Egy történet

…Charles Down minden bizonnyal szerencsés flótásnak képzelheti most magát. Egy városszéli kis motelben szállt meg aznap, és mikor meglátta, hogy a feltűnően csinos nő elhagyja a szobáját, kapva az alkalmon feltörte a rozoga, gyenge zárat. Némi készpénzzel, hitelkártyákkal, személyes iratokkal, laptoppal és ékszerekkel lett gazdagabb. Gyakorlott természetességgel hagyta el az épületet, és nyugodtan intett a portásnak kifelé menet. Azóta senki sem látta…

„Szeretlek.” – ez a mondat még nagyon sokáig csengett Cuddy füleiben, de azóta sem hallotta újra a férfi szájából.
2009. május 31-ét képzeletbeli kis ceruzájával felírta képzeletbeli kis noteszébe, és úgy könyvelte el ezt a napot, mintha szent lenne, vagy legalábbis nagy ünneplésre méltó volna. De hát ha jobban belegondolunk… miért is ne volna ez szent, vagy éppen ünneplésre méltó? House-nak és Cuddy-nak mindenképpen az, bár igaz, hogy House nem jegyezte meg a dátumot, talán nem is érdekli.
A férfi elégedett volt a mindennapjaival. Reggel kilenctől délután ötig dolgozott, majd hazahajtott a szép, meleg családi fészekbe, és majdnem minden estét egy számára tökéletes nővel töltött. Nem veszekedtek, legfeljebb apróbb vitáik voltak, és nem mellesleg Greg eléggé a szívébe zárta a kis Rachelt ahhoz, hogy a lányának nevezhesse.
Lisa késő délutáni kedvenc programjai közé tartozott, hogy míg ő a vacsorával volt elfoglalva, titkon mindig megleste a számára két legfontosabb személyt az életében, mire jutnak egymással. House gyakran magyarázott a földön ülve a mellette csöndesen játszó kislánynak az aktuális napjáról, vagy műtétekről, úgy tett, mintha a gyermek értené a beszédet. Jobb napokon a doki egyenesen játszott Rachellel, de ez többnyire gyerekeknek kifejlesztett logikai „feladatok” megoldását jelentette, vagyis melyik színes fakocka melyik lyukba illik.
Igazi családként éltek. Lisa számára akkor teljesedett ki az idilli hangulat, mikor a július 4-ét együtt töltötték hármasban egy parkban, és egymásba karolva nézték a tűzijátékot. A nő úgy érezte, álma valóra vált, és ezért titkon a meghatottságtól esténként gyakorta elsírta magát, és mikor visszafeküdt a mélyen alvó (esetenként meztelenül) alvó férfi mellé, legbelül nevetett. Mondhatni kissé megbolondult, de ez maradjon csak titok House és mindenki más számára!

Míg mások számolják vissza a napokat a hétvégéig és unottan végzik a munkájukat, addig Cuddy minden egyes napnak minden egyes percét élvezte. És az idő rohamosan telt. Egyik napról a másikra House azon kapta magát, hogy Cameron elment, és valóban nem jön már vissza. Kicsit elkeseredett volt emiatt, de Lisa mindig ott volt neki. A nő arcán gyönyörűség tükröződött. Néha egészen magánkívül volt, és mikor a folyosón megpillantotta a férfit, gyakorta elmosolyodott, és olykor kacsintott is egyet-egyet. Aligha akadna ember a világon, aki annyira boldog lett volna, mint a PPTH igazgatónője.
És mégis bekövetkezett a baj. Legjobb, ha az elején kezdem:

Átlagos napnak indult, mint a többi. House-t puha ajkak ébresztették, megreggelizett, munkába indult, és végezte a dolgát. A rendelés ideje alatt csak húzogatta a fejében a strigulákat: hány idiótával találkozott aznap.
Hazafelé úton azonban a rádióból ismerős hangok szűrődtek. Egy Yann Tiersen-féle zongorajáték volt, mely rögtön felébresztette a doktorban a vágyat, hogy zongorázhasson. Elintézett egy gyors telefont, és máris irányt váltott. A lakásában nem járt már vagy két hónapja, üres, hideg fogadtatás érte a férfit. A házban csak a durva és szívbe markoló emlékek lakoztak, és House most összerezzent a gondolattól: mennyi időt töltött is itt, ráadásul egyedül. Kisebb tétovázás után leült a kis székre, és gyakorlásképpen megszólaltatott néhány oktávot, majd belefogott a játékba. Lehunyta a szemeit, úgy élvezte a hangok kellemes csengését:
„E – E, B, G – E, B, E – E, B, G – E, B, D – D, B, *KOPP*, G – D, B, *KOPP*, D – D, B, *KOPP*.”
– Mi a… – kérdezte magától hangosan House, mikor felfedezte, hogy egy csúf, tompa hang is beékelődik a zongora csengései közé. „Kopp-kopp” – hallatszott. A férfi nem tudta kitalálni, ki gondolhatja azt, hogy otthon van. A saját lakásában. Végül habozva ajtót nyitott.
Mikor meglátta a küszöbön álló szőkeséget, először nem volt biztos benne, hogy a szeme nem csalja-e. A nő arcát fürkészte, és pislantott néhányat, hogy megbizonyosodjon: jól lát. Cameron szemei átáztak a könnyektől, ajkait szorosan összehúzta, és egy vékonyka bőröndöt szorongatott a kezében. Halkan, rekedtes hangon szólalt meg:
– Segítened kell.
– Te… te mit keresel itt? – dadogta House.
Cameron nem felelt, helyette zokogásban tört ki. A férfi megragadta őt a vállánál fogva, és berántotta a házba. A nő látványa szánalmat keltett House-ban, bár én nem tudta mi történhetett. Leültek egymással szemben a konyhaasztalhoz, és Cameron szipogva belekezdett:
– Kiraboltak. Egy motelban szálltam meg, és én csak egy ötössel a zsebemben leugrottam a közeli kis boltba. Mire visszaértem fel volt törve az ajtóm, és eltűnt mindenem. Pénztárcám, irataim, laptopom, egyszerűen minden. Én szóltam a portásnak, de… – és itt megakadt. Cameron a tenyereibe temette arcát és kieresztette a felgyülemlett könnycseppeket, majd még mindig zokogva folytatta, bár a szavait alig lehetett megérteni:
– Még… a… szobát… sem… tud… tudtam… kifi… kifizetni – nyögte.
House kifejezéstelen arccal ült a lánnyal szemben, majd szárazan, mindenféle meghatottság nélkül tette fel a kérdést:
– Miért ide jöttél?
– Nem mehettem Chase-hez. Nincs itt nekem senkim.
– Én vagyok valakid?
– A… barátom… – mondta bizonytalanul. Greg némi csönd után tovább kérdezősködött:
– Miből gondoltad, hogy itt vagyok?
– Hát… itt laksz…
– Már nem. Cuddyval élek.
– Mi… micsoda?! – kérdezte Cameron enyhe felháborodással a hangjában.
– Összeköltöztünk. Egy ideje együtt vagyunk már, csak sosem kötöttem az orrotokra.
– De hát mióta?
– Május vége fele óta… – mondta, és reménykedett, hogy jól emlékezett.
„Ne akadj ki, Allison! Ne akadj ki!” – bíztatta magát Cameron.
– De hisz akkor még a Princeton-Plainsboro-ban dolgoztam! A teamedben voltam!
– Mint már mondtam: nem dörgöltem az orrotok alá.
Cameron nem palástolta döbbentségét, tetőtől talpig lebénult. Mielőtt újra kérdezhetett volna, House megelőzte:
– Itt maradhatsz, amíg nem találsz munkát. Beszélj Cuddyval, biztosan visszavesz.
– Nem. Nem megyek oda vissza.
A doki sóhajtott.
– Akkor vállalj kutyasétáltatást, vagy árulj limonádét, nekem mindegy. Ha kell pénz, adok. Lakhatsz itt. Többet nem tehetek – felelte, és a zsebéből a kulcsát az asztalra dobta, majd felállt és indulni készült. Cameron megállította:
– House! Kérlek ne szólj erről senkinek! Még Cuddynak se!
House bólintott, majd becsukta maga mögött az ajtót. Egy pillanatra még visszadugta a fejét:
– Ne nyúlj a zongorához! – mondta, és eltűnt a deszka mögött.
Cameron suttogott ugyan, de House-nak intézte a szót: „Köszönöm!”.

House éppen hogy leparkolt a ház előtt, az ajtóban megjelent Cuddy egyik kezében Rachellel, másikban egy kis műanyag gyerekmotorral.
– Hát ti meg hova? – kérdezte a férfi.
– Sétálunk. Elkísérsz apu? – mosolygott.
– Inkább bemennék. Farkas éhes vagyok.
– Micsoda véletlen! Éppen a kínai étterembe indultunk, hogy hozzak neked a kedvenc csípős tésztádból! – nevetett Lisa.
House felnyögött, majd elindult a nő felé. Cuddy belekarolt a férfiba és elindultak az utcán.
– Arra gondoltam, hogy kidobhatnánk anyád ősi szekrényét.
– Hé! Anyám imádja azt a szekrényt.
– Akkor nézegesse ő! És egyébként is amennyit téged meglátogat, nem hinném, hogy észrevenné.
– De hirtelen miért szúrja a szemed?
– Kellene a hely a zongorámnak.
House ez után a mondata után elhúzta a karját, és lenyúlt, hogy ujjait Lisa ujjai közé fűzhesse. Ahogy befordultak a sarkon, House esküdni mert volna, hogy egy mosolyt látott átfutni Cuddy arcán.

A rövidke séta után House grimaszolva rogyott le a kanapéra. Miután Lisa az etetőszékbe ültette a kislányt, egy szó nélkül leült a férfi mellé és masszírozni kezdte a combját. Ujjai ellentmondást nem tűrően tapadtak House lábára és óvva, vigyázva, mégis erőteljesen nyomkodta. Greg eleinte feszengett kicsit, de izmai lassacskán elernyedtek, és a fájdalom enyhülni kezdett.
– Jobb kicsit? – kérdezte a nő.
– Igen. Kösz.
– Megetetem Rachelt, addig menj, fürödj le – mondta a nő, és eltűnt a konyhában.

A frissítő zuhany után House egy szál törölközőben állt a gyerekszoba ajtajában, és kedvesét bámulta. Csakhamar ezt a nő is észrevette:
– Ezt te szereted nézni? A legtöbb pasi menekül ettől a látványtól – mondta anélkül, hogy felé fordította volna a fejét, és kidobta a pelenkázó melletti kis szemetesbe a papírtörlőt.
– Téged nézlek, nem a szaros kendőket.
– Tudod mit? Inkább fejezd ezt be, én addig letusolok – adta ki az utasítást Cuddy, és a fürdőszobába sietett. Miután megfordult, a pillanat töredéke alatt végignézett a férfin és elmosolyodott, később elpirult, és magában még ennyit mondott: „Huuu anyám!”.
Greg pedig jó alkalmazott lévén egy kis ápolókenőccsel bekente a kislány fenekét, ráadta a pelenkát, és a földre állítva őt belebújtatta kezeslábas pizsamájába. Befektette a kicsit az ágyba, és Rachel jó kislány lévén – miután a cumiját a szájába vette – lehunyta szemeit.
„Ez annyira nem vall rám…” – gondolta a férfi, és egy „jóéjt-puszi” után magára hagyta a gyermeket.

A hálószobában is kihunytak már a fények. A falak vastagok voltak, nem szűrődött be a külvilág zaja, semmi sem zavarhatta meg a két embert, akik szenvedélyesen szeretkeztek. A két test forrón és izzadtságtól csutakosan passzírozódott össze, és a narancssárgás-pirosas lámpák világa szűrődött be az ablakon. A férfi lassú, de mély, és erőteljes tempót diktált, ahogy a női testen feküdt, és megállás nélkül csókolta Lisa nyakát, míg borostája vörös foltot nem hagyott a bársonyos, sima bőrön. Belenézett a nő szemeibe, majd lecsapott az ajkaira, majd egyre lejjebb haladt, és pontról pontra végigcsókolta a nő testét. Bordáit, mellkasát, melleit, vállát, karját…
Végül újra Cuddy fölé hajolt, és miután az hangokkal, és testének reakcióival jelezte, hogy feljutott a csúcsra, House is érezte a robbanásszerűen érkező gyönyört, arcát a nő arcához érintette, majd leengedte a fejét, és a párnába eresztett egy hangos nyögést.
Lisa Cuddy egy órával később kiszáradt torokkal, kifáradt testtel, és álmai férfijével az oldalán a plafont bámulta, és vigyorogva harapdálta az alsó ajkát.

– Szia! – köszönt Wilson az igazgatónőnek, miután belépett az irodájába.
– Szia! Hát ez? – kérdezte, mivel a férfi egy mappát nyújtott felé.
– Egy betegemnek új májra van szüksége. Fel kellene írni a várólistára.
Cuddy alaposan átfutotta a beteg adatait, majd helyeslően bólintott:
– Oké.
– Lisa… egyszerűen ragyogsz! – mosolygott James – tényleg ennyire jó?
– Wilson… egyszerűen minden tökéletes – mondta, és széles mosolyra húzta a száját, majd nagyot sóhajtott.
– Oké… mi a baj? – tette fel a kérdést gyanakvóan az onkológus.
– Tessék?
– Ezt nem nevezném igazi „boldogságtól áhítozó” sóhajtásnak, inkább „bárcsak… na de így is jó…” sóhajtás volt…
– Nem tudom miről beszélsz – rázta meg a fejét a nő. Erre Wilson lehajtotta a fejét, és várakozóan tekintett rá, így folytatta – Egyre komolyabb lesz minden. Valamelyik nap Rachelt a lányának nevezte…
– Váó! Ez… nem semmi. Elég nehéz ezt elképzelni róla.
– Én is alig hittem el! – nevetett Cuddy.
– És akkor mi a baj?
– Hát… igazából még mindig csak a barátnője vagyok… – mondta lemondóan.
– Hozzá akarsz menni?
– Én…
– Ugyan, Cuddy! Mennyi ideje is vagytok együtt?
– Négy hónapja…
– Hát akkor mit vársz tőle? House-nak ennél jóval több idő kell. Stacyt sem kérte meg soha, pedig vele évekig együtt volt.
– Igen, tudom… csak félek, hogy egyik napról a másikra csak úgy lelép.
– Miért tenné?
– Mostanában olyan keveset van otthon. Sokat zongorázik a lakásán. Félek, hogy valami baj van, csak nem mondja el.
– Cuddy! House imádja a zenét! Rengeteget játszik, de ezt te is tudod. Ne mesélj már be magadnak baromságokat!
– Jójó! Egy hülye vagyok – helyeselt a nő, és kezeivel szabályosan elhessegette a gondolatokat a fejéből, majd elmosolyodott. Wilson viszonozta a mosolyt, majd kifelé indult, de mielőtt távozott volna még annyit mondott:
– Nyugi!

Még aznap délután Cuddy azokkal a gondolatokkal a fejében ücsörgött a kanapén a férfi mellett, amiket Wilson mondott neki. „Nyugi!” – ismételte magában, és hozzábújt kedveséhez. A film Houset rendkívül lekötötte, észre sem vette, hogy Lisa lassacskán álomba szenderül. Már éppen elaludt volna, amikor House hirtelen felállt, és a nőt óvatosan elfektette a kanapén. Lisa hallotta, hogy a férfi becsukja maga után a fürdőszoba ajtaját. Szemei ismét leragadtak, de akkor telefoncsipogás zavarta meg. House telefonja volt az, kieshetett a zsebéből, de Cuddy a háta mögött érezte a készüléket. Kelletlenül felült, és a kijelzőn egy kis boríték-ikon állt, mellette egy név: Cameron. Mielőtt kitalálhatta volna, mit és miért írt a lány, hangokat hallott a fürdőszobából, így gyorsan visszafeküdt. Greg gyorsabb volt, mint ahogy azt Cuddy gondolta, és észrevette, hogy a nő ébren van.
– Hát te nem alszol?
– Csipogott a telefonod.
– Ki írt?
– Nem tudom – füllentette a nő. House kezébe vette a mobilt, és hunyorgatva olvasta.
– Ki írt? – kérdezte Lisa.
– Taub. Meghívtak ma estére vacsorázni.
– Oh… – nyögte Cuddy, és ha többet mondott volna, bizonyára elcsuklott volna a hangja a hatalmas gombóc miatt, ami most a torkában csak egyre nőtt.
– Nagy baj lenne? – kérdezte vékony hangon Greg, és nagy szemekkel meredt a nőre. Lisa kicsit hezitált, de tudta, hogy gyorsan kell döntenie.
– Nem. Dehogy – mondta, és erőltetetten mosolygott. House is elmosolyodott, és megcsókolta a nőt, majd magára hagyta.

Este Cuddy fel és alá járkált a házban az idegességtől. Szinte biztos volt abban, hogy a férfi megcsalja, és ő nem tehet ellene semmit. Végső elkeseredésében Wilson számát tárcsázta.
– Szia!
– Szia Lisa! Mi történt?
– House… megcsal.
– Tessék?! Istenem, Cuddy! Miről beszélgettünk ma?
– Cameron küldött neki ma egy sms-t! Nem olvastam el, de azt mondta, hogy Taub írta, és hogy elhívták őt vacsorázni. Hazudott, James! – emelte meg a hangját a nő, és már majdnem elsírta magát, de Wilson nyugtató szavai megakadályozták ezt. James biztosította a nőt arról, hogy ez valamiféle félreértés lehet, bár az onkológus maga sem volt teljesen biztos benne…
Már este 10 is elmúlt, amikor Lisa úgy döntött, felhívja a dokit, de az nem vette fel. Még egyszer próbálkozott, és ugyancsak sikertelenül. Utolsó reménye Taubban volt:
– Halló, Dr. Taub?
– Dr. Cuddy! Miben segíthetek?
– Adná Houset? Valamiért ő nem veszi fel a telefont.
– Tessék? Houset? Ő nincs itt. Miből gondolta, hogy itt van? – nevetett a férfi.
Cuddy hirtelen köpni-nyelni nem tudott. Dadogva elköszönt, és kinyomta a mobilt…

Ez idő alatt House belépve saját lakásába, viccesen kérdezett a lánytól:
– Meghívtál engem vacsorázni a saját lakásomba?
– Mókás, ugye? – nevetett Cameron, és az asztal felé mutatott.
– Undorító ez a ház. Olyan… tiszta – fintorgott a férfi, mire a lány csak nevetett. Nem beszéltek különösebben velős témákról, de House szemét nagyon piszkálta egy valami… úgy érezte, nem bírja ki, hogy ne derítse ki:
– Miért hívtál el?
– Miért jöttél el? – kérdezett vissza Cameron. A lány azt hitte, most csapdába ejtette a férfit, és nemsokára jön a nagy várva-várt szerelemvallás. Ám ez elmaradt:
– Tudom milyen egyedül lenni. Nincstelennek lenni… ezért látogatlak meg gyakran. Be kell vallanom, hogy hiányoztál. És nem akarom, hogy elmenj.
– Értem – válaszolta Allison, és folytatták a vacsorát. „Ez is valami…” – mondta magában, és töltött még egy kis bort House poharába…

Másnap reggel lüktető fejfájásra ébredt. Megpróbálta kinyitni a szemét, de túl érzékeny volt most a fényre. House átfordult a másik oldalára. Valami nem stimmelt. Az ágy valahogy más volt, de még mindig csukva tartotta a szemét. „Istenem mit meg nem adnék most egy kávéért!” – gondolta magában, ezért egy sóhajtás és egy nyújtózkodás után dörmögve megszólalt:
– Lisa hoznál nekem egy kávét?
– Lisa? – kérdezett vissza az idegen hang. House erre rögtön kinyitotta a szemeit, és felkapta a fejét. A saját lakásában volt, és Cameron ült mellette az ágyon egy hetilapot olvasgatva. A férfi úgy érezte szívrohamot kap, és gyorsan kiugrott az ágyból. Ekkor más kellemetlenséget is felfedezett: teljesen meztelen volt. Cameron arcán mosolyt látott, így amilyen gyorsan tudott, felöltözött.
– Mi… mi a franc folyik itt?! – kérdezte idegesen, a nadrágját magára rángatva.
– Ezt meg kellene magyarázni? – húzta fel a szemöldökét a nő.
– De ez… lehetetlen! Aú! A fejem! – s azzal a homlokához kapott és leült az ágy szélére.
– Azt hiszem kicsit sokat ittunk az éjjel.
– Én is azt hiszem. A jó büdös francba! – káromkodott a férfi, és nyughatatlanságában újra felállt. A fejét masszírozva folytatta – Lisa meg fog ölni. Ki fog dobni! Ezt… ezt hogy magyarázom meg neki?! Ez… ez képtelenség…
– House! Nem gondolsz arra, hogy talán ez így jobb is? Hogy talán te is pontosan ezt akarod? Hogy kidobjon? Gondolj csak bele! Eddig évekig magányosan éltél, és elég nehezen nyíltál meg más nők előtt, most meg hirtelen családapa lettél? Ez nem te vagy, House!
– Micsoda?! Nem akarom, hogy kidobjon! Az Isten szerelmére szeretem őt! És még azt a kis vakarékot is! Boldog voltam vele, de ezért egészen biztos elzavar otthonról.
Meg sem várta, hogy Cameron válaszoljon, felkapta a botját, és indulatosan kibicegett a házból.

Leparkolt a motorral, de nem szállt le róla rögtön. Ránézett a telefonjára: Cuddy az este kétszer is hívta. Magában szitkozódott még egy kicsit, aztán elindult a bejárati ajtó felé. Most félt belépni a zöldre mázolt ajtón, biztos volt benne, hogy a cuccai már összepakolva hevernek az előtérben. Ujjaival végül megmarkolta a kilincset, és óvatosan, hangtalanul kinyitotta. Mikor belépett, ugyan olyan halkan csukta is be, és pont akkor kongott az óra. 9 óra volt már…
Fogalma sem volt arról, mit csináljon. Az előtér üres volt, a bőröndök mégsem voltak kirakva. A nappaliból a TV hangjai szűrődtek ki, és mikor bepislantott meglátta Rachelt a szőnyegen ülve játszani. House lépett még egyet, és akkor már Cuddyt is látta a kanapén ülni, egy bögre teát a kezében szorongatva. A nő nem a TV-t nézte, csak bámult maga elé, arcából a reménytelenség, a lemondás és a szomorúság sugárzott. House krákogott egyet, ekkor figyelt fel rá a nő, de nem szólt semmit. Greg beljebb lépett, és megsimogatta Rachel fejét, majd megállt Lisa előtt.
– Hol voltál? – kérdezte a nő végül.
– Elhúzódott a vacsora… – Greg már készült arra, hogy mindent bevall, de nem akarta elveszíteni a nőt. Márpedig tudta, hogyha elmondja, akkor Cuddy biztosan szakít vele. Ezt nem engedhette.
– És kicsit sokat ittam, és Taub azt mondta, hogy így nem engedhet haza, így ott ragadtam – folytatta. Cuddy nem mondott semmit. Legszívesebben felpofozta volna a férfit, hogy még mindig hazudik, de nem akarta elsietni. Úgy döntött, utána jár a dolgoknak. Lassan felállt, és egy rövidke csók után így szólt:
– Csinálok neked egy kávét. Te addig fürödj meg. Bűzlesz a piaszagtól.
– Nagyon haragszol?
– Eléggé – jelentette ki a nő, és elindult a konyha felé.

Cuddy mialatt a férfi fürdött, Wilsont próbálta hívni, ám csak a hangposta jelentkezett…

Mindkettejük hangulata egész nap tompa volt. A nő a fájdalom és a csalódottság miatt volt lehangolt, House pedig a bűntudat miatt. Lisa szíve szerint ordítani tudott volna, de mindenféle kitörést elnyomott magában, House pedig a fejét verte volna a falba. Ő is észrevette Cuddy hangulatát, és aznap este úgy döntött, elsimítja a dolgokat. Már Rachel aludt, ők ketten pedig a kanapén ülve néztek egy filmet. House hirtelen közelebb ült a nőhöz, és nyakát kezdte el csókolgatni. A nő meglepődött, és végig csak az járt a fejében, hogy House becsapja őt, és próbált elhúzódni, de az erőszakosan lecsapott az ajkaira. Lisa majdnem elárulta magát, de végül belement a dologba gondolván holnap úgy is felhívja Wilsont.
Azon az éjjelen Lisa nem boldogságtól, hanem a bánattól sírt a fürdőszobában. Mikor úgy érezte, megnyugodott, megtörölte szemeit, és óvatosan, halkan visszafeküdt a férfi mellé…

Másnap késő délután a nő a konyhában mosogatott, mikor csörgött a telefonja:
– Cuddy?
– Szia Wilson! Már kerestelek…
– Igen, ne haragudj. A telefonom ripityára tört. Szóval miért kerestél?
– House megcsalt.
– Lisa…
– Este még felhívtam Taubot, de nem volt ott, James! És nem is jött haza, csak tegnap reggel! Áradt belőle a piaszag és azt mondta, hogy túl sokat ivott, és Taub nem hagyta hogy hazamenjen. Hazudik, James! – mondta, és már a sírás fojtogatta.
– Oké, oké! Nyugodj meg, kérlek! Biztos vagyok benne, hogy ez valamilyen félreértés!
– Nem! Ez nem lehet az, ez… mindegy. Azt hiszem, jön. Most le kell tennem. Szia! – s már nyomta is ki a készüléket.
– Kivel beszéltél? – kérdezte House.
– Nem lényeges…
– Oké… – válaszolta a férfi furcsálló hangnemben.
– Nem! Nem oké semmi sem! – kiáltott rá Lisa. House meg sem bírt szólalni a meglepetéstől, inkább csak hagyta, hogy a nő folytassa:
– Nem oké az, hogy az utóbbi időben el-eltűnögetsz, és aztán hazajössz piától és női parfümtől bűzölögve! Nem oké, hogy hazudsz nekem arról, hogy hova mész és hogy kivel találkozol! Mégis mi a fene folyik itt?! Halljam!
– Én… sajnálom. Cameron… én… nem is tudom hogy mondjam el…
– Tudod mit?! – vágott a szavába Cuddy – nem akarom hallani! Megcsaltál vele? Igen vagy nem?!
– I… igen – hebegte a doki.
– Rendben! Akkor most takarodj innen! Tűnj el a házamból! – ordította.
– Ezért nem akartam elmondani, mert tudtam, hogy ez lesz a vége! Borzasztóan sajnálom, és utálom magam, de nem tudom visszapörgetni az időt! Legalább engedd, hogy megmagyarázzam! – emelte fel a hangját House is.
– Nem! Nem érdekel! Egyszerűen csak pakolj össze, és menj a fenébe!
– De ha talán hagynál szóhoz jutni! – kiáltott rá a férfi.
– Azt mondtam nem! – kiáltotta Cuddy is, és mérgében egy tányért vágott a földhöz. House most már közelebb lépett, és elkapta Lisa csuklóit.
– Ne merészelj hozzám érni! – sikította a nő.
– Fejezd ezt be, kérlek! Beszéljük meg! Könyörgöm! – kiáltotta House.
A nő még egy kicsit vergődött ott a férfi karjaiban, majd végül feladta. Elsírta magát, és egyre csak gyengült. Greg mikor érezte, hogy Cuddy teljesen megtört, eleresztette a karját, és szorosan magához ölelte. Lisa utálta, és mégis szerette a férfit. A mellkasába temette az arcát, úgy zokogott.
– Csak segíteni akartam neki. Nagyon kiborult, és senki másra nem számított. És Cameron… egy jó ember. Csak túl sokat ittunk aznap este, és… és én nem emlékszem, csak arra, hogy meztelenül ébredek, és hogy nem te vagy mellettem. Rettegtem attól, hogy megtudod, de én… nem akarom, hogy szakíts velem. Kérlek! Könyörgöm, bocsáss meg! Szeretlek – House teljesen kétségbe esett, és még erősebben ölelte a nőt.
– Nem. Ez nekem nem megy. El kell menned – mondta halkan Cuddy, és elhúzódott a férfitól – Nekem egy biztos pont kell az életembe, nem egy olyan, aki már négy hónap együttlét után megcsal. Most fejezzük ezt be! Kérlek, pakolj össze, és menj haza – mondta, és elindult kifelé a konyhából.
– Ne! Ne, Lisa! Kérlek, várj! Ne csináld ezt! – de mintha az meg sem hallotta volna, csak bement a gyerekszobába, és magára zárta az ajtót.
House-nak nem volt elég lelki ereje, hogy összepakoljon, és visszatérjen a saját lakásába… a magányba, ahol ráadásul Cameron is ott van. Tehetetlenségében leült az ajtó mellé a fölre, a falnak támaszkodva, és várta, mikor jön ki a nő.
Már beesteledett, amikor Cuddy kilépett az ajtón, és látta, hogy House e földön ülve aludt el. Csendben megetette Rachelt, majd lefektette a kicsit, és becsukta rá az ajtót. Megállt a férfi mellett, majd kis tétovázás után leült mellé. Vállával kicsit meglökte Houset, aki erre azonnal felriadt.
– Te még mindig itt vagy? – kérdezte Cuddy komolyan, csendben.
– Nem tudok elmenni.
– Nem akarom, hogy elmenj – mondta Lisa, és megfogta a férfi kezét – de muszáj.
– De hát…
– Találsz te nálam sokkal jobbat is. Nem kell beleugranod ilyen komoly kapcsolatba. Ott van Cameron. Teljesen beléd van zúgva. Fiatal, gyönyörű, és nincs gyereke.
– Nekem nem kell más rajtad kívül. Nem akarlak elveszíteni. Bocsáss meg! Kérlek! Kérlek… – suttogta.
Lisa összeszorította ajkait, és igyekezett visszaszorítani a könnyeit – sikertelenül. Hozzábújt a férfihez, aki amennyire csak lehet, magához húzta. Lisa homlokára kezdett apró csókocskákat adni, majd felemelte a nő fejét, és szájon csókolta.
– Soha többé ne merj ilyet csinálni! – utasította Cuddy játékosan a férfit, aki erre fellélegezve elmosolyodott, és újra megölelte őt.

És itt véget is ér ez a történet, de House és Cuddy élete még csak most kezdődik…

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..