Szürke hétköznapok

Öt-héttel később, csütörtök reggel

„Cameron arra kért engem, hogy szóljak neked, hogy mondd el a szüleidnek, hogy megnősültél… Hú, de bonyolult!” – üdvözölte Wilson House-t azzal leült barátja mellé a padra. Egy pár percig így ücsörögtek két fenyőfa között a kórház melletti parkban. „Anyukád megint telefonált…” – folytatta. „Cameronnak igaza van. Tényleg el kéne mondanod nekik…”

House csak ült némán, érdeklődését két csinos görkoris lány kötötte le.

„Hé!” – próbálta visszaszerezni barátja figyelmét az onkológus, s ezt nyomatékosítva csettintgetni kezdett House orra előtt. „Nős vagy, emlékszel?… És mellesleg ezt el kéne mondanod a szüleidnek is.”

„Így is ők az utolsók, akik megtudják, akkor meg mit számít egy két hét ide vagy oda?”

„Gyerekesen viselkedsz.” – fonta keresztbe a karjait Wilson.

„És ebbe a fiatalos sármomba szeretett…”

„Állítsd le magad!” – szakította félbe durván Wilson. „Nem bujkálhatsz előlük örökké…”

„De ez nem jelenti azt, hogy meg sem próbálhatom…”

„House…”

„Ha elmondom nekik, tuti ide akarnak, majd utazni…”

„És?” – kérdezte Wilson nyugodtan. „A Cuddy szüleivel töltött estét is túlélted… Ráadásul azóta is az egekig magasztal, hogy milyen jól viselkedtél… Nem értem hol itt a probléma?”

„Wilson?” – nézett rá House.

„Igen?”

„Idegesítő vagy.”

„House?”

„Igen?”

„Beszélj a szüleiddel!”

***

Csütörtök este

Ahogy Cuddy belépett az ajtón, orrát kellemes illatok töltötték meg. Ledobta a táskáját, levette a kabátját, majd elindult felkutatni az illatok forrását. Ahogy a konyha felé közelített észrevette, hogy az étkezőben az asztal ünnepélyesen meg van terítve két személyre. Kissé zavarta a gondolat, hogy vajon kinek a keze van a dologban, de aztán észrevette, amit House a tűzhely előtt áll, botja helyett egy fakanállal a kezében.

„Te meg mit csinálsz? – kérdezte az ajtókeretnek dőlve.

„Főzök.” – jött a kurta válasz a férfitól. Még csak föl sem nézett a lázas kavargatásból. Balkezével megragadta a sószórót.

„Most megpróbálsz megmérgezni?” – jött közelebb Cuddy kíváncsian.

„Ez esetben hagynám, hogy Wilson főzzön…” – mosolygott a nőre a válla fölött.

Cuddy fölhúzta a szemöldökét. „Wilson tud főzni, House.”

„Hm…” – állt meg a kanál House kezében, majd a nőhöz fordult. „Igazad van… Játsszuk újra…”

„Tessék?” – értetlenkedett zavarodottan Cuddy és belekukkantott a fazékba. Hm… paradicsom szósz. Nem épp a legkreatívabb konyhaművészet, de az illatok hatására, és mert majd’ éhen halt, kellemesen összefutott a nyál a szájában.

House türelmetlenül forgatta a szemeit. „Mit csinálsz?” – imitálta Cuddy korábbi kérdését. „Főzök – Most megpróbálsz megmérgezni? – Ez esetben hagynám, hogy Chase főzzön. – Így jobb?”

Lisa bosszúsan elvette tőle a kanalat és belekóstolt az ételbe. „Túl kevés benne a só.” – mondta szárazon.

„Meg az arzén.” – fűzte hozzá House ugyanazzal a hangsúllyal.

„Azt hittem nem akarsz megmérgezni.” – mosolygott rá Cuddy.

„Meggondoltam magam…” – azzal visszavette a fakanalat és arrébb taszigálta főnökét, hogy belelásson a másik tűzhelyen levő edénybe.

„Hm…” – gondolkozott el Cuddy. Csöndben nézte, ahogy a diagnoszta egy nagy adag spagetti tésztát tesz a rotyogó vízbe. „Miért fáradozol a főzéssel?” – fogalmazta át kissé a kérdést.

House a spagettit kevergette. „Mert éhes vagyok?”

„Nem…”

„Oh, de Cuddy, bíz bennem. Majd’ éhen veszek…” Tett egy csipetnyi sót a tésztához, mégegyszer megkeverte a szószt és a nőhöz fordult. „Mit tehettem volna? A menzán csapnivaló volt ma a kaja. Mint valami visszaöklendezett papírmasé.”

Cuddy kedvetlenül rázta meg a fejét. „Tudod, hogy nem így értettem… Illetve tudnád, ha nem szakítottál volna félbe… Hogyhogy nem rendeltél valamit… vagy loptál Wilsontól, ahogy máskor is?”

„Én nem lo…”

„És mindezek tetejébe még az asztalt is gyönyörűen megterítetted!”

„Én aztán nem!” – tiltakozott rögtön. Ha nem lett volna szüksége a kezeire a főzéshez biztos, hogy még valami dacos, karba öltött testtartást is fölvett volna tüntetőleg.

„Akkor ki volt? Talán a suszter manói?” – akadékoskodott Lisa.

„Manók nem is léteznek, Cuddy…”

„Tényleg? – neki nem esett nehezére melle előtt összefonni a karjait.

„Igen, tényleg… A Mikulás is csak a média koholmánya…”

„Na, most aztán összetörtem… Szóval, ha nem a manók és nem is a Mikulás, akkor ki terített meg?”

„Cameron.” – vágta oda House.

„Ca-me-ron?” – hitetlenkedett tovább a nő. „Kérlek, mondd, hogy nem kényszerítetted arra, hogy megterítse az én asztalomat neked!”

House kicsit zavartan folytatta. „Ezt mondtam az előbb, vagy nem?… Nem volt elég meggyőző?… Hagytam, hogy azt higgye, hogy kettőnknek lesz… Vagy te tényleg azt hiszed, hogy szalvétahajtogatásra pazarolnám a drága időmet?”

Válasz helyett Cuddy egy különleges mosollyal ajándékozta meg a férfit. Lisa ezt az arckifejezést akkor szokta felölteni, ha tudja, hogy House titkol valamit. Valamit, ami nem férne bele a róla kialakult képbe. Valamit, ami kifejezetten nem House-os… Pont, mint amikor váratlanul megjelent az ajtajában és megkérdezte tőle, hogy kedveli e… /3×14/

House gyanakodva nézett rá. „Mi az?”

Lisa önelégülten nyalta meg a szája szélét. Mint a macska, akit csak most kaptak rajta azon, hogy megette Csőrikét. „Te terítettél.”

A férfi a szemeit forgatta. „Most mondtam, hogy…” – próbált még mindig tagadni.

„Egy nő sem hajtogat szalvétát puszta szívességből, House.”  – vágott közbe Cuddy ragyogó mosollyal, érezve, hogy közel a győzelme pillanata. „Te voltál… Tervezel valamit… És ha te tervezel valamit, az azt jelenti, hogy akarsz valamit… Mit akarsz, House?”

Hirtelen megváltozott a légkör kettejük között. A felhőtlen, csipkelődős civódás pillanatok alatt tovaszállt. House egy apró dobozkát vett elő óvatosan a zsebéből, majd még óvatosabban átnyújtotta Cuddynak. Csöndben figyelte, ahogy a nő kinyitja.

Lisa arcán zavartság tükröződött, mert semmi érzelmet nem látott a férfi szemében. „Mi ez?”

„A szüleim vasárnap idejönnek…” – hangja olyan hidegen csengett, hogy szinte érezhetően lehűlt körülöttük a levegő.

A szülei… Cuddynak lassan kezdett összeállni a kép. Mivel még képtelen volt hangot adni saját véleményének, csöndben várta, hogy House folytassa.

Eszébe jutott, mit érzett akkor, amikor az ő szülei jöttek vacsorára… Tudta, hogy ez a látogatás minden tekintetben nehezebb és bonyolultabb lesz, mint az volt…

Melegség töltötte el, ahogy visszaemlékezett arra, hogy House milyen kedvesen viselkedett… Vicces volt és szarkasztikus, mint mindig, de ugyanakkor végtelenül udvarias és figyelmes is… és… olyan szerethető. A szülei odáig voltak tőle. Ő maga is odáig volt tőle… Ugyanakkor hiányzott neki az állandóan konfliktusokat kereső és cinikus House. Ahogy erre a zavarba ejtő tényre gondolt finoman megrázta a fejét… Eltöltött egy kellemes estét a kedves House-al és máris hiányzik neki a mogorva énje? Kezdte úgy érezni, hogy ez az egész esküvős mizéria az agyára ment…

„… Már lefoglaltam egy asztalt abba a közeli kis olasz étteremben. Remélem, neked sincs kifogásod ellene.” – fejezte be a mondandóját.

„Rendben.” – bólintott Cuddy beleegyezően.

House tekintete elkerülte az övét. „Másnap még a nagynénémhez is el akarnak menni, így nálunk éjszakáznak…”

„Nem gond…” – Cuddy érezte, hogy ezzel még nincs vége, de a férfinak nehezére esik beszélni… „És mi van a gyűrűvel?”

„A nagymamám jegygyűrűje.” – monda egy cseppet megnyugodva House. „Ezt kéne viselned, amíg itt vannak.”

„Ahogy akarod.” – felelte készségesen Lisa.

Némán bámultak egymásra. House mögött hangosan felrotyogott az étel. Szitkozódva fordult meg, de mégis hálás volt, hogy valami megtörte ezt a kellemetlen pillanatot. Lejjebb tekerte a gázt és megkavarta az edény tartalmát. „ Nemsokára kész a vacsora…” – motyogta szinte alig hallhatóan, aztán hozzátette: „El akarom hitetni velük, hogy ez a házasság működik…” Kavart egyet a szószon és a polcon lévő borsdarálóért nyúlt. „Szeretném, ha Anyám elhinné, hogy boldog vagyok. Ez egyszer…” A daráló csikorgása elnyelte halk hangját. Megbabonázva bámult a kavargó masszába…

„Oké…” – motyogta csöndben Cuddy, majd fölkapott egy kiskanalat és közelebb lépett, hogy újra megkóstolhassa a szószt. „Még mindig sótlan, House.” – mondta s gyengéden a férfi vállára tette a kezét.

***

„Föl kell készülnünk a szüleim látogatására…” – magyarázta másfél órával később House, amikor tányérjára tette a villáját. „Olyanokra gondolok, mint összehangolni a történeteinket, egyeztetni az időpontokat… gyakorolni a csókolózást…”

Cuddy erre kishíjján félrenyelte az utolsó falat spagettijét. „Gyakorolni a csókolózást?” – kérdezte megrökönyödve, miután leküzdötte a falatot.

„Még jó hogy…” – bólintott House. „A lehető legvalóságosabbnak kell tűnnie!”

„És ehhez neked gyakorlás kell? – grimaszolt Cuddy.

„Nem nekem…” – utánozta a nő arckifejezését. „Nagyon merev vagy, Királynőm!”

„Vagy csak így akarsz lesmárolni…” – morogta oda Lisa.

„Naná.” – somolygott House. „Elvégre férfi vagyok. A génjeimben van… Így vagyok programozva… Az is eltökélt szándékom, hogy szexeljek veled…”

„House!”

„…de amíg ez nem lehetséges, be kell érjem a második legjobb dologgal…” – folytatta egyhangúan. „Sokkal szórakoztatóbb lenne, ha csókolózás közben legalább meztelen lennél…”

„House!” – kiáltott figyelmeztetőleg a férfira, de ő maga sem tudta elrejteni huncut mosolyát.

„Mi van?” – pislogott rá ártatlanul. „Csak próbálok neked segíteni.”

„Persze…”

Hangos telefoncsörgés fojtotta belé a szót. Mivel ezúttal ő volt közelebb a telefonhoz, felállt és fölvette a kagylót, hogy pár pillanattal később egykedvűen átnyújthassa House-nak. „Téged keresnek,,,”

„Igen?” – szólt bele. „Mit akarsz már megint, Wilson?” – türelmetlenkedett.

„Csak gratulálni akartam a bátorságodhoz!” – magyarázta a jóbarát vidáman.

Cuddy eközben az asztal leszedésével volt elfoglalva, de amikor látta, hogy House idegesen dobol az ujjaival a komódon, kérdő tekintettel nézett rá.

„A szüleid vasárnap jönnek, igaz?” – zavargott tovább az onkológus.

„Igen…” – ujjai még serényebben kopogtatták a fa felületet. „Vacsorázni megyünk… Már az asztalt is lefoglaltam…”

„Á, szóval családi vacsi a program?”

„Igen.” – vetette oda röviden House. Nagyon jól tudta, hogy Wilson mennyire élvezi ezt a szituációt.

„Istenem, akár fizetnék is, hogy láthassam… Fölvehetnéd nekem videóra…” – kuncogott. „Akkor akár nézhetném a plazma Tv-n… miközben pattogatott kukoricát eszem… Nagyszerű este lenne…”

House szemei egészen összeszűkültek a méregtől. „Vannak pillanatok az életben, amikor ki tudnálak nyírni…”

„De soha nem tennéd meg…”

„Miért is?”

„Mert én vagyok az egyetlen barátod.” – világított rá Wilson.

„Szép kis barát…” – vicsorgott House.

„Igen” – replikázott Wilson vidáman. „Olyanok vagyunk, mint Ernie és Bert.” /Szezám utca/

House erre fölhúzta a szemöldökét. „Már megint túl sokat nézted a Cartoon Network-öt, Ernie. Ez roppant kínos.” – azzal érdektelennek nyilvánítva ezt a csevejt, letette.

Cuddy értetlenkedve állt meg a konyhaajtóban. „Ernie?”

House bólintott. „Igen… Szerencsétlen, Ernie-nek képzeli magát… Kéne neki szereznünk egy barátnőt… Csóró pasas már a fantáziálgatásba menekült…”

Lisa szúrós szemmel nézett vissza a férfira. „Bagoly mondja verébnek. Te talán különb vagy nála?” – mondta szarkasztikusan. „A te kis színjátékod mennyivel jobb?”

„Tudod, hogy van ez…” – rántotta meg a vállát House. „Mindig depressziós leszek, ha arról van szó, hogy a szüleim meglátogatnak…” – próbált nagyon depressziós képet vágni, hogy ezt alátámassza. „Egy kis huncutkodás talán felrázna…”

„Ki van zárva, House!” – a nő szemei szinte szikrát szórtak.

„És ha csak levetkőznél egy picit?”

Cuddy ezt már válaszra sem méltatta, csak sarkon fordult és ringó csípővel eltűnt a konyhában.

„Akkor kénytelen leszek a fantáziámra bízni.” – kiáltotta Lisa után. „Elképzelem, amint a pajkos ikrek felvidítanak…”

„Álmodozz csak, House!” – jött a lemondó válasz.

„Fogok is, Cuddy, fogok is…” – motyogta vigyorogva, miközben tarkóján összekulcsolt kezével, elégedetten hátradőlt a székében.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..