annyi szteroidot adnom neki, de ha egyszer az kellett! Majd a biztosító kifizeti. Azért van. Én meg menjek klinikára, mi? Azt lesheted, kis szívem! Összepakolok, aztán szundítok egy jót. De lehet, inkább elmegyek motorozni. Úgy is régen voltam.
Hol a picsában marad már az a rohadt lift? Visszapillantok. Látom, Lisa máris talált magának beszélgetőpartnert. Nem tehetek róla, előre sajnálom szegény fickót. Várjunk csak… az nem az a részeg ipse? Mit akarhat pont az igazgatónőtől?
Lisa megmarkolja a pult szélét, mire a férfi lassan hátrálni kezd, majd futni próbál. Itt valami nincs rendben… nagyon nincs…

– Fogják meg! – üvöltöm torkom szakadtából a biztonságiak felé. – Ne engedjék kimenni!

4.
House sántaságával mit sem törődve, elhajítva botját, rohant vissza a nőhöz. Lisa háttal állt neki, de mikor éppen odaért, felé fordult. Arca rémületet tükrözött, jobb kezével még mindig a pultot markolta, bal keze a hasánál időzött, egész testében remegett.
Az egész egy pillanat műve volt. Megingott lábain, tenyere vörös foltot hagyott a fehér műanyagon, ahogy végighúzta rajta. Miközben összecsuklott, elkapta House inggallérját, azt is szépen összemázolva, s a férfi igyekezett tompítani a földre érkezést. Lisa szemével még megkereste a férfi szemeit, pislantott párat, majd kialudt tudata.
House hiába szólítgatta, nem tért magához. Utána a körülöttük állókkal kezdett kiabálni.
– Hozzanak már sürgősségi kocsit! Kék kód! Idióták!
Lassan lefejtette a nő bal kezét egy markolatról, amelynek a hegyesebbik fele a hasába fúródott. Valószínűleg nem önszántából. Iszonyatosan sok vért vesztett. House már alig érezte a pulzusát.
Miközben körülötte már tüsténkedtek a többiek, ő közel hajolt Lisa arcához.
– Ne merészelj meghalni, hallod! – morogta, de közben a nő testét már helyezték volna át egy hordágyra.
A férfi azonnal követni kezdte az ágyat, tudta, hogy azonnali műtétre lesz szükség, ha meg akarják menteni Lisa életét. Egészen az előkészítőig kísérte a csapatot. Ott aztán volt még néhány másodperce. Gúnyosan gondolt erre. Ez a pár másodperc? Ennyi lenne az életünk?
– Én nem így terveztem – suttogta ezt már a nő fülébe, bár sejtette, hogy úgysem hallja. – Sajnálom, ami történt… Lisa… Kicsim, kérlek… tarts ki! Miért is nem mondtam neked többször, hogy…
Chase egy hirtelen mozdulattal megindította a műtőbe az ágyat. Az ajtó becsukódott mögötte, és elkezdődött… A küzdelem Lisa Cuddy életben maradásáért. House megkövülten bámult befelé az ablakon, és befejezte megkezdett mondatát.
– …szeretlek.

Exodosz

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..