Jó reggelt, napsugár!

Kedd reggel

Cuddy a kedvenc, kényelmes otthoni öltözékében lépett ki a fürdőszobából. Habár most zuhanyozott, még mindig álmos volt és majd meghalt egy kávéért. Félig csukott szemmel lebotorkált az emeletről, amikor furcsa zajokra lett figyelmes a nappali felől.

Az említett helyiségbe lépve a következő látvány fogadta: Diagnosztikai osztályának feje, a hírhedt zseni; a Tv előtt, egyik kezében távkapcsoló, a másikban piros gumimacik. Egy kötött pulcsit és egy régi farmert viselt. Meztelen lábát a dohányzóasztalon nyugtatta, ami persze egyáltalán nem volt meglepő annak, aki a munkán kívül is ismerte. Botja a kanapénak támasztva, tőle kicsit távolabb pihent.

„House?”

„Cuddy?” – kérdezett vissza a műsorból föl sem nézve. Szemeivel szinte rátapadt a képernyőre, és a kietlen tájra, amin egy másodperc töredéke alatt süvített végig, őrületes tempóval a Kengyelfutó Gyalogkakukk, hogy megszerezhesse a kiszemelt zsákmányt; miközben a Prérifarkas hatalmas durranás kíséretében felrobbant mögötte…

House ennél a jelenetnél felnevetett, majd nyugtázva a dolgot, szájába dobott három piros gumimacit.

„Mi a csudának nézel te korán reggel rajzfilmeket?” – kérdezte Cuddy megrökönyödve.

„Mert pornót nem adnak korán reggel?” – válaszolta a férfi egy erőltetett mosoly kíséretében, aztán eltűntetett újabb két piros macit.

„Rendben, akkor nem maradsz le semmiről.” – azzal Cuddy kivette a kezéből a távirányítót és kikapcsolta a televíziót. „Inkább gyere és segíts reggelit csinálni…” Ebben a pillanatban tűnt föl neki, három vagy négy, az asztalon össze – vissza heverő nylonzacskó, melyben egymáshoz ragadva vagy ide – oda dőlve kuporgott egy csomó sárga, zöld, narancs színű és fehér gumimaci.

„Képes vagy mindből csak a pirosat megenni? Lehetetlen alak…” – morogta még oda House-nak mielőtt megfordult és a konyhába ment.

„Miért?” – kiáltott utána a másik. „Szerinted mellőzöttnek érzik magukat?”

„Inkább megkülönböztetettnek. Ez diszkrimináció.”

House széles vigyor kíséretében felkapta a botját és követte a nőt. „Ha tojást csinálunk, én a fehér és a barna részt akarom… Hogy el ne terjedjen a diszkrimináció…”

Már majdnem ő is kiért a konyhába, amikor Cuddy telefonja megszólalt. Mivel pont az orra előtt hevert a szekrényen, egyből utána kapott.

„House, mit csinálsz?” – csattant fel Cuddy.

„Ehm… Nem tudom, nálatok hogy mondják, de ahonnan én jövök, ezt úgy hívják ’felvenni a telefont’.

„Tudom, hogy működik egy telefon.”

„Akkor meg minek kérdezted?” – azzal áttette a másik kezébe a készüléket.

„Mert nem akarom, hogy fölvedd. Azért.”

„Ez hülyeség.” – ütötte tovább a vasat House – „Akkor miért nem ezt mondtad?”

„Rendben.” – adta meg magát Cuddy a telefonért nyúlva. „House kérlek, ne vedd föl a telefonom!”

A férfi a mellkasához szorította a még mindig csörgő mobilt. „Miért? Talán félsz, hogy kínos helyzetbe hozlak?”

„Á dehogy! Hisz én mindenkinél jobban tudom, hogy mennyire utálsz megalázni másokat!” – felelte cinikusan Cuddy némi szempilla-rebegtetés kíséretében. „És különben is az a hívás valószínűleg nekem szól…” – majd, hogy azzal is húzhassa az időt, tenyerét a férfi felé nyújtva, ujjaival utalt rá, hogy kéri, ami az övé.

„Cö, cö Cuddy. Biztos valami kórházi vészhelyzet. És ha nem tévedek, miután leteted úgy is engem hívnál először… Ha most fölveszem, egy csomó időt megspórolhatunk…” – azzal megnyomta a hívásfogadás gombot. „Halló, ön Mr. és Mrs. Cuddy szerelmi fészkét hívta, itt Mr. Cuddy beszél, miben segíthetek?”

Cuddy sóhajtva temette tenyerébe az arcát, hátha így legalább kis időre vigaszra lel, amikor House magyarázat nélkül a kezébe nyomta a telefont. Egy pillanatig gyanakodva nézett a férfira, majd beleszólt: „Halló?”

Francba.

Oh, a Francba.

Elszörnyedve tette egyik tenyerét a hangszóróra. „Az anyám az!” – suttogta szinte sokkos állapotban.

„Tudom.” – válaszolt House szárazon.

„Mit mondjak neki?”

„Dunsztom sincs.”

„Kösz a segítséget…” – vetette még oda a kedves férjének, majd egy nagy levegővétel után az édesanyjához fordult. „Szia Anya… Igen, House volt az…” Szépen manikűrözött körmével idegesen dobolt a konyhaasztalon. House eközben természetesen direkt bámulta. „… Igen, ezt mondta… Igen Anya, pontosan ezt mondta… Tulajdonképpen elég vicces sztori, tudod…” Bár hisztérikus nevetése koránt sem ezt támasztotta alá. „Férjhez mentem… Igen, House-hoz… Hozzámentem Gregory House-hoz… Vegasban…”

Cuddy csöndbe maradt és csak némán hallgatta a rázúduló kérdéseket, míg szabad kezével homlokát törölgette. „Anya, kérlek… Minden olyan gyorsan történt… Igen Anya, Ő…” Idegesen beharapta fölső ajkát, és House szemébe nézett. „Mert boldoggá tesz…”

House elvette tőle a telefont. „Mrs. Cuddy?…” Lisa, egyik kezét a férfi mellkasára tette és könyörgőn nézett rá. A diagnoszta bólintott és egy megnyugtató mosolyt küldött a nő felé. „Igen, a lánya férjével beszél…” Olyan gyengédséggel a hangjában mondta, amit Cuddy csak nagyon ritka pillanatokban hallott eddig. „Az ön lánya messzemenően a legjobb dolog, ami egy férfival történhet…” Cuddy szívverése kihagyott egy ütemet. Kezét óvatosan elvette House felsőtestéről. „Nagyon örülnénk, ha velünk vacsoráznának, Asszonyom…” Cuddy erre a hirtelen jött invitálásra, megragadta House karját és riadtan rázta a fejét. „…most sajnos elég elfoglaltak vagyunk… Igen… Igen, mindenképpen hívjuk önt… Igen, minden jót Mrs. Cuddy.” Letette.

Pár pillanatig csak álltak megkövülten és néztek egymás szemébe. Elmerültek a végtelen kékségben…

„House, ez…” – Cuddy nem találta a szavakat.

„Miért? – mondta ridegen, cinikusan fölhúzva a szemöldökét. Hangjában nyoma sem volt az előbbi kedvességnek. „Azért mert a saját anyámnak képtelen vagyok hazudni, az még nem jelenti azt, hogy a tiednek sem tudok…” – azzal a témát lezártnak tekintve elbicegett a kávéfőzőhöz.

Cuddy megköszörülte a torkát. „Sietnünk kell, különben elkésünk…”

„Elkésünk?” – nézett rá csodálkozva House.

„A munkaidőnk nem sokára kezdődik.”

„Ismétlem: Elkésünk?”

„Ismétlem: Mert a munka…”

„Bla bla bla bla…” – vágott közbe a férfi durván. „De én soha nem érek be időben. Miért kéne szakítani a régi jó szokásokkal?”

„Nos, most már a férjem vagy…” – kezdett a magyarázatba Cuddy. „Elég nagy presztízsvesztés lenne számomra, ha pont te késnél el.”

„Na de, Mamííííí!” – gyerekeskedett House. „Komolyan azt akarod elhitetni velük, hogy az esküvőnk miatt mindjárt mintaalkalmazott lettem? Kérlek, maradjunk a realitások talaján…”

„Rendben.” – vetette oda kurtán a nő. „Ha akarod…”

House képén győzelemittas vigyor terült szét.

„…csinálhatjuk máshogy is. Felhívom anyukádat…”

***

Egy óra múlva már mindketten a Princeton Plainsboro parkolójában sétáltak a lift felé.  A felvonó előtt egy fiatal sürgősségis orvos csapódott hozzájuk. House már azelőtt a szemét forgatta, hogy doki kinyitotta volna a száját.

„Dr. Cuddy!” – üdvözölte vidáman a kórház igazgatónőjét.

„Jó reggelt, Dr. Loxley.” – S míg House morogva, Cuddy egy barátságos mosollyal fogadta a köszöntést.

„Jó, hogy összefutottunk Dr. Cuddy… – folytatta a sürgősségis. „Lenne egy kérdésem.”

Pont, ahogy House gyanította… Épphogy megérkeznek, máris bele kell botlaniuk egy ilyen töketlen hentesbe…

„Dr. Cuddy nem pazarolja a drága idejét arra, hogy újra elmagyarázza magának, hogy kell a náthát kezelni…” – avatkozott a társalgásba durván, majd ahogy kinyílt a liftajtó, betuszkolta Lisát a felvonóba.

A fiatal orvos útját botjával torlaszolta el. „Úgy hallottam, hogy a lépcsőzés jót tesz a gondolkodásnak…” – magyarázta arrogánsan. „Próbálja ki, és reménykedjen abban, hogy beválik…”

A doki szárazon nyelt egyet, szemével az igazgatónőt fürkészte, de semmi válaszreakciót nem kapott. Így arra a következtetésre jutott, hogy jobb lesz neki, ha majd akkor környékezi meg a csinos főnökasszonyt, ha ez a beképzelt seggfej nem lesz a közelben, hogy beleavatkozhasson. Miután ezt végiggondolta, kénytelen kelletlen elindult a lépcső felé.

Meglepetésként érte, hogy Cuddy átkarolja a derekát, majd miután Dr. Loxley hallótávolságon kívülre került meg is szólalt. „Wow, csak nem féltékeny vagy?

„Én…”

„Időben?” – hallatszott egy ismerős hang, majd Wilson lépett be a liftbe. „Ez tényleg House. Szép munka volt Cuddy!”

„Köszönöm! De nem csak hogy időben itt van, még féltékeny is…” – grimaszolt huncutul a nő.

House egy horkantással rendezte le a dolgot, aztán hozzátette. „Ne álltasd magad… Nem vagyok féltékeny… Csak vigyázok arra, ami az enyém…”

„És ez a birtoklási vágy nem egyenlő azzal, hogy féltékeny vagy?” – nézett rá kételkedve Wilson.

„Neeem…” – erősítette meg House az előbbieket, olyan hangsúllyal, mint ha ő lenne itt az egyetlen intelligens élőlény, s hogy mindezt szemléltesse is, még fejét is lassan ingatta hozzá. „Ha féltékeny lennék, akkor érdekelne, hogy mit érez a srác iránt… A birtoklási kényszerem csupán odáig terjed, hogy nem engedek más fiúkákat játszadozni azzal, ami az enyém…”

„Ami a tiéd?” – húzta föl erre a szemöldökét Cuddy.

„Oh, nem is tudom. A videó játékom, a botom, uh a feleségem.” – rántotta meg a vállát a morcos doki. „De mondhattam volna akár a golyóimat, a game-boy-omat és még egy csomó mindent, ami az enyém… Egyszerűen ki nem állhatom, ha más is taperolja a játékaimat…”

A lift megállt. Cuddy és Wilson csöndben kiszálltak.

„Most mi van?” – kíváncsiskodott House és utánuk iramodott. „Csak próbálom önmagamat adni… Nem lenne furcsa, ha jobban érdekelne a game-boy, mint a tulajdon feleségem?”

„Á, szóval az elmúlt két évben is csupán erre a szerepre készültél…” – szúrta még oda csipkelődve Cuddy, majd a két férfit hátrahagyva elsietett.

„Olyan cukik vagytok együtt!” – folytatta tovább House hergelését Wilson és nem tudta visszatartani azt a kárörvendő nevetést, ami kikívánkozott belőle.

„Fogd be…” – dörrent rá válaszul legjobb barátja.

***

A felcsigázott kis csapat – Cameron, Chase és Foreman – azonnal kihúzták magukat a székeikben, amint a szokásosnál is mogorvábbnak látszó főnökük belépett.

„Mi az ábra?” – vetette oda komoran.

„Megnősült.” – válaszolt a kérdésre Cameron, majd pajkosan a szemébe nézett. „Elvette Cuddyt.”

„Mi ez? Tünet vagy diagnózis?”

„Tény…”

„Uram Isten!” – kiáltott fel House, miközben tekintete előbb a gyűrűsujjára, aztán Cameronra vándorolt. „Igaza van! Cameron, maga egy zseni!”

A lány hagyta magáról leperegni a sértést és egy kis ajándékcsomagot csúsztatott House elé. „Tessék” – mondta szárazon. „Tőlünk…”

„Wow, egy ajándékosztó zseni! – Kedvelem.” – majd türelmetlenül nekiesett a csomagolásnak. Kitörő öröm helyett azonban csak ellenszenves méregetéssel kémlelte az ’ajándékot’. „Egy elsősegély csomag?”

Foreman váratlanul megszólalt. „Először Tahiti utazásra gondoltunk, de végül úgy döntöttünk, hogy erre valószínűleg többször lesz szüksége…” Chase persze képtelen volt magában tartani a somolygást, amit Foreman kommentje váltott ki.

„Miért vette el?” – tört ki hirtelen Cameronból.

„Vegasban voltunk, ittunk és Elvisnél épp esküvői árengedmény volt… Mi voltunk az ezredik pár, így…”

„Komolyan beszél?” – bámult rá csalódottan a lány.

„Persze, hogy nem, kis csacsi.” – forgatta meg a szemeit House csúfolódva. „Egy este épp együtt ücsörögtünk, szerelmes verseket szavalgatva egymásnak, amikor igaz szerelmet fogadtunk és aztán összeházasodtunk, vagy mielőtt huncut…” – csak úgy csillogott a szeme beszéd közben.

„Igen, persze… Még csak meg sem csókolta azelőtt…” – vágott közbe Cameron.

„Honnan tudja? Azért mert én nem a nyilvánosság előtt kezdek csókolózni a munkatársammal, mint itt egyesek…”

Cameron megköszörülte a torkát és segélykérőn próbálta elkapni Chase pillantását, de az ausztrál épp egy ujjlenyomatot vizsgálgatott teljes átéléssel az üvegasztalon…

House megunva a mókát fölállt. „Bármennyire is élvezem ezt a kis dumapartit lányok, – és ez alatt mindhármukat értem – amint látom nincs újabb esetünk, ami azt jelenti, hogy mehetek és intézhetem egyéb fontos tennivalóimat. Rengeteg kötelességem van még, ami teljesítésre vár…

„Például elintézni az érvényteleníttetést?”

„Vicces Foreman, nagyon vicces… De szó sincs érvénytelenítésről…” – morogta oda miközben elbicegett az ajtó felé. „Egész hétvégén ágyban voltunk, szóval megyek, nézek egy kis pornót, hogy ma se unatkozzunk…” – hagyta el House az irodát.

Cameron karba tett kézzel bámult utána. „Nem jósolok nagy jövőt nekik…”

„Miért? – nézett rá kérdőn Chase. „Amióta ismerem őket olyanok, mint egy öreg házaspár…”

***

Kedd este

House Cuddy irodájában ült és unatkozott. Egy golyóstollat pörgetett az ujji között, míg arra várt, hogy Lisa befejezze a papírmunkát és végre hazamehessenek. Szeme sarkából az iroda előtti mozgást figyelte… Az egyik ilyen pillanatban szórakozottan elejtette a tollat, ami tompa puffanással érkezett az asztalra…

„Ezt a hülyeséget most azonnal fejezd be, House!” – rivallt rá a nő, de arra sem méltatta, hogy ránézzen, majd egy újabb aktáért nyúlt.

„Amint te is befejezed a tiédet…”

„Az én ’hülyeségem’ teszi lehetővé a számláid kifizetését, House.” – vonta össze a szemöldökét. „Mellesleg sokkal gyorsabban tudnék dolgozni a röpködő tollaid nélkül…”

„Felhívnám a figyelmedet, hogy egyetlen egyszer ejtettem le.”

„Igen, és ha ott hagyod szépen békén az asztalon, akkor utoljára…”

„Hogy te milyen egy…” Azt akarta mondani, hogy ’okostóni vagy’, de elfelejtette befejezni a mondatot, amikor a félig nyitott redőnyön keresztül észrevette, hogy Cameron az iroda felé közelít. „Most meg foglak csókolni.” – jelentette ki ellentmondást nem tűrően.

„Nincs az az Isten!” – felelte Lisa a gyanúsan közeledő férfinak.

„De van!” – motyogta House és bal kezével finoman megfogta a nő nyakát, majd lehajolt hozzá.

A férfi ajkai nem várt gyengédséggel értek az övéhez. Ebben a pillanatban halotta meg, hogy valaki belépett az irodába. Ez a valaki hangosan megköszörülte a torkát, hogy felhívja magára a figyelmet. Bár sokkos állapotban, de kicsit megkönnyebbülve húzódott el House-tól. Így legalább nem kellett saját, férje iránt feltörő vágyaival foglalkoznia. House felegyenesedett és ő is az iroda közepén tébláboló Cameronra nézett.

„Azt hittem nem szokása nyilvánosan munkatársakkal csókolózni.” – vetette oda House-nak, míg odasétált az asztalhoz, hogy letegye azt a pár aktát, amit hozott.

„Nem egy kollégámat csókoltam meg, hanem a feleségemet.” – magyarázta, miközben jót mulatott a lány megrökönyödésén. „Nem ugyan az!” Bal keze most Cuddy vállán nyugodott. A nő ebben a pillanatban jött rá, hogy House végig tudta, hogy Cameron ide tart és csupán azért csókolta meg, hogy fenntartsák a látszatot…

„Van valami különleges óhaja, Dr. Cameron?” – kérdezte Cuddy, miközben egyik kezét finoman Houséra tette. A csudába ezzel a mogorva barommal és az egész kamu házassággal, és a ténnyel, hogy tulajdonképpen roppant mód élvezi a férfi kezének melegségét az övé alatt… „Ha nincs, akkor én és a férjem szeretnénk ismét kettesben maradni…” – mondta némi éllel a hangjában.

„Oho” – szúrt még egyet oda a lánynak House – „Utálja, ha előjáték közben zavarják…”

Annak ellenére, hogy Cuddy körmei most fájdalmasan mélyre hatoltak kézfejének bőrében, nem esett ki a szerepéből. Tulajdonképpen szerfelett élvezte a szituációt…

Cameron ettől természetesen rögtön elpirult. „Csak ezeket, akartam odaadni…” – bökött fél kézzel a dossziék felé. „Elnézést a zavarásért…” – hadarta, majd sietve távozott az irodából.

„Hol is tartottunk…” – hajolt ismét Cuddyhoz House.

„Hátrább az agarakkal, Don Juan” – állította le Cuddy a jobb kezével, mely áthatolhatatlan pajzsot képezett a szájuk között. – „A műsornak vége. Higgadj le és hagyjál dolgozni…”

House duzzogva ült vissza a korábbi helyére. „Olyan hideg vagy, mint egy jégcsap…”

„Csak próbálok hű lenni a szerepemhez, mint a te kis Jégkirálynőd” – gúnyolódott vidáman Lisa.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..