Huddy-kritika

Az alábbi írás egy olyan olvasónktól, Nórától származik, aki a 7×23-at látta először a “Doktor House”-ból. Megosztotta az epizóddal kapcsolatos érzéseit, következtetéseit. Majd, hogy miután megnézett pár korábbi részt, hogyan értékelte újra az évadfináléval kapcsolatos megállapításait. SPOILERES azok számára, akik a tv2-n követik a sorozatot.

Azzal kezdeném, hogy a BONES az egyetlen sorozat, amit úgy nézek, hogy tényleg minden részt és ismerem az egész story-t.
Olvastam a port.hu Bones* fórumát és itt írt valaki egy fél mondatot arról, hogy vége a House 7. évadának és mennyire el lett cseszve és remélik, nem szúrják el ennyire Bones és Booth kapcsolatát, mert jellemző a FOX-ra, hogy nem tudnak szerelmi szálat rendesen kibontani és végigvinni úgy, hogy a nézők is elégedettek legyenek.
Na, mondom, ezt meg kell néznem, miről beszélnek?? :-)) Addig az egész House sorozatból egyedül Greg House arcát ismertem és annyit tudtam, hogy kórházban játszódik.
Megkerestem neten a House 7×23-at és megnéztem.

Mialatt néztem az utolsó részt (7×23) végig az volt az érzésem, hogy ennek a két embernek nagyon hosszú időre visszatekintő közös múltja van (ez később, miután visszanéztem a részeket, be is igazolódott), viszont én azt hittem, hogy maga a tényleges párkapcsolat is hosszabb időt ölel fel. Tehát azt gondoltam, hogy hosszú ideig voltak egy pár, mielőtt az a sajnálatos malőr történt (a szakítás, elég idióta módon és gyenge érvekkel megoldva…), akkor még nem tudtam, mikor, hogyan, csak, hogy most éppen nincsenek együtt és Cuddy “kéreti magát”. A finálé nézése alatt gyakorlatilag azt próbáltam kitalálni, hogy mi lehet az a megbocsáthatatlan ok, amiért nem akar Cuddy békülni. De nem találtam magyarázatot. Eldöntöttem magamban végül, főleg a zárójelenet után, hogy egy új pasi az ok.
/Aztán visszanéztem a sorozatot.. a szakítás és a megmásíthatatlan döntés oka (nem békülök ki House-szal!, nagyon haragszom rá..), tehát a nyakatekert indok Cuddy részéről nem más, mint hogy House olyan ember, amilyen. Amilyen már 25 éve is volt, amilyennek ismerte (!!) és tudta, hogy milyen jellem, milyen egyéniség, hogy őrült, önző “szemét”, akit mégis lehet szeretni és szerette is 25 évig. Ez kiderült a 6. évad egyik részéből (talán “Ismerős ismeretlenek” a címe..). /
Nem mellesleg a 7×23-ban is szerette még mindig, elég nyilvánvalóan.

Ebből az utolsó részből azt szűrtem le, hogy hosszú, tartalmas kapcsolat volt az Övék, nagy szerelem, amelyből végül mindketten sérülten kerültek ki és (azt gondoltam..), Cuddy-nak bejött egy másik pasi a képbe és ezért dobta House-t. Nekem ez jött át. House pedig küzd a nőért, vissza akarja kapni, szüksége van rá és ezt nem is palástolja. Szinte már függ tőle. Cuddy-ról is ordít, hogy még mindig szerelmes, küzd az érzéseivel, nem is értettem az okát, hogy miért nem akar békülni. (?)
House átmenetileg úgy látja, nincs esélye, ezért dühét kiadva belehajt a házba. Ez elég hülye húzás volt, de én nem akadtam fenn rajta, kevés dolog lep meg. :)
(LisaE. szerint sokan azt hitték, meg akarta ölni House Cuddy-t, nekem ez meg sem fordult a fejemben…)
A többi szál, többi szereplő, maga az eset számomra érdektelen volt ennél a pontnál, nem nagyon figyeltem oda rájuk.

Gyakorlatilag azért kezdtem el visszanézni a sorozatot, mert kíváncsi voltam, Cuddy miért ilyen hajthatatlan, bár szemmel láthatóan nagyon szenved. House pedig miért szánja rá magát ilyen őrült tettre, miért nem más módszerekkel próbálja meg visszaszerezni Őt.. Érdekelt ez a kapcsolat – és minél több részt néztem vissza, annál jobban.
A finálé végén tehát nyugtáztam, hogy na, itt egy hullámvölgy, de majd belátják, hogy szükségük van egymásra, “felnőnek” és folytatják.

A grand finale után sorrend nélkül belelapoztam néhány részbe, mert felkeltette az érdeklődésemet a téma. (Itt még nem tudtam, hogy LisaE. kiszáll..!)
Láttam, hogy sok a vita Cuddy és House között, főleg, mert House úgy udvarol, hogy sértegeti, piszkálja lelkesedése tárgyát (ez esetben Cuddy-t), de Cuddy sem egy egyszerű eset. Ezeket a jeleneteket imádtam, mivel Cuddy nagyon jól lereagálta a “cseszegetéseket” (kivéve, amikor a baba témánál jártak és Cuddy fejéhez vágta House, hogy szar anya lenne, jó, hogy nincs gyereke /”Cuddy kislánnyal a zuhany alatt”- jelenet/.. na, itt szerintem House tényleg szemét volt. Mint nő, abszolút át tudom érezni Cuddy akkori lelkiállapotát és meg tudtam volna rugdosni House-t..).
Szóval ezek a felvezető jelenetek nagyon tetszettek, lehetett tudni, hogy belőlük még lesz valami, de nem bántam, hogy én eleve onnan indítottam, hogy LETT belőlük valami. :)Tehát ott jártam, hogy megvolt számomra a nagy finálé, szemezgettem a jobb Cuddy-House részekből és olvasgattam fórumokat, mert tanulás és munka mellett túl sok időm nincs és tudtam, hogy nem jutok el oda, hogy az elejétől kezdve minden részt végigkövessek.A fórumokon (angol, német, magyar nyelvű..) olvastam Lisa Edelsteinről és meglepett, hogy rengeteg vonását ráírták Cuddy-ra. Edelstein is zsidó, egyedülálló (jó, mostmár nem, de a House-forgatás nagy része alatt az volt), gyermektelen, jógázik (mesterfokon) és vegetáriánus, erős akaratú aktivista, kiáll a véleménye mellett, használja az eszét, nagyon okos, ráadásul a valós korát írták Cuddy szerepére is. Az csak hab volt a tortán, hogy igazi állatbarát és nagyon kedves ember, aki törődik a rajongóival. A House stábjában állítólag Ő volt az, aki igazából “kampányolt” a sorozat folytatása mellett és foglalkozott a rajongótáborral.Itt, egy fórumon, az egyik hozzászólásból tudtam meg, hogy finito, kiszáll Edelstein. Ekkor még nem tudtuk az okát.
Gondolhatod, mekkora csalódás volt ez nekem, mondtam, hogy “Hé, na ne már(!!), én még csak most kezdtem volna el nézni!!” Átverve éreztem magam.. :/ Főleg, miután több részt is megnéztem: volt a nagy felvezetés, a kerülgetjük egymást, mindenki (na jó, majdnem mindenki..) alig várta, hogy végre összejöjjenek, közepes megoldással végül összehozták őket, kaptunk 14 szép “együtt vannak” részt, House pedálozik, tényleg akarta ezt a kapcsolatot és akármit is mondanak, VÁLTOZOTT és akarta, hogy sikerüljön, szerette Cuddy-t. Még a gyerekét és az anyját is elviselte, SŐT, felkészítette a babát az ovira.
Itt azt vetítették előre az írók, hogy még House is képes változni! És aztán jött a “snitt”, Cuddy bekattant, jött a förtelmes 7×15..
Ilyen dumát, hogy “nem voltál mellettem, nem vagy itt, ha szükségem van rád..”, adnak Cuddy, a mindig normálisan gondolkodó nő szájába, aki huszon akárhány éve ismeri House-t!!, jó és főleg rossz tulajdonságaival együtt???!!! Majd pont Őt fogja meglepni, hogy House nem egy mintaférj és nem átlagos…! Baromira hihető volt Cuddy-tól…! Na ne már… Ez annyira, de annyira erőltetett volt! Mintha minden logika nélkül, kényszer hatására akarták volna a készítők, írók szétszedni őket.
Nekem az az érzésem, hogy valakinek szálka volt a szemében valamiért LisaE. és módszeresen nyírták ki Cuddy karakterét. Szóval megdöbbentem, hogy a “házba hajtunk, bekattantunk” jelenettel lezárul ez a 7 évig tartó tánc.. És a visszanézések ellenére sem tudtam meg, mi lehetett a valódi, Cuddy karakterére is hihető indok a szakításra..
Olvasgattam véleményeket a távozás okáról, aztán kijött Lisa nyilatkozata és világos lett, el KELLETT hagynia a stábot. Nem mondta, miért, de a sorok között el lehetett olvasni, hogy gyakorlatilag nem hagytak számára más utat.
Ekkorra nekem már nagyon közel került a szívemhez a színésznő és egyébként sem szoktam szó nélkül hagyni, ha úgy érzem, igazságtalanul bánnak valakivel és a rendelkezésemre álló eszközökkel, lehetőségekkel támogatom őt jelenleg is, akár egy-egy helyre írt pozitív hozzászólással (amiről tudom pl. hogy a FOX is olvassa..).

Hát, ennyi!

* Bones = [bónz] jelentése “csont”, a “Dr. Csont” eredeti címe

Nekem meg erről eszembe jutott egy kérdés, amire mindig is kíváncsi voltam, és amire hozzászólásban várom a válaszaitokat a fenti kritikához való hozzáfűznivalótok mellett:
Melyik epizódot láttad először a “Doktor House”-ból és minek a hatására nézted/kerested meg?

29 hozzászólás a(z) “Huddy-kritika” bejegyzéshez

  1. süti

    Gratizok…szinte minden….sőt minden szavaddal egyet értek… :leborulos:
    Sajnos ez van, ezt kell elfogadni! Én már nagyjából túl tettem magam a szétcseszett kapcsolaton és L.E. távozásán…mostmár csak azért drukkolok, hogy jól sikerüljön a 8.évad, mert ha tényleg az utolsó :cry: akkor azt jól kéne megcsinálni! És hátha addig engednek a nézői nyomásnak és visszahozzák Cuddyt és esetleg összejöhetnek a végén…bár sokszor hallottuk már hogy House nem a boldogságra termett, de hátha kihozzák az írók, hogy happy end legyen a vége… :roll:
    Ja és a kérdésedre válaszolva, én az első résztől nézem, de úgy a negyedik évad elején lettem igazán fanatikus rajongó.. :-D Azóta már többször újranéztem a régi részeket is… :-D Nézdd meg te is mindet, mert vannak igazán izgi és érdekes részek,nem Huddysok, de nagyon jók (pl.4×15-16,6×1-2,6×22…stb…ezek visznek mindent) :wink:

    Válasz
    1. Nóra

      Én még bosszankodom a szakításon és Lisa távozásán. “Elcseszték” a szórakozásomat. Mindenesetre nem bízom a dolgot Shore-ra és a véletlenre, aláírtam a “BringLisaBack” témájú petíciókat, melyekre rábukkantam és különböző fórumokon hangot adok elégedetlenségemnek, csalódottságomnak, véleményemnek. Lisa Edelsteint eleve támogatom. :) Most komolyan.. így szétcseszni egy 6 éven át épített szálat… ehhez külön érzék(etlenség) kell. Hogy ezt pont akkor teszik meg, amikor tudni lehet, hogy az utolsó évad jön, Cuddy karaktere pedig megy (tehát nincs lehetőség helyrerakni a dolgokat), az külön fáj. “House és a Boldogság” kapcsolatáról írtam az első válaszomban (nincs olyan ember a való életben, aki direkt boldogtalan akarna lenni.. Tehát ha House-t ilyenné formálják a legvégére is, az hiteltelenné teszi a karakterét. Ő is ember, még ha “House” is. :P ).

  2. dorcsy

    Én is egyetértek ez egy jó kritika… és tök igaz…
    A kérdésre a válasz: Két éve csak úgy hobbiból elkezdtem nézni mert a TV-ben láttam pár részt és tetszett. Nem bírtam ki hogy ne nézzek meg még egy részt… és a második évadnál már fanatikus lettem. süti: a 4/15-ben azért vannak Huddy-is részek a sztriptíz tánc az poén…

    Válasz
    1. süti

      Bocsika….a 4×15-ben tényleg van Huddys rész… :oops:
      Viszont nem az a fő szál…. :roll:
      Amúgy nekem minden évad nagyon bejött….már minden részt láttam minimum 3szor, de van amelyiket többször is (mióta gyeden vagyok jobban ráérek.. :-D )
      A 7.évad második fele kicsit lehangoló volt, de azt hiszem lehet ebből még egy nagyon jó évad a Huddys szál nélkül is….a lényeg, hogy Hugh :szivecskezo: ott van… :oops: :roll: :-D :sziv:

    2. dorcsy

      Tudom hogy nem az a fő szál… egyébként nekem még nagy kedvencem a 3/4… meg persze s csomó Huddy-is jelenetek. Van olyan rész a mit 8 és félszer láttam :)

    3. Nóra

      Köszi szépen!
      Igen, az a tánc.. Sokan emlegetik és terjesztik azt a jelenetet. :) House és az ő fantáziálásai Cuddy-ról. És innen számítva még két évet várnia kellett, hogy a fantázia valósággá váljon. De az én mottóm ( “Nothing happens unless first a dream..” / “Nem történik olyasmi, amit ne előzne meg egy álom..” ) igaz erre.

  3. Lily Allen

    Szia!
    Nagyon érdekes volt olvasni a véleményedet, merthogy egészen másképp nézted a sorit, mint itt sokan mások, köztük én is. :mosoly:
    Sok mindenben megértem a gondolataidat, de én azért a szakítást (és okát) még tovább tudnám cincálni, és ha női ésszel (szívvel) vezetem végig az éveket, eseményeket, mélyebb lélektani bugyrokba is el lehet jutni. :kacsint:
    Személy szerint örülök, hogy LisaE személye és alakítása elnyerte a tetszésedet, én is őt szerettem (Hugh és Robert mellett) a legjobban. És még mindig sajgok, amiért tudom, hogy nem játszik tovább a House-ban.
    Ami a 8. évadot illeti… egyelőre nem tud meghatni… :fancsali:
    Köszi, hogy leírtad a véleményed, látogass el errefelé legközelebb is! :kacsint:

    Válasz
    1. Nóra

      Szia!

      “Cincáld” kérlek, ha lesz időd! :) Érdekelne. Női szemmel én is láttam, hogy House nem igazi (nem tipikus, hagyományos értelemben vett) társ, de Cuddy ezt tudta róla, nem kellett volna ezen megdöbbennie és ilyen hirtelen fordulattal kiakadnia. House nem volt más, sőt, jobb ember volt, mint korábban, igyekezett megfelelni a kapcsolatban és törődött Cuddy-val, ha a maga módján tette is ezt. Furcsa és karakteridegen volt a szakítás körüli cselekménysor.. Véleményem szerint. :) És mindenképpen kellene egy rendes lezárás a témának.

    2. Nóra

      Köszi! Veletek, akik eddig hozzászóltatok a kritikámhoz, szívesen megosztanám a privát címemet, de szerintem jóval többen olvassák a fórumot, mint amennyien hozzászólnak és nem szívesen tenném mindenki számára láthatóvá. FB-on vagy Twitteren fent vagy? Én: http://facebook.com/NoraN.Nemes
      Mert Ágit nem terhelném közvetítésekkel.

  4. Nóra

    Sziasztok!
    Köszönöm szépen a sok kedves véleményt, hozzászólást!
    Teljesen megleptetek! Azt hittem, majd le fogtok “hurrogni”, amiért elfogultan nézem a House-t, kiélezve a Cuddy-House kapcsolatra, nem pedig egészében a teljes történetet, még.. :) Megfogadom a tanácsokat és szép lassan megnézem az ajánlott részeket és aztán végül az egész sorozatot. :)
    A 8. évad engem sem tud meghatni, mivel nincs Cuddy, tehát a Huddy fele hiányzik, egy alapszereplő szakadt ki a sorozatból, aki nagy hajtóerő volt.
    Oké, hogy House karaktere nem a boldogság megtestesítője, viszont példát statuálhatna: a végén mégis megtalálhatná ÚJRA a boldogságot. Számomra nem hiteles az olyan karakter, aki legbelül nem a boldogságra vágyik (szerintem nem létezik olyan ember, aki azért él, hogy boldogtalan legyen..). Főleg, hogy már megmutatták a nézőknek, éppen Cuddy-n keresztül, hogy House is lehet boldog és vágyik is rá.
    Emelje fel tehát D. Shore azt a telefont, hívja LisaE-t és vigye vissza a fináléra! Szerintem ez lesz az utolsó évad és elkeserítő, hogy éppen ebből hiányzik, miután Ő is 7 év (!) munkáját adta hozzá a sorozat sikeréhez..
    Jövök majd még, köszönöm a kedves fogadtatást!

    Válasz
  5. DorahCarter

    Nagyon tetszik, amit írtál, hihetetlen, hogy ugyanazokat a következtetéseket vontad le, amiket én, pedig Te nem is sorrendben nézted a részeket, és nem is láttad az összese!! :) Szívemből szóltál, komolyan. :)
    Válaszul a kérdésedre: az első House-rész, amit teljes egészében láttam, a Kis karácsony, nagy hazugság (4×10) volt, egy barátnőmmel néztük egy nem-túl-bulizósra sikerült szilveszter éjszakán (azaz még inkább estén…:P) Addig csak részleteket láttam belőle, és bár csupa jót hallottam róla, még ezután sem kezdtem el nézni valamiért. Aztán egyszer, tavaly nyár elején, teljesen véletlenül újra belefutottam ugyanebbe a részbe. Ahogy néztem, teljesen előjött, hogy mi történt benne, mégis ott ragadtam, és élveztem, ami egészen meglepett. :) Érdekelni kezdett a történet, a karakterek… hogy lehet, hogy itt ez az ember, aki ugyan filmen szórakoztató, de az életben valószínűleg mind utálnánk, hazudozik összevissza, visszaél a beteg adataival, ráadásul mindenkivel bunkó – és mégis, mindenki tiszteli, és még így is, nagyon-nagyon adnak a véleményére, ráadásul még az is látszik, hogy valahol szeretik őt…?
    Ekkor határoztam el, hogy végignézem a sorozatot. Nyári szünet volt, bőven volt időm, és egyszer csak azt vettem észre, hogy már az évadok kellős közepén vagyok…magával ragadott. :) Azóta a 7. évad kivételével az összeset kétszer láttam (1x magyarul, 1x angolul). Persze, néhány részt többször is :)

    Válasz
    1. DorahCarter

      ja, és még valami…:) tudnál nekem olyan oldalakat ajánlani, ahol valamiféle módon (bármilyen formában) támogathatom LisaE-t? :D
      A House előtt sosem hallottam róla, de az alakításával teljesen meggyőzött, és most már a kedvenc színészeim egyikeként gondolok rá… :)

    2. Nóra

      Kedves Dorah,
      örülök, hogy tetszik, amiket írtam!

      Kérdezted, hogy hogyan tudod támogatni LisaE-t.
      Ági, remélem, nem gond, ha bemásolok ide néhány linket.

      Dorah, ha valahol találsz olyan oldalt, ahol szavazni lehet és Lisa is a listán van, akkor már az is nagy segítség, ha ilyen esetekben szavazol rá.
      Pl.: Emmys 2011 (Lisa az első helyen jelenleg):
      http://www.tvline.com/2011/06/.....-nominees/
      vagy: http://tweeter.faxo.com/Actres.....th/2011/08 (itt jelenleg a 3. Lisa. Nem mérvadó szavazás, nincs következménye, de “reklámnak” jó), vagy: http://t.co/b61O4bZ

      A petíciók: http://twitition.com/7qsir
      http://www.petitiononline.com/HelpLisa/
      http://bringlisaback.com/

      A petíciókhoz folyamatosan várják az aláírásokat, konkrétan a “HelpLisa” petíció kezdeményezője írta ezt nekem. Ha találtok egyéb lehetőségeket, légyszi szóljatok! :) Annál is inkább, mert holnaptól újra beindul az őrület (vissza a suliba..), jóval kevesebb időm lesz figyelni ezeket.

      Egyébként “Facebook”-on, “Twitter”-en megosztott újdonságokhoz, információkhoz szoktam hozzászólni, ha nem maradok le róluk. Pl. Lisa új sorozatának (igaz, csak 3 részben lesz benne első körben..) hivatalos oldala (“Facebook”-on) és az írói gárda (“Twitter”-en)folyamatosan küld adatokat és figyelik az ezekre adott reakciókat, a pozitív megerősítés csak jót tehet.

      Ági maga is írta korábban, hogy a Fox-nak és UMS-nek lehet email-t írni. Szerintem ezzel most csak olajat öntenénk a tűzre, de ki-ki tegyen belátása szerint.

    3. Nóra

      Én láttam Lisát a “Special Delivery”-ben is, Ő viszi az egész filmet, egyébként erősen átlagos délutáni mozi lenne csak. És ez nem egyedül az én meglátásom. Lisa nagyot alakít benne, de ha teheted, eredetiben nézd, mert Zakariás Éva (Lisa hangja ebben a filmben) az egyik kedvenc magyarhangom és szeretem, mint színpadi színésznőt is, de Lisához megszoktam Györgyi Anna hangját. Vicces: Györgyi Anna volt Romy Schneider magyarhangja is a “Sissy”-ben. :)

    4. DorahCarter

      Nóra! :) Nagyon szépen köszönöm a linkeket!!! :) Mindegyiken szavaztam/aláírtam…
      És köszi a film-tippet is, mindenképpen meg fogom nézni, nagyon kíváncsi vagyok rá!:)

  6. dETT

    Először azt hittem, megint csak egy indulatoktól vezérelt Huddy-kritika lesz ez, mint általában (“úristennn LE kiszállt nemhiszemel atyaég nem élem túl”, avagy “sze’ntem shore egy *** ****** *******” és hadd ne folytassam), de láttam, hogy a 7×23-at az összes többinél előbb láttad és ez egy teljesen új szemszög, érdekelt. Így elolvastam, és nagyon jól tettem, mert rávilágítottál dolgokra, amik számomra amúgy nem derültek volna ki (pl. írói történetvezetés, időintervallumok realitása stb.). Én is igyekeztem LE távozása körül a sorok között olvasni, persze nem láthatom tisztán a miérteket, hogyanokat, de nagyjából arra jutottam, amire te itt most. Valóban atomjaira szét lehet szedni csak a 7. évad Huddy részét (a többi évadról nem is beszélve), és érdemes is. Itt jegyzem meg, még az 1×21 érdekes, nem (csak) Huddy, de nagyra tartják. Bocs ha vki már írta.
    Nekem első House-nézési élményem a 2×07-hez kötődik (még szinkronos), aztán a 4.évadtól váltam függőve. De akkor nagyon. Tényleg jó volt olvasni, köszi. :wink:

    Válasz
    1. Nóra

      :-) Azért LisaE távozása engem is kiakasztott, amellett, hogy hiányozni fog a személyisége, a történetszála lóg a levegőben, lezáratlanul. Biztos, hogy nem teregettek ki minden kártyát egyik oldalon sem, viszont Lisa visszafogott, diplomatikus mégis karakán (ez is érdekes kettősség..) nyilatkozata sokat elárul. Simán el tudom képzelni, hogy le van papírozva valami, ami miatt egyikük sem szidja a másik oldalt nyíltan, de szikrázik a feszültség a levegőben. Mindenesetre furcsa, hogy tiszta, világos és a “miért”-et taglaló nyilatkozatot egyik fél sem adott ki.

      House: az én egyik legkedvesebb részem a 3×17, “Magzati pozíció”. Cuddy küzd a kisbabáért, House számára csak egy magzatról van szó, de a végére az ő szíve is meglágyul és gyermeknek hívja a magzatot. Az egyik kedvenc tárgyam volt másodéven az “Élet joga” nevezetű tantárgy, mely a családi jog egyik spec. kollégiuma volt. Nagyon érdekel a téma, az élet joga az abortusz és eutanázia kérdéskörét taglalja jogi szempontból, ezek a kérdések a House-ban is többször előfordulnak. Mikortól számítjuk a magzatot kisbabának, mikortól kell (törvény szerint is) küzdeni az életéért (Mo-on ez most az 5 hónapos kor), haldokló esetében az orvos meddig gyógyít és hol az a határ, ahonnan a szenvedést hosszabbítja meg és nem az életet. Hol vannak a határok egyáltalán és kinek van joga meghúzni ezeket a határokat.
      A “Magzati pozíció” tehát szenzációs rész, Cuddy küzd, mint egy anyatigris és kivételesen neki lesz igaza :P :D House is megmutatja emberi oldalát és az a jelenet, amikor a baba kidugja a csöpp kis kezét és megfogja House ujját, House és Cuddy egymásra néznek, House arcán teljes döbbenet és többfajta érzelem egyszerre.. Hatalmas!

    2. Lily Allen

      Nekem is a 3×17 az egyik kedvenc részem! És pontosan amiatt, amit te is írtál! :kacsint: (Mondjuk a 3. évad eleve nagyon jó lett – sztem)

      Ja, és megkereslek facen. :mosoly:

    3. dETT

      A 3×17 valóban a 3. évad egyik legjobbja, ha nem a legjobbja, én is szeretem :) Van azért még, most hogy belegondolok, a 3×14, 3×12… na de a 17-es is szuper. Engem is lekötött az eutanázia/életjogok/stb. téma, House kapcsán, meg amúgy. Házidogát is kellett írni erről meg minden, nagyon érdekes volt utánanézni.

      Szerintem vissza tudják majd hozni valamikor LE-t Cuddyként. Feltéve hogy nem ez lesz az utsó évad, mert még nem hűltek ki a lázongó vélemények, meg maga az esemény sem.

    4. Lily Allen

      Nóra, a Lilla Pretz (vagy fordítva :-D ) nevű egyén én vagyok facen. (Bár elég nyilvánvaló, mivel csak 1 közös ismerősünk van, az is Lisa. :-D )
      És bocs, hogy még csak most kerestelek meg, de szervizeltél az én drága, egyetlen laptopomat. :S

  7. Luer

    Megnéztem most az új 14. részt a TV2-n, és már nem is emlékeztem arra, hogy ebben a részben szerintem House élete legnagyobb szerelmi vallomását hallhattuk, láthattuk Cuddy felé. Majd ezek után a következő részben Cuddy szakít vele, elég érdekes, nem csoda ha L.E. tényleg azért szállt ki a sorozatból, mert “kinyírták” a karakterét.
    Nóra, nagyon jót írtál, én is pont így gondolom. A 7×01 részben elmondja, hogy tudom, hogy elcseszett vagy és nem változol, de így szeretlek, majd ugyanezzel az indokkal a 7×15-ben kirúgja..

    Furcsa lesz Lisa nélkül a sorozat :(

    Válasz
    1. Nóra

      Én a Viasaton néztem egy régebbi részt a héten (azt hiszem, az is tegnap volt…), pont a kedvencemet adták, ezt akárhányszer meg tudnám nézni: Magzatpóz

      Igen, a 7×14-ben House kimondja, hogy ha választania kell a munkája (tulajdonképpen eddigi megszokott élete)és Cuddy között, akkor utóbbi mellett dönt. Tőle ez a vallomás sokszorosan többet jelent, mint bármely más “földi halandó” szájából jelentene. Ezután (és a 7×1-es Cuddy-féle kijelentés után) szakítani vele?.. Tudatos Cuddy-karakter rombolás..

      A “House Cuddy (vagy Lisa…) nélkül”? kérdés nálam rövidre van zárva. Tulajdonképpen azt a vonalat nyírták ki vele, ami miatt elkezdtem nézni a sorozatot.

  8. Luer

    A Magzatpóz nagyon jó és szép rész :-)

    Az jutott még eszembe a tegnapi résszel kapcsolatban, de lehet, hogy ez már csak belemagyarázás, hogy amikor mondja House, hogy a fejem a v..on van, az Hause nyelven azt is jelentheti, hogy a szívem a kezedben van.. De mondom ez már csak beleképzelés talán.

    Válasz
    1. Nóra

      :-) Ha House-ról van szó, semmi sem elképzelhetetlen. :)
      Magyarul még nem láttam ezt a részt és angolul is csak egyszer, hirtelen nem tudok mit mondani, de valószínűleg a napokban megnézem és visszatérek a kérdésre. :)

      (Aztán jön a 7×15 első pár perce és onnantól kezdve kiszálltam.
      Otthon úgy emlegetjük, hogy eddig vannak a “jó részek” és a többit a család nem is akarja látni, mondván, azért nézünk tévét (esetünkben nagyrészt nem is tévében, hanem a neten nézzük vissza a részeket..), hogy szórakozzunk, de ha elrontják ezt a szórakozást, akkor keresünk másikat..)

      Magzatpóz :-)) Pont a vesszőparipámat érinti a kérdés (lentebb írtam az élet jogáról), ráadásul nagyon úgy érzem, hogy hagyom a büntetőjogot és ebből a kérdéskörből lesz a diplomamunka témám. House és Cuddy szemszögét megmutatva pont azt az ellentétet tárták fel, ami ebben a témában van. Mindkét oldal támadható és védhető egyszerre.
      Nagyon jó rész!

  9. Bastet

    Nóri ezt állati jól összeszedted, :leborulos: teljesen egyetértek… pedig még a hetedik évadot csak alig láttam. Inkább csak beletekergettem. Majd amint tudom pótolom, de most Bones az első és suli meg meló, de evvel sem mondtam neked újat :D

    Amúgy én a Pilot epizódot láttam először, de sajna mindig akkor ment a sori amikor melóztam. Aztán a harmadik évadnál már látva a trailereket viszketett a tenyerem és amikor a youtube-on láttam azt a bizonyos csókot, akkor végképp azt mondtam ezt látnom kell. Szépen megszereztem a részeket és vártam az időt, hogy valamikor meg tudjam nézni. Hála egy csúnya agyrázkódásnak, pár nap ágynyugalom és egy helyben végignéztem az elejétől az ötödik évad közepéig. Innentől folyamatosan követtem, sokszor hajnalban fennmaradva. De ahogy kezdett számomra idegenné válni Cuddy viselkedése és karaktere, kezdtem elmaradozni és inkább a Bonesra koncentrálni. Most megint ott tartok, hogy szedegetem le a részeket, majd egyszer utolérem magam, de ha House-ra támad kedvem mégsem tudok tovább haladni, inkább a régi részeket veszem elő.

    Puszi:
    Viki

    Válasz
    1. Nóra

      Köszi! Nálam még mindig van 1-2 olyan rész (Visasat-on belefutok..), amit nem láttam még. Mert igen, egyetem és főállású munkahely együtt.. ismerős. :P De a “Best of Huddy” videókat végigvettem már (megtalálod itt Áginál is a linkeknél), így a (számomra!) lényeg jelenetekről nem maradtam le. Tudom, hogy az angol Neked sem gond, így jó szívvel ajánlom, pillants bele! :)
      A “viasatos” régi részeket nézem általában és a laptopomra lementett “régi szép idős” epizódokat, 7×15-tel bezárólag. :-)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>