Valóra nem vált álmok

[Zeneajánlat az első részhez]

Első rész

House átgördült a másik oldalára az ágyban, így pont Lisára nézett. Még csak hajnali négy volt, így a nő békésen szundikált. A férfi valamiért magától felkelt egy tíz perce, és hirtelen erotikus vágyai támadtak. Ebben a tíz percben azon gondolkodott: felkeltse, vagy ne?
Végül nem bírta ki. Lágyan cirógatni kezdte a nő arcát, de mikor látta, hogy ez nem használ, apró csókocskákat kezdett adogatni Lisa arcára, majd nyakára. A borosta megtette a hatását, és Lisa a durva és mégis kellemes érintésre ébredezni kezdett. House egyre közelebb és közelebb araszolt az ágyban, és simogatni kezdte feleségét.
– Mmmm – mormogta a nő.
– Kelj fel, Szívem! – suttogta House.
– Nem – motyogta Lisa – Nem, Greg, ezt egyszer már megbeszéltük.
– Kééérleeek!
– Nem. Nincs hajnali szex. Aludni akarok.
– Aludhatnál, ha nem keltenélek fel.
– Greg! Hagyj már! – mondta a nő, de a férfi érintéseitől rögtön felpattantak a szemhéjai.

Reggel 9 óra volt, mikor Lisa felkelt. „Jesszus… de elaludtam!” – gondolta magában. Ásítozva magára vette a köntösét, és csoszogó léptekkel a nappali felé indult, ahonnan hangok jöttek. Férje és kislánya a kanapén ültek és a Bolondos dallamokat nézték a tévében. A nő elmosolyodott, és indult volna a konyhába, de Rachel megállította:
– Anya, kérek reggelit!
– Igen, Anya, kérünk reggelit! – utánozta elvékonyodott hangon House.
– Jó – nyögte a nő, majd a konyhába fordult. Egy vajas késsel némi csokoládékrémet kapirgált ki a Nutellás üvegből, és gondosan rákente a kenyerekre. Lisa soha nem volt oda az édességekért, ezt a terméket kifejezetten csömörnek és visszataszítónak tartotta, most mégis összefutott a nyál a szájában. Mikor átnyújtotta a kislánynak és House-nak a tányérokat, a férfi értetlen tekintettel meredt a nőre.
– Mi az? – kérdezte Lisa.
– Én is ezt kérdem.
– Nutellás kenyér. Mi bajod vele?
– Ez barna kenyér.
– És?
– Undorító. Ezt nem eszem meg.
A nő csak sóhajtott egyet, és visszament a konyhapulthoz, és egy másik szeletet kent meg, ám a másikat nem dobta ki, helyette jóízűen beleharapott. Ezt House is észrevette, mikor a nő visszatért a nappaliba:
– Úgy tudtam nem szereted.
– Megkívántam – vonta meg a vállát a nő.

[Zeneajánlat a második részhez]

Második rész

Másnap reggel Princeton lakói ködös hétfőre ébredtek. Az időjárás valószínűleg mindenkire hatással volt, hiszen Cuddy (ha még nevezhetem így) és House már a kora reggelt veszekedéssel kezdte.
A férfi magában végig káromkodott, amíg elért az irodájából a rendelőig.
Mikor benyitott az egyes számú vizsgálóba, az asztalon egy feltűnően kövér asszony foglalt helyet. Tökéletes áldozat a morcos House számára.
– Ó, ez az! Mindig is Star Wars rajongó voltam.
– Maga meg mi a frászról beszél?
– Semmi-semmi. Na, akkor mi a panaszuk?
– Panaszunk?
– Meg mernék rá esküdni, hogy az Ön testén elterülő zsírtömeg már önálló életet él.
– Maga utolsó bunkó szemétláda!
– Szóval?
House nem kapta meg a válaszát, ugyanis a nő hirtelen lepattant a vizsgálóasztalról, és könyörtelen erősséggel a doki lábai közé rúgott. House felnyüszített, és még mielőtt a szó szoros értelmében padlót fogott volna, belekapaszkodott a vizsgálóasztalba, miközben a nő dühöngve elhagyta a szobát.
James Wilson éppen üzeneteiről érdeklődött a nővérpultnál, amikor meglátta a feldúlt hölgyet kifelé trappolni, ám House nem jelent meg. James meg volt győződve róla, hogy barátja ismét lábait lógatja, így benyitott az egyes vizsgálóba. Mikor meglátta Houset összegörnyedve, az ágyba kapaszkodva, először megijedt, ám mikor meglátta, hogy bal kezével ágyékát fogja, hangos nevetésbe kezdett.
– Csak nem? – kérdezte Wilson – Mit mondtál neki?
House nem válaszolt, csak szorítani kezdte a kezébe akadó lepedőt.
– Hé, jól vagy? – kérdezte a férfi kissé aggódva, és rögtön lefagyott az arcáról a mosoly.
– Ennek nem kellene ennyire nagyon fájnia – nyögte House.
– Hát a tökön rúgás fáj…
– De nem ennyire. Egyenesen a heréimbe mélyesztette a zsíros csülkét.
– Várj egy kicsit, majd elmúlik.
– Már most érzem, hogy be fog dagadni.
– Egészen biztos?
– Igen, egészen biztos – ordította House és vöröslő fejjel meredt az onkológusra.
– Oké, hívok egy urológust – tette fel Wilson a kezeit, és elrohant Dr. Freiman-ért.

– Tolja le a nadrágját – utasította Houset Freiman.
– Ugyan már, nem hiszem el, hogy nincs egy női urológus! – vetette oda Wilsonnak.
– Most én vagyok itt, Dr. House, úgy hogy kérem, haladjunk. Nemsokára műtétem lesz.
A férfi megforgatta a szemeit, és kioldotta az övét. A doktor egy rutinvizsgálat után kimondta a diagnózist:
– Heresérvnek tűnik, de szükség lesz vizelet és vérmintára. Csinálhatunk ultrahangot is, de fölösleges, mert tisztán érezni, hogy meg is van csavarodva. Teljesen vízszintesen helyezkednek el – magyarázta Freiman.
– Szuper – morogta House.
– Minél gyorsabban elvégezzük a teszteket, és ha beigazolódik az elméletem, akkor rögtön műtünk. Azért jobb, ha tisztában van azzal, hogy innentől kezdve nagy valószínűséggel problémák adódhatnak a spermiumtermeléssel.
– Jó-jó, végzi már azokat a teszteket, vagy mi lesz? – kérdezte House ingerülten, mire Dr. Freiman egyszerűen kisétált a szobából.

A kórház igazgatónője éppen egy üzleti ebédről tért vissza, mikor szemei csak átsiklottak a klinikán, de rögtön feltűnt neki az egyre növő beteglétszám. House keresésére indult.
– Hol van House? – kérdezte ingerülten, miután betörte Wilson irodájának ajtaját.
– Nem szólt neked?
– Mégis miről?
– Oké… a 268-as kórteremben van.
– Mi… miért? Az nem a kómás beteg – értetlenkedett Lisa, és megcsillant az aggódás a hangjában.
– Ezt vele beszéld meg, kérlek – mondta James, és visszatért a papírmunkájához.

– Mi történt? – kérdezte egyből Lisa, mikor meglátta a férfit az ágyban, pizsamában ülve.
– Heresérv – jelentette ki egyszerűen House, tekintetét fel sem emelve a motoros újságból, amit éppen olvasott.
– Micsoda?! Hogyan?
– Megbántottam egy bálnát, az pedig bosszúból tökön rúgott, csak kicsit erőteljesebben a kelleténél. Nemsokára megműtenek.
Lisa ledermedt. Szíve szerint egy nyaklevest adott volna a férfinek, de ugyanakkor dédelgetni lett volna kedve.
– Greg ez… ez meddőséggel járhat – suttogta Lisa megrökönyödve.
– Tudom. Elég nagy a valószínűsége, hogy az is leszek. De úgysem akartunk gyereket.
„Beszélj a magad nevében…” – mondta magában Lisa, majd leült a férfi mellé a kis székre. Kisebb hallgatás után megszólalt:
– Mondhatni megérdemelted.
– Oké! Hogyha csak azért jöttél be, hogy piszkálj és kiossz, akkor inkább húzz innen! Nekem nemsokára felvágják a golyóimat, úgyhogy egy kicsit feszült vagyok! – förmedt rá a férfi.
Lisa már szóra nyitotta a száját, és visszavágni készült, ám meggondolta magát. Összeszorította az ajkait, ujjaival megmasszírozta a szemgolyóit, majd egy nagy sóhajtás után halkan beszélt:
– Jó. Sajnálom. Még mindig nagyon fáj?
– Ha ülök, akkor nem annyira.
Cuddy megfogta férje kezét, és hüvelykujjával simogatni kezdte azt. Ekkor belépett Dr. Freiman.
– Akkor mehetünk? Jó napot, Dr. Cu… akarom mondani Dr. House! Vagyis…
– A tévesztés miatt maradjunk a Cuddynál – magyarázta Lisa, majd megcsókolta férje homlokát, és felállt, hogy Dr. Freiman kitolhassa őt a kórteremből.

[Zeneajánlat a harmadik részhez]

Harmadik rész

Másnap reggel Cuddy halkan és óvatosan végezte a dolgát, nem akarta Houset felébreszteni. A férfi egy hétig otthon maradhatott, bár ahhoz, hogy minden visszatérjen a normál kerékvágásba két-három hét szükséges. A nő éppen késésben volt, hiszen egy rendkívül fontos megbeszélésre igyekezett, ami 8-kor kezdődik, és Cuddy perce pontosan 7:43-kor csukta be maga után a bejárati ajtót.
A nővérpulthoz szaladt, amikor beért a kórházba, ám már késő volt.
– Már elment – mondta Amelia, Cuddy asszisztense.
– A francba! A jó büdös francba! – káromkodott Lisa, és bevágta maga után irodájának ajtaját. Leült a székbe, és tenyerébe temette az arcát. Hirtelen furcsa érzése támadt. Émelyegni kezdett, és felgyorsult a szívverése. „Hogy az a…” – mondta magában, és gyorsan a WC-be rohant, majd a csésze fölé térdelt. Nem is kellett sokat várnia, hamarosan gyomortartalma a WC-ben landolt. Miután lehúzta, leült a fal mellé, és még egy kicsit kapkodta a levegőt. Érezte a gyomorideget.

Aznap este:
– Szia – köszönt Lisa fáradtan férjének.
– Szia.
– Hoztam sütit – s azzal átnyújtott a kanapén ülő férfinek egy kis kartondobozt – Hozok villákat.
– Kösz.
Kisebb csend ült kettejük közé, ahogyan a dobos tortát ették.
– Marina mikor jön haza Rachellel?
– Azt mondta legkésőbb hétre itthon vannak.
– Oké.
– Minden rendben?
– Igen.
– Nem úgy látszik. Van valami, amiről tudnom kéne?
– Ezt most miért kérded?
– Durcás vagy. Mindenen felkapod a vizet, és mindenen el is bőgöd magad. Láttam, hogy múltkor elsírtad magad egy „Támogassa adója egy százalékával a rákos gyerekek felépülését!” – reklámon.
– Semmi bajom.
– Sápadt vagy.
– Greg! Jól vagyok – mondta Lisa, és a konyhába ment.

Veszekedések és összetűzések minden házasságban van, de mindig ott van az édes békülés is. Néha mindenki kedve lehet szeszélyes, és néha bárki elsírhatja magát jelentéktelen dolgokon. De tarthat ez az állapot egy hónapig? Cuddy esetében eltartott…

Egyik este Lisa éppen a zuhany alatt állt, és miközben magára kente az illatos tusfürdőt, valami feltűnt neki. Valami furcsa érzése támadt, ahogyan a melleire dörzsölte a szappant, de nem igazán törődött vele.
Kilépett a zuhanykabinból, és egy szál törölközőben a nappaliba indult, ahol most House valamiféle filmet nézett.
– Nem jössz az ágyba? – kérdezte kedvesen, miközben hátulról átkarolta a férfi nyakát.
– Ezt még végignézem, aztán megyek.
– És ha most jönnél?
House komoly arccal meredt a nőre.
– Felejtsd el.
Lisa szemeit kidüllesztette a meglepettségtől.
– Mi… miért? Ronda vagyok, vagy büdös, vagy kövér, vagy…
– Nem. Csak… ez undorító.
– Micsoda?
– Ne tegyél már úgy, mintha nem tudnád!
– Greg, te miről beszélsz?!
– Menstruálsz.
– Én nem – nevette el magát Lisa – Tényleg nem.
– De kellene.
– De… még mindig számon tartod?
– Igen, még mindig. Jobb tudni, mikor húzzam be fülem-farkam. Szóval… nem…
– Nem… de lehet, hogy csak késik néhány napot – mosolygott Lisa, azzal magára hagyta a férfit.
Idegesen betrappolt a hálószobába, és előkereste a naptárját. Csak akkor vette észre, hogy már az előző hónap rublikái is üresen tátongtak. Kiverte a víz. „Mi történik velem? Nem lehetek… nem lehetek terhes!” – gondolta magában, majd újra a fiók mélyére süllyesztette a naptárat.

Másnap reggel ahogy csak a lába bírta, olyan gyorsan rohant a gyógyszertárba, hogy terhességi tesztet kérhessen. Rögtön négyet. Az irodájába visszaérve magára zárta az ajtót, és nekiállt mindnek, egyenként.
Első: -.
Lisa felsóhajtott.
Második: +.
„Biztosan hibás!” – gondolta.
Harmadik: +.
„Ne csináld ezt velem!”
Negyedik: +.
Cuddy szemei könnybe lábadtak, és hamarosan nevetni kezdett. Nem akarta elhinni. Lehetetlen volt, és mégis megtörtént.

[Zeneajánlat a negyedik részhez]

Negyedik rész

Eközben Wilson lépett be az irodába, de a nő nem volt az asztala mögött. Már indulni készült, amikor meghallotta Lisa nevetését a fürdőszobából. Az onkológus el nem tudta képzelni, mi lehet olyan vicces egyedül a WC-n.
– Lisa! Minden rendben?
– Tessék? James, te vagy az?
– Igen. Mit csinálsz?
Nem kapott választ, helyette a nő kinyitotta az ajtót, és berántotta a férfit.
– Terhes vagyok – nevetett Lisa.
– Micsoda? – mosolygott Wilson.
– Terhes vagyok! – emelte fel a hangját a nő, és hamarosan a mosolya lehervadt, és a hahotázás is átment sírásba, majd átölelte Wilsont.
– Hé! Hiszen ez csodálatos!
– Tudom… tudom – nyögte a nő, és egyre csak zokogott.
– Akkor miért sírsz? Lisa, ezek már nem örömkönnyek.
– Nem tudom, hogy mondjam el Gregnek – mondta, és elhúzódott, hogy megtörölhesse a szemeit – Nem tudom, hogy fogja fogadni.
– Hát… azt én sem tudom – húzta a száját James.

Aznap éjjel Lisa képtelen volt aludni. Agya folyamatosan zakatolt, csak forgolódott az ágyban. Erre House is felébredt.
– Nyugton maradnál? – mormogta.
– Ne haragudj, csak nem tudok aludni – mondta Lisa, és felült az ágyban.
– Én tudok – s azzal a férfi befordult, és aludni próbált. Tíz másodperc sem telt el, ő is felült az ágyban, nekidőlt a falnak, és magához húzta a nőt.
– Mi történik? – kérdezte.
– Valami nagyon fontos dolgot kellene elmondanom.
– Mi tart vissza?
– Félek a reakciódtól.
– Megijesztesz…
Lisa még sóhajtott egyet, mielőtt kimondta volna a súlyos szavakat:
– Gyereket várok.
House szívverése hirtelen kétszer olyan gyorsan kezdett el verni, és kiverte a veríték. Igyekezve felkapcsolta a kisvillanyt, hogy a nő szemeibe nézhessen, és meggyőződhessen róla: felesége nem viccel.
– Ez… ez lehetetlen.
– Tudom, én sem értem, hogy történt.
Greg szigorú tekintettel meredt a nőre.
– Nem az enyém.
– Tessék? – Cuddy ledöbbent a férfi kijelentésén.
– Nem lehet az enyém. Meddő vagyok.
– Te azt hiszed…
– Igen, azt hiszem! – emelte fel a hangját House ingerülten.
– Megvizsgáltattam magam! A második hónapban vagyok! – Cuddy szinte már kiabált.
House erre elhallgatott. Tudta, hogy alaptalanul vádolta meg Lisát, és hogy megbántotta. Nem akart veszekedni. Többet nem.
– Jó-jó! Ne haragudj. De… Lisa, én… Én erre nem vagyok képes. Itt van nekünk Rachel. Ő nem elég?
– Mit akarsz ezzel mondani?
– Szabadulj meg tőle.
– Nem hiszem el, hogy ezt mondtad – Lisa undorodó arccal nézett férjére.
– Választhatunk, hogy megtartsuk, vagy ne.
– Választhatunk? Maximum én választhatok!
– Feladnád a házasságunkat egy gyerekért?
– Ezt a gyereket régebb óta akarom, mint hinnéd! Hogy az én testemben nőhessen, és hogy egy olyan férfitól legyen, akit szeretek! Nem akarom a házasságunkat feladni, de a gyerekünket sem fogom megölni!
– Ez nem gyilkosság! Az a valami a méhedben még egy kis semmi! Az ott még csak néhány sejt összessége. Mint egy tumor.
Cuddy mérgében felpattant az ágyból, és tiszta erőből hozzádobott a férfihez egy díszpárnát.
– Hogy nevezheted a gyerekünket tumornak?! Takarodj innen! Tűnés! – kiáltotta a nő, mire House idegesen felkapta a párnáját és a nappaliba indult, ahol megágyazott magának.

Tíz perc sem telt el, és House arra ébredt, hogy Lisa szipogva és remegve szorosan hozzábújik a kanapén. A férfi hanyatt feküdt, és átölelte feleségét, aki arcát a férfi mellkasán pihentette.
– Nem akarok veszekedni – suttogta a nő.
– Tudom. Én sem. De erről még beszélnünk kell.
– Greg, ez a kisbaba egy csoda. Nem akarom elveszíteni. Kérlek!
– Lisa…
– Kérlek…

[Zeneajánlat az ötödik részhez]

Ötödik rész

Másnap reggel Cuddy szörnyen belemélyedt a munkájába, de hirtelen ajtónyitódás zavarta meg. Egy fiatal házaspár lépett be az irodába.
– Ömm… Segíthetek? – kérdezte Lisa zavartan.
– Igen, Ön Dr. Lisa House?
– Igen, én vagyok. Tudom, hogy bekavarhat a név az ajtómon, mivel ott még mindig Dr. Lisa Cuddy áll…
– Mi csak… mi csak láttuk az interneten a hirdetést.
– Mivel kapcsolatban? – Cuddy csodálkozó arcot vágott.
– Az adoptációval kapcsolatban.
– Hogy… micsoda?!
– A férjem, és én meddők vagyunk, de szeretnénk egy kisbabát. Az interneten láttunk magáról és a férjéről képet, és a leírás alapján megtetszettek nekünk, szóval…
– Nem! Nem nem nem nem és nem! Nem akarom adoptálni a gyerekemet. Ez bizonyára valami félreértés. Elnézést, de nekem most rengeteg munkám van – s azzal felállt, és kitessékelte a két embert. Lisa fortyogott a dühtől.

– Ezt mégis hogy képzelted?! – kiáltotta, amikor berontott a férfi irodájába, nem törődve azzal, hogy az asztal körül House csapata is ott ült, és most ijedten néztek az igazgatónőre.
– Egy pillanat – mondta House halkan, majd kelletlenül felállt, és átment a másik szobába.
Lisa meglökte a férfi mellkasát.
– Hogy tehetted ezt?! Az internetre hirdetést raksz fel? Mint valami tárgyat, amire lehet licitálni?! Csak úgy odaadnád egy akárkinek a saját gyerekedet?!
– Ők legalább akarnák őt!
– Én is akarom őt! De hogy is érthetnéd ezt meg! – s azzal az ajtó felé indult, de még visszafordult:
– Tudod, néha irigyellek. Neked nincsenek érzéseid. Bár nekem se lennének. Már régen elhagytalak volna – mondta, és ingerülten a liftekhez indult.

House még állt ott egy kicsit lehorgasztott fejjel. Lisa most durva volt. Zavarában a férfi berontott Wilson irodájába.
– Mi történt? – kérdezte az onkológus gyanakvóan – Látom rajtad, hogy történt valami. Meg igazából tudom is, csak… Na, kezdj bele!
– Lisa terhes.
– Tudom.
– Mióta?
– Tegnap óta.
House horkantott egyet.
– És hogy fogadtad? – kérdezte James.
– Meglehetősen rosszul. Rendesen kiborítottam Lisát… azt hiszem.
– Mit mondtál neki?
– Először azt, hogy vetesse el, aztán meg azt, hogy adoptáljuk.
– House… tudod, mennyire fontos ez neki.
– Tudom, de… nem kell még egy gyerek.
– De mi bajod vele? Ott van Rachel, tulajdonképpen együtt neveltétek fel, szinte a kezdetek óta. És jól viselted.
– Tudom, de…
– Akkor mi van?
– Az, hogy kiöregszem ebből, Wilson! – kiáltotta House.
James hallgatott. Várta, hogy barátja folytassa.
– Nem vagyok már abban a családalapítás-korban. És már azt se tudom, hogy megérem-e Rachel esküvőjét…
– House, ez Lisa álma. Mindig is ez volt. És sosem késő valóra váltani. Menj, kérj tőle bocsánatot, és mond meg neki, hogy szeretni fogod a gyerekedet. Mert ugye így lesz?
– Igen… – motyogta a férfi, majd bizonytalanul elindult az ajtó felé.

Tudta, hogy nem halogathatja, bocsánatot kell kérnie a nőtől. Utálta már a veszekedéseket. Utálta már a bocsánatkéréseket.
– Menj el – mondta Lisa, mikor meglátta férjét benyitni az irodába.
– Lisa…
– Nem akarok beszélni veled. Tudom, hogy bocsánatot akarsz kérni, de elegem van ebből. Most elszakadt a cérna.
– Csak azt akarom mondani…
– Nem akarom tudni!
– Maradj már csöndben egy percig! – kiáltott rá a férfi. Cuddy sóhajtott egyet, és leült a kanapéra.
– Tényleg bocsánatot akarok kérni. És én csak… csak… mindegy. Nem érdekes – mondta végül, és leült a nő mellé. Lassan átkarolta, és homlokon csókolta.
– Hát jó. Vágjuk bele magunkat a baba-projektbe. De fiút akarok! – s ezzel kisebb mosolyt csalt Lisa arcára, majd megcsókolta.
– Biztos, hogy rendben vagy vele? – kérdezte a nő.
– Igen.

[Zeneajánlat a hatodik részhez]

Hatodik rész

Körül-belül hét hónap maradt hátra. Lisa hasa napról napra nagyobb lett, ám ő maga nem sokat hízott. A konyhai hűtőszekrény tele volt ultrahangfotókkal, és Rachel is izgatottan várta testvére jövetelét.
Cuddy egyik este lefekvés előtt szabályosan a hasához beszélt:
– Gratulálok, Kicsim! Mostantól hivatalosan is magzat vagy.

A napok és a hetek pedig csak teltek és teltek. Lisa egyszer látta az ultrahangon, ahogy a kicsi pislogott, és az ujját szopta.
– Szóval, a nemére lennének ezúttal kíváncsiak? – kérdezte Dr. Reiland.
– Csak mondja, hogy fiú – vágta rá House. Az orvos próbálta úgy mozgatni a készüléket, hogy tisztán kivehető legyen.
– Ez itt azt hiszem egy kis…
– Huuuhuuu! – kiáltotta el magát House – Fiam lesz! Király!

– A nevéről még nem is döntöttünk – suttogta Lisa aznap este az ágyban.
– Hát mivel fiú lesz, így lehetne Damien.
– Na ne! Arról tuti az Ómen jut eszembe. Inkább legyen Hewie.
– Mintha egy baglyot neveznél el… Kris?
– Sasha?
– Borat?
– Tobias?
– Wallace?
– Gromit?
– Washington?
– Konstantin?
– Cesar? – House már alig tudta visszatartani a nevetését.
– Aidan?
– Adrian?
– Aiden! Kérlek, legyen Aiden!
– Aiden… nincs bajom vele – mosolygott a férfi.

Lisa egyik nap az e-mail-jeit nézegette számítógépén, amikor egy reklámhirdetés szúrt neki szemet: „Támogassa adója egy százalékával a hátrányos helyzetű, fogyatékos gyermekeket!”
A nő egy kicsit csak nézett maga elé, majd a telefonért nyúlt.
„Gyerünk, Greg, vedd fel!” – mondta magában, ám a férfit nem tudta elérni.
– Franc – káromkodott, majd kikapcsolta a monitort, és kisietett az irodából.

– Hányadik hónapban is van? – kérdezte Dr. Reiland – Hamarabb is eljöhetett volna szűrésre.
– Tudom… valahogy nem jutott eszembe, hogy valami baja is lehet. Egyébként a negyedik hónapban vagyok.
– Jól van… Akkor veszünk most egy kis magzatvizet…

House csipogója törte meg a csendet, ahogy az irodájában ült, és szokásos módon fehér tábláját bámulta, és az aktuális esetén törte a fejét. „Dr. Reiland” – ez állt a kis készüléken, és rögtön a vizsgálóba indult.
Mikor belépett, Cuddy már ott volt, és egy széken ült, de a doktor még nem volt ott. House is helyet foglalt a nő mellett, ám ahogy leült, már is benyitott Dr. Reiland, és leült velük szembe.
– Megjöttek a teszteredmények.
– Milyen teszteredmények? – értetlenkedett House.
– Délelőtt szűrésen voltam – magyarázta Lisa, majd a doktor felé fordult:
– Dr. Reiland, igazán felhívhatott volna telefonon, tudja, rengeteg dolgom van még ma…
– Igen tudom, csak gondoltam ezt jobb lenne személyesen közölni – felelte az orvos.
– Van valami baj? – kérdezte House gyanakvóan.
A doktor sóhajtott. Az ölében szorongatott papírt bámulta, de végül összeszedte magát, és belefogott a mondanivalójába:
– Tudja, Dr. Cuddy, az Ön korában a megbetegedések száma egy a százból. És mivel az apa életkora is már ötven körül van, ezért megnagyobbodott az esély… És nagy valószínűséggel a gyermek értelmi fogyatékos lesz. Sajnálom.
Csend volt. Egyik szülő sem jutott szóhoz. House először Lisára nézett, aki most tátott szájjal meredt maga elé, és a könnyek rohamosan gyűltek a szemébe. Mikor kiértek a vizsgálóból House szorosan magához húzta a nőt, aki arcát a férfi mellkasába nyomta, és hangosan zokogni kezdett.
– Shhh… Shhh – House próbálta csitítani a nőt, de az egyre keservesebben sírt. A férfi szemei is megteltek könnycseppekkel, de tudta, hogy neki most erősnek kell lennie, hogy támogathassa feleségét. Ritmusosan simogatta Lisa hátát, és a fejét puszilgatta.
– Nincs semmi baj… Minden rendben lesz…

Néhány óra múlva House irodájának erkélyén állt, a korláton könyökölve, miközben homlokát masszírozta. Nem akarta elhinni. „Pont az én fiam…” – gondolta. Lépteket hallott…
– Hát te? – kérdezte Wilson.
– Szellőztetem a fejem – motyogta House anélkül, hogy tekintetét az onkológusra emelte volna.
– Valami baj van?
Nincs válasz.
– House?
– A fiam beteg.
– Mi… miért? Mi baja? – James szemei kidülledtek.
– Nem tudni még. De értelmi fogyatékos lesz. Ez lehet az autizmustól a Down-kórig bármi.
Wilson hirtelen nem tudott mit mondani. Tátott szájjal állt ott barátja mellett, de végül megveregette a vállát.
– De a ti fiatok. És szeretni fogjátok, ugye?
– Tudod mennyi nehézséggel fog járni?! – ordította House.
– De a ti fiatok, House! A ti fiatok! És lehet, hogy csak hiperaktív lesz!
– Igen, az én fiam lesz! Az én fiam lesz az, akinek majd törölgethetem a szájáról a nyálat! Igen, ő lesz az én fiam! – ordította House, és ingerültségében megfogta a bot alját, és a markolatával beütötte az erkélyajtó üvegét.
– Hé! Hé! Hé! Nyugodj le! – kiáltotta Wilson, és megragadta Houset a karjánál fogva, megakadályozva a törés-zúzásban.
– Szállj le rólam! – üvöltötte a férfi, majd kétségbeesésében leült a földre a falnak támaszkodva. Wilson sóhajtott egyet, és visszament a saját irodájába.

Aznap éjjel:
– Jól vagy? – suttogta House a sötétben.
– Nem – felelte Lisa rekedten – Én ezt nem így képzeltem el – suttogta, és ismét elsírta magát.
– Én sem. De még semmi sem biztos. Lehet, hogy csak hiperaktív lesz – s azzal magához húzta a nőt – Mi szeretni fogjuk, akármilyen is lesz – mondta Wilson szavait idézve.
– Ugyan, Greg! Te szerinted csak egy tumor, ami felőled akár meg is dögölhet – vetette oda kicsit hangosabban Lisa. House elképedt. Felemelte a fejét, és bár sötét volt, kivehető volt a nő tekintete. Még csak nem is nézett a férfi szemébe, fejét elfordította.
– Baszd meg, Lisa – mondta Greg, majd felállt az ágyról és a konyhába indult.
A késői idő ellenére töltött magának egy pohár erős whiskyt, és az sem érdekelte, hogy a nő utálta, ha otthon iszik. Most nagyot kortyolt az italból, és egyre csak homlokát masszírozta. Hallotta a hálószobából jövő zokogást.

Majd csend lett. A falak visszaverték a férfi szuszogását is, és teljes volt a mozdulatlanság. Kívülről. House agya forró szénként izzott, túl sok volt neki mindez. Tudta, hogy egy beteg gyerek nagy feladat lesz, és ez életük végéig elkíséri majd. Néhány könnycsepp szaladt végig az arcán.
Észre sem vette a háta mögött halk léptekkel felé haladó nőt, aki leült mellé a konyhaszékre. Mikor Lisa észrevette House vörös szemeit, rögtön átölelte.
– Ne haragudj – suttogta – Kérlek, ne haragudj.

[Zeneajánlat a hetedik részhez]

Hetedik rész

És újabb hónapok teltek el. House és Cuddy lassacskán megbarátkoztak a gondolattal: fiuk nem lesz tökéletes. House gyakorta játszott Lisa gömbölyű hasán, néha játékautókat gurított le rajta, máskor viszont csak egyszerűen jókat mosolygott, amikor a baba rúgott egyet.
Csoda volt, valóban.

Hűvös, viharos, de nyugodt este volt aznap. Rachel éppen rajzolt a szőnyegen kuporogva, szülei pedig a tévét nézték. Lisa talán még el is szundikált, amikor hirtelen felpattantak a szemei.
– Greg.
– Igen?
– Most vagy bepisiltem… vagy…
– Oké. Oké, oké! Nyugi! Gyere, nyomás a kórházba – s azzal House felsegítette a nőt, és az autóhoz igyekeztek. A férfi még gyorsan visszaszaladt a kislányért, majd padlógázzal süvítettek a Princeton-Plainsboro-ba.
– Wilson! – kiabálta a telefonba House – Gyorsan gyere a bejárathoz! Vedd át Rachelt! Elindult a szülés.
Wilson valóban a bejáratnál várta őket, és amint tudta, megfogta a kislány kezét, és a játszószobába ment vele.
Lisát amilyen gyorsan csak tudták bevitték a szülőszobába. House ezalatt minél gyorsabban magára kapott egy steril ruhát, gumikesztyűt és egy fejkendőt, majd berohant a nőhöz.
– Kitágult? – kérdezte.
– Azt hiszem, eléggé – felelte egy nővér, majd megérkezett a szülést vezető orvos.
Lisa olyan erővel szorította House kezét, hogy abból elszorult a véráram. Fogait összeszorította, és majd’ ájulásig erőlködött. Néhány izzadságcsepp is kiült a homlokára, de aztán vége lett. Az a bizonyos sírás felcsengett.
– Gyönyörű kisfiú – mondta a nővér, és miután bebugyolálta a babát egy takaróba, átadta Lisának.

Egy-két óra múlva a nőt elnyomta az álom, House pedig miután váltott néhány szót Wilsonnal, a játszószobába indult. Amikor belépett az ajtón, ledöbbentette a látvány. Cameron játszott Rachellel.
– Te mit keresel itt? – kérdezte hűvösen.
– Szia! Rachellel épp rajzolunk.
– Azt látom, de mit keresel itt?
– Bejöttem, hogy beszéljek Cuddyval. Vissza szeretnék ide jönni dolgozni.
– Most nem fog menni.
– Miért?
– Most szült.
– Tessék?! Nekem csak azt mondták, hogy nem ér rá.
– Hát nem ért rá, mert éppen szült.
– De… de… akkor te…
– Igen, apa lettem. Most már biológiailag is.
– Én… gratulálok – mondta Cameron ledermedve.
House leült a földre a kislány mellé, és kicsit hallgattak. Végül Rachel fordult House-hoz:
– Ezt anyának rajzoltam.
– Biztos örülni fog neki.
Cameron csak mosolygott, és megsimította a kislány haját.
– Akár miénk is lehetne – s azzal egy sejtető pillantást intézett a férfihez.
– Nem… nem lehetne – mondta, majd felállt, és indulni készült, de még visszafordult:
– Ugye vigyázol rá egy kicsit, és nem fogod elrabolni?
– Vigyázok rá – felelte a lány, majd House eltűnt az ajtó mögött.

Az újszülött-osztályra indult. Megállt az üveg mögött, és szemével a kis Aiden House-t kereste. Mosolyogva nyugtázta, hogy fia hason fekve alszik. De túl nagy volt a csönd. A legtöbb baba most sírt, és kalimpált. Valószínűleg az egyik felsírt, és a többi is rákezdett, de Aiden csöndben volt. House bement, és megállt a baba mellett. Nem mozog a háta. Nem veszi a levegőt. A férfi sietve megfogta a babát, és a hátára fordította, de annak ajkai, és fél arca teljesen kék volt.
– Istenem – mondta, majd kiabálni kezdett – Készenléti kocsit! Gyorsan!
Mutató és középső ujjával a baba szívét kezdte nyomkodni, és egy kis levegőt is próbált a kicsi szájába fújni. De semmi. Próbálták újraéleszteni, és próbálták lélegeztetni, de a baba nem vett újra levegőt.
– Ne! Kérlek, ne csináld ezt velem! – suttogta House a fia fülébe, ahogy annak élettelen testecskéjét magához ölelte. A férfi elveszítette az irányítást érzelmei fölött, így egy közeli székre rogyott, és a kisbabával a karjaiban zokogni kezdett. A nővérek jobbnak látták, ha tovább állnak.
Gregory House a folyosón ült, alig láthatóan előre-hátra hintázva, és a gyermeki holttestet még mindig szorosan magához ölelte. Krákogásra lett figyelmes, és felemelte az előtte álló onkológusra a tekintetét.
– House… Annyira sajnálom.
Nincs válasz.
– De… most már engedd el őt. Nem ülhetsz itt egy halott kisbabával a kezedben – folytatta Wilson. House lassan bólintott, és átnyújtotta barátjának a gyereket, majd kezébe vette a botját, és egyre gyorsabb iramban haladt a folyosó vége felé.
– Tudni akarom, ki a felelős ezért! – House torkaszakadtából ordított, amikor odament néhány nővérhez, akik az újszülött-osztályon dolgoznak.
– Nagyon sírt – kezdett bele bátortalanul az egyikük – Én pedig a hasára fordítottam, hogy abbahagyja. Némelyik ilyenkor elhallgat. Felverte a többieket.
– Orrüreg elzáródása volt. Nem kapott levegőt – mondta Shelma nővér, amint odaért a férfi mellé.
House hirtelen szédülni kezdett, és az arca is egyre vörösebb árnyalatot vett fel. Valamit tennie kellett a benne felgyülemlett haraggal, méghozzá gyorsan, mielőtt a hibás nővérre vetette volna magát, így egy hirtelen mozdulattal jobb öklét a falba ütötte olyan erővel, hogy a nagy hangra a csecsemők ismét felriadtak és sírni kezdtek. House hallotta csontjainak törését, és akkor Wilson kezét érezte a vállán.
– A francba, House! Gyere, ellátlak – s azzal a klinikára indultak.

– Figyelj rám! – magyarázta James, miközben a férfi kezét kötözte – Nyugodj le! Most még erősebbnek kell lenned, mint valaha. El kell mondanod Lisának. Lassan magához tér.
House semmit nem reagált, csak az összezúzódott kezét bámulta. Wilson csak remélte, hogy barátja megértette a szavait…

A férfi következő útja felesége kórtermébe vezetett. Lisa arca békés volt, és ahogy ébredezni kezdett, szabályosan mosolygott is. Lassan kinyitotta a szemét, és a homlokát masszírozó Houset látta maga mellett.
– Szia – mondta halkan.
– Szia – köszönt neki rekedten a férfi.
– Nem hozod be Aident? – Lisa mosolya egyre csak terjeszkedett, és szemei is csillogtak a boldogságtól, ahogy ezeket a szavakat kimondta.
– Nem – felelte tömören House. Félt, hogy elcsuklik a hangja a gombóctól, amit a torkában érzett.
– De… de miért? – Cuddy kérdően nézett a férfire.
Aztán várt. House semmit sem szólt, nem tudta, hogy kezdhetne bele. Lisa magától is rájött, hogy valami baj van.
– Mi történt? – kérdezte – Greg! Greg, kérlek, válaszolj!
Még mindig semmi. House a hajába túrt, és a halántékát dörzsölte.
– Mond már, hogy mi van! – emelte fel a hangját Cuddy.
– Orr… orrüreg elzáródás – nyögte a férfi – Meg… megfulladt.
Ismét csend lett. Lisa pulzusa kétszeres sebességűre ugrott, de úgy érezte, mintha leállt volna a szíve. Nem jutott levegőhöz. Zihálni kezdett. Fejét nemlegesen bólogatni kezdte. „Nem. Nem, ez nem lehet.”
És végül hangos sírásban tört ki. Belekapaszkodott House vállaiba, aki nyugtatóan ölelte feleségét.
Rachel elbandukolt a játszószobából, amikor Cameron a WC-re ment. A kislányt csak vitte a lába, nem gondolkozott, merre megy, de hangos kiáltozásra lett figyelmes. „Dr. Johnson, maga ki van rúgva!” „De honnan tudhattam volna, hogy orrüreg elzáródása van a babának?!” „Rendesen meg kellett volna vizsgálnia, és szemmel tartania! Örüljön, hogy Dr. House nem Önt ütötte meg!”
„House!” – mondta magában Rachel, majd tovább indult. Végül meglátott egy barna öltönyös férfit a folyosó közepén ácsorogni, karjait maga elé fonva, és meglehetősen aggodalmas tekintettel bámult befelé egy üvegfalas kórterembe. „Wilson.”
A kicsi odaállt az onkológus mellé, és akkor meglátta az oldalára összekuporodott anyját, és kezét szorongató apját. Rachel nagy, kíváncsi szemeivel Jamesre nézett.
– Semmi baj – mondta, és megsimogatta a kislány fejét – Nincs semmi baj…

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..