Vitathatatlan tény

Kedd, kora reggel

Cuddy már percek óta csak szórakozottan kavargatta a kihűlt zabkásáját, miközben a falat bámulta és nem tudott másra gondolni, mint Gregory House-ra…Tudta jól, hogy nevetséges, amit művel, de nem volt ura tetteinek. Rendben van, szereti House-t. És akkor most vége a világnak?
Önirónikusan fölnevetett.
A pokolba, naná hogy vége a világnak! Per pillanat minden ábrándja és álma, egy tökéletes jövőről, most a feje tetejére állt. Illúzióiban egy békés, biztonságos, nyugodt jövő szerepelt, egy kedves, megértő, támogató férjjel. Erre jön ez a lehetetlen, megbízhatatlan alak és ő akár a pokolra is követné. Az egész helyzet hihetetlenül abszurdnak bizonyult.
Megpróbálta elképzelni, hogy milyen is lenne House-szal az a bizonyos jövő. Lelki szemei előtt látta magukat, amint épp vitatkoznak valami pitiáner ügyön, vagy amint épp megpróbál valami kihívást gyártani a férfinak, hogy az ne unatkozzon. Elképzelte, amint ülnek a konyhában és korházi ügyeken veszekednek… Vagy amint House épp azt fejtegeti, hogy miért is jobb a Ciniminies, mint a takonyszerű zabkása… Vagy épp a kórházban vitáznak arról a plazma TV-ről, amit a férfi ki akar csikarni belőle, miközben képtelenek megálljt parancsolni kezeiknek… Elképzelte… Visszaemlékezett az elmúlt hetekre.Megpróbálta visszatartani könnyeit. Nem akart sírni. Nem, nem sírhat. Többet már nem… A tegnap este éppen elég volt.
A könnyek különben sem változtatnak semmin. Így hát visszatartotta őket és tovább turkált a reggelijében, miközben szemmelverte a cukros bödönt, mint ha az tehetne mindenről… Mint már megállapította, nevetségesen viselkedett… Talán akkor volt a legnevetségesebb, amikor megmondta annak a baromnak, hogy szereti… Még is mit várt tőle? Hová is gondolt?
Tovább szipogott.
Nem is gondolkozott, az hozta rá a bajt. Dühös volt Ianre és… abban a pillanatban House közelsége, illata, ajkai, csókjai teljesen elvették az eszét. Abszolút az ösztönei vezették…
Mérges volt magára. Megrázta a fejét és tovább dagonyázott az önsajnálatban.
Soha nem kellett volna elmondania neki a valódi érzéseit… Inkább be kellett volna fognia a száját… Mondjuk egy csókkal, ahogy korábban is tette. Meg kellett volna fogadnia a saját tanácsát… Gyakrabban kellett volna őt megcsókolnia…
Hirtelen összeszaladt a szemöldöke.
Gyakrabban megcsókolni House-t… Ez a gondolat szöget ütött a fejébe és egy halvány emlékfoszlány kezdett egyre élesebb körvonalat ölteni. Ezek az emlékek nem akkorról származnak, amikor a nyakkendőt adta neki… Ezek régebbiek voltak…

***

Két hónappal korábban, szombat este

Izzadtan és aprókat zihálva nehezedett rá. Érezte, hogy a férfi súlya belenyomja testét a szállodai ágy matracába. Ez azonban egyáltalán nem volt kellemetlen, főleg, hogy közben minden porcikáját gyengéd csókokkal árasztotta el. Orcáját, orrát, szemhéját… Istenem, micsoda gyönyör! Arcát a másik nyakába fúrta, hogy illatát még jobban érezhesse. Ölelő karjait még szorosabbra fonta annak teste körül. Igyekezett annyira közel húzni magához, amennyire csak fizikailag lehetséges volt. Úgy érzete, hogy a férfi egyetlen mosolya is képes a mennybe röpíteni! Viszonzásképpen érzékien belecsókolt annak nyakába, lassan, izgatóan. Ajkaik vágytól égve keresték egymást, mígnem forró csókban egyesültek.
„Szeretlek.” – suttogta House szinte alig hallhatóan.
„Tessék?” – kérdezte Cuddy kissé megzavarodva. Kinyitotta a szemét és mélyen belenézett az előtte kéklő tengerbe.
„Te csókoltál meg!” – magyarázkodott a diagnoszta védekezőleg, és megpróbált elhúzódni a nőtől, aki csak még erősebben tartotta. Nincs az a pénz, amiért ebben a pillanatban eleresztené. Gregory House csapdába esett.
„És azért szeretsz, mert megcsókoltalak?” – kacagott jókedvűen. Érezhetően dolgozott még benne az elfogyasztott pezsgő.
„Igen, ezért…” – morogta. De Cuddy megcsókolta, mielőtt House befejezhette volna a mondatot. „És mert házasok vagyunk…” Kacér mosoly terült el Lisa arcán, majd beharapta az ajkát. „…mert részegek voltunk…” – folytatta a férfi. „És mert megcsókoltál…”
Cuddy roppant elégedetten, gyengéden két kezébe fogta a férfi arcát és győzelemittasan rámosolygott.
„Most mi van?” – kérdezte kissé gyanakodva a diagnoszta.
„Azt hiszem, gyakrabban kellene megcsókoljalak.” – felelte Lisa, majd eme felfedezését rögtön gyakorlatba is átültette.

***

Kedd reggel

A francba.
Cuddy a felismeréstől összetörten gubbasztott a székén.
Az a rohadék!

***

Kedd este

House belépett apartmanja ajtaján, mogorván lehajította kulcsait a komódra és hangos csattanással bevágta a nyílászárót maga mögött. Elgyötörten és kimerülten bicegett a nappali felé ahol emlékezete szerint egy üveg whiskey és egy pohár várja. Bár ez utóbbinak semmi értelmét nem látta, hisz minek töltögetné kisebb ibrikbe a nedűt, ha úgy is feltett szándéka az egészet meginni. Elégedettséggel töltötte el a tudat, hogy mindig számíthat legjobb barátjára, Johnnie Walkerre… Besétált a nappaliba. Johnnie soha nem hagyja cserben, nem zaklatja hülye kérdésekkel. Nem, Johnnie aztán nem. Johnnie soha nem tenne ilyet… De hol a pokolban van Johnnie? House összevont szemöldökkel, hitetlenkedve méregette az üres asztalt, de Johnnienak és a pohárnak csupán hűlt helyét találta.
„Keresel valamit? – csendült fel egy ismerős hang a háta mögül.
„Cuddy.” – Teste automatikusan megfeszült. Kényszerítenie kellett magát, hogy megforduljon és a nő szemébe nézzen. Lisa a konyhaajtó gerendájának dőlve állt, kezében egy pohár, benne ismerős folyadék. Feltehetőleg az ő whiskey-je. Nagyszerű, Johnnie is ellene van. Mi jöhet még?
Az ördög vigye ezt a boszorkát! Hogy a fenébe lehet még ilyenkor is ennyire gyönyörű. Semmi smink, csupán egy öreg farmer és egy ronda, öreg, kinyúlt pulóver. Csöndben bámultak egymásra. Legszívesebben most rögtön sarkon fordult volna, vissza a kórházba. Vagy egy bárba, ahol addig vedelheti a whiskey-t, míg el nem felejti, azt ahogy a nő ránézett… Nem, inkább megragadja és addig csókolja amíg bírják levegővel…
„Mit keresel itt?” – nyögte ki végül.
„Ezt inkább én kérdezhetném tőled!” – felelte szemöldökét fölvonva a nő.
„Én itt élek!” – replikázta a nyilvánvalót House a tőle megszokott szarkazmussal és megindult Lisa felé.
„Már két órája a rendelőben lenne a helyed.” – Szemét egy percre se vette le a mogorva orvosról.
A férfi morcosan horkantott egyet, megrázta a fejét, kivette a poharat Cuddy kezéből és egy húzásra kiitta a tartalmát. Jó öreg Johnnie… Pont, ahogy sejtette. A nő meg se rezzent az érintése nyomán. A pokolba, pedig remélte, hogy közelségével kicsit megfélemlítheti, visszavonulásra kényszerítheti. Nem tudta meddig bírja még tartani magát, meddig rejtheti el valódi érzéseit. Álarca már nem tart ki sokáig… Cuddy azonban továbbra is rezzenéstelenül és összeszedetten állt. Tekintetével teljesen zavarba hozta House-t míg végül a férfinak remegni kezdett a keze.
Mitől ilyen átkozottul nyugodt? Ő miért nem tud ilyen lenni? „Miért vagy itt, Cuddy?” Hangja minden kétséget kizáróan elárulta, hogy nem örül a látogatásnak. Érezhetően neheztelt a nőre.
Lisa letette a saját poharát és kezét a férfiéra csúsztatta, majd mélyen a szemébe nézett. „Te szeretsz engem, House.” Bár suttogott, mégis erősnek és határozottnak tűnt.
House keze végleg elgyengült és pohara ezer darabra tört, ahogy földet ért. „Az lényegtelen.” – vetette oda csöndesen. Próbálta kerülni Lisa tekintetét és inkább a padlón heverő üvegszilánkokat vizsgálta.
„Na persze…” – Cuddy tett egy lépést House felé. Testének közelségét kereste, azt, amellyel az imént megpróbálta elijeszteni, de úgy tűnik a dolog most fordítva sül el. Lisa illata betöltötte minden pórusát, elbódította elméjét… Nem tudta megállítani az agyába toluló képeket, emlékeket, ahol mindketten…
Megpróbálta elhessegetni magától a reménnyel és vággyal teli gondolatokat. Nem szabad légvárakat építenie, nem szabad remélnie. Abból soha semmi jó nem sült még ki. Annak a vége nem lehet más csupán fájdalom. Fájdalom, amiből már rettenetesen elege volt.
„De tényleg az, Cuddy…” – bizonygatta és próbált elhátrálni, mikor Lisa a mellkasára tette mindkét kezét. Döbbenten nézett a nő arcára.
„Te szeretsz engem, House-!” – Határozott volt, nyitott. Egyszerre lehengerlő és gyengéd. Ettől jobban megrémült, mint az érintéstől.
„De…”
„Felesleges tagadnod!” – szakította félbe finoman. „És én is szeretlek Téged!”
Ha nem lett volna végtelenül gyerekes és szánalmas, Gregory House legszívesebben befogta volna fülét. „Ne mondd ezt!” – könyörgött csöndesen. Úgy érzete ez a mondat megöli. Minden egyes alkalommal, megöli. Miért teszi ezt vele? És miért mondja folyton? Miért, ha egyszer tudja… Ha mindketten tudják, hogy nem gondolja komolyan… Nem mindha ez kellene ahhoz, hogy továbbra is házasok maradjanak… De most őszintén: Ki venné ezt komolyan?
„Szeretlek.” – ismételte Cuddy makacsul. Kezét lassan, a legnagyobb természetességgel, House nyaka köré kulcsolta.
„Ez nem igaz…” – rázta meg a fejét. Elkapta Lisa csuklóját és megpróbálta ellökni magától.
„Seggfej!” – sziszegte dühösen a nő és kiszabadította a kezét a szorításból, majd mellbe öklözte a makacs orvost.
House csak mozdulatlanul állt és csupán arra a fájdalomra tudott koncentrálni, melyet ez az erőtlen csapás okozott neki. Ahogy már korábban is gondolta. A vágyakozás csak is fájdalommal végződhet. Tekintetével a nő mögötti falat pásztázta.
Cuddy arra gondolt, hogy talán újra meg kéne ütnie. Akkora fájdalmat okozni a férfinak, amilyet az okozott neki. Némi értelmet verni bele, hogy fogja már föl végre, hogy komolyan gondolja, amit mond… Ez eleve halálraítélt vállalkozásnak tűnt. Így inkább becsukta a szemét, vett egy mély lélegzetet és újra felidézte azt a két hónappal ezelőtti szombat éjszakát. Újra mega előtt látta House arcát abban a bizonyos pillanatban. Akkor, amikor lehullott róla minden álarc és egy pillanatra teljesen megnyílt neki. Felidézte az elmúlt heteket, a házasságukat. Érezte, hogy mindketten komolyan veszik, még ha House ezt nem is akarja elfogadni… De úgy döntött, megoldja ezt az apró problémát.
„Oh, Te öntelt pöcs!”- Kezével kényszerítette, hogy a férfi végre ránézzen. „Fogd már végre föl, hogy szeretlek!” – mondta a lehető legkomolyabb hangján. „És ha én tudok evvel a tudattal élni, te makacs disznó, akkor Te is! Megértetted?” Mielőtt House-nak lehetősége lett volna válaszolni, Lisa megcsókolta. Minden szeretetét és szerelmét beleadta a csókba. Ha szavakkal nem tudja meggyőzni, akkor majd így.
House teste teljesen megfeszült. Botja hangos csattanással ért földet, míg karjai szorosan Lisa derekára fonódtak. Egy papírlapnyi hely sem maradt kettejük között. Ebben a pillanatban teljesen átvette az irányítást. Elsöprő szenvedéllyel felelt a nő csókjára. Cuddy teljesen elgyengülve omlott ölelő karjaiba s úgy tapadt hozzá, mint a forró viasz.
„Mondd még egyszer!” – követelte, szinte kifulladva a csóktól.
„Azt, hogy Te öntelt pöcs?” – kérdezett vissza kacéran mosolyogva Lisa, majd gyengéd csókot lehelt House arcára.
„Nem…” – rázta meg észrevétlenül a fejét House. „Azt, hogy szeretsz…” –kérte, miközben ajkaival Cuddy szájának jobb szegletét kényeztette.
„Gondoltam.” – húzta mosolyra a száját és finoman viszonozta a kényeztetést. „ Nem úgy volt, hogy nem akarod hallani többet?” – incselkedett vele Cuddy, érzékien cirógatva House tarkójának finom bőrét.
„Meggondoltam magam.” – felelte rekedten. Most kellett, hogy újra hallja. Szüksége volt rá! Tudni akarta, hogy a nő tényleg őszintén mondja. Bár… ha nem úgy lenne, akkor nem nevezte volna öntelt pöcsnek. Egy pillanatra kihagyott a szívverése. Fölidézte, hogy milyen mérgesen nézett rá Lisa, amikor megpróbálta visszautasítani. Nem lett volna ennyire dühös, ha nem szeretné. Hála istenek, hogy ilyen megveszekedettül makacs egy nő ez… „Mondd ki újra!”
„Rendben” – kacagott Cuddy és ajkai felfedezőútra indultak House arcán. „Szeretlek. Egy csók a jobb orcájára. „Szeretlek.” Egy az orrára. „Szeretlek.” A szája szegletére. „Szeretlek.” Az ajkára. Majd újra az ajkára és újra és újra…
House elégedetten mosolygott. „Cuddy?” – szólalt megy egy kicsit később.
„Hm?” – bíztatta Lisa folytatásra, miközben élvezte House ölelésének biztonságát, annak kellemesen meleg tenyerét a derekán.
„Én is szeretlek!”
Cuddy ismét fölkacagott. „Nem mondod?” – mondta tettetett meglepettséggel, majd amennyire csak tudott, House-hoz bújt. „Tudom… Már mondtad… A nászéjszakánkon…” Kacéran megharapta a férfi bal fülcimpáját, miközben mélyen beszívta bőrének kellemes illatát.
„Aúcs!” – kiáltott fel House. „Ezt most miért kaptam?”
„Mert bár szeretsz még is otthagytál szombaton!” Újra megharapta. „Ne merj többet ilyet csinálni!” – suttogta figyelmeztetőleg a fülébe Cuddy. „Te az enyém vagy!”
House szórakozottan horkantott egyet. „A tiéd?” Majd mosolyogva hozzátette: „Ahogy óhajtja Úrnőm!”
„Helyes!” – bólintott Lisa, és megcsókolta House sajgó fülét. „Komolyan azt hitted, hogy Te voltál az egyetlen, aki azt akarta, hogy működjön?”
De hogy a pokolba történt ez?

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..