Reptér és sztriptíz bár

Írta: suallenparker, fordította: Bastet

Hétfő reggel

„Segíthetek, Uram?”  – tette föl udvariasan a kérdést House-nak egy kövérkés úriember és már készségesen nyúlt is a csomagjáért, hogy feltegye a futószalagra Las Vegas repterén. Cuddy, aki House mellett állt és a saját bőröndjével volt elfoglalva, jót kacagott az előtte kibontakozó bizarr jeleneten. Több se kellett a morcos orvosnak, miután megsemmisítő pillantást küldött a nő felé, botját határozott mozdulattal a csomagjára csapta, evvel visszavonulásra kényszerítve az idegent. A segítőkész állampolgár tanácstalanul hagyta félbe a mozdulatot.

House erőltetett vigyort küldött a jótét lélek felé, majd tettetett kedvességgel megszólalt: „Nem szükséges, Uram… a feleségem majd gondoskodik rólam.” – s hogy mindezt alátámassza, a könyökénél fogva közelebb húzta magához Cuddy-t.

„A felesége…? – pislogott az idegen zavartan. Illúziói kezdtek darabjaira hullani, pedig milyen kitartóan stírölte a nőt már percek óta…

„Igen, a feleségem.” – vigyorgott House győzelemittasan, kellemesen kihangsúlyozva a ’feleség’ szót. „Tehát felesleges folytatnia a próbálkozást. Neki amúgy sem nem jön be ez a ’segítsünk a szegény nyomoréknak’-féle nyomulás…”

A férfi arcának színe jelenleg egy pirospaprikáéval vetekedett. Még kínos zavarában habogott valamit House-nak mielőtt elmenekült a helyszínről, de már nemigen lehetett kivenni, hogy mi volt az.

Cuddy bosszúsan rántotta vissza a könyökét. „Élvezed, mi?”

House csupán egy vállrándítással válaszolt. „Csak próbálok felkészülni a szerepemre, mint szerető férjed…” – zárta le a történteket, majd fölkapta a bőröndjét és sajátkezűleg rakta föl a futószalagra. Persze rögtön meg is bánta a meggondolatlan cselekedetet. A fájdalom, mely abban a pillanatban kisugárzott a lábából, tűzként tükröződött a szemében. Cuddy, aggódva fogta meg a karját. „House?” – szólította gyengéden.

House dühösen szorította össze ajkait. Gyűlölte ezt a szánakozó tekintetet a nő szemében… Ki nem állhatta ezt a ’Segítenem kell szerencsétlennek’ – nézést. Nem akarta, hogy a nő úgy tekintsen rá, mint akinek segítség kell, egyenlő fél akart lenni… Zavartan nézelődött körbe körbe remélve, hogy talál valamit, amivel elterelheti a figyelmét és témát válthat. Végül a szeme egy párocskán akadt meg, akik épp az ajándék boltok környékén ácsorogtak képeslapokat nézegetve. Ekkor agyába villant valami és sejtelmes képpel fordult vissza Cuddy-hoz.

A nő gyanúsan húzta föl a szemöldökét. „Mi van?”

„Hm…” – simított végig kezével Cuddy arcán. – „Azon tűnődtem, hogy neked is fel kéne készülnöd a szerepedre… Akár hasznosan is tölthetjük a gép indulásáig az időt. ”Újra ránézett a párra és elindult az souvenir boltok felé. „Gyere, tanulmányozzuk őket… Talán így majd ihletet kapsz…”

„Úgy érted azt a vénembert és a miniszoknyás kis csitrit?” – kérdezett vissza Cuddy még mindig gyanakodva, de azért követte. Kíváncsi volt mi sül ki ebből.

„Ami azt illeti te is hordhatnál olyat… A fölsőiddel nincs nagy gond… kicsit nagyobb kivágás és már rendben is lesz…”

„És mégis milyen szerepre készítene föl az a nagyobb betekintés? Mondjuk az iskolás lotyó?”

House sokatmondó pillantással mustrálta végig a nőt. „Na arra aztán lenne mit készülnöd. Milyen kár, hogy nem lesz szükség az ilyen jellegű kutatómunkára, vagy tévedek?”

„Kutatás?”

„Igen, kutatás… Megfigyeljük más házaspárok viselkedését, így még tökéletesebben fogjuk tudni játszani a saját szerepünket…” – magyarázta House, miközben megpróbált elfojtani egy hatalmas vigyort.

„Azok ketten soha nem voltak házasok…” – morogta Cuddy – „… talán a lánya, vagy a szeretője…”

„Hm… nem jut eszedbe erről valami?” – Kapta föl a fejét egyből a férfi lelkesen.

„Szeretőt sem fizetek neked, House.

„Szívtelen vagy…”

„Pont ezért alkotunk ilyen remek párost, Dágám…”

House-nak erre földbegyökeredzett a lába és érdeklődve nézett Cuddy-ra. „Drágám?”

„Most, hogy házasok vagyunk, elég furcsán nézne ki, ha folyton a vezetékneveden hívnálak.” – jött a magyarázat. „Nyugodtan végezz csak kutatást a témában…”

„Szólíthatnál mondjuk Greg-nek…”

„Greg… Hm…” – mímelte Cuddy a töprengést. „ Azt hiszem a ’Drágám’ sokkal jobb lesz…’ – mosolygott vidáman. „Az sokkal jobban passzol a mi nagy szerelmünkhöz…” – húzta még szélesebbre az amúgy sem apró mosolyt. „Oh, vagy mit szólnál, mondjuk ahhoz, hogy Egyetlenem? … Édesem? … Mézes mackóm?”

House fanyalgó képet vágott, majd megfordult és ismét a boltok felé vette az irányt, de a korábbi páros már nem volt ott.

Cuddy önelégült mosollyal követte. „Szívem, várj meg…”

„Remek.” – zsémbeskedett House. „Rendben, hívhatsz szívemnek, de akkor te leszel az én Jégkirálynőm… Isteni lesz…”

Cuddy vidám kacagása csilingelve visszhangzott a reptér várójában.

***

„ Drágám, olyan kedves tőled, hogy átengedted az ablak melletti helyet…” – mondta negédes hangon, szempilláját rebegtetve Cuddy, hogy ezzel is tovább feszítse a húrt.

„Ki kéne, hogy dobjalak azon az ablakon…” – morgolódott House a borostája alatt, miközben csalódottan próbált elhelyezkedni. Ha csak egy kicsit gyorsabb lett volna, akkor megszerezhette volna a számára oly sokat jelentő panorámás ülést, de ahogy megkapták az engedélyt a fedélzetrelépni, Cuddy kihasználva két egészséges lába nyújtotta előnyét egyből elfoglalta a kiváltságos helyet. És ha mindez nem lenne elég, most még gúnyolódik is vele. Úgy érezte, hogy a nő túl sokszor űz tréfát az állapotából… Fogát csikorgatva fészkelődött tovább, ami csak még nagyobb elégedettséggel töltötte el a nőt. Már majdnem egy órája repültek, de House még mindig úgy duzzogott, mint egy kisfiú…

Hogy feldobja magát, végül rendelt egy dupla és egy szimpla whiskyt az egyik stewardesstől.

Cuddy szemöldökráncolva nézett rá. „Nem szeretem a whiskyt, House.”

„Talán azért mer legutóbb túl sokat vedeltél belőle…” – vetette oda gúnyolódva. „Mellesleg, ki mondta, hogy a tied lesz? Azért rendeltem így, mert a repülőkön triplát nem szolgálnak föl.”

Cuddy rosszallóan nézte az önpusztítást.

„Most mi van?” – morgolódott a diagnoszta. „A májamra is ráfér egy kis edzés.”

A Princeton – Plainsboró Kórház orvosdékánja, lemondóan rázta meg a fejét, majd az ablak felé fordult és elmerült a kilátásban. Hosszasan gyönyörködött a felhőkben, azok alakjában. ’Furcsa’ – gondolta, miközben egy kisebb felhőcsoportot vett jobban szemügyre, melyben a kis pamacsok együttese, mintha egy női alakot formált volna… Hirtelen egy emlékben találta magát…

***

Két nappal korábban, szombat este

„Tényleg meleg van itt, vagy csak körülötted forr a levegő?” – súgta a fülébe egy kellemes bariton, aminek hatására majdnem elejtette a kezében lévő pezsgőspoharat. Zavartan fordult a hang forrásához, mely egy magas, középkorú, szőke férfihoz tartozott, akiben egyben a jótékonysági est gazdag főszervezőjét tisztelhette… A kulcsszó egyértelműen az, hogy ’gazdag’. A férfi már korábban is próbálta meghódítani őt, hisz az előző három adománygyűjtő rendezvényen is elhalmozta bókokkal… Meg fárasztó történetekkel… De legalább mindig nagylelkűen támogatta a legújabb projectjeit…

Legyűrve a hatalmas késztetést, hogy pofonvágja az illetőt a szemtelen megjegyzéséért, inkább megpróbált a belőle kinyerhető tőkére koncentrálni és rámosolygott a férfira, miközben tudatalattijában kutakodott a mágnás neve után…

„Ian McBride!” – csendült fel végül az őszinte elragadtatottsággal teli hangja. Remek színésznő válhatott volna belőle. Kedvesen kacarászott és egy biccentéssel megköszönte az újabb tolakodó bókot, miközben csak remélni merte, hogy a jó névre talált rá.

„Lisa Cuddy!” – búgta a férfi, miközben tekintetét végigjáratta a mélyen dekoltált, hosszú, fekete estélyit viselő gyönyörű testén, majd kézcsókon landolt. Ez legalább bizonyította, hogy eltalálta a megfelelő nevet. Fél siker.

„Nos, hogy érzi magát a terem leggyönyörűbb hölgye?” – jött az újabb nyálas bók.

Micsoda üres szavak… Semmi eredetiség nem volt benne. Nem csoda, hogy nem emlékezett rögtön a nevére. Ráadásul a kézcsók is csak arra volt jó, hogy közelebbről mustrálhassa a melleit… Visszanyelt egy cinikus megjegyzést és tovább játszotta a szerepét. „ Köszönöm kérdését, remekül.” – és egy ragyogó mosolyt varázsolt az arcára. „Habár egy kicsit aggódom, hogy nem sikerül elég támogatást szereznünk a progériás /Progéria = Génmutáció okozta korai öregedés/ betegek rehabilitációjával foglalkozó részlegünk fejlesztéséhez…” – monda sajnálkozva, miközben kezével finoman hozzáért a férfi karjához. Elvégre kedvesnek kell lennie a pénzéhez… uhm… illetve… a vendéglátójához. Még mosolyát is sikerült kicsit aggodalommal telibbé tenni. Stílusgyakorlatból jeles! Most már biztos volt benne, hogy ha egyszer bevonják az engedélyét House valamelyik hülyesége miatt, akkor színésznőnek áll. ’Szenvedély Rendelésre’, főszerepben Lisa Cuddy. Talán ez lenne az első olyan munka, amivel ki tudná vívni a makacs orvos tiszteletét… Órák óta ez volt az első olyan gondolat, ami őszinte mosolyt csalt az arcára.

„Aggódsz?” – kérdezett vissza Ian, mintha valami kincset érő információ birtokába jutott volna. Bal kezével megigazította egyik elszabadult hajtincsét, míg a másikkal átkarolta. Legalább abbahagyta a melle bámulását. Kocsányon lógó szemei kezdték kényelmetlenné tenni a társalgást. „Miért nem vitatjuk meg az aggodalmaidat vacsora közben, egy csendesebb helyen?” – tolakodott tovább a milliomos és hátáról a fenekére csúsztatta a kezét. „Vagy inkább desszertet szeretnél, Szépségem?”

„Nem hinném.” – zendült fel egy erőteljes férfihang a háttérben. Ekkor végre sikerült kiszabadulnia Ian kezei közül. Elképzelése sem volt, hogy House honnan a csudából került elő ilyen hirtelen. Minden esetre rendkívül keménynek nézett ki, egyszerű, fekete öltönyében… Keménynek és eltökéltnek. Zord arckifejezése csak erősítette ezt a benyomást. Ahogy mellé lépett, még fogai vicsorgását is hallani vélte. Szemei olyanok voltak, mint a jég, ahogy Iant figyelte. „Már így is elég nagy a segge…” Ahogy a mondat közben ránézett, szemeiben újra csak a kék tengert látta. „Na nem, mintha bármi bajom lenne vele…” Majd újra Ian felé fordult. Hangja olyan élesen hasított a levegőben, mint egy sebészkés. „És, ha most megbocsát,…” – azzal a kezéből kivett, üres pezsgőspoharát Ian kezébe nyomta – „…de szépséges főnökömnek és nekem sokkal fontosabb dolgunk is van, mint alamizsnáért könyörögni… Vegyük például az életmentést.” – majd a következő mondat már neki szólt: „A csapatom épp most telefonált, hogy vészhelyzet van.” – majd sarkon fordult és becélozta a kijáratot.

„Vészhelyzet?” – kérdezett rá, amint végre egyedül voltak.

„Nincs semmi gáz… Csak az az arrogáns pöcs felhúzott…” – magyarázta House.

Szótlanul követte a férfit.

„Mi ez a nagy némaság? Semmi sziporka, hogy mennyi pénzt buktál el miattam?”

„Semmi.” – köszörülte meg a torkát. „Nem szoktam meg a lovagias House-t.”

„Pedig már ismersz egy ideje…Sosem engedem át másnak a három legjobb barátomat.”

Zavarodott és meghökkent arckifejezését látva a House már részletezte is.

„Először is itt vannak az ikrek…” – és szemei a mellére vándoroltak. „És természetesen, a pompás anyahajó.” – imitált kerek formát a kezével, hogy egyértelmű legyen, hogy a fenekére gondol.

„Oh, világos…”

House ismét felnézet. „Akkor, készen áll a kis csapat az indulásra?”

***

Másfél órával később már meg is bánta, hogy a feltett kérdésre igen-nel felelt. Maga sem értette, hogy hogy lehetett annyira naiv, hogy követi férfit. „Arról nem volt szó, hogy egy sztriptíz bárba jövünk…”

Épp egy nagymellű szőke táncolt a színpadon, egyetlen apró, nagyon apró tangában.

Jómaga pezsgőt, míg House sört ivott, amit egy majdnem meztelen nő szolgált fel nekik, akit House 20 darab, egydollárossal jutalmazott. „Amondó vagyok, hogy gyakrabban kéne ilyen helyekre járnunk…” – de egész idő alatt, a fekete estélyi dekoltázsát nézte legszívesebben.

Mikor már kicsit ittasabb volt, az egyik ilyen pillanatban teljesen belefeledkezett a látványba. Érezte amint egy kéz, állát kicsit megemelve segít becsukni a száját és fejét a színpad felé fordítja. „A meztelen cicik ott vannak, House.”

„De…”

„Én nem vetkőzöm.”

„Biztos? Akkor sem, ha elegendő egydollárosom van ahhoz, hogy C kosarat csináljak a B-s melltartódból?”

„Nyamvadt egydollárosokért?” – mosolygott és megrázta a fejét.

„Ünneprontó.”

„Zsugori.”

„Ez nem igaz!” – fakadt ki House. „Most fizettem nyolc dollárt egy egydolláros sörért, és akkor a te nevetségesen kis pohár húszdolláros pezsgődről még nem is beszéltünk!”

„Oh, bocsáss meg, Teréz anya! Te mindig csak önzetlenül adsz és adsz, és persze soha nem vársz érte semmit cserébe…” – jött a cinikus replika.

House csuklott egyet, majd elvigyorodott. „Akkor nem is számít bűnnek, ha levetkőzöl egy szent előtt…”

***

Hétfő reggel

Emlékeiből a harmadik mogyorószem rántotta vissza a valóságba, amely épp most landolt a dekoltázsában a másik kettő mellett.

„Menny a pokolba, House!” – teremtette le durván útitársát, aki épp most készült beállítani a negyedik mogyoró röppályáját.

„Unatkozom!” – nyafogta.

„Az a te bajod, engem hagyj ki belőle!”

„Nem egészen, mert miattad van…” Pöckölte el a rágcsálni valót. „Ha hagynád,  hogy az ablak mellé üljek, akkor lenne mivel lefoglaljam magam… Így viszont kénytelen vagyok a táj nézegetése helyett más szórakozás után nézni… Például , hogy leszállópályának használjam a melleidet.”

Cuddy hitetlenkedve rázta meg a fejét. „Elképesztő, hogy milyen gyerekes tudsz lenni.”

„És ezért a fiatalos sármomért szerettél belém, Jégkirálynőm.”

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..