Vigasz

Írta Lori

Egy megszokott hétköznapi reggelen, – ami nem is volt olyan megszokott, a szokásosnál is nagyobb hőség miatt – az igazgatónő az íróasztala mögül intézte temérdeknyi tennivalóját. A morcos, folyton zsémbes kedvében lévő, szarkasztikus doktor a szokásos stílusában rontott be kopogás nélkül a főnöke irodájába. Leült az íróasztal másik felére és nem szólt egy szót sem, csak hallgatott és tekintetével elmerült Cuddy mély dekoltázsában.
– Haza akarok menni – mondta a férfi nyűgösen, mint egy kisgyerek.
– Akkor menj! De holnap sem kell bejönnöd. – A nőnek cseppet sem volt vicces kedve és a férfi hülyeségeivel sem akart foglalkozni a rengeteg teendője mellett.
– Mi az, egész nap itt akarsz ülni és a melleimet bámulni?
– Hát, kétség kívül sokkal jobb móka, mint dolgozni, ráadásul ilyen dög melegben. Mondjuk, szívesebben nem a szemem pihentetném rajtuk, – egy percre felnézett Cuddy szemébe, majd vissza a melleire – hanem például a kezem.
– Na, jó, indulj dolgozni, mert különben …! – a nő felállt a székéből és a mondat befejezése előtt a telefon csörgése zavarta meg mondandóját.
– Itt hűvösebb van, maradok – súgta a nőnek, aki szúrós pillantásokat küldött felé és felkapta a telefont. Bal kezével lefogta a kagylót és még annyit mondott a férfinak:
– Kifelé, House! – de az meg sem mozdult, még jobban belefészkelte magát a fotelbe.
„- Igen, itt vagyok. … Á, Tom, szia! Mi újság? Hogy vagytok? Hogyhogy az irodámban hívsz? – egy hosszabb szünet következett – Neeee!!! Nem! Ez nem igaz!!! Nem hiszem el! Mondd, hogy nem igaz! – Cuddy falfehér lett és zokogni kezdett, a könnyei patakokban hullottak. Megtántorodott, érezte, hogy a lábai lassan össze fognak csuklani alatta, de hirtelen elkapta kezével az asztal szélét és erősen belekapaszkodott. House értetlenkedve nézett és felállt, hogy segítsen a főnökének. De a nő csak hátrált és intett, hogy hagyja békén, nem kell a segítsége. – Nyugodj meg, Te is! – próbálta kissé összeszedni magát, de nagyon nehéz volt. – Odamegyek, rögtön indulok” – azzal letörölte a könnyeit, de amint letörölte arcáról, újabb könnycseppek bukkantak elő a szeméből és pakolászott közben, hogy indulhasson. House még mindig csodálkozva nézett és próbálta kitalálni a hallottakból, hogy mi történhetett. Megrémítette egy kissé a nő reakciója, ilyen állapotban, ennyire összetörtnek és elkeseredettnek még talán soha nem látta.
– Mi történt? – kérdezte teljes komolysággal és kissé bátortalanul.
– Nem tartozik rád – válaszolta még mindig pityeregve és zaklatottan. – Az előbb még haza akartál menni, hát menj! – mondta eléggé ingerülten. Az ajtó felé sétált, kitárta az ajtót és a lifthez ment. House természetesen nagyon kíváncsi volt, hogy mi történhetett és elindult utána. Egészen Wilson irodájáig követte a nőt, ahova az besétált. Nem ment be utána, hiszen a barátjához ment ilyen zaklatott állapotban és ő úgyis mindent el fog mesélni neki. Pár percen belül Cuddy nyitotta az ajtót és kisétált Wilson irodájából. House ott állt előtte, de nem szólt hozzá egy szót sem, csak egy percre – inkább pár másodpercre – megállt előtte és szúrós pillantásokat vetett rá a könnyes szemeivel, majd tovább sétált.
House megvárta, míg a nő eltűnik a folyosón és berontott barátja irodájába, aki pakolászott az íróasztalán.
– Miért bőgött? Mit mondott? – azzal helyet is foglalt és a botját szorongatta.
– Kicsoda?
– Ne játszd a hülyét, hogy nem tudod! Gyerünk ki vele!
– Ja, hogy Cuddy mit mondott?! Ahhoz semmi közöd! Menj dolgozni!
– Ne már!!! Mit szórakozol velem?!
– Egy pár napig, vagy hétig… Most kapaszkodj meg! Én leszek a főnököd. Úgyhogy tűnés a dolgodra! – House összevonta mindkét szemöldökét és hitetlenkedve nézte Wilsont és elnevette magát.
– Hát az szép lenne! Mindig is tudtam, hogy rendkívüli humorérzékkel vagy megáldva.
– Nem viccelek! – mondta teljes komolysággal.
– Esküdj!
– Esküszöm!
– Anyám, és Te most ezt olyan komolyan veszed, hogy a barátságunk is leszarod, és pletyi helyett dolgozni küldesz? Ez ám az igaz barátság! Mikor az Isten kicsit feljebb viszi a dolgod, akkor már a szegény, nyomorék haverodra nincs is időd…
– House, most erre tényleg nincs időm, még sok dolgom van.
– Jól van, megértem, itt sem vagyok. Hűű, de félti valaki a löttyedt seggét.
– Tudod, én veled ellentétben, igenis féltem az állásom és amúgy is szívesen segítek Cuddynak.
– Á, vagy úgy. Be akarsz nyalni neki.
– Kimennél? Így soha nem fogok végezni.
– Jól van – majd felállt és kiment barátja irodájából, egyenesen az igazgatói irodába. Már nagyon fúrta az oldalát a kíváncsiság, hogy mi történhetett a főnökével és sajnos még a barátjából sem tudott kihúzni semmit. Amint beért az irodába az íróasztalhoz bicegett és próbálta visszahívni azt a számot, amiről Cuddyt hívták nemrég. De sajnos a telefont nem vette fel senki, csak kicsörgött. Majd amíg próbált telefonálni Wilson is megjelent az irodában.
– Te mi a francot keresel itt?
– Telefonáltam.
– Azt látom, de kinek? Pont Cuddy telefonját kellett használni.
– Inkább, mint az enyémet, nekem így nem kerül pénzembe. Egyébként meg, ha nagyon tudni akarod, épp vele beszéltem.
– Komolyan, vele beszéltél?
– Nem, felhívtam a pápát, megkérdezni hogy van. Vagy mégis mit gondoltál? Jó, hogy vele beszéltem.
– Mit mondott?
– Hogy ne vidd túlzásba a főnökösdit!
– Most akkor tényleg beszéltél vele, vagy csak szórakozol?
– Szoktam én ilyet csinálni? – majd váltott egy komolyabb hangnemre. Próbálta bebizonyítani Wilsonnak, hogy ő tudja, mi áll Cuddy szomorúságának a hátterébe. – Szegény Cuddy! Te nem sajnálod? – Wilson felvonta a szemöldökét, mert nem hitte volna, hogy House tényleg tud mindent.
– Ezek szerint elmondta neked, hogy mi történt?
– Barátok vagyunk, persze, hogy elmondta. Én sajnálom.
– Te sajnálod? Na, ne röhögtess!
– Akkor jó, egyáltalán nem sajnálom, így már jobb?
– Milyen egy érzéketlen tuskó vagy! Még egy ilyen helyzetben is…
– Az előbb mikor azt mondtam, hogy sajnálom az volt a baj és azt nem akartad elhinni. Döntsd már el, hogy mit akarsz!
– Hogy légy őszinte!
– Az előbb az voltam és nem akartad elhinni.
– Jól van, ne haragudj! Csak engem is megrázott a hír – House már kíváncsian várta, hogy Wilson végre beavatja-e a nagy hírbe.
– Engem is, komolyan.
– Eddig is egyedül volt szegény, de a tudat, hogy sehol nincs már senkid, csak valahol esetleg nagyon távoli rokonaid, pokoli érzés lehet.
– Hogy érted, hogy nincs senkije egyáltalán? – kérdezte teljes értetlenül és meglepetten House, amivel elárulta magát barátja előtt.
– Te milyen egy…, rohadék vagy! – nem is tudta, hogy hirtelen milyen sértést vágjon a fejéhez. – Nem is tudtál semmiről semmit, csak arra ment ki a játék, hogy elszóljam magam és ezért tettél úgy, mintha már tudnál mindenről.
– Ez zseniális volt! Szóval? Hadd halljam! Ha nem mondasz semmit, akkor megmutatom neked is, hogy egy főnök számára milyen idegesítő tudok lenni, ha akarok.
– Elhiszem. De Cuddy biztos kinyír, ha elmondom. Megtiltotta, hogy szóljak neked erről.
– Akkor még inkább érdekel – majd levett a szekrényről egy dísztárgyat és úgy tartotta, mintha éppen készülne leejteni azt. – Ez biztos drága lehetett, mit gondolsz?
– Tedd azt le! Nehogy eltörd már! Zsarolással próbálsz kiszedni belőlem mindent?
– Mindegy, hogy minek hívjuk, a lényeg, hogy az ember elérje a célját.
– Cuddy szülei most ünnepelték volna a negyvenedik házassági évfordulójukat és egy kis nyaralással szerették volna megünnepelni. Sarah vitte volna ki őket a reptérre, de… oda már nem érkeztek meg. Elindultak, de az autópályán hátulról beléjük szaladt egy kamion, a szülei rögtön életüket vesztették. Sarah pedig még kórházban van, de az ő állapota sem túl fényes – hadarta el gyorsan, hogy megmentse Cuddy dísztárgyát, amiről le sem vette a szemét, amíg House a kezében tartotta.
– Melyik kórházban van?
– Nem tudom.
– Dehogynem tudod! Csak nem akarod megosztani velem.
– Ugye nem akarsz odamenni és ilyenkor ott kellemetlenkedni?
– Nem, csak érdekel.
– Ismerlek jól. House, nem tudsz rajta segíteni!
– Ki mondta, hogy én segíteni akarok?!
– De oda akarsz menni, vagy talán nem? Hagyd őt békén, most igazán nincs szüksége az idióta, idegesítő, seggfej beosztottjára!
– Aszta! Még valami kedveskedő jelző, amivel illetnél engem? Tudod, mit? Ne mondj semmit! – majd felvette a telefonkagylót és ismét lenyomta a visszahívó gombot.
– Most megint kit hívsz? Őt? Megkérdezni, hogy hol van?
A telefon a vonal túlsó végén ismét kicsöngött, de egy pár percig senki nem vette fel, majd valaki mégis beleszólt: „Johns Hopkins Kórház, miben segíthetek?”. House megtudta azt, amire kíváncsi volt és rögtön letette a kagylót. Wilson kérdőn nézett rá, de nem mondott neki semmit a telefonhívásról és, hogy megtudta a kórház nevét.
– Mivel most Cuddy nincs, hogy leordítsa a fejem, neked mondom, hogy pár napig szerintem én sem leszek.
– Miii?! Ezt mégis hogy gondoltad? Nem mehetsz el csak így!
– Foreman szívesen játssza, hogy ő én. Nem lesz gond! Amúgy meg telefonon tudnak velem konzultálni, ha szükséges. Bár jobb lenne, ha nem zavarnának. Látod, ilyen egyszerű? – egy hanyag mozdulattal Wilson felé dobta az annyira féltett tárgyat, amit elég ügyetlenül, de végül sikerült elkapnia. Szerencsére nem a földön landolt a törékeny dolog, hanem a férfi kezében, aki csak csóválta a fejét és rosszallóan nézett barátjára. Alaposan szemügyre vette, átvizsgálta a díszt, majd a szekrényhez sétált és visszatenne a polcra.
– Ha széttörik, kifizetted volna – jegyezte meg mellékesen. – Cuddynak majd mit mondok?!
– Majd kitalálsz valamit. Mondd azt, hogy nem volt kedvem dolgozni és leléptem. Ez még egész hihető is, nem? De a legjobb, ha pár napot kiveszek…
– Hány napot?
– Mit tudom én, amennyire szükségem van. Viszlát, Wilson! További jó munkát! – majd egy ravasz mosoly kíséretében kisétált az irodából. Barátja nem is számított másra tőle.
House motorra pattant és a háza felé vette az irányt. Mivel a Johns Hopkins egy másik városban volt, így inkább autóba ült és a klinikáig meg sem állt. Mikor megérkezett, a kórház előtt megállt, egy pár másodpercig nézte azt. A parkolót fürkészte tekintetével, végül meglátta, amit keresett, majd besétált az épületbe. A földszinti nővérpultnál érdeklődött, hogy merre találja Sarah Cuddy szobáját.
A nő a 217-es szobában feküdt, nem túl jó állapotban. Szinte minden szerve károsodott a balesetben. A szülei állapotáról semmit nem tudott. Lisa már rég ott volt az ágya mellett, egy jó testvérhez híven.
– Lisa…, hogy vannak? – kérdezte Sarah az oxigén-maszkot elemelve a szájától. Még a beszéd is fárasztotta, de muszáj volt sűrűn feltennie ezt a kérdést.
– Ne fáraszd magad a beszéddel! Pihenned kell! – próbálta a választ ezzel kikerülni Lisa, akinek könnyesek voltak a szemei, de vissza kellett tartania a sírást, akármilyen nehéz is volt számára. A fájdalmát nem mutathatta a testvére előtt, mert ezzel hátráltatná a javulását, ami így is elég kétséges volta.
– Miért… nem… mondasz… semmit? Haragszol… rám, amiért… kórházba juttattam… őket? – kérdezte a szájától ismét elemelve a maszkot. Sarah már csak eléggé halkan és legyengülten tudott beszélni.
– Rendbe jönnek. Nem haragszom rád – majd’ megszakadt a szíve, ahogy ezt kimondta és amiatt, mert hazudnia kellett a testvérének. Már nem igazán tudott uralkodni magán, a könnyeit és fájdalmát takargatni egyre nehezebb volt számára.
– Hol… van… Tom?
– Kiment telefonálni a gyerekeknek, mindjárt jön ő is. Most már tényleg nem kéne beszélned. Inkább próbálj meg aludni!
Nyílt a korterem ajtaja. Egy ismerős arc tűnt fel az ajtó mögül. Cuddy odakapta a fejét, de másra számított és igencsak ledöbbent. Iszonyú mérges lett.
– Elárulnád, hogy mi a büdös francot keresel itt?! Hogy kerülsz ide? Ne is válaszolj! De tűnj el innen! – támadt a férfira miközben felállt a testvére ágyáról.
– Lisa…
– Mi a baj? – kérdezte ijedten, visszafordulva Sarah-hoz.
– Helló…, House!… Ne… küldd el! – kérte testvérét az erőtlen és nagyon rossz állapotban lévő nő.
– Helló, Sarah! Már rég találkoztunk, de örülök, hogy emlékszel még rám – s egy kicsit közelebb lépett az ágyban fekvő nőhöz.
– Már hogy ne küldeném el, semmi keresnivalója itt. Tűnj el innen! – utasította a férfit.
– Itt nem vagy a főnököm és nem dirigálhatsz nekem – jegyezte meg teljes higgadtsággal a férfi.
– Igazán? – még folytatta volna a veszekedés, épp a férfi „nyakának készült ugrani”, de testvére ismét szót követelt magának.
– Beszélni… akarok… vele.
– Még mit nem! Neked semmi beszélni valód nem lehet ezzel a …
– Magunkra… hagynál…? Kérlek!
– Engem küldesz ki, a testvéred, és egy olyan emberrel akarsz beszélni, akihez semmi közöd?
– Légyszíves…, tedd meg… nekem!
– Nem lenne szabad beszélned!
– Nekem… már… úgyis… mindegy… Érzem…, hogy… hamarosan… meghalok.
– Az ég szerelmére, ne mondj ilyet! – s már nem tudta tovább türtőztetni magát és sírni kezdett, House a háta mögé lépett és a vállára tette egyik kezét.
– Lisa…, ne sírj…! Ennek… így kellett… történnie… Kérlek szépen…, ne sírj!
Lisa próbálta összeszedni magát, hogy abba tudja hagyni a sírást, hiszen nemcsak a szüleit veszítette el, hanem hamarosan a testvérét is el fogja. Haragudott House-ra, amiért megjelent és a testvére most miatta ki akarja küldeni, amikor minden hátralépő percet szeretne vele tölteni.
– Jól van, ha ennyire szeretnéd, kimegyek – mondta szipogva Lisa. Adott egy puszit testvére homlokára és kiment. House az ágy melletti székre huppant.
– Tényleg nem kéne ám sokat beszélned és ezzel kifárasztanod magad! Miről akartál velem beszélni?
– Te… Lisa barátja… vagy, akárcsak… Wilson, de… ő most nincs… itt és… neki… nem tudom… mondani… Vigyázzatok… rá! Ti… minden… nap… vele… vagytok… Lisa… nehezen… viselte mindig, amikor… valaki meghalt… a családban. Aggódom… érte, hogy… miattam is… esetleg kiborul és… megint nem fog… enni és… hasonlók. Mindig is… közel… álltunk egymáshoz… Tudom, hogy… meghalok.
– Jól van, ennyi épp elég volt! Most már ne beszélj! – és próbálta visszatenni a nőre a maszkot, de ő nem hagyta.
– De… még… annyit…, hogy szeretem őket… Mindenkit… A gyerekeket… főként – majd sírni kezdett, ahogy a gyerekeire gondolt és kimondta a gyerekek szót.
– Jól van, nyugodj meg! Aludj egy kicsit!
– Mindjárt… Ígérd meg…, hogy… megmondod…nekik! – mondta egyre lassabban és erőtlenebbül. – Vigyázz… rá…, Lisára! – s szinte csak arra várt, hogy a férfi ígérje meg végre és lehunyhassa a szemét, immár örökre. Kérlelőn nézett a férfire és már alig tudta nyitva tartani a szemét.
– Megígérem.
– Kö..szön… – a nő hangja elcsuklott és végérvényesen elnémult. A kezei a teste mellé csúsztak a takarójáról. House felállt, kezével lecsukta a nő szemét. Majd a férj lépett be a szobába.
– Maga meg mit művel itt? Kicsoda maga?
– A család egy barátja, vagyis Lisa barátja és Saraht is jól ismertem. Nagyon sajnálom.
– Miii? – majd zokogva közelebb lépett a feleségéhez. – Mondja, hogy nem halt meg! – Jobban szemügyre vette a nőt, szólongatta és világossá vált számára a kemény és szomorú valóság. A férfi leült felesége ágyára, sírva megfogta a kezét és puszilgatta. House pedig jobbnak látta, ha most kimegy és magukra hagyja őket. A folyosón, ahogy bicegett, észrevette Cuddyt, aki mikor meglátta, hogy végre kijött, már ment is volna vissza, de a férfi megragadta kezét, és ahogy a szemébe nézett a nőnek ő már sejtette, hogy mi történt.
– House, engedj már el! Be kell mennem hozzá.
– Ne menj, most ne! Hadd búcsúzzon el a férje tőle.
– Mii? Azt akarod mondani, hogy… hogy? – ahogy Sarah férje is, Lisa is keservesen zokogni kezdett, House elég kényelmetlenül érezte magát és nem igazán tudta, hogy mit kéne tennie. Végül átölelte a nőt és annyit súgott a fülébe, hogy; „sajnálom!”. Lisának most nagyon jólesett ez az ölelés. Amikor teljesen magára maradt szinte pillanatok alatt, jóleső érzés volt, hogy egy barát, ismerős átöleli és tudatja vele, hogy mellette áll. Ő is erősen a férfiba kapaszkodott, s pár percig így álltak a kórházi folyosón. – Köszönöm, House! Igazán rendes tőled és az is, hogy idejöttél. De azt hiszem, most már be kell mennem.
– Rendben. Ha akarod, bekísérlek.
– Nem, köszönöm. Már így is eleget tettél. Nyugodtan menj csak haza! – már indult is a testvére szobája felé. Egy óra múlva Lisa kijött a korteremből, a sógorával együtt. Az épületet együtt hagyták el, de Tomnak haza kellett menni a gyerekekhez, akikre épp az édesanyja vigyázott. Cuddy elbúcsúzott a férfitől és a kocsijához indult. Húsz perc alatt oda is ért a szülei házához. Egy darabig csak ült a kocsiban és bámulta azt a házat, amelyikben felnőtt és ahol mindig boldognak érezhette magát, egy szerető családban. Ahogy nézte az ápolt és gondozott udvart, a régi hintát, felvillant az emlékei közt pár gyerekkori emlék, amikor Sarah-val ott játszadoztak és futkároztak. De az a szép család, amiben felnőtt, már csak emlék marad számára mindörökre. Erre gondolt és ismét útnak indultak a könnyei és végig peregtek az arcán, de lassan kiszállt az autójából és elindult a ház felé. A terasz lépcsőjén egy ismerős fogadta.
– Te meg mit keresel még mindig itt?
– Téged vártalak.
– Miért vártál? Azt mondtam, hogy menj haza, vagy már nem rémlik? House, most igazán nincs kedvem ehhez… Kérlek! – közben nyitotta az ajtót. – A kórházban kéne lenned!
– Az miatt ne aggódj, minden el van intézve!
– Remek. Eljöttél, hogy ne kelljen ott lenned. De nincs rád és senki másra sem szükségem.
– Jól fogok viselkedni, ígérem! Megígértem valakinek, hogy nem hagylak magadra és figyelek rád. Állnom kell a szavam.
– Tényleg?! De jó duma. S mégis kinek ígértél ilyesmit? Szeretnék egyedül maradni és…
– Sarah-nak.
– Arra kért, hogy…?
– Igen, hogy ha…, szóval maradjak veled és figyeljek rád. Mivel elég nagy ez a ház, gondolom, akad egy hely nekem is, ahol megpihenhetek.
– Arról ne is álmodj, hogy itt maradsz! Nincs szükségem senki felügyeletére. Ő már úgysem fogja megtudni, hogy tényleg betartottad-e az ígéreted vagy sem.
– Honnan tudod?
– Menj innen, szépen kérlek és hagyj gyászolni! Csendre és nyugalomra van szükségem. Miért olyan nehéz ezt megérteni?! Még ilyenkor is… – majd ismét zokogásba csapott át a sírdogálás és leült az előszobában lévő kanapéra és arcát a kezeibe temette. A férfi leült mellé és egyik kezével a hátát simogatta. Egy idő után abbahagyta a simogatást és mindkét kezével próbálta elhúzni a nő kezeit az arcától. A nő a férfi felé fordult és a nyakába borulva zokogott tovább. House erősen ölelte és hagyta, hogy kisírja magát az aznapi történtek után. Amikor a nő kissé kezdett megnyugodni, elhúzódott a férfitól, aki a kósza hajtincseket félrehúzta a nő arcából. Szomorú és együtt érző pillantásokat vetett a lelki fájdalmaktól szenvedő Lisára. Később a konyhából hozott neki egy pohár vizet és egy nyugtató tablettát is átnyújtott neki.
Cuddy csak a pohár vizet vette el.
– Köszönöm – mondta szipogva, miközben az egyik kezében egy zsebkendőt gyűrögetett.
– Ezt a tablettát is be kéne venned.
– Nem kell.
– A kedvemért, ha már idehoztam – a nő kezébe tette a tablettát. – Nem akarsz kicsit lepihenni?
– House, tényleg köszönök mindent, de menj most el, kérlek!
– Ilyen állapotban nem maradhatsz egyedül – ismét visszaült Cuddy mellé és az egyik kezével átölelte őt. A nő pedig a vállára hajtotta a fejét. House a szabad kezével a nő arcát simogatta. Egyikük sem szólt egy szót sem, House is belátta, hogy most jobb, ha hallgat és egyszerűen csak ott van a nő mellett. Nem akarta magára hagyni, tudta, hogy Lisának most szüksége van valakire, egy nagyon jó barátra, aki képes neki vigaszt nyújtani. Cuddy pár percen belül elaludt a férfi karjaiban és fél órát sikerült aludnia.
– Jézusom, mennyit aludtam és miért hagytad, hogy elaludjak?
– Nyugi, nemrég aludtál csak el. Most rád fér a pihenés.
Cuddy felállt és kisétált az előszobából. House jobbnak látta, ha nem szól, és nem kérdez semmit, csak csendben figyeli a nőt. Már több mint fél órája volt, hogy Lisa kiment a szobából, magára hagyva a férfit, aki már kezdett aggódni így felállt, hogy szétnézzen a házban. Minden helyiségbe benézett, de nem találta sehol a nőt. Az emeleten megtalálta Lisa régi szobáját is, egyből tudta, hogy az csak az övé lehetett. A polcai tele voltak orvosi könyvekkel, tankönyvekkel. Nagyon óvatosan nyitott be, hogy ha a nő mégis lepihent, akkor nehogy felébressze. Abban a szobában sem talált senkit, így kiment a házból és a teraszról az udvart kezdte szemügyre venni. Végre megtalálta a nőt, a régi hintában ücsörögni. Pár másodpercig gondolkodott, hogy odamenjen-e hozzá, de végül elindult felé. Cuddy észre sem vette, hogy a férfi már a háta mögött van. House megfogta annak a hintának a két láncát, amiben a nő ült. Ő könnyes szemekkel hátrafordult a férfi felé.
– Majdnem megijesztettél.
– Nem akartalak – majd leült a másik hintába.
– Rengeteget játszottunk itt, és persze hintáztunk, lökdöstük egymást Sarah-val. Az volt az övé, amiben ülsz – mosolyogva mondta, könnyes szemekkel, ahogy felidézte a gyerekkorukat.
– Ha zavar, hogy beleültem, akkor…
– Dehogy zavar, miért zavarna? Csak jó valakihez beszélni és erről mesélni.
– Én hallgatlak.
– Biztos lenne jobb dolgod is, mint itt ücsörögni velem. Tényleg jól vagyok. Elmehetsz.
– Már mondtam, hogy nem megyek sehova. Az előbb te is mondtad, hogy jó valakihez beszélni, tessék, itt vagyok!
– Köszönöm, hogy ilyen rendes vagy és állod az ígéreted, amit Sarah-nak tettél.
– Nem csak ezért, hanem, mert… – nem merte befejezni a mondatot, hiszen elég, ha csak arra gondol, hogy azért van vele, mert Sarah-nak megígérte. Ezután jó pár percig egyikük sem szólt a másikhoz, csak némán ültek egymás mellett a hintában. House néha rápillantott a nőre, de utána újra csak maga elé bámult. A férfi megfogta a nő hintájának egyik láncát, majd a másikat és magával szembe fordította őt. – Ugye, már nem akarod, hogy elmenjek? – a nő megrázta a fejét. – Akkor ezek szerint maradhatok.
– Igen, tényleg jó lenne, ha maradnál – a férfi óvatosan elengedte a nő hintáját és felállt a hintából, a nő mögé sétált és megfogta mindkét vállát.
– Nem megyünk be inkább? – a nő némán felállt és egymás mellett sétáltak a ház felé. Már kint kezdett sötétedni.
– House, ha tényleg itt akarsz maradni és nem akarsz a kanapén aludni, akkor… aludhatsz a volt szobámban, én pedig majd… Megmutatom a szobát, hogy le tudj pihenni te is egy kicsit.
– Kösz, de nem kell. Ne fáradj! Tudom, melyik az. Nem kell megmutatnod.
– Akkor jó, jó éjt!
– Neked is! Remélem, tényleg megpróbálsz pihenni! Amúgy vacsoráznunk nem kéne?
– Te csak egyél, én nem vagyok éhes.
– Ez így nem lesz jó! Enned kell! – de a nő meg sem hallotta, amit a férfi mondott, csendben elvonult a szülei szobájába. Lefeküdt az ágyukra, de nem tudott aludni, nem is akart, csak sírdogált és folyton a közös emlékekre gondolt. Vágyott egy kicsit a magányra, de örült, hogy nincs teljesen egyedül a házban.
House Cuddy szobájában dőlt le egy kicsit és gyorsan el is aludt. Éjfél körül felébredt, mert megszomjazott és kíváncsi volt, hogy vajon Cuddy tényleg alszik-e. Amikor elsétált a nő szüleinek hálószobája előtt, döbbenten vette észre, hogy az ajtó nyitva van. Kitárta a szoba ajtaját és ismét nem találta a nőt. De most valamiért úgy gondolta, hogy inkább kint kezdi el a keresést és amint kiért a teraszra, rögtön meg is látta a nőt. A hintaágyban ült, mindkét lábát felhúzva és mellette egy kutya feküdt, akinek a fejét simogatta. A szemei ismét könnytől ázottak voltak. House odament hozzá és a kutyát próbálta lezavarni a hintaágyról.
– Na, te húzz innen, ez nem a te helyed! – a kutya engedelmeskedés helyett, vicsorogni kezdett a parancsolgató idegenre. – Figyeld már ezt a korcsot, még mindjárt nekem ugrik!
– Nem korcs, hanem egy golden retriever. Hektor, most menj szépen le innen! – a nőnek már teljesítette a parancsot. – Te miért vagy itt?
– Tudtad, hogy nálatok egy pornó csatorna sincs? Elalvás előtt jó lett volna kicsit tévézni, de így nem tudok elaludni – próbálta ezzel kicsit megmosolyogtatni a nőt, de most ez nem sikerült. – És te, miért? – s helyet foglalt a nő mellett a hintaágyon.
– Nem tudok aludni, és igazából nem is akarok.
– Ha az ágy a gond, akkor szívesen megosztom veled a volt szobád – a nő csúnyán nézett rá és rögtön próbált javítani a helyzeten, mielőtt még kiabálni kezdene vele a nő – vagy akár átadhatom.
– Nem kell – majd felhúzta a lábait és a térdeire borulva sírni kezdett. House kellemetlenül érezte magát ismét, mert nem tudta, hogy mit kéne mondania vagy akár tennie. Sosem szerette az ilyen szituációkat. De tudta, hogy a nőnek most nagy szüksége van támaszra és egy vigasztaló, megnyugtató személyre. A karjaiba zárta és magához húzta, amitől a még jobban zokogni kezdett. Látva a nő fájdalmát, még jobban magához szorította és egy puszit is nyomott a feje tetejére.
– Próbálj meg megnyugodni, kérlek! Szeretnék neked segíteni…, de nem tudom, hogy mit tehetnék – Cuddy felemelte a fejét és a férfi szemébe nézett a könnyes szemeivel.
– Köszönöm, hogy mellettem vagy! Kérlek, ne haragudj a viselkedésem miatt! De tudod, most annyira nehéz. Soha életében nem éreztem ekkora fájdalmat. Egyszerűen nem tudok uralkodni magamon… Annyira fájnak a történtek, hogy azt el sem tudom mondani, nem tudod, hogy mit érzek. Tegnap még beszéltünk telefonon, ma meg… Nem maradt senkim.
– Ilyet ne mondj! A barátaid itt vannak neked. Wilsonra és rám bármikor számíthatsz – ezzel a kijelentéssel egy nagyon minimális kis mosolyt sikerült a nő arcára csalni.
– Köszönöm, ti olyan rendesek vagytok hozzám.
– Szerintem holnap ő is itt lesz.
– Most Wilsonról beszélsz?!
– Kiről másról, róla beszéltünk, nem?
– Rábíztam a kórházat, nem jöhet ide. Beszélek vele.
– Hagyd, akkor majd én beszélek vele. Amúgy meg, már megbeszélt mindent Cameronnal, ő lenne a főnök, ami nagyon bejönne neki.
– Így egy kicsit megnyugodtam. Most szerinted mit kéne tennem, hogy felejtsek is? Legalább a mai szörnyű napot kiverjem a fejemből egy kis időre. Talán le kéne innom magam. Mit gondolsz?
– Hát kezdetnek az is elég, ha megpróbálunk másról beszélni és nem erről. Az ivászat nem megoldás, azzal nem változtatsz semmin. De persze remekül kiüt, és tuti mindent elfelejtesz, még a neved is és úgy rákapsz erre a csodaszerre, hogy a végén azon kapod magad, hogy alkoholista vagy.
– Igazad van, de kell valamit tennem, hogy ne ez járjon folyton a fejemben. Félek, hogy bedilizek a végén.
A férfi és nő némán ült és mélyen nézett egymás szemébe, House Cuddy arcára tette a kezét, majd előrehajolt és gyengéden, nagyon lágyan szájon puszilta a nőt. Amikor pedig úgy érezte, hogy a nő ezt egy cseppet sem bánja, sőt, talán nagyon is erre van most szüksége, szép lassan csókolózni kezdtek. De pár perc után mindketten tudták, hogy nagy hibát követnek el és elhúzódtak egymástól.
– Ezt most nem kellett volna csinálnunk. Nem pont erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy kell tennem valamit, hogy felejtsek. Ne haragudj!
– Én sem akartam kihasználni a helyzetet és… Miért nem megyünk most már be? Talán már mindketten tudnánk aludni. Hmm?
– Jól van, menjünk.
House bármiért is csókolta meg Cuddyt, jól sült el, hiszen teljesen megnyugodott és már sírni sem sírt. Persze mindketten tudták, hogy ez valószínűleg nem fog sokáig tartani. Cuddy ezt a csókot csak figyelemelterelő hadműveletnek tudta be, semmi másnak és többnek. Nagyon jól esett számára, hogy a férfi a bajban is ennyire törődik vele és mellette van. Az egy cseppet sem érdekelte, hogy House most miért ennyire kedves, megértő és odaadó vele szemben, hiszen sosem hitte volna, hogy ennyire más is lehet.

A temetés napján Wilson is már korán megérkezett Cuddy szüleinek a házához, előbb szeretett volna ott lenni, de tudta, hogy a nő nincs egyedül és ő sem hagyhatja ott a kórházat annyi időre. A temetésre elég sokan összegyűltek, a szülői házban is gyülekeztek páran, Cuddy nagynénikéjéék segítettek mindenben és inkább ők foglalkoztak az érkező rokonokkal és barátokkal. Cuddy hamar elkészült és a szülei hálószobájában ült az ágy szélén. Mint mindig most is nagyon csinos volt, de a fekete ruhában még sápadtabbnak tűnt, mint egyébként volt. House az elmúlt pár napban már teletömte őt nyugtatóval, bár a nő annyira el volt keseredve, olyan feszült és ideges volt, hogy nem látszott a nyugtató hatása. Az evésre nem igazán sikerült rávenni. House és Wilson bekopogott a szobába és benyitottak. Látták, hogy Cuddy az ágy szélén ülve egy fényképalbumot lapozgat és patakokban hullnak a könnyei az album lapjaira. Mindketten odaléptek hozzá. Wilson megsimogatta a hátát és megpuszilta a fejét, majd mindketten mellé ültek. Wilson az egyik kezével ölelte és húzta magához.
– Lisa, jól érzed magad? – majd Wilson kihúzta a kezéből az albumot és letette az ágyra maguk mögé. Wilson kérdőn nézett rá és Lisa könnyekkel telt szemekkel bólogatni kezdett.
– Lassan indulni kéne, készen vagy? – kérdezte tőle House, aki barátja előtt semmi együtt érző gesztust nem tett, egyáltalán nem ért a nőhöz, amióta Wilson megérkezett.
– Mehetünk – mondta Lisa halkan és keserűségtől telt hangon. Felállt az ágyról, de hirtelen a lábai megrogytak és majdnem összeesett. A két férfi szinte egyszerre kapott utána. – Jól vagyok.
– Hát persze, hogyne!
– Lisa, nem lesz ez így jó. Mi lenne, ha gyorsan bekapnál egy szendvicset? Mindjárt hozok neked egyet – s Wilson már indult is az ajtó felé, de a nő megragadta a kezét.
– Köszönöm, de nem kell! Gondolod, hogy képes lennék most enni? – újra sírni kezdett, majd Wilson ismét átölelte és szorosan fogta magához, közben pedig puszilgatta. House-t egy kissé zavarta ez a helyzet és kimeresztett szemekkel csak nézte barátait, majd megszólalt:
– Szerintem, most már tényleg menni kéne.
Mindhárman elindultak, hogy lemenjenek a földszintre és indulhassanak végre. A két férfi végig Lisa közelében állt a temetésen, ahol ismét majdnem sikerült elájulnia, de szerencsére mindig volt, aki megtartotta őt. A sógora is egyedül volt, mert a gyerekeket otthon hagyta, hiszen egy ilyen szertartás nem épp olyan kicsi gyerekeknek való. Miattuk Tom mégsem maradt teljesen egyedül, de a szülei is jó egészségnek örvendtek, ő csak a házastársát vesztette el. Lisa pedig az egész családját és ő bizony teljesen egyedül maradt. Wilson és House ezért sem hagyták magára. Tudták jól, hogy neki most tényleg szüksége van támaszra, szerető barátokra. Mindketten aggódtak a nő miatt.
Késő délutánra mindenki elhagyta a házat, csak a három barát maradt még ott; Cuddy, House és Wilson. A teraszon voltak mindhárman. Cuddy a hintaágyban ült némán és mellette Wilson, House pedig távolabb állt meg, a falat támasztva.
– Lisa, gondolom, most már nem akarsz itt maradni és hazajössz velünk – Cuddy bólogatott Wilson kijelentésére. – Akkor lassan indulnunk kéne.
– Igen, rögtön jövök és indulhatunk – Lisa felállt és elindult a bejárati ajtó felé, de még visszafordult. – Mindent köszönök nektek! Olyan rendesek vagytok velem, mindketten.
– Igazán nincs mit megköszönnöd, ez csak természetes. Nem igaz, House? – A férfi válaszként csak csukott szemmel bólintott egyet. A nő egy kis időre eltűnt a házban, a két férfit egyedül hagyva.
– Komolyan meglepsz, House. Mit csináltál te itt pár napig, kettesben Cuddyval? Csak vigasztaltad, mi?
– Nem, egész végig szexeltünk. Most valójában csak megjátssza a gyászt, ne hidd el, hogy valóban annyira szenved! Remek színésznő, nem igaz? Magam sem hittem volna.
– Ne szórakozz már! Persze végül is, ha rá gondolok, akkor tuti, nem történt köztetek semmi. Most végképp nem lenne képes erre.
– Miért gondolod?
– De annyira meglep, hogy itt voltál vele és annyira nem vall rád! Mi célod volt ezzel? Fontos neked, igaz? Valójában bele vagy zúgva és ez remek alkalom volt, hogy kettesben maradhass vele és ki tudja mit gondoltál, mi fog történni.
– Hogy neked milyen igazad van! – mondta gúnyolódva. – Ahogy szenved, zokog állandóan és olyan, mint egy élő hulla, valóban olyan vonzó és ellenállhatatlan. Nem arról van szó, hogy így legalább pár napig a kórház közelébe sem kellett mennem. E nemes cél vezérelt, hogy távol maradjak a kórháztól.
– Te milyen egy szemét vagy! Tényleg csak ezért csináltad?! Még jó, hogy ő nem hallotta ezt.
– Ki nem hallott és mit? – kérdezte a bejárati ajtóban állva, a szúnyogháló mögül Lisa.
– Csak Wilson mesélt valamit és arra mondta, hogy szerencse, hogy te nem hallottad azt.
– Á, értem. – de nem is kérdezősködött tovább, nem érdekelte, indult a kocsija felé. Wilson pedig szúrós pillantásokat vetett House-ra. Nem tudta, hogy mit mondott volna a nőnek, ha rákérdez. Közben ők ketten is mentek a nő után.
– Lisa, szerintem nem jó ötlet, hogy vezess. Kimerült vagy. Majd én vezetek, az egyik kocsi marad és később House-szal visszajövünk érte.
– Tudok vezetni – de Wilson kikapta a nő kezéből a slusszkulcsot.
– Most már nem – s az egyik ujjával meglengette a nő előtt a kulcsot.
– Add vissza! Most nincs kedvem szórakozni.
– Ülj be, majd én vezetek! Vagy, ha azt akarod, tőlem House is vezethet – a nő csóválta a fejét. – Helyes. Akkor indulhatunk is – beült a nő melletti ülésre. – Mi az, te nem jössz?
– De, csak én majd utánatok, az én kocsimmal. – House végig mögöttük ment, Cuddy és Wilson nem sokat szóltak egymáshoz az úton. Egyenesen Cuddy házához mentek. House is ment utánuk. Bekísérték a nőt, ő még egyszer megköszönt mindent a két férfinak és elbúcsúztak egymástól. Majd visszasétáltak House kocsijához, aki az anyósülés felé bicegett.
– Várj, azt hittem, hogy te vezetsz!
– Még mit nem! Örülj, hogy veled megyek. A te kocsidért kell menni, felőlem maradhatunk is. Te találtad ki, hogy így legyen, nem?
– Szerinted mit kellett volna tennem? Láttad te is, hogy milyen állapotban volt – elkapta a kulcsot, amit House dobott neki és a vezető felőli oldalra ment.

Eltelt pár nap és Cuddy még ugyanolyan lehangolt volt és elkeseredett, képtelen volt felfogni, amit mindenkinek nehéz lenne egy ilyen fájdalmas helyzetben, hogy bizony teljesen egyedül maradt, már nincs családja. A barátai, Wilson és House nem hagyták magára, minden nap beugrottak hozzá munka előtt vagy után, esetleg előtte is, meg utána is, hogy megnézzék, hogy van. Próbálták volna jobb kedvre is deríteni, de ez a próbálkozásuk mindig kudarcba fulladt. Bú felejtő programokat még egyikük sem mert felajánlani neki, még korainak találták és Lisa biztos nemet mondott volna. Attól tartott a két férfi, hogy depresszió alakul majd ki a nőnél. De ő egy hét után ismét munkába állt. A két barát előszeretettel látogatta a főnökük irodáját és gyakran találták Lisát leszegett fejjel és könnyes szemekkel, de azért már próbálta összeszedni magát. Wilson túlságosan is sokat foglalkozott Cuddy lelkivilágával, ami már House-nak is szemet szúrt. De jól tudta, hogy a férfi túl jólelkű és szívesen segít ott, ahol tud, pláne, ha egy barátról van szó.
– Ma együtt ebédelhetünk, ha gondolod.
– Köszönöm, Wilson. De erre egyáltalán nincs szükség. Nyugodtan ebédelj csak House-szal, ahogy szoktál.
– Nem feltétlenül kell nekünk állandóan együtt ebédelnünk. Különben meg mire nincs szükség?
– Nagyon rendesek vagytok House-szal együtt, de nem kell állandóan ellenőriznetek, hogy hogy vagyok, mit csinálok, ettem-e már… Jól esik ez a figyelmesség részetekről, de… Jól vagyok. – Wilson kételkedve, felhúzott szemöldökkel nézett végig a nőn és kételkedett abban, amit mond.
– Persze. Azt látom. – a kisírt és karikás szemek, a sápadtság, nem épp erre utaltak.
– Jól van, akkor, azt mondom, hogy hamarosan jól leszek. Így már jó?
– Szívből remélem! – kedvesen a nőre mosolygott. – Akkor velem ebédelsz?
– Nem, köszönöm. Én már ettem.
– Jól van, nem erőszakoskodom és hagylak is.

Még pár nap elteltével is, Wilson egyre többet próbálkozott a nőnél az ebédmeghívásokkal, a szokásosnál is több időt töltött a társaságában, még otthon is gyakran meglátogatta. A férfi sem igazán értette ezt az egészet, de mindig is fontos volt számára a barátságuk és nagyon szeretett volna segíteni, habár már ritkábban fordult elő, hogy Lisát nagyon elkeseredettnek és szomorúnak látták. Úgy gondolták, Wilson és House is, hogy már lassan talán ismét a régi lesz a főnökük.
Egy reggel azonban Wilson újra szomorú hangulatban találta a nőt, amikor benézett hozzá. Csak ült az irodájában található kanapéján és sírt, kezében pár papír zsebkendőt szorongatva és az előtte lévő kis dohányzóasztal is tele volt velük. Wilson közelebb lépett és leült mellé.
– Wilson, kérlek, most menj innen! – kérte a nő a könnyeivel- és a gombóccal a torkában küszködve.
– Nem gondolod, hogy így itt hagylak. Gyere ide! – az egyik karját áttette a nő vállán és húzta magához. Cuddynak ez nagyon jól esett, szüksége volt valakire, aki mellette van, vigasztalja, átöleli… Pár másodpercen belül a férfi felé fordult és a kitárt karjaiba dőlt, és belekapaszkodott a férfi vállaiba. A fejét is ráhajtotta.
– Mi a baj? Tudok segíteni? – kérdezte a férfi nagyon is együtt érzően.
– Nem, nem tudsz. Beszéltem a sógorommal és kiborultam. Kéri, hogy adjuk el a házat, a gyerekekkel el akar költözni, ki tudja milyen messzire – a férfi nyugtatóan simogatta a nő hátát.
– Értem. Elhiszem, hogy ez most egy kicsit felkavart és a ház eladás megijesztett. Az még lehet, hogy egy kicsit korai. Kérlek, próbálj megnyugodni! – a férfi át tudta érezni, hogy a nő mennyire el van keseredve és milyen szomorú, ő csak egy barátnőjét vesztette el, akivel nem is sokáig éltek együtt, de számára az is nagyon megrázó és fájdalmas volt. Lisa pedig az egész családját elveszítette. A nőt olyan szorosan ölelte át, amilyen szorosan csak tudta. Ő is rosszul érezte magát, látva, hogy a nő ennyire ki van borulva és mennyire szenved.
– Olyan jól esik, hogy vannak még olyanok, akikre számíthatok és segítenek, amikor ilyen pocsékul érzem magam. – majd egy kicsit megnyugodva, a sírást abbahagyva felemelte fejét a férfi válláról és könnyes szemeivel az onkológus szemeibe nézett. – Köszönöm, mindent köszönök! – Wilson megsimította a nő arcát. Majd nem is igazán tudta, hogy mit tesz, csak tette, ami eszébe jutott, és amire az utóbbi időben titkon vágyott. Gyengéden szájon csókolta a nőt, aki olyan fájdalmasan nézett – könnytől ázott, gyönyörű, zöld szemeivel – az ő szemébe. Cuddy fel sem fogta igazán a történteket, először csak bámult maga elé a döbbenettől, majd az ő szája is csókra nyílt kissé, de hirtelen felugrott a férfi mellől.
– Ne haragudj! Annyira sajnálom! Nem tudom mi ütött belém.
– Semmi baj, ne beszéljünk róla!
– Szégyellem magam, amiért pont most…
– Mondom, ne beszéljünk erről!
– De most biztos utálsz, és nem csodálkoznék azon sem, ha kirúgnál vagy ezentúl szóba sem állnál velem.
– Egyáltalán nem utállak – egy kissé a férfira mosolygott, mert látta rajta, hogy tényleg szégyelli magát és zavarban van. – Eszem ágában sincs kirúgni és arra se gondolj, hogy nem állok veled szóba! – a férfi megkönnyebbült kissé, felállt a kanapéról és indulni készült. Lisa búcsúzóul és köszönetképpen megölelte a férfit, nagyon lágyan és nagyon gyorsan.

Ismét eltelt pár nap, Wilson még barátjának sem beszélt a történtekről, de az ő fejében csak ez járt és nem tudta, hogy mihez kezdjen. Cuddy már tényleg kezdte összeszedni magát és próbált ismét a régi lenni. Már több mint két hét telt el a szörnyű baleset óta, de Lisa azért még elég sokat gondolt a tragédiára és az őt ért veszteségre. Wilson úgy érezte, hogy talán a nő már kellőképpen megnyugodott és beszélhet vele a csókról és az érzéseiről. A lakásán már nem látogatta őt, nehogy a csók után túl tolakodónak tűnjön a nő számára.
– Bejöhetek?
– Persze, gyere csak! Mi újság? – ismét látta a férfin a zavartságot, felállt a székéből az íróasztala elé ment és neki dőlt.
– Nyugi, nem ebédelni akarlak hívni – Lisa mosolygott ezen az aranyos fickón. – Hanem inkább vacsorázni – majd idegesen nézett mindenfele.
– Te most randira akarsz hívni? – kérdezte a nő nem túl meglepetten.
– Neeem. Csak egy baráti vacsorára gondoltam – majd közelebb lépett a nőhöz, egy karnyújtásnyira állt meg előtte. – Vagy te egy… randiban is benne lennél?
– Azt hiszem, ez túl korai lenne.
– Igazad van. Ne haragudj! De, tudod én…
– Igen? Hallgatlak.
– Nem túl könnyű veled erről beszélni. Lehet, hogy jobb, ha nem is mondok semmit. Főleg az imént és a múltkor történtek után.
– Wilson, ha már belekezdtél elvárom, hogy befejezd a mondandód.
– Az a múltkori csók… – Lisa nem örült, hogy szóbahozta a férfi ezt a dolgot, de hagyta, hogy végigmondja, ha már egyszer belekezdett. – Szóval az is azért történt, mert azt hiszem, hogy… beléd szerettem. – a nő összevonta a szemöldökét és nem örült a hallottaknak, Wilsont is barátjának tartotta és mindig csak úgy gondolt rá. A férfi közelebb lépett hozzá, egészen közel. – Sajnálom, mert tudom, hogy ezt nem most és nem itt kéne elmondanom és egyébként sem kellett volna ennek megtörténni, de így érzek és muszáj volt elmondanom. Már nem tudtam tovább magamban tartani – Wilsonnak, akárcsak House-nak hosszú ideje nem volt senkije és hiányzott egy nő az életéből, az utóbbi hetekben meg igencsak közel kerültek egymáshoz Lisával és a barátságuk jobban elmélyült. A férfi mindig is nagyon kedvelte a nőt és ez az érzés most átalakult kissé. Már másképp tekintett a nőre és a kapcsolatukra is. Wilson számára Cuddy mindig is vonzó nő volt, de barátja miatt sem közeledett hozzá sosem, mert várta, hogy ők ketten jöjjenek össze, mert tudta mindkettőjüknek nagyon fontos a másik és talán titkon mindig is szerették egymást. De mivel olyan régóta nem történt köztük semmi és House is folyton azt hajtogatja, hogy a nő egyáltalán nem érdekli, így vette a bátorságot, hogy közeledjen ahhoz a nőhöz, aki mindig is tetszett neki. A férfi nem is tétovázott tovább, eléggé elszánta magát és a tettek mezejére lépett. Ismét megcsókolta a nőt. Ezúttal sokkal szenvedélyesebben, mint legutóbb. A nő pedig – ő sem tudta miért, de viszonozta a csókot. Eléggé szenvedélyes csókolózásnak volt szemtanúja az, aki a résnyire nyitva hagyott ajtón belesett. Természetesen, az orrát mindenbe beleütő, House volt az, aki meredt tekintetével a csókolózó párt figyelte. Ledöbbent a látottakon, nem hitte volna, hogy valaha ilyennek lesz szemtanúja. Nyitotta az ajtót, de megtorpant és óvatosan megfordult, visszahúzta maga mögött az ajtót és elsétált. Pedig szívesen megzavarta volna a csókolózást, de inkább a két félt külön szerette volna kifaggatni arról.
– Wilson, ezt nem kéne – próbálta a férfit eltolni magától Cuddy. Abbahagyták a csókot.
– House miatt, igaz?
– Mi van?! Ő most hogy jön ide?
– Gondolom, inkább ő az a férfi, akivel te boldog lennél, nem? – Cuddy csak csóválta a fejét.
– Egyáltalán nem! Engem ő nem érdekel, úgy… Csak egy barát, ahogy te is és ezért nem kellett volna csókolóznunk. Többször ennek nem szabad előfordulnia.
– Én komolyan beleéltem magam abba, hogy esetleg lehet köztünk valami.
– Egyébként nem arra megy ki a játék, hogy House megpróbáld féltékennyé tenni? Mert egyszer már eszedbe jutott ilyen.
– Igen, de akkor be is vallottam, hogy tényleg arról van szó, most viszont… teljesen más a helyzet. Én tényleg úgy érzek, ahogy mondtam.
– Csak azért, mert én sem érdeklem őt, ahogy ő sem engem és a féltékenység hülyeség, ezt egyikünk sem érezné emiatt. Sajnálom, de köztünk tényleg nem lehet semmi. Nagyon szeretlek, de csak mint barátot. Te tényleg megérdemelsz egy olyan embert, aki képes úgy szeretni, ahogy te őt. Remélem, gyorsan megtalálod a neked való nőt.
– Én is – majd kiment a nő irodájából és a sajátjába indult. Leült az íróasztala mögé és csak bámult maga elé, azon gondolkodott, hogy jól tette-e, hogy beszélt Lisával az érzéseiről. S, hogy valóban komolyan gondolja-e, hogy köztük tényleg nem lehet semmi. A csók miatt nem volt biztos abban, hogy a nő tényleg így gondolja és talán még mindig labilis érzelmileg. Túl korai volt számára ez a vallomás. A gondolataiba egyre jobban elmélyült, de barátja nyitott be hozzá és megzavarta a férfit. House az egyik fotelbe vetette magát, a barátja pedig érdeklődve figyelte őt és várta, hogy mondjon valamit. Nem is kellett sokáig várni arra, hogy House végre megszólaljon.
– Mikor jöttetek össze? – kérdezte a szájába dobva egy Vicodint.
– Miről beszélsz?
– Jaj, egek! Nehogy már, ne tudd! Becsajozol és nekem nem is szólsz róla? Te sunyi kis nőcsábász.
– Tényleg gőzöm sincs, hogy miről beszélsz. Nincs senkim.
– Hát azért senkinek nem nevezném, de te tudod. Örülhet, hogy a háta mögött csak lesenkized. Én azt hittem, hogy már meg is dugtad, de ezek szerint még csak a becserkészésnél tartasz. Nem megy egykönnyen, mi? – Wilson továbbra is értelmetlenül nézett, nem gondolt arra, hogy barátja Cuddyról beszél, eszébe sem jutott, hogy bármit is tudhat. – Ismét sikerült egy elesett, elkeseredett nőt találnod, akit vigasztalhatsz?
– Én mostanában csak Cuddyt vigasztaltam, de ezt te is tudod és… Várjunk, te most talán róla beszélsz?!
– Végre felébredtél. Persze, hogy róla beszélek.
– Te komolyan azt hiszed, hogy mi összejöttünk?!
– Nem? – Wilson a fejét csóválta. – Pedig a kis csókotokból erre következtettem.
– Te láttál minket?
– Nyitott ajtónál nem kéne csinálnotok. Bárki láthatta volna.
– Zavar téged?
– Egy frászt! Miért zavarna? Összeilletek, bár lehet, hogy vele inkább nem kéne járnod.
– Örülök, hogy nem zavar, erre számítottam. Azt ugye tudod, hogy ha tudnám, hogy tényleg érdekel téged, és már léptél volna, akkor én soha nem kezdtem volna ki vele? De te nem nagyon tettél lépéseket és mindig azt hajtogatod, hogy nem érdekel és én végre felfogtam. Téged nem érdekel, de engem igen. Belezúgtam, ez van.
– Oh, te miattam ne izgasd magad! Örülök, hogy találtál magadnak valakit.
– Bár így lenne!
– Miért? Csak nem máris dobott? Mit tettél?
– Ő nem akar tőlem semmit. Csak, mint egy jó barátra van rám szüksége.
– Talán még mindig belém van zúgva és ezért nem kellesz neki.
– Ki kell hogy ábrándítsalak. Te sem érdekled. Legalábbis ezt mondta.
– Amikor mindenki hazudik, miért pont ő lenne kivétel?
– Nagyon biztos vagy a dolgodban, csak nehogy pofára ess! Ha tényleg igaz, hogy beléd van zúgva, akkor nem értem, hogy egy ilyen nő, mit eszik egy olyan fura fazonon, mint te.
– Jaj, hát nézz rám, nem látod, hogy milyen szívdöglesztő vagyok?! Meg persze ellenállhatatlan. Van egy fajta kisugárzásom és vonzerőm, ami mindenkit levesz a lábáról, vagyis pontosítok, a legtöbb nőt.
– Te, Don Juan. Amúgy a megnyerő modorodról se feledkezzünk meg.
– Ja, igen, még az is. Akkor ezt te most tényleg komolyan gondoltad? Cuddyval?
– Szerinted?
– Arra gondoltam, hogy esetleg engem próbálsz féltékennyé tenni. Azt hiszed, hogy titkon bele vagyok zúgva, ergo azt hiszed, hogyha összejössz vele, akkor azzal felhúzol, és esetleg megkérem, hogy járjon velem.
– Tévedsz! Nem miattad akarom őt, hanem kizárólag magam miatt. A te szerelmi ügyeiddel nem foglalkozom, nem érdekel. Oldd meg magad!
– Amúgy veled tényleg nagy gáz van, ha mindig a megmentő szerepében akarsz tetszelegni és ezt kihasználva akarsz nőt szerezni. Dr. James Wilson, a sebzett női szívek doktora.
– Menj a francba!
– Igen, most Cuddy is rossz passzban van, eléggé elkeseredett, de ezt nem használhatod ki! Nem jöhetsz össze vele!
– Nem akarom kihasználni.
– Nem hát, csak vigasztalni akarod és segíteni neki, tudom. Az egyik kezed ujjaival a könnyeit törlöd, a másik kezeddel meg már a bugyijában matatsz. Nálad általában így kezdődik egy kapcsolat és a házasság.
– Ha jól emlékszem, már volt, amikor te is egy csókkal próbáltad megvigasztalni, vagy nem?
– Az más volt, és azóta sem történt hasonló – pedig valójában történt – és nem is fog.
– De utána te is egész odavoltál érte és majdnem elhívtad egy randira, vagy rosszul emlékszem?
– Csak azért, mert teledumáltad a fejem minden hülyeséggel, és csakhogy megnyugodj. Én mégsem tettem meg. Ne feledd, hogy a főnököd!
– Ahogy a tiéd is! Ez téged sem zavart volna, ahogy engem sem zavar. Talán csak arról van szó, hogy egy kis időre van szüksége, míg összeszedi magát a történtek után. Mostanában sok minden történt vele és talán korai volt ezt szóbahozni neki.
– Szerintem inkább kavarj mással! Nem is vagytok egymáshoz valók. Megmondta, hogy nem érdekled.
– Nem hinném, hogy teljesen közömbös irántam.
– Nem hát, megmondta, hogy a barátja vagy, egy nagyon jó barátja. Vagy azt a csókot esetleg ő kezdeményezte? Mert akkor talán van abban valami, amit mondasz…
– Csak az abbahagyását kezdeményezte.
– Keress valaki mást, Wilson! – majd felállt és pimasz vigyor kíséretében kisétált az irodából. Nem akarta elhinni, amit a barátja mondott, hogy belehabarodott abba a nőbe, aki mindig tetszett neki is, akiért ő is úgy odavolt. De igaza volt a barátjának abban, hogy ő nem mer lépni felé, sosem kezdeményez. A barátja, ha tényleg neki is tetszik Cuddy, nem várhat az idők végezetéig, míg ő összejön vele. Nem volt oka haragudni Wilsonra. Elvonult a saját irodája magányába.

Elment Cuddy házához, hogy őt is kifaggassa a Wilsonnal történtekről. Kopogott párat, majd csöngetett és végül úgy hallotta, hogy bentről szólnak, hogy „tessék, nyitva van”. Belépett hát és a nappali felé indult, meglátta, hogy a barátja is ott tartózkodik a nőnél. A kanapén, egymás mellett ülve szenvedélyesen csókolóztak éppen. Annyira elmélyültek egymás finom és puha ajkainak kóstolgatásában, hogy észre sem vették, hogy vendég érkezett. House csendesen odalapozott hozzájuk, egészen közel és csak akkor vették észre, amikor ő is leült Cuddy mellé a kanapéra. A férfit eléggé feltüzelte a látott heves csókcsata.
– Beszállhatok én is? – válaszként a férfi és a nő elmosolyodott és tovább folytatták, amit elkezdtek. House-on is úrrá lett a szenvedély. A nő combját kezdte simogatni, majd ő is szeretett volna egy szenvedélyes csókot a nőtől. Maga felé fordította a nő arcát és vad csókolózásba kezdett vele. A másik férfi is elkezdte a nő combját simogatni. Amikor House tartott egy csepp szünetet a csókban, csakhogy levegőt vegyen, máris lecsapott a nő ajkaira. De ő is talált elfoglaltságot magának, ezúttal vette a bátorságot és benyúlt a nő combjai közé és annak nemi szervét kezdte a nadrágon keresztül ingerelni. A nő halkan felnyögött és valósággal beleborzongott a két férfi minden egyes jóleső és izgató érintésébe és csókjaiba. Wilson tovább csókolta az ajkait és a nyakát. Elfektették a nőt a kanapén, úgy hogy a törzse Wilson ölének támaszkodott és a lábai pedig House ölében nyugodtak. Az onkológus levette a nőről a blézerét, topját és már csak a melltartója volt rajta. Az ujjaival finoman, lágy vonalakat rajzolt a nő bársonyosan puha bőrére. A másik férfi simogatás közben egyre feljebb tolta a kezét és a nő nadrágját az alsóneművel együtt, egyszerre szerette volna levenni, amikor a nadrág gombjával és cipzárjával kezdett volna babrálni, a nő hirtelen odakapott és felállt a férfiak mellől.
– Jézusom, ugye ezt most nem gondoltátok komolyan?! Teljesen bediliztetek?! – a két férfi ártatlanul és teljesen megsemmisült tekintettel bámult a nőre.
– Hé, ne már!!! Te nő vagy és könnyebb leállnod. Mi azonban másképp működünk és már teljesen beindítottál minket. Most már be kell fejeznünk, amit elkezdtünk – mondta kérlelően House, akinek már egyre nehezebb volt fékezni a benne előtörő vágyat.
– Inkább hűtsétek le magatokat egy hideg zuhannyal! – a nő szája sarka egy apró, huncut vigyorra görbült.

– House! House! Ébresztő! Már rég rendelned kéne. Egy férfi lassan egy órája vár rád.
– Hé, ne már! Pont most kellett felverned? Amikor olyan békésen szundikáltam és olyan szépeket álmodtam. Kíváncsi lettem volna, hogy belemész –e.
– Mibe megyek bele? Abba biztos nem, hogy most megúszd a rendelést. Tűnés rendelni! Aludni és álmodozni nem itt kell, pláne akkor, amikor betegek várnak rád. Jó munkát, House!

A nap végén, a munka végeztével House végre hazaindult. Otthon unalmában nem is tudta, hogy mit csináljon, milyen jó kis elfoglaltságot keressen magának. A tévé sem kötötte le igazán és a zongora mellett ülve sem találta fel magát. Pedig a zenélés általában segíteni szokott. Elég sokszor eszébe jutottak a nap folyamán történtek, Wilson és Cuddy szenvedélyes csókja, a barátja vallomása, miszerint belezúgott abba a nőbe, aki számára is fontos és a délutáni erotikus álma… Elment zuhanyozni, hogy egy kicsit lehűtse magát, de a gondolatai itt is cikáztak a fejében. Magának is félt bevallani, hogy az a nő, akibe a barátja elvileg beleszeretett, neki kell. Nem is merte elhinni, hogy Wilson ezt komolyan csinálta. Számított rá, hogy House előbb-utóbb meglátja őket ilyen kompromittáló helyzetben és, ha ez zavarja, akkor tényleg féltékeny. House-t zavarta, nagyon is zavarta. Meg volt győződve arról, hogy Wilson csak szívatja, és azt akarja, hogy színt valljon végre.
Már nem bírt tovább otthon maradni, felpattant hát a motorjára és Cuddy házáig meg sem állt. A kopogáshoz még egy kis erőt kellett gyűjteni, de összeszedte a bátorságát és megtette, bekopogott. Nagyon remélte, hogy innentől az események nem úgy zajlanak majd, mint a délutáni álmában. Legalább Wilson nélkül és tovább jutnak most.
– Helló, House! Mit csinálsz te itt?
– Csak erre jártam és gondoltam benézek, de nem szeretnélek feltartani.
– Nem tartasz fel, gyere csak be! – a férfit nem kellett tovább kérlelni, bement, első dolga volt, hogy benézzen a nappaliba. Megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy senki nincs a nőnél. Sem Wilson, sem más.
– Látom, egyedül vagy.
– Miért, mire számítottál, hogy épp házibulit tartok?
– Nem – hangzott a rövid válasz és most, hogy végre a nőnél volt, hirtelen nem is tudta, hogy mit mondjon neki.
– Szóval valójában miért jöttél? Gondolom, valami oka csak van, hogy itt vagy. Netán tényleg azért jöttél, hogy ellenőrizd, hogy nincs-e nálam senki? – a férfinak most kellett volna valami jó kis magyarázat, de nem jutott eszébe semmi, ezúttal nem. A nőt bámulta és egyre közelebb lépett hozzá. Lisa csak fürkésző pillantásokat vetett rá, ő sem tudta, hogy mit mondjon még a férfinak. A férfi már egész közel állt hozzá, épp vele szemben állt meg. Mindketten tudták, hogy mi fog következni és bár mindketten titkolták és tagadták, nagyon is odavoltak a másikért. A férfi a nő derekára tette a kezét, ő pedig House vállára, majd szorosan átölelték egymást és a kezük simította a másik felsőtestét. Egymás szemébe néztek, az ajkaikat már alig pár milliméter választotta el egymástól, ahogy közeledtek az ajkak, behunyták a szemüket és lágyan megcsókolták egymást. Majd egyre jobban elmélyültek a szenvedélyes csókokban. A nő valósággal beleremegett a férfi érintésébe és csókjaiba.
– Na, ez jobb volt, mint Wilsonnal? – kérdezte House egy pimasz vigyor kíséretében, de csak viccelődni akart, persze nem a legjobbkor és nem a legjobb poént választotta.
– De egy szemét vagy! Wilson elmondta, hogy…?
– Láttam. Az sem volt rossz, de ez…
– Szóval fogadtatok, mi?
– Miben fogadtunk? Most szórakozol?
– Talán inkább ti szórakoztok velem. Fogadtatok, hogy kinek sikerül előbb ágyba vinnie, nincs igazam? Milyen aljas szemétládák vagytok és én még azt hittem, hogy…
– Tévedsz! Szerintem túl élénk a fantáziád. Komolyan gondoltad, hogy rád kötünk fogadást? Egy ilyen fogadást?
– Jól van. Akkor Wilson kitervelte, hogy te ide gyere és nem is tudom… Féltékennyé akart tenni.
– Nekem is megfordult a fejemben. De mi van, ha tényleg beléd zúgott?! Én ezt a lehetőséget sem zárnám ki – s valóban belegondolt a helyzet komolyságába, hogy Wilson talán tényleg szerelmes és semmi hátsószándék nincs a tetteiben. Cuddy mindig is tetszett neki és előfordult az is, hogy elhívta a nőt például színházba, kiállításra, együtt vacsorázott vele – meg volt róla győződve, hogy randi – és most House is elbizonytalanodott a barátja érzéseivel kapcsolatban. Vajon az a csók, aminek szemtanúja volt tényleg őszinte érzelmektől vezérelt volt?

Utószó

Millió köszönet és ezer hála Defnek a sok segítségért!
Talán a történet maga nem fog tetszeni, főként Wilson miatt, de most ez van, ez jutott eszembe… 😉

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..