Minden újra a régi

Bizton állíthatom, hogy mindannyian utálunk az ébresztőóra rikácsolására kelni. Ezzel Gregory House sem volt másképp, de ez a hang idegen volt neki… hát persze… hisz Cuddy ébresztőórája csörgött. A doki kinyomta a szerkezetet, majd összehúzta szemöldökét, mikor felfedezte, hogy a nő már nincs mellette, mint tegnap éjjel. Nyögdécselve felkelt az ágyról, és a konyhába ment, ahol meglátta Cuddyt miközben Rachelt eteti. A nő rá se nézett, csak megszólalt:
– Menned kell dolgozni.
– Ahogyan neked is.
– Csakhogy én megtehetem hogy egy kis szabadságot vegyek ki, te viszont nem. Az engedélyem nélkül legalábbis semmiképp – House már szóra nyitotta volna a száját, de Cuddy megelőzte – És engedély megtagadva. Nyomás dolgozni.
House egy kicsit még állt ott, aztán szótlanul kiment, maga mögött erőteljesen becsapva az ajtót.

Az idő múlásával a sebek begyógyulnak, de nem mindegyik. Cuddy még mindig nem ment vissza dolgozni, pedig már egy hónap is eltelt a bizonyos eset óta. House pedig azóta sem látogatta meg újra.
James Wilson éppen befejezte munkáját, az utolsó aktát is becsukta, sóhajtott egyet, letette a tollát, összepakolt és indulni készült, de barátja irodájának ajtajánál megállt. Elgondolkozott, majd belépett, és látta, hogy a férfi csak ül a sötétben és erősen koncentrálva a falnak dobálgatta kedvenc piros labdáját.
– Te nem mész haza? – kérdezte Wilson.
– Nem még. Utálok mostanában hazamenni.
Wilson kicsit felnevetett:
– Micsoda? Otthon vár a mumus és élsz tőle hazamenni?
– Inkább egy bizonyos mumus folyton csalogat, mikor hazafelé hajtok és attól félek hogy egyszer már nem csak megállok a háza előtt, hanem be is kopogtatok.
– Te most miről beszélsz? – kicsit elgondolkozott – ohh… Cuddyról beszélsz. Ha tudni akarod mi van vele, akkor kopogtass be. Vagy miért kezeled őt mumusként?
– Múltkor ott aludtam nála.
– Micsoda?! És… és ezt nekem miért nem mondtad?
– Nem volt olyan nagy cucc.
– Nem nagy cucc?? House, ez komoly! Elé kell állnod, és… és elmondanod hogy mit érzel iránta! Miért félsz a boldogságtól?
– Nem feküdtem le vele. Csak vele aludtam, mert megkért rá. Egy ujjal sem értem hozzá.
– Wáó! Akkor mi bajod van? Miért kerülöd?
– Mert nem akarok a plüssmackója lenni, akivel alszik!
– Ugyan, House, ez nevetséges. Ha tudni akarod mi van vele, akkor nézz be hozzá. Túlbonyolítod a dolgokat, azt hiszem – azzal sarkon fordult és elhagyta az irodát.

House még egy darabid ült ott, aztán felkapta botját és ő is elment. Hazafelé úton megállt Cuddy háza előtt, és csak nézte a házat. „Vajon mit csinálhat éppen?” – gondolta magában. Végül szidkozódva kiszállt az autójából: – A fenébe is de fogom még utálni magam ezért!
Cuddy éppen Rachelt altatta el. Már aludt a kicsi, de ő csak nézte lányát, és arra gondolt, hogy milyen magányos. Mintha egy jótündér hallotta volna meg gondolatait, kopogtattak az ajtón. „Félelmetes… ” – gondolta, majd kiment a gyerekszobából ajtótnyitni. Belenézett a kukucskálóba, és mikor látta, hogy egy ismerős áll az ajtóban, kinyitotta azt.
– Csöndesen! Most altattam el Rachelt – suttogta Cuddy.
House nem válaszolt, csak bólintott és beljebb lépett, becsukva maga mögött az ajtót, majd követte Cuddyt a nappaliba.
– Miért jöttél? – kérdezte a nő, karjait melle elé fonva.
Housenak nehezére esett ilyen dolgokat mondani, de végül lehajtott fejjel kimondta:
– Csak… tudni akartam hogy vagy – motyogta.
– Jól vagyok, köszönöm.
– Most már igazán vissza kellene jönnöd. Már egy hónapja volt, igazán túltehetnéd már magad rajta…
Cuddy Housenak erre a mondatára iszonyú haragra gerjedt és kiabálni kezdett, megfeledkezve arról, hogy lánya alszik:
– Mégis honnan a francból tudod min mentem keresztül?! És ki a fene vagy te hogy megmond mit kellene csinálnom?! Hogy képzeled?! – már könnyeivel küszködött.
– Cuddy ez is csak egy betegség! Engedd, hogy segítsek! – Cuddy ledöbbenten áll a férfi előtt, úgy érezte a nyakának ugrik – Poszttraumás stressz-szindróma! Pszichoterápiás kezelésekre kellene járnod! Mivel úgy tűnik mégsem vagy elég erős ahhoz, hogy egyedül túltedd magad rajta! – mondta House emelt hangerővel. Egyikük sem szólt semmit, Cuddy arcán dühöt, és elkeseredettséget látott, és megint azt érezte mikor legutóbb itt járt: a tehetetlenséget, ami most még jobban dühítette. Úgy érezte nem bírja már tovább, így megfordult, és kiment, maga mögött erősen becsapva az ajtót. Cuddy még mindig ott állt, nem tudta elhinni hogy a férfi ilyeneket mondott neki, de hirtelen gyermeksírásra lett figyelmes, és elindult a gyerekszoba felé.
Másnap Wilson felhívta a nőt:
– Igen? – szólt a telefonba kedvetlenül Cuddy.
– Szia, Lisa! James vagyok. Hogy vagy?
– Dühös vagyok… tegnap este óta.
– Mi történt?
– Az a szemétláda… House. Átjött, hogy megkérdezze hogy vagyok, utána meg elmondta hogy én csak túlreagálom ezt az egészet és hogy gyenge vagyok, és beteg.
– Jahj – sóhajtott a telefonba Wilson – Lisa, szerintem félreértetted őt. Aggódik érted, csak tudod, ő House, és… mindigis nehezére esett az ilyen érzelmeit kimutatni. De Lisa mégis igaza van! Tényleg segítségre van szükséged, de abban House tévedett, hogy gyenge lennél. Csak… csak gondolkozz el azon amit mondott! Talán beválik. Most mennem kell, csak gondoltam felhívlak. Majd beszélünk még.
– Visszhall – azzal Cuddy is kinyomta a telefont.

Másnap reggel House megszokottan bebicegett a kórházba, és a lifthez igyekezett, de ahogy elhaladt Cuddy irodája előtt, nem Cameront látta bent, hanem az iroda tulajdonosát. Dermedten nézte, ahogy a nő pakolászik az asztalon, teljesen természetesen, mint aki egy hétvége után újra dolgozni jött. Csakhogy ez a hétvége egy hónap hosszú volt.
Hosszasan elgondolkozott azon, vajon bemenjen e hozzá, de végül beszállt a liftbe, és ment a dolgára.

Az elkövetkezendő hetek és hónapok, a munka, a szürke hétköznapok visszarántották Cuddyt a régi kerékvágásba. Egy-kétszer volt pszichiáternél, nem érezte szükségét. Lassacskán kezdett elfelejtődni az a borzasztó éjszaka.

Wilson az ebédlőben ült, tálcáján két tányér sültkrumpli volt. Majd House leült vele szembe, és elvette azt a tányért, amelyből Wilson csipegetett.
– Ööö House, a másik tányéron több sültkrumpli van.
– Tudom, de ez a tiéd – mondta, majd majszolni kezdett.
– Mikor nősz már fel? Bár lassan itt lenne az ideje, ugyanis holnap után leszel 47 éves.
– Csak 46. És annyira nem izgat fel a téma, úgyhogy akár hanyagolhatnánk is.
– Ugyanmár! Hova megyünk ünnepelni?
– Nem vagyok bulizós hangulatban – mondta, Wilson szemébe nézve, de hirtelen leszegte a fejét és próbált láthatatlanná válni… természetesen sikertelenül.
– House! Irány rendelni! – lépett az asztal mellé Cuddy.
– A csapatom dolgozik az ügyön.
– De szerintem ez a te munkád. És amúgy is, már két hete nincs eseted, csak malmozni jársz a kórházba. Tehetnél valami hasznosat is – azzal elment.
– Az elég hasznos lenne ha beakasztanék neked? – mondta House, miután Cuddy hallótávolságon kívülre került. Wilson szájából majdnem kiesett a krumpli, ahogy barátjára bámult, majd lenyelte a falatot és köhögve megszólalt:
– Tudom is mi lesz a születésnapi ajándékod. Egy hadseregnyi táncosnő. Az valószínűleg megteszi a hatását.
– Ugyan Wilson, ne légy már ilyen közönséges – majd felállt és távozott.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..