Harmadik rész

„Jöjjön, aminek jönnie kell” – gondolta magában az onkológus és belépett a konferenciaterembe.
– Most, hogy Dr. Wilson is megtisztel bennünket a jelenlétével, talán folytathatnánk is.
– Elnézést kérek a késésért, de feltartottak. – próbált meg mentegetőzni Wilson.
– Bizonyára hosszúra nyúlt a Dr. House-nak tartott beszámolója. – gúnyolódott tovább Dr. Cahill.
– El kell, hogy keserítsem, de egy fél mondatot sem váltottam vele, és ha kérhetem, a továbbiakban mellőzze a személyeskedést!
– Rendben van, akkor folytassuk! Dr. Cuddy ügyének tovább tárgyalásához, elengedhetetlen, hogy az alapvető probléma forrására térjünk át. Mint azt mindnyájan tudjuk, nem ez az első alkalom és nem is a tizedik, hogy Dr. House valamely cselekedete miatt kénytelenek vagyunk itt tölteni az időnket. Legutóbb, alkalmazásának fő feltétele volt, hogy nélkülözi bárminemű kábítószernek minősülő anyag, illetve gyógyszer használatát. Amint az a laboreredményekből világosan kiderül, ezt ismét nem sikerült betartania. Figyelembe véve a korábbi időkben elszenvedett, ha ez a megfelelő kifejezés, gyógyszerfüggőségét és a jelenleg bizonyított visszaesését, nem látok más megoldást, mint, hogy azonnali hatállyal elbocsájtsuk. Nem kockáztathatjuk meg annak lehetőségét sem, hogy más betegellátási intézményben gyakorolja az orvoslást, ezért javaslom, hogy értesítsük az orvosi kamarát és kezdeményezzük Dr. House engedélyének azonnali bevonását. Amennyiben nincs hozzáfűzni valójuk, kezdeményezem a felvetés szavazásra bocsájtását.
Wilson kétségbeesett arccal nézett körbe, majd tekintete összeakadt Cuddyéval. Nyilvánvaló volt, hogy mindkettejük agyában ugyanazon gondolatok fogalmazódnak meg. Mit lehet ilyen helyzetben kezdeni? Teljesen tehetetlennek érezték magukat. Ugyanaz a nyomasztó gondolat nehezedett rájuk. „House ebbe bele fog őrülni, ha egyáltalán, még lesz rá alkalma.” Az onkológus kinézett a folyosóra, ahol annyit látott, hogy barátja ül és az iPodját nyomkodja. Hitetlenkedve rázta meg a fejét. „Vajon mitől ennyire magabiztos?”
– Nem akarok kötekedőnek tűnni, és egy újabb személyeskedésbe átcsapó vitát kezdeményezni, de mint ha valamiről megfeledkeztünk volna. – szólalt meg végül.
– És mi lenne az? Dr. Wilson.
– Arra próbáltam célozni, hogy Dr. House-t még meg sem hallgattuk.
– Dr. Wilsonnak igaza van. Az alkalmazottnak joga van részt venni az őt érintő meghallgatáson és előterjeszteni a saját állásfoglalását a témában. – csatlakozott Cuddy a vitához. – Meglep, hogy Dr. Witherspoon, mint a kórház jogásza ezt nem kifogásolta már az elején.
– Rendben, akkor hívjuk be, de kétlem, hogy bármi olyat tud mondani, ami megmásítaná a bizottság döntését. Értesültem a zseniális eszmefuttatásáról, holmi titokzatos támadókról, akik meg akarták ölni, de teljességgel bizonyíthatatlannak tartom a dolgot. – replikázott Dr. Cahill.

Miután Cuddy szólt neki, House belépett és leült, majd laza mozdulattal kivette füléből a fülhallgatót és tovább nyomkodta a kütyüt.

– Dr. House! Örülnénk, ha egy keveset nekünk is szentelne a figyelméből!
– Ó! Bocsesz, de muszáj volt beállítanom, utálom, ha nem jó a hangzása.
– Értem, nos, ha végzett, talán ismertetném önnel a kórház álláspontját.
– Alig várom, úgy izgulok!
– Dr. House! Az ön helyében nem lennék ilyen vicces kedvemben! – Szólt közbe Cuddy, meglehetősen idegesen.
– Figyelem a társaságot egy ideje és olyan elszomorító ennyi búvalbélelt ember egy rakáson, gondoltam, feldobom egy picit a hangulatot! – Folytatta a műsorát a diagnoszta.

Wilson egyre mélyebbre csúszott a székén és a plafont kezdte el bámulni. Cuddy, arcát a tenyerébe temetve ült. Dr. Cahill pedig idegesen kezdett bele az eddig elhangzottak felvázolásába. Miután végzett, rövid csend állt be a beszélgetésben. House, szó nélkül hallgatta végig, arcáról semmit sem lehetett leolvasni.

– Nos, ha esetleg megosztaná velünk, az üggyel kapcsolatos gondolatait, örömmel hallgatjuk.
– Az elhangzottakból arra következtetek, hogy bármit is mondanék, nem befolyásolhatom a végkifejletet. Feleslegesen meg nem tépem a számat, ha csak nem ragaszkodnak hozzá. Ráadásul fél óra múlva jelenésem van, így sajnos itt kell hagynom a társaságot! – mondta még, majd indulni készült.
– House! Elment az esze? Nem sétálhat ki, csak úgy! – kiabált Cuddy.
– Miért ne? Sőt, papírom van róla, miszerint jelenjek meg a rendőrségen. Bocsi, de ha nem sietek, még letartóztatnak.
– Elmagyarázná végre, hogy mi folyik itt? – kérdezte az igazgatónő.
– Erre én is kíváncsi lennék! – csatlakozott Wilson.
– Ja! Hogy ezt még nem adtam oda? Wilson kapd el! – És az onkológus csak kis híján menekült meg attól, hogy egy CD tok álljon a homlokába. – Ez mindent megmagyaráz, az eredetit sajnos magammal kell vinnem. Egy élmény volt. – Ezzel a végszóval lépett ki a folyosóra és hagyta maga mögött az értetlenül bámuló elnökséget.

Wilson az asztal közepére helyezte a konferenciákra rendszeresített lejátszót és belerakta a Cd-t, majd lenyomta a play gombot. Rövid csend után, egy zene kezdődött, melyet zongorán játszott valaki.

– Ez meg mit jelentsen? – kérdezte türelmetlenül Dr. Cahill.
– Nem tudom, gondolom ő játssza. – válaszolt Wilson.
– Remek, jó tudni, hogy ha orvosként már nem is, de bárzongoristaként még sokra viheti.

Kis idő elteltével a zene hirtelen abbamaradt és a következő párbeszéd volt hallható.

– Mit keres a lakásomban?
– Igazán szívfacsaró dallam volt Dr. House, örülök, hogy újra látom. Egyébként pedig, ha jól tudom, ez Dr. Wilson lakása.
– Hogy jutott be?
– Az nem lényeges. Azóta várom, hogy elkövessen valamit, mióta szabadon távozhatott a bíróságról. De most végre elkapom!
– Nem rémlik, hogy bármi törvénytelent csináltam volna mostanában.
– Nem is, pedig figyelem magát. Meglepett, hogy elvonóra ment és leszokott a vicodinról, de aztán megtudtam az indokát. Már majdnem megsajnáltam, igazán lehangoló történet.
– Térjen a lényegre, Tritter nyomozó!
– Már megint ez a fölényeskedő hangsúly! Maga elvett tőlem valamit, én elveszek magától mindent.
– Jó, ok, megaláztam egy kicsit, de azt hittem, ezen már túltette magát.
– Ezen igen. De, hagyta meghalni az öcsémet.
– Miről beszél?
– Jellemző, hogy arra már nem is emlékszik, hogy a múlt héten meghalt egy betege.
– Nem tudtam, hogy az öccse, és ha számít valamit, én voltam az egyetlen, aki meg akarta menteni.
– Még sem tette.
– Nem rajtam múlt, nem én döntök a szervekről, és hogy ki kaphatja meg azokat.
– Ha az érdekei úgy kívánják, akkor csal, hazudik, most viszont annyiban hagyta.
– Nem tehettem mást.
– Nem érdekel, maga volt az orvosa!
– Maga meg a bátyja, mégsem látogatta meg egyszer sem, vagy érdeklődött, hogy mi van vele. És az öccse elmondása szerint, ez évek óta így van.
– Ehhez semmi köze!
– Értem. Csak gondoltam, ha már idejön fenyegetőzni, talán megtudom, hogy miért rám vetíti ki a bűntudatát. Mit követett el?
– Pofa be House!
– Ok. Most mi lesz, bevisz csendháborításért, vagy rám ver egy gyorshajtást?
– Ne reménykedjen, ezeknél sokkal fájdalmasabb lesz. Maga egy szánalmas, nyomorult, önelégült rohadék! Mindössze három dolog fontos magának az életben.
– Ja, szex, drogok, rock&roll!
– Az csak a látszat, ami mögé elbújik, hogy elrejtse a sebezhetőségét, de én már tudom, hogy mik, vagy kik azok, akik igazán számítanak önnek. Először is a munkája, aztán az egyetlen barátja Dr. Wilson, és ezzel igazán meglepett, de a harmadik bizony a csini főnöke Dr. Cuddy. Már szinte sajnálom, hogy egyetlen apró mozdulattal elveszem magától mind a hármat. De élvezettel fogom végignézni, ahogy szenved!
– Csak nem akar megölni?
– Nem, életben hagyom, így sokkal élvezetesebb lesz.
– Hé! Most meg mi a…

Innentől, már csak némi dulakodás hangjai hallatszottak, majd egy tompa huppanás. Wilson megkönnyebbülten mosolygott, s közben hitetlenkedve rázta a fejét, hogy barátja megint kimászott a slamasztikából. Persze Cuddyval együtt rögtön az jutott eszébe, hogy mi lesz House reakciója, amiért nem hittek neki.

– Azt hiszem, így egy kicsit más megvilágításba kerültek a történtek. – törte meg a csendet Cuddy.
– Javaslom, hogy a hangfelvétel hitelességének megvizsgálása után ejtsük a felhozott fegyelmi eljárást mind Dr. Cuddy, mind pedig Dr. House esetében. – vetette fel a kórház jogásza.
– Egyetértek, de mindezektől függetlenül, a Dr. House által, az ügy során tanúsított hozzáállás és viselkedés miatt, indítványozom, bizonyos kikötések életbeléptetését az alkalmazásával kapcsolatban. De ezeket majd a következő ülésünkön terjesztem elő. – fejezte be végül Dr. Cahill.

A terem lassan kiürült, csak Wilson és Cuddy nem mozdultak. Az igazgatónő szemeit lehunyva hajtotta hátra a fejét és hatalmasat sóhajtott. Az utóbbi napok alatt felgyülemlett feszültség, egy lassan legördülő könnycsepp formájában jelent meg az arcán. Az onkológus aggódva fordult főnökéhez.

– Jól van? – kérdezte.
– Persze, csak még mindig nem tudom felfogni ezt az egészet. Nem tudom, hogy örülnöm kellene, vagy inkább zokognom.
– Szerintem örülnie, végül is jól végződött.
– Csak tudja, nehéz úgy örülni, hogy egy betegünk meghalt a hülye szabályok miatt, majdnem kirúgtak és csak a szerencsének köszönhető, hogy House még életben van. Ráadásul ki tudja, hogy kezeli majd ezt az egészet.
– Azt hiszem, számíthatunk rá, hogy egy ideig elviselhetetlenebb lesz, mint valaha. De talán ön megelőzhetné ezt.
– Mire gondol? – érdeklődött Cuddy.
– Hülyének fog nézni, de ha úgy vesszük, szerintem megint maga húzta ki a bajból.
– Mi? Hisz nem is hittem neki, és nem is tettem semmit érte!
– Ez a felvétel. Szerintem eredetileg önnek szánta. Ha beszélne vele, talán…
– Wilson, ezt már annyiszor eljátszottuk. Ráadásul nem hiszem, hogy most lenne a megfelelő idő.
– Szerintem pedig igen. Most House is felfogta, hogy csak a véletlennek köszönheti, hogy megúszta. Őt is éppen annyira megviselte ez az egész, mint minket, és talán, most könnyebben lépne ki a fal mögül, ami körülveszi. Mindegy nem erőltetem a dolgot. Viszlát, Cuddy!
– Viszlát, Wilson!

House miután megivott három whiskyt, este fél tízkor lépett ki egyik kedvenc bárjának ajtaján. Hirtelen nem is tudta, hogy merre induljon. Haza nem mehetett, hisz nem akart most Wilsonnal találkozni. Saját lakását is kizárta, mivel ott keresné őt először. Egyetlen hely jutott eszébe, ahol talán senki sem keresné, az irodája. Felült egy buszra, mert érezte, hogy a lába nem bírná a kórházig tartó sétát. Nem akart mást, csak aludni végre egy jót, amire napok óta nem volt alkalma. Belépett az irodába, és az első dolog, amit meglátott Cuddy volt, aki a székében ülve bóbiskolt. Odaosont az asztalhoz, és botjával direkt oldalba verte az asztalát, hogy Cuddyt halálra rémítse.

– Miért vagy itt? – kérdezte, miután az igazgatónő látszólag újra kapott levegőt.
– Ismerlek, és tudtam, hogy előbb-utóbb itt bukkansz fel.
– Ha igazán ismernél, azt is tudnád, hogy ennek egyetlen oka van, az, hogy senkit sem akarok látni.
– Én viszont látni akartam, hogy jól vagy-e.
– Mióta magamhoz tértem, nem igazán mutattad jelét, hogy érdekelne, mi van velem. Mi változott? Feltámadt a bűntudatod?
– Igen képzeld, szarul érzem magam! – mondta Cuddy ingerülten. – Miért kell mindig ezt csinálnod?
– Mert, szerinted mit kellene csinálnom?
– Csak mond el, hogy mi jár a fejedben!
– Általában az okozza a gondot, hogy kimondom, mit gondolok.
– Ez nem igaz. Felépítettél magadról egy képet és csak olyan dolgokat mondasz ki, amik illenek ehhez a képhez. De, sosem mutatod meg senkinek, hogy igazából, mi zajlik le benned.
– Túl fáradt vagyok, hogy most vitatkozzak veled.
– Akkor ne tedd.
– Még is mit akarsz hallani? Hogy szarul esett, hogy még a barátaim sem hisznek nekem, vagy, hogy fogalmam sincs, hogy, hogyan kezeljem ezt az egészet, hogy ki vagyok borulva és mindent egybevetve, fogalmam sincs, mihez kezdjek? Tessék, most jobban érzed magad? Mert én egyáltalán nem. – mondta végig House egy szuszra, de inkább kedvetlenül, mint ingerülten.
– Sajnálom, hogy nem hittünk neked – szólt Cuddy és közelebb lépett.
– Mire készülsz?
– Meg foglak ölelni, és közben elmondom, hogy remélem, hogy a három dologból, nem csak az állásod maradt meg, hanem a másik kettő is menthető még. – és átölelte House-t, és meglepve érezte, hogy a diagnoszta viszonozza a gesztust.
– Azt hiszem, néhány rendeléstől mentes hét, nagyot lendítene a helyzeten! Majd Wilsonnak is kitalálok valamit. – morogta Cuddy fülébe.
– Te vagy a világ legirritálóbb, legdühítőbb embere! – nevetett a nő, miközben House vállait ütögette.
– Ezt nem tudhatod,… nem is ismersz mindenkit.
– Szerintem megelőlegezhetjük. Na, gyere, hazaviszlek, mielőtt itt alszol el a vállamon.
– Tudok egy motelt, ami közelebb van – vigyorgott.
– House, ne feszítsd túl a húrt!

Vége

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..