Love teszt

Happy Birthday DEF and Sorry for the 8888!!!!!! – from Bastet

„Levele érkezett,” adta tudtára a számítógép Dr. Gregory House-nak. A férfi megnyitotta a bejövő leveleket és vetett egy gyors pillantást az újonnan érkezett üzenetekre. Három ilyet talált. Az első egy memo volt Cuddytól. ’Az ilyeneket jobb el sem olvasni,’ gondolta és egyből törölte. A második egy emlékeztető Dr. Nolantől, hogy ne felejtse el a következő közös megbeszélésüket. ’Agyamra megy az ilyen kis üzeneteivel! Pszichikailag vagyok roggyant nem szellemileg…’ Az utolsó levélnek nem volt tárgya, de Wilsontól érkezett. ’Mit akarhat már megint?’ gondolta, majd klikkelt és megnyitotta.

Helló, House!

Csak szörfölgettem a neten és belefutottam ebbe az oldalba. Számomra már nincs remény, de neked talán még bejöhet. Jó szórakozást!

http://www.lovetest.com

Jimmy

’Miért nem tud valami értelmeset csinálni, ha unatkozik… Ez már a harmadik ilyen idétlen kvíz oldal a héten. Először jött a ’Honnan tudod, hogy bunkó vagy?’ aztán a ’Szánalmas e az életed?’ és végül a ’Melyik a kedvenc zöldséged?’. Mind ha bárkit is izgatna ez az információ… Ha viszont nem töltöm ki, akkor lesz mivel szivasson, ezt az örömet meg nem szerzem meg neki… A kisebb rossz elvén… Amúgy is uncsi ez a nap és talán még ellene fordíthatom… Ez legalább viccesnek hangzik… Megnyitotta a belinkelt oldalt.

A képernyőn pillanatokon belül élénk színek jelentek meg bugyuta szívecskékkel amerre a szem ellát. A bevezető így szólt:

Köszönti Önt Az Igazi Love Teszt!

Személyre szabott értékelésünk csak az Ön kérdésekre adott válaszain múlik. Ebből megtudhatja, hogy szíve választottjával a csillagok szerint is egymásnak lettek e teremtve.

’Ezt a baromságot…’ de mivel kezdte mulattatni a dolog tovább olvasott. ’Na Napsugaram, most kiderül hogy viszonyulnak hozzád a csillagok…’

Mielőtt elkezdené, szükségünk van néhány információra, hogy személyre szabottá tehessük a tesztet.

House bepötyögte a saját és Lisa Cuddy adatait.  Név, születési idő… a szokásos hülyeségek…

Magának se merte bevallani, de kezdte furdalni az oldalát a kíváncsiság, hogy mi fog kisülni ebből, így megnyomta a ’Tovább’ gombot.

A következő oldal már a kérdéseket tartalmazta. Minden esetben három lehetséges válasz közül kellet egyet megjelölni: Igen, Nem vagy Nem biztos. ’Ez aztán marha szemelyes…’


1. Gregory House, Ön szerint Lisa Cuddy szép?

Hogy Lisa Cuddy szép e? Ezen nem kellett sokat gondolkodnia. Körülbelül olyan egyértelmű volt, mint ha azt kérdezték volna, hogy jó dolog e a trombózis vagy sem? Bejelölte az ’Igen’-t és tovább ment.

2. Ismeri Önt?

Újabb ’Igen’. Több mint hat együtt töltött év a kórházban… És akkor a főiskolát még bele sem számoltuk.

3. Van mopedje, motorja vagy autója?

’Igen’ hisz kocsival jár be. Azonban a kérdés hatására elképzelte, hogy milyen lenne együtt motorozni egyszer. Belebizsergett, amint arra gondolt, hogy Cuddy hajába beletúr a szél a sebesség hatására és közben derekát szorosan átölelve, hátához hozzásimulva ül mögötte a gépsárkányon… Egészen elkalandozott és hosszú percek múltán eszmélt csak újra föl.

4. Divatosan öltözik?

Naná, egyértelműen ’Igen’! Mint aki a legfrissebb divatlapból lépett ki. Minden jól áll rajta, legyen az kosztüm, nadrág, póló… még az az idióta fehér köpeny is!

5. Gregory House, ismeri Ön a hölgy szüleit?

Egy pillanatra megállt és elgondolkozott. Most eszmélt rá, hogy egyáltalán senkit nem ismer Cuddy családjából. Persze, hisz a keresztelőre nem ment el.

6. Lisa Cuddy ismeri az Ön szüleit?

’Igen’, hogy a csuda vigye el. Az az egész temetési mizéria is csak ennek volt köszönhető. Képes volt elkábítani a bestia…

7. Magasabb, mint Ön?

’Nem’. Nem alacsony, de nem is túl magas. Pont tökéletes ahhoz, hogy olyan igézően tudjon fölnézni a szempillái alól. Olyankor egyszerre eszméletlenül édes és mégis olyan, mint egy vadmacska… Koncentrálj House, koncentrálj különben Kicsi Greg nem marad nyugton…

8. Ismeri a barátait?

’Igen’… amennyiben Wilson és az a kukacoskodó detektív számít…

9. Ismeri a legutóbbi párját?

’Igen’ Az a lökött gumis Bobby Herrick az idióta jófiú frizurájával. Ő volt a legutóbbi… Ekkor megint elgondolkozott és azt kívánta bárcsak a jelenlegit ne ismerné…

10. Küldött már Önnek levelet?

Na most ez alatt, mit kell pontosan érteni? Beleszámítanak azok a hülye kis memók, amiket soha nem olvasok el? Persze olyan, aminek értelmes tartalma is volt… Olyat még ’Nem’.

11. Adott már neki ajándékot?

Bár semmi jelét nem adta annak, hogy kifejezetten örült neki, de talán az egyetemi asztala annak számít. Vagy Wilson mondott valamit erről? Annyi zagyvaságot tud a fejemhez vágni, hogy néha már csak azt hallom, hogy beszél, de gőzöm sincs, hogy miről… Mindenesetre megnyomta az ’Igen’-t.

12. Voltak már együtt valahol?

’Igen’ Bár a legutóbbi konferencia nem álmaim netovábbja, de az a keszonos tájföldi mókus mókás eset volt. Főleg a tömeghisztériával, amit gerjesztett… Megint elmerült az emlékekben, ahogy eszébe jutott Cuddy és az a bizonyos repülőút…

13. Tudja, hol lakik Lisa Cuddy?

’Igen’ még a pótkulcsát is tudom, hol tartja. Ez vajon extra pontot ér?

14. A hölgy tudja, hogy Ön hol él?

Ismételt ’Igen’ volt a válasz. Többször is járt már nálam. A legtöbb esetben csak beugrott, de a buszbaleset után itt is aludt… Ismét feltörtek az emlékek… Az édes ajkak íze, amint visszahozzák az életbe…

15. Volt már nála?

Ez nem ugyan az, mint a 13.? Mit gondolnak ezek, tudom hol lakik és mindig csak az ajtó előtt ácsorgok? Bár az tény, hogy erre is volt már példa…

16. Látta már a hálószobáját?

’Igen’ A hálóját, a fürdőjét, a konyháját, a nappaliját, a fehérneműit… Hála annak az ütődött mexikóinak…

17. Voltak már valaha randizni?

Olyan igazi randin? ’Nem’ Az egyeteminek nem tiszták a körülményei és nem is volt igazi randi. Kár volt lelepleznem Wilsont, akkor biztos sor került volna a mi kis vacsoránkra is… Vigyorogva gondolt vissza az egész ’a banya apafigurát keres’ huzavonára.

18. A hölgy tett már rá utalást, hogy lehetne Önök között valami?

A levegőn kívül? ’Igen’ Nem is egyszer… Bár az inkább a ’Miért nem lehet köztünk semmi’ kategóriába tartozik…

19. Hazakísérte már?

Már megint? Ilyen kérdés is volt már! A koleszban igen, de franc se tudja, hogy mire értik! Azzal inkább bejelölte a ’Nem biztos’-t.

20. Voltak már kettesben?

Oh, de még mennyire! ’Igen’ Néha már bánom, hogy pont akkor jön elő belőlem az Úriember gén…

21. Megölelte már?

Most hirtelen rohanták meg a régi emlékek… Hajának illata, bőrének érintése, a formás kerek feneke, karcsú dereka… Talán sűrűbben kéne elhitetnie magáról, hogy haldoklik…

22. Megcsókolta már?

Még szerencse, hogy a millióból az egyiket nem csak képzeltem…

23. Táncolt már vele?

Ha azt táncnak lehet nevezni… Istenem, de gyönyörű volt! Jól áll neki a ’80-as évek…

24. Gregory House, szereti őt?

Na ez a semmiből jött! Az idétlen, jelentéktelen, automatikusan generált kérdések között egyszer csak képen csap egy ilyen… Elgondolkozott… Végülis a szíve azt mondja, hogy igen… Az esze is egyre inkább… Úgyhogy ’Igen’

25. Járt már vele?

Csak szerettem volna…

26. Kedveli a hölgy a focit?

Inkább a baseball meccseket nézi… Bár ezt ki sem néztem volna belőle, de amikor itt volt az a srác a rinyálós barátnőjével…

27. Lisa Cuddy űz valamilyen speciális sportot?

Futni fut az biztos. A tenisz speciálisnak számít?

28. Dohányzik?

Most Ő vagy én?

29. Félénk?

Határozott és magabiztos… Bár minél inkább az, annál inkább hiszem, hogy pont ezzel fedezi magát… Maradjunk annyiban, hogy ’Nem biztos’

30. Féltékeny?

Stacyt ismerte, Lydiáról nem tud, de hazudni sem. Tudom jól, hogy féltékeny ha nem vele foglalkozom, akárhogy is próbálja tagadni. Vigyorogva kattintott az ’Igen’-re.

31. Hosszú haja van?

Ó, ’Igen’. Imádom, ahogy állandóan variálja! Hol egyenes, hol hullámos… De összefogva is gyönyörű…

32. Gregory House, sírt már Lisa Cuddy miatt?

Gregory House nem sír! Ezt mindenki tudja. De abban a pillanatban, amikor Lydiával volt… Akkor is Lisára gondolt és ezt ő is tudta… Bátortalanul jelölte meg az ’Igen’ választ.

33. Szeretné újra látni?

Minden nap látom, de soha nem tudom megunni! Szeretném látni, ölelni, csókolni és milyen eszményi, ahogy a sápadt fény végigfut a lábain…

34. Lisa Cuddy idősebb Önnél?

’Nem’ Még talán én tűnök túl öregnek hozzá… Arról már nem is szólva, hogy mihez kezdene egy ilyen kriplivel… Bár ezt az akadályt tulajdonképpen eddig is jól vette.

35. Visel szemüveget?

’Nem’ Azokat a csodákat nem takarhatja el semmi!

36. Van szeplője?

Szeplő? ’Nem’ Olyan az arca akár a márvány. Rideg, mint egy jégcsap, de azok a szemek…

37. Vékony?

’Igen’ Kicsit talán túlságosan is, bár ahol kell ott megfelelően gömbölyű… Kicsit talán túlságosan is, ha számításba vesszük az extra segg kromoszómáit…

38. Kék szeme van?

Oh, ’Igen’! A földkerekség leggyönyörűbb és legragyogóbb kék szempárja. Minden kiolvasható azokból a gyémántokból, az egész lelke ott van … Mondjuk ha jobban belegondolok némi zöld is van benne. Főleg amikor mérges…

39. Volt már Önnél idősebb barátja?

Még én sem voltam az igazán, szóval honnan tudjam?

40. Lefeküdt már vele, vagy vágyik rá?

Álmodtam róla. Vagy hallucináltam. Vagy mindkettő… Kétség sem fér hozzá, hogy igen. Tulajdonképpen a nap nagy részét avval töltöm, hogy próbálok másra koncentrálni, kelésekre és vérző nózikra… Pedig milyen jó lenne őt úgy érinteni! Végigsimítani a bársonyosan puha bőrét és úgy kergetni az őrületbe az idegeit… Jelen esetben maradnak a szavak…

41. Ő tudja, hogy szereti?

Először a ’Nem biztos’ felé húzott, de tétovázott. Tudnia kell. Elvégre nem csak szexi, de rettentő okos is. Azok után, amiken keresztülmentünk, muszáj tudnia…

42. Sokat jelent Önnek?

Hol a francban van a ’Mindent a világon’ lehetőség?????

43. Gregory House, Ön sóvárog Lisa Cuddy után?

Sóvárgás? Milyen egy hülye szó ez? Nem vagyok az a sóvárgó típus. Kívánom? Igen. Elepedek érte? Igen. Vágyakozom utána? Talán, de hogy sóvárgok? Hmm végül is nagyjából rokon értelműek úgyhogy ’Igen’

Ez volt az utolsó kérdés. Rápillantott a lehetőségekre majd megnyomta a ’Kiértékelés’ feliratú gombot. Megvárta, míg az eredmény betöltődik. Magának se tudta megmagyarázni, hogy miért ilyen izgatott, de már majd tűkön ült, hogy láthassa az eredményt. ’Vajon, mit lehet ilyen infókból kihozni?’ ’Tényleg működhetne?’ ’Vagy jobb, ha békénhagyom őt?’ ’Mindenesetre azt már tudom, hogy rajta kívül semmi másra nem vágyom már ebben az életben…’

Vett egy mély lélegzetet és az eredményhez görgetett.

Teszt eredmény: Gregory House & Lisa Cuddy

Love Test Kérdőív Kiértékelése:

’Gyerünk már az isten szerelmére!’

Lisa Cuddy szereti Önt, Gregory House!

„Igen” – kiáltotta örömében. „Woo-Hoo” ’Hoppá, csak nem kimondtam hangosan? Jesszusom, úgy viselkedem, mint valami idióta…’ Bár jól tudta, hogy az egész csak egy blődli, de valahogy mégis jó érzés töltötte el… ’Talán ezt hívják reménynek?’ Ekkor látta meg, hogy tovább is van még.

Minden kapcsolatban vannak jó és rossz időszakok. Jól lehet azt hiszi, hogy ismeri a másik felet, mégsem árt több időt együtt tölteniük. Találjanak tartalmas kikapcsolódási lehetőségeket, ami lehetőséget ad egymás rejtett oldalainak feltárására is. Szerelem, bizalom, megértés, szeretet, őszinteség, tolerancia és a hűség mind mind elengedhetetlen kelléke egy kapcsolatnak. Gondolja át, hogy mi az, ami esetleg még hiányzik és igyekezzen pótolni. Ez az eredmény kizárólag az Ön Love Teszt-re adott válaszain alapult.

Újra és újra végigolvasta a sorokat. ’Több tartalmas időtöltés? Ez megoldhatónak tűnik. Szerelem, bizalom, megértés, szeretet, őszinteség, tolerancia, hűség? Az biztos, hogy szeretem. Ő az egyetlen, akire az életemet rábíznám. Elviseli és megérti a hülyeségeimet. Persze én is tolerálom a pirosbetűs napokon… Nem vagyok az a csapongó fajta… És mindig megmondom az őszinte véleményem… Bár lehet, hogy néha kicsit durván…’

Szeretne e-mailben másolatot kapni az eredményről?

Megnyomta az ’Igen’-t. ’Végülis semmi rossz nincs abban, ha marad valami bizonyíték az utókornak. Vagy akár bekeretezve az ágyam fölé is akaszthatnám… Na jó, azért az már túlzás lenne… De kit érdekel! Szeret engem. Lisa Cuddy szeret engem!’

Igen, Lisa Cuddy szereti őt és csak ez számít.

Gondolatban hálát adott Wilsonnak, hogy ilyen jó délutánt csinált neki. Nem mintha máskor nem gondolt volna Cuddyra,  de jó volt így konkrét eseményeken nosztalgiázni. Kikapcsolta a gépet, leoltotta a villanyt és széles mosollyal az arcán elindult a lift felé, majd a végig a földszinti halon át, ki a parkolóhoz. Magában továbbra is úgy örült, mint ha maga az érintett tett volna beismerő vallomást.

Vajon ha tudta volna, hogy az igazgatói irodában egy gyönyörű és okos nő pont egy ugyan ilyen teszteredménynek örül, akkor is csak elsétált volna az ajtó előtt…

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..