Második rész

„Hé, Wilson! Szerintem hozz kamerát!” Kiabált utánam House, arcán a legádázabb vigyorával. Akkor nem foglalkoztam vele, hanem ott hagytam. Lementem a kantinba, hogy megebédeljek, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy teljes nyugalomban fogyasztottam el az ételemet. Másra sem tudtam gondolni, csak hogy mi járhat a fejében. Átjárt az aggodalom, nem miatta, ő már nem érdekelt. Ha még most sem képes komolyan venni a helyzetet, akkor rám ne számítson, de Cuddy más. Most ő issza meg a levét House hülyeségének. Ha eszembe jut az az este, már pedig nem tudom kiverni a fejemből, még mindig kiver a víz.

Aznap délután elvesztettem az egyik betegemet. Nem rendített meg a dolog, csak annyira, amennyire bármelyik betegem elvesztése szokott. Hozzászoktam már, sajnos. Viszont rengeteg adminisztráció jár vele, és addig nem akartam hazamenni, amíg el nem intéztem. Fél kilenc körül érhettem haza, holt fáradtan. Körül se néztem, bementem a szobámba átöltözni, aztán a konyhába, hogy valami vacsora után nézzek. Kivettem a hűtőből az előző napi kínai maradékát és letettem a pultra. Akkor láttam meg. Egy pillanatra ledermedtem, majd odarohantam hozzá. House a földön feküdt a hátán és remegett. Botja mellette hevert, és még valami, egy fecskendő. Pofozgatni kezdtem, közben ellenőriztem a légzését és a pulzusát. Egyik sem volt biztató. Kétségbeesetten próbáltam magához téríteni.

– House, House! Ne csináld ezt! – mondogattam, és kis idő múlva, minimálisan, de kinyitotta a szemét. Rám nézett, azt hiszem, és valamit mondani próbált.
– Nem… Én nem… Nem én… Majd újra eszméletlenül fordította félre a fejét. Most már tudom, hogy mire gondolt, de akkor, abban az állapotban fel sem fogtam, amit mond.

Tárcsáztam a 911-et és mentőt hívtam. Fél óra múlva már a sürgősségin voltunk. A mentőben leállt a légzése, intubálni kellett, és végül az intenzívre vitték. Csak ültem a folyosón és el nem tudtam képzelni, hogy mi oka volt erre. Cuddy és Lucas lelepleződése óta semmi nem történt, ami miatt kiborult volna. Ezen pedig látszólag túllépett. Most mégis itt fekszik élet és halál között.

– Wilson! Mi történt? – Cuddy kétségbeesett hangjára lettem figyelmes.
– Egyszerűen fogalmam sincs. A padlón fekve találtam rá, egy fecskendővel. A labor már vizsgálja, de nem nehéz kitalálni, hogy mi lehet. Biztos vagyok benne, hogy morfium.
– Szerinted meg akart… – Nem fejezte be a mondatot, csak megfordult és elment.

House három nap múlva tért magához. Cuddy csipogott rám, ebből is tudtam, hogy mellette van. Még mindig képes törődni vele, megint. Mikor odaértem, megálltam egy pillanatra, mielőtt beléptem. Hihetetlen dühöt éreztem, mint legutóbb is, Amber halála után, és előre tudtam, hogy semmit sem fogok tudni kiszedni belőle. Vettem egy mély lélegzetet és beléptem. Nagyon meglepődtem, mert Cuddy már nem volt ott. House a jobb oldalán feküdt és meg sem mozdult, pedig biztos, hogy meghallotta, hogy bementem. Melléléptem, de nem szóltam semmit, csak undorodva néztem a szemébe és a fejemet ingattam. A következő pillanatban viszont már elbizonytalanodtam. Régóta ismerem őt, de ennyire megrémülve, halálsápadtan, teljes kétségbeeséssel a tekintetében még soha sem láttam. Még a hallucinációja után sem. Zavartan járatta körbe tekintetét a kórteremben, mint aki csak most fogja fel, hogy hol is van.

– Mit keresek itt? – kérdezte remegő hangon, alig hallhatóan. Eddig bírtam cérnával.
– Majdnem meghaltál, te idióta barom! Mégis mi volt a terved? Elszállsz egy kicsit, aztán kialszod magad? Tudod, nem tudom eldönteni, hogy vajon tényleg túladagoltad, vagy éppenséggel, alul! Csak repülni akartál, vagy meghalni? – Ez már kicsit sok lehetett neki hirtelen, mert elkapta a karomat és közelebb rántott.
– Wilson, én…itt tartott egy kis szünetet, mintha keresné a szavakat…fogalmam sincs, hogy mi folyik itt… Láttam rajta, hogy tényleg nem emlékszik.
– Mi az utolsó emléked? – kérdeztem tőle, már kicsit higgadtabban. Elgondolkodott pár percre és csak utána szólalt meg újra.
– Hazamentem, aztán… Furcsa, de elmosolyodott. – Aztán leültem a zongora mögé, és ennyi, itt tértem magamhoz.
Nem tudom minek szólt az a mosoly, de valamit biztos, hogy kihagyott, amit nem akar elmondani. Elmondtam neki, hogy találtam rá, hogy milyen állapotban hoztuk be és, hogy azóta milyen kezeléseket kapott. Teljesen ledöbbent, egyre zavartabb lett az arckifejezése.

– Valami nem stimmel Wilson. Ennek semmi értelme. Ez… nem lehet, én nem…nem értem ezt az egészet.
– Elhiheted, hogy mi még annyira sem értjük, mint te. Min mosolyogtál az előbb?
– Mikor? Szerinted mosolygós hangulatban vagyok?
– Pedig elmosolyodtál. Azt mondtad, hogy hazamentél, jött a mosoly, és csak utána folytattad. – A következő mondatával meglepett. Azt hiszem felfogta, hogy nem hallgathat el semmit, ha ki akarja deríteni, mi történt.
– Csak… Cuddyra gondoltam, mint aznap este, mikor leültem játszani. – nyögte ki végül. – Gondolom, látni sem akar.
– Itt volt, elég sokat. Ő csipogott rám, hogy felébredtél, de abból, hogy rögtön el is tűnt, gondolom, hogy most nem kíváncsi rád.
– Mikor engedtek ki?
– House, majdnem kinyírtad magad! Az most a legkisebb problémád, hogy mikor mehetsz haza! Az hagyján, hogy itt nem dolgozhatsz tovább, de valószínűleg búcsút mondhatsz az engedélyednek örökre. Arról nem beszélve, hogy… – Nem tudtam, hogy mondjam el neki. De, valahogy meg kellett értetnem vele, hogy mekkora szarban van.

– Hogy mi, Wilson?
– Az elnökség felfüggesztette Cuddyt. Még nem rúgták ki, de leváltották az igazgatói posztról, amíg tisztázódik ez az egész. – Ettől teljesen kiakadt. Fejét mélyen a párnájába préselte, majd öklével az ágyneműbe csapott.
– Picsába! Wilson, ki kell derítenem, hogy mi folyik itt! Nem vagyok teljesen hülye, ha repülni akartam volna, akkor nem adok be ennyit, ha meg… de ez kizárt.
– Ha mi? Ha ki akartál szállni?
– Nem volt rá semmi okom! De, még ha úgy is lett volna, nem hibáztam volna akkorát, hogy életben maradok. Meg egyébként sem otthon csinálnám, bár rohadék, bunkó és szemétláda vagyok, de… nem akarnám, hogy te találj rám.
– Ez igazán megható, de akkor még is mire gondolsz? Valaki belopódzott, és amíg te Cuddyról képzelegve elmélyülten zongorázgattál, kitapogatta a vénádat és befecskendezte a morfiumot? Nem hangzik túl életszerűen. – Látszott, hogy valami bevillanhatott neki, miután végigtapogatta a fejét, a karjait.
– Valahogy elkábíthattak, de biztos, hogy nem én voltam! Nézd! – és felém emelte a jobb karját.
– Igen, látom. Oda szúrtad a tűt.
– Wilson, hát nem látod? Ez a jobb kezem! Mivel jobb kezes vagyok, evidens, hogy a bal karomba adtam volna be. A ballal a jobb-ba nem is tudnám. Segítened kell! Rá kell jönnünk, hogy ki és miért akart kinyírni!
– Neked tényleg elment az eszed!
– Hinned kell nekem Jimmy! Egyedül nem tudom végigcsinálni!
– Nem megy House. Ez nekem már túl sok, sajnálom. Mennem kell. – mondtam még és elindultam kifelé.
– Beszélnem kell Cuddyval. – szólt utánam, mire visszafordultam.
– Nem hinném, hogy jó ötlet, még nem.
– Csak szólj neki, ha jön, jön, ha nem, akkor tudni fogom, hogy mit tegyek.

***

Otthagytam, és az irodám felé vettem az irányt. Naná, hogy belefutottam House csapatába. Teljesen össze vannak zavarodva, az utóbbi időben. Először az elvonó miatt, aztán House felmondása miatt kellett nélkülözniük főnöküket, és most megint a bizonytalanság látszik az arcukon, mikor megkérdezik, hogy mi történt. Megértem őket, de a legkevésbé sincs kedvem elmagyarázni nekik, hogy a zseniális diagnoszta cimborám egy idióta barom. Igazából nem is tudom, hogy elmondhatnám-e, így Cuddyhoz irányítom őket. Legszívesebben fognám magam, és szó nélkül hazamennék, vagy bárhova, csak ne kelljen itt lennem. De, én sajnos nem tehetem meg. Miért is? Aztán hirtelen ötlettől vezérelve, mégis elindulok kifelé az épületből. Muszáj egy kis levegőhöz jutnom, és kell egy kis idő, hogy végiggondoljam, hogyan tovább. Vicces, de a kocogó parkban kötöttem ki, ahová House szokott menekülni, ha valami nyomasztja. Hát most engem i
s nyomaszt. Néha már úgy érzem, hogy ez a barátság agyon nyom, sőt egyre gyakrabban érzem így, mégis képtelen vagyok kihátrálni belőle. Tessék, ahelyett, hogy tombolnék, itt ülök és az utóbbi hónapok otthon töltött estéi jutnak eszembe. Az idióta poénjai, húzásai, az esti sörözések, pókercsaták. A végén megint oda lyukadok ki, hogy képtelen vagyok nem hinni neki. Ez a jobb kéz, bal kéz dolog szöget ütött a fejembe. House elvetemült dolgokra képes, hogy manipulálja a környezetét, de ha be akarta lőni magát, biztos, hogy nem kezd el a bénábbik kezével vacakolni, csak hogy utána letagadhassa a dolgot. És már el is jutottam odáig, hogy magamban már fel is mentettem, és azon gondolkodok, hogy tudnék neki segíteni. Talán, most tényleg komolyan kétségbe van esve, és csak rám számíthat. Komplett idiótának érzem magam, megint.
Átkozott csipogó, ki kellett volna kapcsolnom. Remélem nem valamelyik betegemmel történt valami, amíg idekint elmélkedtem.
Miért is nem lepődök meg? Cuddy az, House lelépett. Ennyit arról, hogy mennyire van kétségbeesve! Ennyi, végeztem. A továbbiakban oldja meg a gondját, ahogy akarja. Látom előre, hogy még ő lesz megsértődve, és mindent megtesz majd, hogy bűntudatot ébresszen bennem, de ez nem fog neki összejönni. Többé már nem.

***

– Dr. Wilson! Dr. Wilson!
– Tessék, Anett!
– Dr. Cuddy küldött, hogy keressem meg, mert folytatnák a meghallgatást és már csak ön hiányzik.
– Francba! Azonnal megyek. – mondtam.

Teljesen elméláztam az időt. Hozzá sem nyúltam a kajámhoz. Na, akkor lássuk, mi fog történni, mert, hogy House töri valamin a fejét az biztos. Előre sajnálom az elnökséget, Cuddyról nem is beszélve. Mondjuk, ha jobban belegondolok, ok nélkül nem lenne ennyire magabiztos az én tahó barátom. De, ha ebből is sikerül kimásznia, ráadásul úgy, hogy Cuddyt sem vonják felelősségre, akkor nagyon meg fogok lepődni. Persze, utána meg életem végéig hallgathatom, hogy nem hittem neki és egy rohadék vagyok. Bár hallgathatnám!
Megérkeztem, House még nincs itt. Nem is baj, épp elég ideges vagyok a hülye megjegyzései nélkül is. Kezem a kilincsen és belépek a terembe.
Jöjjön, aminek jönnie kell!

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..