Ellentétek

Csütörtök reggel

„Szánnál rám egy percet, Szivem?” – szólt be mosolyogva Cuddy House irodájába, miközben egy kis csomagot dugdosott a háta mögött.

 

„Persze.” – motyogta a megszólított, aki próbálta nem kis meglepetését palástolni.

 

Foreman, Chase és Cameron pont a legutóbbi páciens esetét vitatták, de most csak pislogtak egymásra zavarodottan. Ez tagadhatatlanul Cuddy szóhasználatának volt köszönhető.

 

„Remek.” – nyugtázta Lisa elégedetten, és nem törődve a rászegeződő kíváncsi tekintetekkel, átsétált a kisebb irodába.

 

„Szivem?” – ismételte House gúnyosan, amint becsukta maguk mögött az ajtót.

 

„Gondoltam adok mégegy esélyt azoknak a beceneveknek…” – mondta grimaszolva a nő. – „Talán van valami kifogásod ellene?”

 

„Talán kevésbé zavarna, ha felszabadultabban és leplezetlenebbül mondanád… Értsd: például ruha nélkül…”

 

Cuddy felkacagott és elővette a kisdobozt, amit rejtegetett. „Ez a tiéd.” – mondta, és a férfi kezébe nyomta a csomagot. „Gratulálok, hogy sikeresen túlélted az elmúlt két hónapot…” – ismételte hozzá House szavait.

 

„Had találjam ki: elsősegély csomag?” – kérdezte House, miközben gyanúsan méregette a kis dobozt. „Hm, ahhoz nem elég nehéz… akkor talán kötszer készlet?”

 

„Nyisd ki és meglátod…” – provokálta a nő. „Már, ha van hozzá bátorságod…”

 

„Miért érzek erős késztetést arra, hogy egyenesen a kukába dobjam, majd az asztal mögé bújva azt kiáltsam, hogy ’BOMBA’!?” – mondta, de szemét le sem véve a nő arcáról feltépte a csomagolást. „Egy nyakkendő?”

 

„Viselheted a következő jótékonysági vacsorán.”

 

„Jótékonysági vacsora?” – húzta föl magát House. „De én életeket mentek… Az nem elég jótékony?” – kulcsolta össze duzzogva a karjait maga előtt.

 

„Az nem jótékonyság House, hanem a munkád.”

 

„A vacsora sem az… Inkább kínzás!” – megemelte a nyakkendőt és undorodva meglóbálta Cuddy orra előtt. – „Ez az első számú bizonyíték!”

 

A nő csodálkozva meredt rá. „Egy nyakkendő?”

 

„Pfft, Cuddy, ne játszd nekem itt a naivát! Ez nem egy egyszerű nyakkendő! – mondta miközben szemei szikrákat szórtak. – „Ez egy póráz, aminél fogva körbevezetsz az egybegyűltek előtt és úgy mutogatsz, mint egy vásári majmot…”

 

Cuddy ekkor vett tudomást a három kiscserkészről, akik a szomszéd szobából lesték a történteket… Itt az ideje egy kis mókának. Közelebb lépett House-hoz és felnézett rá igéző szempillái alól. „Ez a kínzás semmi lesz ahhoz képest, amit akkor kapsz, ha nem jössz.”

 

„Miért, akkor mit teszel?” – kérdezte a féri nem kis érdeklődéssel. – „Talán elfenekelsz?”

 

„Nem is rossz ötlet…” – jött a válasz, miközben két vékony kar fonódott a nyaka köré. Cuddy lábujjhegyre állt és egy finom csókot lehelt a füle mögé.

 

House, hogy visszanyerje önuralmát, mély levegőt vett. de evvel csak azt sikerült elérnie, hogy a nő illata teljesen eltelítse légzőszerveit és beférkőzzön az agyába. „Cuddy…?” Érezte, amint nyakán a nő ajkai mosolyra húzódnak. Déjá-vu. A fenébe is, mi ütött ebbe az asszonyba? Két nap alatt ez már a második ilyen eset…

 

„A kiscsibéid figyelnek…” – súgta a fülébe a nő. „Nem akarom, hogy észrevegyék, hogy vitatkozunk…”

 

„Mi.., uh…vitatkozunk?” – egy pillanatra átnézett a tárgyalóban kuporgó csapatra, de Cuddy visszazökkentette az éppen aktuális elfoglaltságukhoz. A nyakkendő ernyedten hullott a földre, ahogy kezei a nő csípőjére csúsztak.

 

„Természetesen…” – mondta Lisa és még szorosabban simult a férfihoz. Tenyerével gyengéden simított végig a borostás arcon. „A vacsora miatt, emlékszel?”

 

„Nem…” – köszörülte meg a torkát House. „Amikor rámmásztál, azt feltételeztem, hogy kibékültünk és nyertem.”

 

„Az kizárt.” – majd elkezdte apró csókokkal elárasztani a meglepett arcot. „Mi” – egy csók – „Még” – újabb csók – „Mindig” – és mégegy – „Vitatkozunk.” – a csókáradat folytatódott. „A csókolózás” – ismételt támadás – „Csak álca…” Érezte a nő leheletét az ajkain. „Vagy ez gondot jelent neked?”

 

„Egyáltalán nem…” – azzal lecsúsztatta kezeit a felesége formás fenekére.

 

„Akkor tehát megegyeztünk, hogy eljössz a vacsorára?”

 

Azonban mielőtt House válaszolhatott volna Cuddy csókkal fogta be a száját és pecsételte meg a megállapodást. Beletelt pár pillanatba. mire újra levegőhöz jutott. „Azt hittem, ezt még megvitatjuk?” – értetlenkedett a csóktól kimerülten pihegve.

 

„Nem. Nincs vita, mivel nyertem!” – mondta Cuddy és győzelemittasan megharapdálta House alsó ajkát.

 

A férfi kicsit visszahúzódott és csodálkozó tekintettel nézett a nőre. „Mikor?”

 

Lisa kacéran rávillantott egy huncut mosolyt. „Abban a pillanatban győztem, amikor megfogtad a fenekemet…” – hogy ezt bizonyítsa, csípőjét egész szorosan House-hoz nyomta. „Sokkal jobban élvezed, azt hogy csókolózhatsz velem, mint hogy beadd a derekad, szóval esélytelen, hogy megnyerd ezt a csatát…”

 

House most a másik szemöldökét is fölhúzta. „Tehát, akkor már csak csókolózunk? Nincs tovább vita meg kibékülés csak tettetett smárolás?”

 

„Arra már semmi szükség. Megkaptam, amit akartam…” – mondta Cuddy egy grimasz kíséretében és megpróbált ellépni a férfitól, de annak kezei még mindig a hátsó domborulatain nyugodtak így akadályozva meg őt a távozásban.

 

„Evvel még vitatkoznék…” – súgta Lisa fülébe mielőtt érzékien a fülcimpájába harapott. Elvégre kettőn áll a vásár. „Például ott van az a tíz óra rendelés, amivel még lógok neked.”

 

A nő aléltan kereste a férfi ajkait, miközben karjait újra House nyaka köré fonta. „Tíz óra?” Levegő után zihálva találta meg a borosta alatt, amit keresett. „Könnyen csinálhatok belőle tizenötöt…”

 

„Legyen…” – vágta rá House, és szenvedélyes csókban forrtak össze.

 

„Legyen?” – törte meg a csókot Cuddy és elvigyorodott. „Wow, ez könnyen ment… Gyakrabban kéne megcsókoljalak…”

 

„De később, ha lehet!” – zavarta meg az idillt Wilson rosszallást tükröző hangja. Fejével a tárgyaló felé biccentett – „Itt gyerekek is vannak…” Az onkológus az ajtófélfának támaszkodva állt, kezében egy masszívnak látszó csomaggal, melyet egy piros masni díszített.

 

House sötét tekintettel méregette barátját. „Remélem az nekünk lesz!” – bökött a csomagra – „Az ajándék lehet az egyetlen mentséged!”

 

„Persze, hogy a tiétek…” – mondta Wilson és óvatosan letette a nehéz dobozt House asztalára. „Elvégre letelt a két hónap.”

 

„Automata kávéfőző!” – kerekedtek el House szemei. Meglepő sebességgel kapta fel falnak támasztott botját, az asztalhoz bicegett és villámsebesen kibontotta.

 

Cuddy csak a fejét rázta. „Muszáj volt ezt pont munkaidő alatt odaadni neki?” – szegezte a kérdést Wilsonnak. „A nap hátralevő részében ezzel fog játszani…”

 

„Miért ne?” – vont vállat Wilson. „Az esetét már tíz perce megoldotta… És ez a játék legalább megakadályozza abban, hogy unalmában minket idegesítsen.”

 

„Nekem mennem kell… Tengernyi elintézni valóm van még…” – mondta az Igazgatónő és magára hagyta a két osztályvezetőt.

 

„Úgy tűnik, egész jól megvagytok…” – szólalt meg Wilson, amint Cuddy elhagyta az irodát.

 

„Hm…” – nyugtázta a kijelentést House anélkül, hogy felnézett volna a barátjára. „Már Cameron is teljesen ráizgult erre a nagy harmóniára…” – jegyezte meg cinikusan.

 

„Aha, Cameron.” – bólogatott Wilson tudálékosan. „És ez persze téged teljesen hidegen hagy… Észrevetted már, hogy négyszer gyakrabban mosolyogsz, mióta elvetted Cuddyt?”

 

„Négyszer olyan gyakran?” – nézett föl végre a diagnoszta.

 

„Négyszer olyan gyakran.” – ismételte Wilson.

 

„Baromságokat beszélsz, Jimmy…”

 

„Áltasd csak magad, haver… Áltasd csak…”

 

***

 

Szombat, kora este

 

House idegesen toporgott Cuddy hálószobájában. Kényelmetlenül feszengett az öltönyében. A jótékonysági vacsora kezdetéig már csak egy óra volt hátra. Egy, teljes óra. Fogát csikorgatva harcolt a nyakkendőjével, mialatt Cuddy a fürdőszobában készülődött.

 

„Ebben a ruhában a repülőgép-anyahajó sokkal nagyobbnak fest…”

 

„Azt sem tudod, hogy melyik ruha van rajtam…” – jött a válasz a fürdőből. „Tudtommal nincs röntgenlátásod, vagy tévedek? És különben is, Te pont úgy szereted azt az anyahajót, ahogy van.”

 

House csöndben elnevette magát. A nőnek igaza volt, mindig is kedvelte a püspökfalatját… Ez már az esküvőjük előtt is vitathatatlan tény volt, nem volt értelme tagadni… Inkább úgy tett, mint ha meg sem hallotta volna, amit Lisa mondott. „Nem érdekel, melyik gönc van rajtad, Királynőm.” – magyarázta hangosan. „Bármelyik is legyen tuti, hogy nem a megfelelő… Vedd át! Aztán azt is, utána a másikat is és… utána elmegyek és szerzek neked egy újat…”

 

„Te új ruhát akarsz nekem venni?”

 

„Miért is ne? Gyakorlott orvosként pontosan tudom a méreteidet.”

 

„Akkor csupán gyakorlás miatt vizslatod egész munkaidőd alatt, azokat a méreteket…”

 

House ismét úgy döntött, hogy ezt inkább elengedi a füle mellett. „Bár eltarthat egy ideig, míg megtalálom a megfelelőt… Feltehetőleg, úgy…” Olyan képet vágott, mint aki épp azt mérlegeli, hogy meddig feszítheti a húrt. Cuddy sajnálhatja, hogy most nem lát át a fürdő ajtaján, mert bizonyára lenyűgözte volna House színészi alakítása. „Szerintem éjfélre vissza is érnék a leggyönyörűbb far-kissebbítő ruhával, ami csak létezik a világon.”

 

„De akkor lemaradnánk a vacsoráról…”

 

„Valóban?” – adta a meglepettet House. „Milyen kár…”

 

Cuddy tudta jól, hogy le kellene állítania ezt a gyerekes játékot és kerek perec közölni a férfival, hogy jön és kész… De nem akarta. Túlságosan élvezte az ilyen kis acsarkodásokat és vívódásokat. Fölkente kedvenc rúzsát és tovább ütötte a vasat. „És miért van szükséged egy fél napra egy ruha megvételéhez?”

 

„Nem egyszerűen ’megvenni’, Királynőm. ’Megszerezni’. Előbb kell találjak egy Tündérkeresztanyát. Amikor megtaláltam, akkor a három kívánságomból az egyik egy tökéletes ruha lenne számodra…” – magyarázta House teljes beleéléssel. „Nem olyan egyszerű feladat találni egy Tündérkeresztanyát…”

 

„Tündérkeresztanyát, igaz?” – Cuddy olyan jól mulatott a férfin, hogy már harmadszor próbálta meg föltenni a rúzst, mert a nevetés miatt képtelen volt egyenes vonalat húzni.

 

„Vagy egy Dzsinnt… Attól függ, melyikkel találkozom előbb…”

 

„Sajnálom, de le kell, romboljam az illúzióidat, House.” – mondta Cuddy szórakozottan, ahogy kinyitotta az ajtót. „Dzsinnek és Tündérkeresztanyák, akár csak a Manók és a Mikulás, nem léteznek…”

 

„Francba!” – morgolódott House. „Akkor soha nem fogok neked tökéletesen…” – próbált valami vicces és obszcén megjegyzést találni a nő fenekére, de ahogy meglátta Lisát az ajtóban egy földig érő, vörös selyemruhában, a lélegzete is elakadt. Csak állt némán és nem tudott betelni a nő látványával.

 

„Azért ez megteszi?” – kérdezte Cuddy és kacéran körbeforgott a megnémult férfi előtt. „Ahogy látom téged földhöz vágott. Tehát kijelenthetem, hogy elképesztően nézek ki?”

 

„Azannya, Cuddy.” House a lábujjától haladt fölfelé. Szemével majd fölfalta a nőt. Lábak, karcsú derék, dekoltázs, ahol egy kicsit elidőzött, majd találkozott a tekintetük. „Miért nem adományozzuk el jótékonyan a ruhádat és maradunk itthon? Segítek levenni…”

 

Cuddy kacagva rázta meg a fejét.

 

***

 

Másfél órával később, közel száz kicsípett, újgazdag mágnás forgatagában találták magukat.

 

„Miért nem hozol valamit inni? – kérdezte Cuddy.

 

„Miért nem hozol Te?”

 

„Mert Te vagy a gondoskodó és figyelmes férj, emlékszel?”

 

„De én egy gondoskodó és figyelmes kripli vagyok.” – azzal botjával nekiállt dobolni a padlón, hogy állítását alátámassza. „Tehát miért nem leszel Te a gondoskodó és figyelmes feleség, két egészséges lábbal, aki elmegy piáért?”

 

„Lisa!” – kiáltotta egy idős, kövér hölgy mentazöld ruhában és elindult feléjük.

 

„Oh jaj…” – sóhajtott fel Cuddy és lenyelt egy mosolyt, amikor meglátta a radioaktív ruhakölteményt. Margaret Hopkins. Egy unalmas, gazdag hölgy, aki állandóan megpróbálja összehozni valamelyik rokonával… Erőteljesen belekarolt kísérőjébe. „House, hozok neked piát, ha beszélsz helyettem evvel a felfuvalkodott libával…”

 

House elérkezettnek látta a bosszú pillanatát és vigyorogva kiszabadította magát a szorításból. „Nincs az az isten, Cuddy…” – és mielőtt Margaret elérte volna őket már le is lépett. Kripli törődő és gondoskodó férjhez képest meglehetősen gyorsan…

 

***

 

Egy óra és tíz unalmas bájcsevej után tíz különböző támogatóval, House és az italok még mindig nem voltak sehol… Mi tart ilyen sokáig? Cuddy már szinte vicsorgott mérgében. Arra gondolt, hogy House-nak talán sikerült becsempésznie a game boy-át és most valahol bujkálva öldösi a trollokat azon a hülye kis képernyőn… Teljesen tönkreteszi vele a szemeit… Persze ez már lényegtelen lesz, mert ha megtalálja úgy is kikaparja mind a kettőt…

 

„Tényleg meleg van itt, vagy csak körülötted forr a levegő?” – zökkentette ki a gondolataiból egy ismerős hang. Cuddy eleresztett egy halk szitkozódást mielőtt megfordult és mosolyogva köszöntötte a nem éppen szívesen látott hang gazdáját. El sem hitte, hogy ez az ember képes kétszer is ugyan avval az idétlen és csöpögős dumával próbálkozni… „Ian McBride!”

 

„Lisa!” – mosolygott vissza a férfi és egy teli pohár pezsgőt nyomott a kezébe. „Nos, hogy érzi magát a terem leggyönyörűbb hölgye?”

 

Újabb ismétlés… Lisa épp arra gondolt, hogy ebbe a pasasba még annál is kevesebb stílus szorult, mint azt először feltételezte. „Remekül.” – felelte udvariasan, egy kissé erőltetettre sikerült mosoly kíséretében… Oh, House ezt még nagyon megkeserülöd, szitkozódott… Ha most itt lenne, akkor nem kellene itt színészkednie evvel a majommal… Minek az embernek egy ál férj, ha pont akkor nincs itt, amikor el kéne űzni az ilyen nemkívánatos próbálkozókat? „Ami azt illeti, a férjemet keresem.” – mondta még mindig mosolyogva. „Nem láttad véletlenül?” – kérdezte a férfitől ártatlanul.

 

„Férjedet?” – eresztette le Ian a kezét, amivel épp Cuddy egyik rakoncátlan hajtincsét akarta megigazítani. „Te férjnél vagy?” – kérdezte megrökönyödve.

 

„Igen!” – bólintott Cuddy elégedettén és büszkén mutatta meg a House nagymamájától megörökölt gyűrűjét. Abban a pillanatban House-t is kiszúrta a távolban – persze ital nélkül. De legalább pont feléjük tartott. Lisa szeme fölcsillant, ahogy a megváltás közeledtét érezte. „Már itt is van.” – és Ian válla fölött dobott egy csókot az említett felé.

 

Ian nem hitt a szemének, amikor felismerte House-t. „Ez a férjed?” – nézett a nőre hitetlenkedve.

 

„Hát nem nagyszerű?” – kérdezett vissza Cuddy örömittasan és megfogadta, hogy a diagnoszta ezért még később nagyon csúnyán megfizet…

 

Ian arrogánsan végigmérte a vetélytársát. „Nos…” – úgy tűnik túl tette magát a kezdeti sokkon. „Tulajdonképpen sejtettem…” Mélyen a nő szemébe nézett. „És ez a nyomorék kielégít téged?”

 

Cuddy egy pillanatig nem tudta eldönteni, hogy jól hallott e. Nem kérdezhette azt? Nem, az nem lehet. Nem mondhatott ilyet!

 

A férfi arckifejezése azonban megcáfolta ezt. Lisa legszívesebben megütötte volna. Abban a pillanatban nem érdekelte se a pénz, sem pedig más. Senki nem beszélhet így a férjéről.

 

Mielőtt rituálisan megcsonkíthatta volna Iant, House, aki pont lemaradt erről az utolsó mondatról, odaért hozzájuk és átkarolta Lisa derekát. „O, hát itt vagy, Életem…” – House már fel volt készülve rá, hogy Cuddy valószínűleg jól kiosztja, amiért ilyen sokáig magára hagyta, ehelyett úgy tapadt hozzá, mint az édes, lágy tejkaramella és forró csókkal köszöntötte újbóli felbukkanását.

 

„Szia Szívem.” – mondta gyengéden aztán Ianra fordította jeges tekintetét. „A férjem soha nem hagy kielégítetlenül, Mr. McBride.” – magyarázta Cuddy és egy hajtásra kiitta a pezsgőt a poharából. „És, ha most megbocsát.” – Mérgesen Ian kezébe nyomta az üres kristályt és gúnyosan rámosolygott. „A férjem és Én, az előbb elmulasztottuk a lehetőséget, hogy kipróbáljuk a liftet, szóval most megyünk és pótoljuk.”

 

***

 

„Szex a liftben, hm?” – kuncogott House és bal kezével a lift falának támaszkodott, pont ott ahol Cuddy is volt. Jobb kezével ugyan a botját fogta, de azt a nő csípője mellé tette, szintén a fal közelbe, így gyakorlatilag főnöke csapdába esett a karjai között. Cuddy meglepődött azon, hogy mindennek a tudatában sem zavarja a szituáció. Épp ellenkezőleg, jól esik éreznie a férfi testének melegét és közelségét, beszívni férfias illatát. Van benne valami rendkívül megnyugtató… Ahogy mindig is volt… Tény, hogy nagyon gyakran felidegesíti és számtalanszor szeretne elbújni előle, de akárhányszor valami igazán feldühíti vagy megijeszti, House-nak mindig sikerül megnyugtatnia. Ami a furcsa, hogy ezt ugyan avval az idegesítő viselkedésével teszi, amit normál esetben ki nem állhat… Még az a szerencse, hogy erről a kis titkáról a férfinak fogalma sincsen…

 

„Dühös voltam…” – magyarázta Cuddy kissé megnyugodva, de szemei még mindig vérben forogtak, ahogy eszébe jutott Ian aljas megjegyzése.

 

„Miért is?” – próbált House némi információhoz jutni, miközben közelebb hajolt a nőhöz és mélyen beszívta hajának kellemes illatát.

 

„Aljas módon szidalmazott Téged…” – vonta meg a vállát a nő. „Senki nem beszélhet így a férjemről büntetlenül.”

 

House elcsodálkozott. Valaki rosszat mondott róla és ezért az a bosszú, hogy a liftben szeretkeznek. Ennek így semmi értelme. Kell, hogy legyen még valami emögött… „Te is mindig szidalmazol…” – mondta csöndesen és még közelebb hajolt a nőhöz. Lágyan megcsókolta előbb csak a nyakát, aztán az arcát, majd az ajkait.

 

„Igen…” – ismerte el Cuddy halkan. – „De az teljesen más, mert én szeretlek…”

 

House úgy lépett el tőle, mint akit megégettek. „Ne mondd ezt…” Hangja pont olyan sápadtnak és erőtlennek tűnt, mint az arca.

 

„Mit?” – kérdezett vissza Cuddy zavartan.

 

„Most nincs itt rajtunk kívül senki, aki hallaná.” – hívta fel a figyelmet House ridegen arra, hogy csak ketten vannak a felvonóban. „Most felesleges játszanod.” A lift megállt és House úgy lépett ki belőle, hogy rá sem nézett a nőre, aki szótlanul állt a fülkében.

 

Az ajtó becsukódott és a szerkezet újra mozgásba lendült. Cuddy abban a pillanatban jött rá, hogy mit tett. Épp az imént vallotta be House-nak, hogy szereti.

Francba.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..