Hugh a kamera mögött

A TV Guide amerikai tévémagazin eheti számában maga Hugh Laurie írt egy cikket arról, milyen volt megrendezni az eheti epizódot (6×17 – Lockdown). A cikk (plusz az interjú a hetibeteget játszó színésszel) szkennelt és netes változatát illetve a fordítást megtaláljátok a folytatásban. (Köszi Orsinak a segítséget!) Plusz a cikk-kel kapcsolatos fotózás képeit is!

(Megtekintés a galériánkban)

Végre egy kis akció!


Hugh Laurie ír eddigi legnehezebb szerepéről: A “House” rendezéséről

Orvos, rendezd tenmagad! – Ez volt az az ajánlat/kihívás/ólomcső, amit a fejemhez vágtak, és azonnal tudtam, hogy bajban vagyok.
A “House” eddigi hat évada alatt az anyósülésen ültem és panaszkodtam, amíg a szenvedő felnőttek vezettek. Babráltam a rádióval, szódát öntöttem a sebességváltóra, félreértelmeztem a térképet, nyafogtam, hogy rosszul vagyok, felordítottam, mikor egy kutya a távolban úgy tűnt, hogy arra gondol, megközelíti a járdaszegélyt – röviden nyűg voltam a nyakukon. Aztán, hogy elhallgassak végre, odadobták nekem a kulcsot és azt mondták: ”Oké, akkor most te vezetsz!”

Mi tehettem volna? Ha nemet mondtam volna elveszítem a kemény győzelemmel megszerzett panaszkodás jogát. Ha viszont igent mondtam volna, akkor kinek panaszkodtam volna?
A “Lockdown” -az évad 17. részének – forgatókönyvét David Shore, Garett Lerner, Russel Friend, Eli Attie és Peter Blake írta. Ha épp azon csodálkoznának, hogy miért öt író írta, akkor majd kevésbé fognak, ha megnézik. Nem mondom el, hogy mi fog történni, de azt elmondom, hogy ott van a Kiváltó Esemény az elején, ami indokolja az epizód címét. (Megnyugodhatnak, nem bomba vagy beragadt lift, mindkettő tiltott a “House-kézikönyv” szerint.) Az esemény négy összezárt párról szól, négy különböző helyen és House maga csak az egyikben van jelen, ami azt jelentette, hogy a nyolc forgatási napból haton viselhettem a rendezői sapkámat. És igen, valóban volt egy sapkám. Emellett hordhattam a saját ruháimat és a saját telefonomat, kulcsaimat, pénztárcámat és karórámat, amely kellemes érzés volt. A jelmezben játszó színészek olyan sok időt töltenek el azzal, hogy nem tudnak kommunikálni, kinyitni egy ajtót, szendvicset venne vagy nem tudják azt, hogy mikor kéne ezeket csinálniuk, hogy a végén fiatalkorú bűnözőknek érzik magukat. Ha ez egyáltalán kategóriának számít.
A sapkán kívül még kérdéses volt, hogy melyik akcentust használjam. Nem úgy szerettem volna rendezni mint Gregory House, hanem mint Hugh Laurie, büszke állampolgára II. Erzsébet Királynőnek, és emellett az elmúlt hat év nagy részét amerikai pótlékként töltöttem. Hogy reagálnának a munkatársaim? A brit akcentust hallva előjönne némi ősi gyarmati neheztelés és elkezdenék kiönteni a PG Tips teafiltereimet a mosdóba? Megvolt erre az esély, de kockáztattam. Amikor amerikaiként társalgok, a hangsúly miatt gyakran feszélyezett vagyok, hogy csak azt mondjam amit tudok mondani – ha nem vagyok biztos benne hogyan hangzana az, hogy ”tejszínt és cukrot”, csak annyit fogok mondani, hogy „fekete” – és nyilvánvalóan nem ilyet érdemel egy rendező. A döntés az döntés. Vagy választás, melyiket könnyebb kimondani.

Aztán még kérdéses volt az előkészület. Normális esetben az új rendezőket két héttel a forgatás előtt veszik fel. A jók ezt az időt arra szánják, hogy elgondolkodjanak a designról, a castingról, a különleges effektekről, az elbeszélő részekről meg a többiről; a kevésbé jók pornót néznek az interneten és ellopják az írószereket.
Mivel még nyakig a 16. epizód forgatásában voltam az első rendezési napomig, egyik lehetőség sem adatott meg számomra ezek közül, ami azt jelentette, hogy nevetségesen, barbár módon felkészületlenül néztem a rám váró megpróbáltatások elé. Emellett nem volt nálam elég boríték sem.
És még az is kérdés volt, hogy hogyan fogom saját magamat rendezni. Képes vagyok-e arra, hogy irányítsam, utasítsam, bátorítsam magamat, hogy azután a szokásos mogorva rossz hangulatommal visszautasítsam ezeket a dolgokat? Hogyan veszem rá magam, hogy kijöjjek az öltözőmből? Szórjak egy dührohamot az egyik kezemmel és kapjam el a másikkal? Nagy segítség volt nekem, hogy kértem és megkaptam a videó-visszajátszás ritka luxusát: egy apró prizma van a kamerában, ami elég fényt szivattyúz ki, hogy létrehozza bárminek a videóképét, amit a filmlencse felvesz, és melyet azonnal meg lehet tekinteni. Ez egy időzabáló eszköz, de ez megengedi egy színésznek/rendezőnek, hogy visszanézze és átgondolja a saját jelenetét, feltéve, hogy rendelkezik olyan mentális felszereléssel, amivel megnézheti magát és pontos értékelést adhat magáról. Azt hiszem ezt egyszer se használtam.
Ami viszont megmentett, – és majd maguk eldöntik, hogy valóban mentés volt vagy csak egy eutanázia könyörületből – az a “House” producereinek, íróinak, technikusainak, tervezőinek és legfőképpen a kollégáim képességei. Egy ideig aggódtam, hogy az, hogy csatlakozom a Menedzsmenthez, okozhat némi feszültséget a színészek között, és talán árt az évek alatt felépített barátságoknak, de valójában teljesen más történt: Még nagyobb elismerést és szeretetet kaptam a stábtól, miután rendezőként befejeztem a munkát, mint, amikor elkezdtem – és ez igazán sokat jelent.

Ezek a színészek olyan rendkívüli dolgokat hoztak létre, alkottak meg, találtak a tragédiában és a komédiában, amit nem is gondoltam volna előre: energiát és jó humort hoztak be a forgatásba és elviselték a durva brit akcentusomat. Ez a legjobb szereplőgárda a televíziózásban, az tuti. Végignéztem, ahogy sok más szereplőgárda kap díjakat és elismerést de abban soha nem kételkedtem, hogy Lisa, Robert, Omar, Jesse, Jennifer, Olivia és Peter mindet elvinné úgy, hogy közben egy kezük hátra van kötve. (Nem, mintha a színészet egy hátrakötött kézzel különösebben nehéz lenne. Ha jobban belegondolunk, gyakran még könnyebb is.) A ténytől, hogy ők úgy csinálják, mintha nem lenne nehéz, még nem lesz kevésbé az. Ars est celare artem – ahogy valami római faszi egyszer mondta: a művészet az, ha elrejtjük a művészetet.
Végül, még külön említést kell tennem a színészről, aki Nasht, a halálos beteget alakítja, és aki House kellemetlen társaságában tölti az utolsó óráit. Sok név felmerült erre a szerepre, de amikor az executive producerünk, Katie Jacobs megemlítette David Strathairn nevét, egy békés bizonyosság fogta el a produkciós csapatot. Többször is megnéztem David néhány jelenetetét a vágószobában, és minden egyes alkalommal megindító volt a színészi képessége és az őszintesége. (Egyébként emellett egy valódi úriember.)
Szóval ennyi. Felkérem önöket, hogy próbálják ki a szerencséjüket egy tapasztalatlan, felkészületlen külföldi munkájával, aki a folytonos panaszkodása miatt a vezető ülésre került.
Vajon megmentették az utasai vagy mindannyian átszáguldottak egy sziklaszirten a pusztítás szörnyű tűzlabdájában?
Kapcsolják be a biztonsági öveket, és április 12-én este 8-kor kapcsoljanak a Fox-ra!


(Megtekintés galériában)

A doki és a halál között


Az Oscar-jelölt David Strathairn arról, hogyan élte túl a “Lockdown”-t Hugh Laurie-val

» Miről szól az epizód?
Lényegében arról, hogy egy vészhelyzet miatt a kórházat lezárják és mindenkit – a dolgozókat, a pácienseket stb. – külön helyekre zárják el.

» Maga hol jön be a képbe?
House bemegy egy betegszobába és ott találkozik a karakteremmel, Nash Emeryvel. Aki, mikor rájön, hogy House kicsoda, elmondja neki, hogy korábban már felkereste őt, hogy megkérje, vállalja el az esetét. Elég feldúlt azért, mert House nem vállalta el.

» Szóval erről beszélgetnek?
Az epizód nagy részében csak ülünk ott együtt a szobában, és egymás idegeire megyünk. A karakterem elég beteg és morcos.

» Tudta, hogy ez volt az első “House”-epizód, amit Hugh Laurie rendezett?
Előtte nem tudtam, és ő nem adott semmi jelet, ami erre utalt volna. Nagyon nyugodtan csinálta az egészet.

» Történt bármi szokatlan?
Egyik nap egy vihar közben forgattunk és lecsapott a biztosíték pár órára. Hugh tök nyugodt maradt, és egyáltalán nem panaszkodott. Ő nem olyan ember, aki bármi miatt is idegeskedne.

[TV Guide Magazine]

Csatlakozás a társalgáshoz

4 hozzászólás

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..