Most múlik pontosan…

Írta banana

Két hét telt el azóta a bizonyos éjszaka óta.
Az éjszakákat együtt töltötték, és ezek az éjszakák mindkettejük számára feledhetetlen élményként maradtak meg.
Egyik délután Cuddy édesanyja telefonált, és közölte lányával, hogy szívesen tenne egy látogatót nála. Lisa persze örült a telefonnak, és a bizonyára másnap érkező édesanyjának is…
Aznap este közölte House– zal a hírt.
– Ez amolyan kötelező program? – kérdezte Cuddy-t. – Nem hiszem, hogy anyád örülne nekem.
– Nem is ismered őt – válaszolta kedvesen a nő. – És amúgy is ez csak egy ebéd – tette hozzá.
– Akkor sincs kedvem hozzá – nyafogta a férfi kisfiús tekintettel. Valójában csak félt a találkozástól, hisz ez már komoly elhatározás lenne a részükről…
– Hát persze – hangzott a csalódott válasz. – Miért is gondoltam, hogy talán majd benne leszel.
– Legközelebb majd találkozom vele, az megfelel? – kérdezte a férfi, de nem hangzott elég hitelesen a kérdése.
– Vehetnél egy kicsit komolyabban is, House – mondta a férfinak, s kihátrált az ölelésből.
– És most persze meg vagy sértődve – mondta erre a férfi. – Cuddy, azt beszéltük, hogy ez így most jó nekünk. Miért kell mindig mindent sürgetni? – kérdezte már kicsit kedvesebb hangszínen.
Ő még mindig a kanapé hátának támaszkodott.
– Jólvan. Igazad van, nincs sürgetés – mondta most ő is kedvesen, majd House– ra mosolygott ártatlanul, ezzel jelezve neki, hogy közelebb szeretne lépni ismét.
House értette, s kezét a nő felé nyújtotta, közel húzta magához, s ismét karjai közé vette. A nő most belefúrta arcát House mellkasába, s finom puszit adott arra, majd mégyegyet, és mégegyet…
– Ez most sürgetés? – vigyorgott rá a férfi.
– Úgy látom, ezt sem szeretnéd elkapkodni – vigyorgott vissza a nő, majd ismét hátrált egy kicsit, hátat fordított a férfinak, s lépni készült. Ám House megragadta a csuklóját, visszarántotta a nőt, s gyengéd csókot adott neki. Cuddy is finoman visszacsókolt. Egy ideig még fürkészték a másik tekintetét, majd a férfi hirtelen hevesen megcsókolta a nőt, s ismét nem volt megállás…

Másnap reggel Cuddy úgy gondolta, süt valamit az édesanyjának. A receptet már elő is kereste, de agódott kicsit, hisz sosem volt valami profi a konyhában…
Aggodalma bevált, hisz tudománya nagyjából a kötény felkötéséig terjedt. Az edényeit már előkészítette, a tojást is felütötte, és most épp a lisztet próbálta leemelni a felette lévő polcról…
Ez azonban túl magasan volt számára, és a lisztes zacskó nagy erővel a pultra esett, szétszakadt, és Cuddy kötényét és arcát is beborította. A nő most mérges volt egy kicsit, s csapkodva vette le kötényét, majd az asztalra dobta.
House szemtanúja volt az egész jelenetnek, s mosolyogva figyelte Cuddy minden mozdulatát. Cuddy persze nem vette őt észre, s a konyhából kifelé indulva pillantotta csak meg a férfit, aki még mindig mososlygott, hisz mindig is aranyosnak tartotta a nő kislányos dühét.
– Mióta figyelsz? És min mosolyogsz, ha szabad kérdeznem? – kérdezte a nő, és most már ő is mosolygott.
– Most értem ide – hazudta a férfi. – És rajtad mosolyogtam – mondta most az igazat, s boldognak látszott…
– Most mennem kell – mondta a férfi, mikor Cuddy elé ért. – Este látjuk egymást? – kérdezte, és rávigyorgott.
– Hát persze… – válaszolta kissé elkeseredetten. – Mindig csak este…Miért nem lehet hamarabb? – tette hozzá.
– Ó, hátha már addig sem bírod, felőlem… – mondta vigyorogva, majd közelebb húzta a nőt.
– Ne humorizálj már megint – mondta neki Lisa, és eltolta magától.
– Nem tehetek róla, hogy a véremben van – mondta még mindig vigyorogva House, majd ismét közelebb lépett a nőhöz, magához húzta, és lenézett rá.
Lisa nagy szemekkel nézett fel a férfire, talán egy bocsánatkérést várva, de a férfi nem tett mást, csak finoman, és hosszan homlokon csókolta őt… és ez most többet ért a nőnek száz bocsánatkérésnél…
Lassan hozzásimult a férfihoz, kezét ő is átfonta derekán, s mélyen belélegezte finom illatát…
– Csókolj meg – kérte a nő halkan.
– Nem tehetem, mert akkor összekoszolnál – mondta édesen a férfi.
– Szemét vagy – mosolygott vissza Lisa, s tenyerével puhán a férfi mellkasára csapott.
House nem válaszolt, de Lisának a férfi édes mosolya is elég volt válaszként.
Ott álltak a konyhában, megbabonázva a másik tekintetétől, és mindkettejük arcán apró vigyor ült…
De ez a pillanat sem tarthatott örökké, s ezt is jól tudták. House elvette egyik kezét a nő derekáról, arcából kisimította azt a kis lisztes hajtincset, s halkan ennyit mondott:
– Hát akkor… viszlát… – majd még egy finom csókot nyomott Lisa homlokára, és elbicegett…

Este tényleg találkoztak… Lisa kopogott be House ajtaján.
– Nyitva – szólt ki House, hisz így legalább nem kellett odabicegnie, és ezzel is könnyített lába megterhelésén. Lisa benyitott, és a férfi felé indult.
– Nem vagy jól? – kérdezte a nő, mikor annak fájdalmas arcára nézett.
– De, már jobban vagyok – mondta kedvesen, miután végignézett a nőn. Lisa gyönyörű volt, mint mindig. Megmosolyogta a férfi bókolását, majd közelebb ment hozzá, megcsókolta a férfit, és mellé térdelt.House a zongora előtt ült a székén, s most lehajolt a nőhöz még egy csókért. De a nő, most kitért előle.
– A lábad fáj, ugye? – kérdezte aggódva a férfitől.
– Szokott, nem vészes – válaszolta unottan. Ismét hajolt a nőhöz, s Lisa most engedett neki. Egy puha csók volt, semmi több, hisz a nő most House szája elé rakta kezét, és nagy szemeivel ártatlanul nézett fel rá.
– Ne aggódj, Cuddy, jól vagyok. Igen, fáj a lábam, de már hozzászoktam. Majd csillapodik. – mondta kicsit morcosan a doki, majd kiegyenesedett, s így eltávolodott a nőtől.
Lisa gondolta, hogy idegesítő House-nak, hogy mindig a lába felől kérdezi, de nem tehetett róla. Aggódott a férfiért.
Felállt, és a férfi mögé sétált. Így most sokkal magasabb volt. Kezeit House mellkasára csúsztatta, mire ő lehúnyta szemeit, s fejét a nő hasának támaszotta. Lisa simogatni kezdte a férfit, House pedig egy kicsit mégjobban odabújt fejével.
Több, mit két hete minden éjszakát együtt töltöttek, de még mindig ugyanannyira vágytak a másikra. Nem bírtak betelni egymással.
House teljesen hátrahajtotta fejét, Lisa pedig lassan lehajolt hozzá, és csókolni kezdte, kezeivel egyre hevesebben simogatta a férfit. Majd hirtelen megszakította heves csókjukat, és Greg füléhez hajolt.
– Zongorázz nekem – kérte halkan, s még mindig nehezebben vette a levegőt az előbbi heves csókjuk miatt.
– Hogyne – lihegte House. – Te meg feküdj fel a zongorára, és énekelj.
Lisa ezen halkan kuncogott, majd ajkaival megharapta a férfi fülcimpáját.
– Túlságosan felizgattál ahhoz, hogy én most zongorázni tudjak – morogta House. Nagyon élvezte a nő kényeztetését.
– Akkor most higgadj le egy kicsit – mondta kedvesen, és lassan a kanapé felé indult. – Édes lesz a jutalom – tette hozzá egy pajkos vigyor kíséretében, és leült.
House még mindig tátott szájjal ült a zongoránál, s most szinte kisfiúsan mosolygott egyet a nőre. Lenézett a billentyűkre, ujjaival puhán végigsimított azokon, majd kinézett Lisára. Nézték egymást, szemeikben még mindig az a régi tűz lobogott.
House visszafordult a zongorához, és egy lágy dallamba kezdett. Szemeit lehúnyta miközben játszott, s szinte együtt szállt most a dallammal. Az egyik kedvenc dala volt ez, és ezt megosztotta a nővel…
Lisa megbabonázva ült a kanapén, szemét nem bírta levenni a férfiról, aki most is teljesen elvarázsolta őt. Minden alkalommal csak mégjobban beleszeretett a férfiba. Újra és újra beleszeretett…
House abbahagyta a zongorázást, kinyitotta szemeit, s a nő felé fordult. Lisa most nem tudott megszólalni, hisz House megint elcsavarta a fejét.
– Úgy látom tetszett – mosolyogott zavarában a férfi. Nem szokott mások előtt játszani…
Lisa elindult felé, és nagyon puhán megcsókolta a férfit. House hirtelen nem reagált a váratlan csókra, de aztán ő is visszacsókolt, s kezeit Lisa derekára csúsztatta. Lisa felegyenesedett, kezét House kezére tette, s finoman felhúzta őt. Hosszasan nézték egymást, majd a férfi lehajtotta a zongora fedelét, s csipőjével gyengéden hozzátolta a nőt. Újra csókolozni kezdtek, egyre nagyobb szenvedéllyel. A férfi végigfuttatta kezeit a nő hátán, majd még közelebb simult hozzá. Lisa levegőért kapott, tekintetük most megint találkozott, s mindkettőjükében ott égett a szenvedély tüze.
– Be kellene mennünk – suttogta a nő, miközben körmeivel gyengéden House mellkasát cirógatta.
– Akkor mégsem énekelsz? – viccelődött House, s közben mindvégig játszadoztak egymással. Először Lisa akart egy röpke csókot, majd House egyet, de mindketten vigyorogva hajoltak el a másik elől.
– Mi lenne akkor, ha ma nem is szeretkeznénk? – kérdezte Lisa, s ismét kitért House elől egy pajkos vigyor kíséretében.
– Nem jó ötlet – morogta a férfi, s most sikerült elkapnia a nő ajkait. Olyan hévvel csókolta meg őt, hogy tudassa vele, nem pont most kéne szórakoznia vele. Mégjobban a zongorához tolta, s Lisa egyre jobban érezhette őt, és felfokozott vágyait. A nő is szenvedélyesen csókolt vissza, mikor a férfi már engedte neki, majd ismét kiszakította magát a férfi ajkai közül.
– Elég a csókból – zihálta Lisa, s férfi nyakát kezdte finoman harapdálni. Egyik kezét lassan csúsztatta lefelé House hasán, míg végül el nem érte House gyenge pontját, amit most izgatni kezdett. House felnyögött. A nő pedig nem hagyta abba a kényeztetést. Lehúzta a férfiról a pólót, közben House tudott tőle egy hosszabb csókot lopni.
– Tényleg be kéne mennünk – kapkodta a férfi a levegőt, hisz Lisa egyre jobban belejött ebbe az intim masszásba. Elvette a nő kezét, és nyakához tette, majd ő sajátját Lisa csípőjére csúsztatta, és léptetni kezdte a hálószoba felé. Egy percre sem hagyták abba a másik csókolgatását, s House útközben vetkőztetni kezdte a nőt. Szinte letépte róla blúzát, majd mikor már a hálóba értek lassan kezdte letolni róla azt a szűk szoknyát. Most nem csókolták egymást. House kamaszos vigyorral figyelte a nőt, s ő közvetlen közelről vigyorgott vissza rá. Imádták ezt a vigyort. És előszeretettel használták mindketten, mikor a másik is ott volt… ez mindent elárult…
Cuddy is lesegítette House farmerját, s most megálltak egy pillanatra. Arcukról még mindig nem törlődött le az a huncut vigyor, s a férfi most Lisa hasához érintette mutatóujját. Lassan elindult vele felfelé, s végig simította a nő puha bőrét. Persze szemével mindvégig követte ujja mozgását. A mellek felett kicsivel megállt, röviden megcsókolta a nőt, s az ujjával puhán az ágyra lökte. House mégszélesebbre húzta mosolyát.
– Azt hiszem, ezt sosem fogom megunni – s lassan végigjáratta tekintetét a nő gyönyörű testén.
Lisa alig hallhatóan kuncogott egyet, majd játékosan hozzátette:
– Gyere már, te perverz állat – és nem bírtak nem vigyorogni.
House rákacsintott a nőre, és fölé mászott. Nem sokkal később ismét átélték együtt a gyönyör édes pillanatát.

Zihálva feküdtek egymás mellett, még mindig a jól ismert vigyorral. Lisa arcával a férfi felé fordult.
– Töröld már le azt a piszkos vigyort a képedről – mondta édesen, s kicsit közelebb araszolt a férfihoz. – Mostanában annyit vigyorogsz, mintha egy humorfesztiválon lennél.
– Nem tehetek róla, te váltod ki belőlem – mondta a férfi, majd magában káromkodott egyet az elszólásért.
Lisa mosolygott, hisz értette a szavakat. Majd a biztonság kedvéért azért rákérdezett a dologra:
– Szóval én váltom ki, mi? – kérdezte kedvesen.
House úgy gondolta javít az elszólásán, s még őrzi egy kicsit titkát.
– Túl jó vagy az ágyban – mondta vigyorogva, s ő is a nő felé fordult, bebiztosítva ezzel a kamuszövegét.
Lisa már nem mosolygott, mert nem ezt a választ várta. Igen, bolondságnak tűnik, de talán azt remélte a férfi végre kimondja. Kimondja azt, amit ő a kezdetek óta érzett iránta. Bár tudta, hogy ez nem így fog működni, de nagyon remélte, hogy talán majd mégis. És most mégsem. Még mindig nem. És ki tudja, még meddig nem…
– Lesz ez valaha is több mint szex? – kérdezte Lisa kissé félve a választól.
– Szóval már megint itt tartunk – sóhajtott House. Gondolta, hogy előző mondatával nem érhetett el nagy sikert a nőnél.
– Egyszer muszáj itt is tartanunk, House – mondta a nő, de inkább követelőzve, mint óvatosan.
– Értem – morogta House – Csak az a baj, hogy nálad ez az egyszer minden egyes pillanatot jelent – majd felállt, és kifelé indult.
– Elmegyek zuhanyozni – mondta kissé kedvtelenül, s már el is hagyta a hálószobát.
Lisa ott feküdt egyedül. Annyira akarta ezt a férfit, és azt, hogy a férfi is akarja, hogy mindig próbált alkalmat keresni arra, hogy szóra bírja őt. Nem volt elég neki csak ennyi House-ból. Akarta, hogy ne csak este találkozzanak, hogy menjenek el egyszer valahová, hogy találkozzon a férfi az édesanyjával, de a férfi minduntalan megmakacsolta magát, és semmiből sem engedett. Semmi olyat nem mutatott, ami a nő számára viszonzásnak minősült volna. És ez most nagyon letörte Lisát. Holnap választás elé állítja a férfit, és reméli talán majd mutat neki valamit. Vagy mond neki valamit…
Mikor House beért a zuhanyzóból, Lisa még nem aludt, de színlelte azt. House nem akarta zavarni a nőt, ezért halkan feküdt be mellé, s nem adott neki egy puszit sem, pedig annyira akart. Legalább egyet csak a homlokára. De akkor a nő felkel, és House pedig nem akarta, hogy újból vitatkozzanak…
– Szünetet kéne tartanunk – mondta Cuddy, mikor House másnap bement hozzá.
Reggel nem találkoztak, hisz a nő előbb felkelt, és ő a férfival ellentétben időben bejött dolgozni. De ma amúgy sem akarta Lisa felkelteni őt.
– Ó, én is megéheztem – mondta elgondolkodva a férfi. – Akár mehetnénk is, nem? – lépett közelebb a nőhöz, hogy ebéd előtt még egy csókot lopjon tőle.
Megállt előtte, és mikor a csókért hajolt, Cuddy leszegte a fejét. A férfi most fogta fel a nő előző mondatát.
– Tehát nem ebédszünetre gondoltál – mondta House keserűen.
A nő nem válaszolt.
– Mi ez az egész, Cuddy? – kérdezte a férfi nagyon halkan, és hátrált egy lépést.
A nő most ráemelte tekintetét. Szemei nedvesek voltak.
– House… amit mi csinálunk, az – kezdett bele a nő, majd megtorpant, és nem folytatta.
A férfi leszegte a fejét, hisz tudta, hogy a nő mit fog mondani neki…
Tudta, hogy most megint minden kezdődik előlről, hogy most megint a fejéhez vágják, hogy képtelen kimutatni érzelmeit, és hogy most megint minden csak a szavakról szól…
Dühös volt. Dühös volt magára, amiatt a végtelen nagy zárkózottság miatt, ami meggátolta abban, hogy idő előtt meg tudjon nyílni akárkinek is. Hogy élete minden olyan szakaszában, amikor alkalma lett volna a boldogságra, a kimondatlan szavak föléje kerekedtek. Hogy a megnyílástól való félelme most újra a boldogtalanságba taszítja…
Felemelte a fejét, várta volna a folytatást. De a nő nem beszélt tovább, bár mindketten tudták, hogy mit akar mondani. Ebben a könnyek is segítettek, amik arcán most lassan folyni kezdtek…

Ott álltak egymással szemben, meredtek egymásra, szemükban csupa fájdalom.
Valami nemsoká véget ér… Valami, ami talán az örök boldogság kezdete volt…
És House tudta, hogy mindez csak a szavak miatt…
Elgondolkozott azon, hogy mennyit változott az utóbbi időkben. Számára ezek a kis lépések is nagy erőfeszítésbe tellettek. És mindezt csak azért, hogy ledönthesse végre a falat… A falat, ami őt körülvette, és ami meggátolta abban, hogy ezt a nőt közelebb engedje, és úgy szerethesse, mint mást még soha…
Nem telt el még olyan sok idő kapcsolatuk kezdete óta, hogy mindegyik gátat ledönthesse, de a kis lépéseket már megtette… A nagy lépésekhez még kellett volna egy kis idő. De Lisa ezt most nem adott… és House erre még nem volt kész…

– Sajnálom – mondta House, és ismét közelebb lépett a nőhöz. Szavai nagyon őszinték voltak.
Kezét a nő arcához tette, finoman mutatva így neki, hogy ő is lépjen közelebb. Lisa szemei még mindig könnyesek voltak, s a férfi érintésére most talán még több könny szökött azokba. Lassan közelebb lépett hozzá. A férfi puhán átölelte őt, majd gyengéden megcsókolta a homlokát.
A nő könnyei most újra kiszöktek, s hirtelen úgy kapaszkodott a férfiba, mint aki tudja, hogy nemsoká vége… Vége azért, mert ő nem adott elég időt…
House érezte, hogy a nő most kicsit jobban szorítja, s mielőtt rajta is eluralkodhatott volna teljesen a bánat, halkan ennyit mondott:
– Most mennem kell – s újra homlokon csókolta a nőt, talán méggyengédebben, mint az előbb, s lassan kisétált a szobából…

Lisa a nap további részét az irodájában töltötte. Megpróbált elvégezni néhány egyszerűbb papírmunkát, de nem sok sikerrel. Gondolata egyre a férfi körül járt. A férfi, akit szeretett, és akit most félelmeibe hajszolt, és elveszített.
Hisz tudta előre, hogy kapcsolatuk eleinte ilyen lesz, s idő kell ahhoz, hogy House komolyan elhatározza magát. Akár a szavak terén is…
Mégis választás elé állította a férfit, mert azt akarta, hogy kimondja azt, amit lassan talán mutatni kezdett. Csak biztos akart lenni benne, s most mégis mindent elszúrt…

Este elhatározta magát, hogy megbeszéli House-zal a dolgait, újra. Ám amikor a férfi irodájához ért, még a szokáksosnál is üresebben találta azt. Benyitott az ajtón, az asztalhoz sétált, és azonnal észrevette, hogy nincs ott House kedvenc labdája. Átnézett a szomszédos irodába, és a fehér táblán a tünetek alatt most ennyi állt:
“Ez SM lesz. Kezdjék a kezelést. Viszlát.”
Cuddy szíve elszorult, szemei ismét nedvesek lettek. Amilyen gyorsan csak tudott, lement a földszintre, és remélte, hogy ott majd nem bizonyítják azt, amit magában gondolt.
– Nem látta Dr. House-t? – kérdezte aggódva a pult mögött álló lánytól.
– Két órája mehetett el, azt hiszem – válaszolta kedvesen a lány, aki valószínű új volt itt.
– És nem mondott valamit esetleg? – aggódott tovább Lisa.
– Csak annyit, hogy maga már aláírta a felmondását, és elköszönt. Ennyit – mondta a lány.

Hát mégis… – gondolta magában Cuddy. Szíve hevesen zakatolt, s érezte, le kell ülnie, különben menten elájul. Hisz elüldözte őt…
– Köszönöm – nyögte végül, majd az irodájába ment, a székébe roskadt, s miután kisírta magát, és hangja már kellően megnyugodott, tárcsázta a számot.

– Igen? – vette fel a férfi a telefont. Hangja szomorúnak hallatszott.
A nő habozott kissé, hogy újra hallja a hangját, de végül megszólalt:
– Hol vagy most? – hangja aggodalommal teli volt, s mégis nagyon halk.
A telefon végén a férfi lehúnyta a szemét…
– Egy kicsit messzebb – mondta ő is halkan, szavában érezhető fájdalommal.
Hosszú csend ereszkedett rájuk. Mindketten ültek, bár most nagyon távol egymástól. Mindketten hallották a másik lélegzetét még a telefonon keresztül is. És mindketten ugyanúgy éreztek a másik iránt…
– Oké – suttogta a nő. Hangja mögött sírás bújkált. – Látjuk még egymást? – tette hozzá finoman.
– Biztosan – válaszolta House kis habozás után. Szeme még mindig csukva volt.
– Jólvan – mondta ki Lisa kissé félve. – Akkor… szia… – de még nem tette le a telefont. A férfi köszönését várta. Ám House nem szólalt meg rögtön.
Lisa hallotta, ahogy a távolban nagyot sóhajt…
– House? – kérdezte a nő, hangján mostmár egyértelműen hallatszott, hogy sír.
– Igen? – kérdezte a férfi.
– Én is sajnálom – mondta csendesen…
Kis csend után House elköszönt, és megszakították a vonalat.
Még mindig ugyanúgy ültek, és a sípoló telefont a fülükhöz tartották…
Egy idő után House letette a telefont, a wishky– je után nyúlt, nagyot kortyolt belőle, s újra belemerült a zongorázásba… közben egyre csak Lisa járt a fejében…

Eltelt egy hónap.

Egyik nap House a hotelbe tartott. Mogorván lépett be a forgóajtóba, s most a pulthoz igyekezett. A recepciónál azonban nem várt vendég fogadta…
Tekintetük találkozott, egy ideig némán meredtek egymásra, majd a férfi elindult House felé. House pedig a lift felé…
– Azért nem vettem fel a telefonokat sem, mert így talán könnyebb elfelejtenie engem – szólt oda House menet közben. Nem volt ínyére ez a találkozás, hisz neki sem volt könnyű felejteni…
– Tudom – hangzott a csöndes válasz.
– Akkor miért vagy itt? – kérdezte House még mindig menet közben.
Wilson most megállt, és House-nak hirtelen rossz megérzése támadt. Ő is megállt, szembefordult barátjával, s komoly arccal nézték egymást.
– House… – szegte le Wilson a fejét, majd gondolkodott, hogyan folytassa. Összeszedte erejét, és ismét House-ra nézett:
– Lisa… beteg.
A férfi a szavak hallatán teljesen lemerevedett, csak a szíve vert olyan piszkosul gyorsan. Hirtelen nem is tudta, mit kellene tennie. Csak állt ott, riadtan nézte Wilsont, s nem tudott megmozdulni.
– House – szólt Wilson még egyszer nagyon figyelmesen.
House most észrevette magát, megrázta a fejét, s megindult barátja felé.
– Milyen gyorsan tudsz vezetni? – kérdezte Greg gondolkodás nélkül.
– Leggyorsabban is minimum fél óra – válaszolta Wilson.
– Induljunk – szólt csendesen a férfi, majd kiléptek a szállodából, és a kocsi felé vették az irányt.
Egyiken sem szólaltak meg. Nem tudták, mit mondhatnának. Beszálltak, és még mielőtt Wilson beindíthatta volna a járművet, House így szólt:
– Mióta?
– Két hete – jött a csendes válasz.
House összeszorította a száját, s leszegte fejét.
“Ha felveszi azt a nyomorult telefont, akkor már két hete Lisa mellett lehetne. Így csak mostanra sikerült Wilson– nak rábukkannia, s már lehet nincs is sok ideje… ” – gondolta House magában…
Kérdőn, s félve nézett fel barátjára, aki a szélvédőn bámult kifelé.
– Mennyi idő van még? – kérdezte House erőtlenül.
Wilson az órájára nézett, és így szólt:
– Mondtam, hogy úgy kábé félóra lehet, még akkor is ha gyorsan…
– Wilson – szakította félbe House barátját, s nagyon félt a választól.
De barátja nem válaszolt, hanem most ő szegte le a fejét, s aprót rázott rajta.
House ült egy pillanatig, majd hirtelen erővel akkorát csapott öklével a műszerfalra, hogy az majdnem behorpadt. Szemei könnyesek lettek, s az érzés, ami most hirtelen szívébe hasított rosszabb volt, mint eddig akármilyen fájdalom. Rosszabb mindennél…
– Sajnálom – mondta Wilson nagyon halkan.
– Siess – nyögte oda neki House, visszatartva hangjából azt a mérhetetlen dühöt, amit most érzett. A fájdalom is mérhetetlen volt, de azt nem tudta leplezni…
Wilson beindította az autót, és elindultak New Jersey felé… Cuddy felé…
Útközben Wilson mindent elmondott House-nak, jól tudta, hogy a férfi most úgysem tud megszólalni…
Lisa betegsége gyógyíthatlan volt, s House az út vége felé már kezdett beletörődni… Nem nyaggatta folyton barátját másik lehetséges betegséggel, lehetetlen gyógymódokkal, csak ült csendesen az autóban, bámult kifelé az ablakon, s gondolatait próbálta rendezni, több– kevesebb sikerrel… Hisz nem lesz sok ideje…
– Menj be hozzá House, amint odaértünk, rendben? – kérdezte Wilson aggódva.
House biccentett.
Meg akarta köszönni barátjának, hogy viszonylag hamar rátalált, s hogy most miatta van ideje elköszönni Cuddy-tól. Elköszönni…
Wilson a biztonsági övét csatolta ki, mikor barátja megszólalt:
– Tudod, ha nem jössz utánam, akkor…
– Szívesen, és most ne velem törődj – vágott most Wilson a szavába. Egymásra néztek, s ezzel most mindent elárultak egymásnak… A félelmet, a szomorúságot, a bánatot, a keserűséget, s a fájdalmat…
Wilson– nak is nagyon sokat jelentett a nő… House-nak pedig… House-nak mégtöbbet.

House benyitott a szobába, ahol most Lisa feküdt. Éppen aludt, arca annyira tiszta és nyugodt volt. A férfi megállt az ajtóban, s most hirtelen olyan erővel tört rá a keserűség, hogy lépni sem tudott. Csak állt ott némán, szíve elszorult, s szemei most könnybe szöktek… Greg House az “érzéketlen” könnyes szemmel állt most Lisa Cuddy ajtajában…
Összeszedte minden erejét, s közelebb lépett. A nőnek most szüksége volt rá, Wilson is mondta. Csak ne lenne ilyen rohadt nehéz…
Az ágy lábánál lévő székre ült le, s várta, hogy Lisa felébredjen. Gondolatai cikáztak fejében. Arra gondolt, hogy hol tarthatnának most, ha akkor nem szúrják el ezt az egészet, vagy ha Lisa nem betegszik meg… Arra gondolt, hogy bármit megadna azért, hogy ne ez a nő feküdjön most ott. Hogy ne kelljen most elköszönniük, hogy kaphassanak még egy esélyt, hogy ne legyen most mindennek vége, vagy ha mégis, hát ne így… Ó bárcsak nem így történne, hisz nem szabadna így történnie. Ő bármit megadna…
Magába roskadva ült a széken, s homlokát dörzsölte, miközben ezekkel a gondolatokkal küszködött.
Lisa kinyitotta szemét, s megpillantotta a férfit a széken. Szívét egyszerre lepte el a boldogság, és a keserűség érzése. De most legalább itt volt ő. Itt volt, és vigaszt nyújtothatott.
– Szia – szólalt meg nagyon csendesen. Küszködött könnyeivel, bár egyenlőre még jól leplezte ezt.
– Hé – fordult hirtelen felé a férfi. – Szia – mondta ő is kedvesen.
– Köszönöm, hogy itt vagy – mondta még mindig csendesen Cuddy.
– Ne hülyéskedj, ez természetes – vágta rá House, hisz nem nagyon tudta, mit kéne mondania…
Pár percig ültek némán. Lisa a férfit nézte, House viszont nem mert a nőre nézni. Félt a túlzott fájdalomtól… Már megint félt…

– Mondanom kell valamit, Greg – mondta Lisa nagyon halkan. Szemében könnyek gyűltek.
– Ne csináld ezt – kérte House, s közben felnézett a fekvő nőre. Arcán jól láthatóan tükrőzödött, hogy meg van ijedve.
– Ne mondjak semmit? – kérdezte a nő, hangját próbálta kedvesen csengetni, de hallatszott, mennyire visszatartja könnyeit.
– Ne csinálj úgy, mint akinek el kell búcsúznia – mondta, s most nem nézett fel. Az ő szavai is nagyon halkak voltak.
– Hiszen te is tudod, hogy el kell – mondta még mindig nagyon halkan, hangja kicsit megcsuklott. – Én csak… én csak… – lehunyta szemeit, s kicsordultak a könnyei. Ajkait összeszorította, próbálta visszafojtani a sírását.
House zavartan felpillantott, és ránézett a nőre. Lisa arcán fájdalom, szomorúság, és félelem látszódott…
A férfi mindent megadott volna, csak hogy ne kelljen őt így látni… Felállt székéből, a nő ágyához bicegett, s finoman megérintette a kezét.
– Sajnálom – mondta megtörten. – Tudod, most én is félek egy kicsit… – az ő hangja mögött is könnyek bujkáltak.
Lisa kinyitotta a szemeit, és a férfira nézett.

– Ne félj, még itt vagyok – mondta Lisa, torkában a sírógörcs nem nagyon engedte, hogy beszéljen.
House lehúnyta szemét, s lassan aprót mozdított a fején. Már ő is összeszorította ajkait.
Lisa tudta, hogy a férfi mire gondol. Hogy a “még” az már nagyon kevés. Hogy amíg mellette lehet, az…
– Szeretlek – suttogta Lisa. Könnyei egyre csak folytak.
A férfi most mégerősebben szorította a nő kezét. Szeme még mindig csukva volt, de ennek ellenére is kiszökött egy akaratlan könycsepp.
– Szeretem, amikor megérintesz, amikor megcsókolsz, amikor a fülembe súgsz, amikor zongorázol… szeretlek Greg House, szeretlek… – mondta, és hangjában érződött az a rengeteg fájdalom, amit a férfi elhagyása miatt érzett.
House lassan a nőre nézett, aki minden fájdalma, és szomorúsága ellenére gyönyörűbb volt most számára, mint valaha…
– Ha itt maradnál velem – hallatszott a férfi erőtlen hangja – mindent megadnék neked, amit csak akarnál, amit csak akarsz Lisa… – s újabb könny csordult szeme sarkából.
– Már mindent megadtál nekem, Greg – jött a sírástól fáradt válasz.
– Nem, nem mindent – vágta rá House, hisz még nem akarta elhinni, ami most velük történik… – Elmehetnénk, ahova csak szeretnéd, vagy, vagy akár belevághatnánk egy kisbabába is – kapkodta a férfi a gondolatait. Lisa a szavába vágott, s hangja egyre erőtlenebb volt:
– Ne fájdítsd még jobban a szívem – kérlelte elfúló hangon a nő.
Szükségem van rád, Lisa – mondta House, s közben leszegte a fejét, s arcán ismét könnyek folytak le.
A nő felemelte egyik kezét, hogy letörölhesse a férfi könnyeit. Ahogy arcához ért, mindkettejüket elöntötte a fájdalom, és az egymás iránt érzett szerelem érzése. Tudták, hogy mindennek vége…

A férfi hirtelen csukta be a szemét, és a nő kezét erősen az arcához szorította, szinte belefúrta tenyerébe, majd finom csókot lehelt azokra a puha ujjakra.
Lisa könnyei patakokban folytak arcán, s most finoman megszólalt:
– Csókolj meg, kérlek!
House Lisa fölé hajolt, és olyan puhán és hosszan csókolta a nőt, ahogyan még sohasem.

Most mindketten csendben ültek, egymás kezét fogva.
House tudta, hogy el kell mondania a nőnek, hogyan érez iránta, de még nem ment… még nem…
– Greg – csengett Lisa hangja fáradtan – lassan mennem kell…
A férfi ismét összeszorította az ajkát, próbált felfelé nézni, hisz talán így megelőzheti az újabb könnyeket…
De mostmár nem tudott higgadtan viselkedni, tüdejéből hirtelen nagy sóhaj tört fel, s szipognia is kellett.
“A felfelé nézés sem segít már”– gondolta magában…
– Nem tudom, mit kellene most tennem – mondta kissé reszkető hangon, majd a nőre emelte tekintetét, ami most tele volt könnyekkel, és fájdalommal.
– Csak legyél itt Greg – suttogta zokogva – csak maradj most mellettem…
House közel hajolt a nőhöz, homlokon csókolta, majd az arcához simult. Mindketten zokogtak…
Ekkor a férfi olyat tett, amivel nem volt szabad már tovább várnia.
– Akkor szerettem beléd, amikor anyádnak sütöttél valamit emlékszel? – hadarta, s nem titkolta zokogását… – Csupa liszt lettél, s én az ajtóból néztelek mosolyogva. odamentem hozzád, és megcsókoltam a homlokod – s ahogy ezt mondta, most végigsimított azon egyik kezével. – Hát azzal akartam veled tudatni, mert kimondani még nem mertem… – várt egy picit, majd folytatta.
– Szeretlek Lisa Cuddy, s mindig mikor homlokon csókoltalak, hát tudd, hogy magamban mondtam ezt is… szeretlek – most végleg elcsuklott a hangja, s már nem tudott beszélni a görcstől a torkában.
Kicsit visszább hajolt, homlokát Lisáéhoz nyomta. Egy darabig egymást nézték könnyes szemeikkel, a nő arcán kis mosoly látszott, s a férfi is mosolygott ettől, és csak mégjobban sírtak mindketten…
A férfi még nyomott egy halom csókot szerelme homlokára, majd arcát ismét mellé rakta. Mostmár csendesen sírtak, s szorították egymást…
– Köszönöm – suttogta Lisa, mire Greg olyan erősen szorította őt magához, amenniyre csak tudta. Majd kissé felemelkedett róla, és még egyszer hosszan megcsókolta a nőt. Egy utolsó csók…
Az elsőt Lisa adta pár hónapja, és most itt tartanak. Az utolsó csóknál…
– Látlak még? – kérdezte Greg, bár már megszólalni is alig tudott.
– Biztosan – suttogta Cuddy, s hangja már alig hallatszott.
Egy végtelen szomorú pillanat volt ez a mostani…
Greg érezte, ahogy a nő egyre ritkább, és kisebb levegőket vesz, és érezte azt is, hogy már nem vesz többé…

Lisa este nyolc óra huszonhat perckor halt meg Greg karjaiban.

A férfi egy idő után felhajolt tőle, s utána már csak ült mellette. Még mindig fogta a kezét, s várta, hogy Lisa egyszercsak visszaszorít. De Lisa nem szorított.

House-t Wilson vitte haza tizenegy körül… Wilson nagyon tapintatos volt vele, hisz ő már egyszer átélte ezt…
– Ha bármikor kellek, csak szólj – szólt az onkológus, mikor House ajtajához értek.
– Nem fogsz… – válaszolta keserűen, s nem bírta állni a férfi tekintetét. – Most még… én… – de többet nem tudott mondani, s csak a padlót bámulta.
Wilson erősen megölelte a férfit, még benyögött egy “tudom”-ot, és elment…

House egész éjszaka zongorázott… neki zongorázott… A nőnek, aki megváltoztatta. A nőnek, akivel most boldog volt, aki kitörölte szívéből a fájdalmat, és szerelemmel töltötte meg azt… és aki most elment, és szíve ismét csupa fájdalom, és üresség maradt…
Gondolata egyre a nő körül járt… az édes mosolyán, a gyönyörű szemein, a finom illatán, puha bőrén, érintésén, és azon, hogy mit nem adna azért, hogy csak még egyszer megölelhesse…
Könnyei ki-kicsordultak, s arcáról többé már senki nem törölhette le azokat…

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..