Hugh Laurie az Emmy magazinban

Emmy 2008: címlapNagyon jó, és terjedelmes cikk. Hugh Laurie-n kívül megszólal benne Stephen Fry, Emma Thompson, David Shore, Katie Jacobs, Lisa Edelstein és Olivia Wilde is.
Sok-sok új dolgot tudtam meg Hughról, nem csak a szokásos dolgokat ismételgetik, mint egy csomó más riportban.
Jah, meg a fotók is állati jók.
A folytatás mögött és a galériában megtaláljátok a cikk szkennelt változatát a fordítással együtt.

1. oldal 2. oldal 3. oldal
4. oldal 5. oldal 6. oldal
(A képek kattintással nagyíthatók.)

Címlap

Kicsoda Hugh?
Az arcátlan Dr. House, azaz Hugh Laurie másik oldala

1. oldal

Szürke póló: Prada; fekete-fehér sál: John Varvatos; fekete csíkos öltöny: Hugo Boss

Annyira visszahúzódó, hogy viccesen azt feltételezi, hogy igazából nincs is szalag a kamerákban a forgatásokon.

2. oldal

A bájos fickó vajon ugyanolyan, mint a tévés alteregója, az arrogáns Dr. House?
HUGH LAURIE, NÉVTELEN
Írta Bob Makela; fotók Brian Bowen Smith

Annyira éles a különbség a nagyképű, gyógyszerfüggő Dr. House és az őt játszó rokonszenves, élénk fickó között, hogy még annak is bizarr a Hugh Laurieval való találkozás, aki általában át szokta lépni a tévé és a való világ közötti vízválasztót.
Persze Sonny Crockett óta ismerősek a ragyogó kék szemek, csak úgy, mint a híres háromnapos borosta. De hiányzik a bot, a sántítás, és a barátságtalan mizantróp amerikai akcentusa, amit hetente látunk a “Doktor House”-ban. Ehelyett egy egészséges, habár túlhajszolt cambridge-i evezőbajnok közeledik barátságos londonias lendülettel. És azonnal elbűvölő és önkritikus, még egy tikkasztó nyári napon is.
“Elnézést, nem bánja?” − kérdi Laurie miközben meggyújtja a cigarettáját. “Nevetséges színlelés,” − teszi hozzá jóindulatú szégyenkezéssel, mielőtt kibújik az árnyékos teraszról egy cigizés erejéig egy los angelesi stúdióban − “nem maradok sokáig.”
A színész öt részt csinált már meg a “Doktor House” 5. évadából, amit rögtön a 4. után kezdtek forgatni. Ez egy megeröltető ütemterv, ami miatt ma le kellett mondania a megszokott közlekedési módjáról − a klasszikus fekete Triumph Bonneville motorjáról − egy városi autó és egy sofőr kedvéért.
A cigiszünet elég rövid, és Laurie belehuppan egy fekete bőrfotelbe; látszólag áhítozik a beszélgetésre. Észrevesz egy pár szórakoztató bulvárlapot a dohányzóasztalon − mindkét címlapon Angelina Jolie van.
“Nézze azokat!” − mondja. “Ezek a fotók majdnem megegyeznek − ugyanaz a szög, ugyanaz a felvétel. És

3. oldal

Kék V-nyakú póló: Theory

4. oldal

mégse gondolná, hogy ez ugyanaz a személy, nemde?”
A fotókat tanulmányozza, majd megrázza a fejét. Houseszal ellentétben − aki soha nem találkozott még olyan problémával, amit ne tudna megoldani vagy nem volt még olyan véleménye, amit ne osztott volna meg mással − Laurie az ideje nagy részét összezavarodottan tölti. Most is például, ahogy eltűnődik Jolie fényképein és a celeb-őrült bulvárkultúrán, amit képviselnek. “Ezek a fotók valami mély, bizarr étvágyat elégítenek ki, amit nem tudok megérteni.”
Laurie személyszerint mindig is kerülte a bulvárlapokat, de a képe − ahogy az elmúlt huszonvalahány év kreatív munkáiban látszik − elérhető DVD-n és az interneten. “Láthatja egy szeletét /a munkámnak/” − vallja be. “De igazából senkiről sem lehet pontos képet alkotni.”

*****

Bizonyára a “Doktor House” kreatív csapata nem ragadta meg Laurie egész képét, mikor beválogatták a főszerepre 2004-ben.
A fél csapat − David Shore és Paul Attanasio exec. producerek − ismerték a színészt a nevetséges alakításaiból a brit tévé-klasszikusokban, mint a “Fekete Vipera” meg a “Jeeves és Wooster”, amikkel egy karriert kovácsolt felső osztályokbeli balfácánokat játszva. Bár Katie Jacobs és Bryan Singer, társ exec. producerek fel se ismerték Lauriet a háromperces meghallgatási felvételén, amit egy namíbiai hotel fürdőszobájában vettek fel, ahol épp “A Főnix útja” c. filmen dolgozott Dennis Quaiddel.
Singer − akit az “X-Men” és a “Közönséges bűnözők” c. filmek rendezőjeként ismerünk − belefáradt a külföldi színészek meghallgatásába, és úgy döntött, hogy egy amerikaira van szükség, aki kezelni tudja az orvosi szakkifejezéseket (próbáld csak kiejteni a “hemochromatosis”-t hibátlan külföldi akcentussal). Mikor meglátta Laurie alázatosságát, kijelentette, hogy megtalálta Dr. Houset. Pár másodperc múlva a kollégái elárulták, hogy az állítólagos jenkije egy angol.
Eközben Laurie Namíbiában, a hotelszobában imádta a szerepet − mind a három oldalt. “Olyan volt, mint egy zenemű.” − emlékszik vissza, miközben egy asztalos kalapálva szerelt szét egy kelléket a stúdió túlsó végében. “Úgy éreztem, hogy tudom, hogyan kéne hangzania. Ennek a három oldalnak nem volt semmi köze az orvosi vagy a viselkedési hitelességhez. Ezek az oldalak olyanok voltak számomra, mint a zenedarabok, és én egyszerűen tudtam, hogy kell azokat eljátszani.”
Mielőtt felfedezték volna Laurie kazettáját, a producerek küzdöttek azért, hogy megtalálják a megfelelő embert. Állítólag olyan színészek versengtek a szerepért, mint Patrick Dempsey, Rob Morrow, Denis Leary és Damian Lewis.
“Nehezen találtuk meg a megfelelő személyt erre a szerepre” − emlékezik vissza Jacobs. “Ha nem lenne súlya, nem hinnél az intellektusában. Ha nem lenne humorérzéke, azt gondolnád, hogy egy s*ggfej. Ha nem lenne fájdalma, és nem lenne sérült, ha belenézel a szemébe, soha nem bocsátanál meg neki.”
Shore, a sorozat készítőjének és vezető írója számára kihívás volt megtalálni az előadót, aki mind a humort, mind a súlyt magában hordozza. “Sehol nem láttunk ilyet.” − mondja. “Aztán megláttuk Hught, és mindenki egyetértett abban, hogy benne mind a kettő megvan. Anélkül nevettetett meg, hogy a mondanivalója elvesztette volna a jelentőségét.”
Laurie olyan elemeket is belevitt a karakterbe, amik eredetileg nem voltak benne a forgatókönyvben. Mint például a gitárszólók. A zongoraduettek. A zsonglőrködés. A gördeszkázás. A motorozás. De a legfontosabb, hogy Laurie egy lenyűgöző életet hozott a fájdalomról, bölcsességről és bonyolultságról beszélő szemeivel.
“House egy bizonyos hősködést, és őszinte tiszteletlenséget mutat, − mondja Jacobs − de minél közelebbről nézed az arcát, annál inkább látod, mi folyik a fejében a szemei mögött. Szerintem minden amerikai nő meg akarja gyógyítani őt”.

A “Doktor House” kevés harsonaszóval indult 2004 novemberében. Laurie annyira bizonytalan volt a sorozat sikerét illetően, hogy nem költöztette át Londonban élő feleségét és a ma már tinédzser gyerekeit Los Angelesbe. Mialatt a többi szereplő házakat vásárolt, és elhelyezkedett, ő hotelben lakott, ahol a becsomagolt bőröndjeit az ajtó közelében tartotta. “Ha megkaptam volna a hívást, hogy beszüntették a műsort, azt akartam, hogy képes legyek még aznap hazarepülni, − emlékezik Laurie − nem akartam még ott üldögélni, és búslakodni.”
De nyolc alulértékelt epizód után a “Doktor House” bekerült a kényelmes American Idol felvezetése mögé. Az első évad végére a sorozat kamatoztatta a jó idősávot, 13 milliósra nőtt a néző rajongók száma.
A törődő tévés dokikhoz szokott nézőket kíváncsivá tette az ápolatlan orvos megoszló nézetei és sértegetései a kitalált new jersey-i Princeton-Plainsboro tanítókórházban. House módszerei Marcus Welbyével ellentétesek voltak /M. W. tévés doki volt ’69-től ’76-ig/: ahogy egy-egy gúnyos mondattal homokba tiporja a pácienseit, a családjaikat és a kollégáit − mindezt a legkülönlegesebb betegségek diagnosztizálása és gyakran gyógyítása közben.
Bár a “Doktor House” folyamatosan gyűjtötte a lendületet és a kritikusok dicséretét, Laurie állítása szerint eléggé hanyagul kezelte a dolgokat.
“Nem is érzékeltem, hogy bárki is nézné a sorozatot. Múlt évben az volt a gyanúm, hogy nincs is film a kamerában és csak valakinek adóelszámolása miatt csináljuk ezt az egészet /valaki le tudja írni az adójából/.” És a három Emmy-jelölés, két Golden Globe és egy SAG-díj ellenére, amit a jó doki megformálásáért kapott, úgy tűnik megbánta, hogy elvállalta a szerepet, miközben csomó mást kihagyott.
“Szerintem Hughnak szőrnyű és kínos az, ha megdicsérik.” − feltételezi Lisa Edelstein, aki Dr. Cuddyt, House elnéző főnökét játssza. “Annyira nem figyel oda, hogy a végén azt fogja gondolni, mindenki utálja a sorozatot.”
Katherine Pope, a Universal Media Studios(, amely a “Doktor House” gyártója a Heel and Toe Filmszel, a Shore Z Productionszel és a Bad Hat Harry Productionszel) elnöke ezt mondja: “Őszintén azt gondolom, hogy azt hiszi, hogy egy ő egy nagy csaló. Azt gondolja, hogy a sorozatnak alig pislákol a lángja.”
Stephen Fry, Laurie cambridge-i osztálytársa, munkatársa és legjobb barátja távolabbra tekint. “Az életének a nagyrészében azzal küzdött, hogy ne legyen elégedett magával” − írja e-mailben. “Szerintem (némileg helyesen) úgy gondolkodik a világról, mint ami tele van önelégült, öntelt bolondokkal, és neki nem kell ilyennek lennie. Vagy talán a presbiteriánus skót nevelése miatt gondolja, hogy az önelégültség ördögi dolog.”

*****

Laurie Angliában nevelkedett, Oxfordban négy gyerek közül a legfiatalabbikként, ahol −, ahogy mondja − ritkán kaptak dicséretet. Tisztelte a Cambridge-en tanult orvos apját, aki anti-Houseként viselkedett, és törődött a betegeivel. Az anyja pedig gyakran komor volt és depressziós; legtöbbször alkalmatlankodó személynek találta a legkisebbik gyermekét.
Kilenc évesen Laurie nyert egy előadói díjat az iskolában, és mikor őt hívták a színpadra, észrevette, hogy a szülei ugyanúgy mosolyogtak, mint a közönség többi tagja. Laurie elmesélte James Liptonnak (az “Inside the Actors’ Studio” házigazdája), hogy ez volt az első eset, amire emlékszik, hogy a szülei elismerték valamiért. Talán ez volt az a tudatalatti szikra, ami ehhez a ponthoz vezette negyven évvel később? Laurie ekkor hunyorít a szemével, és fontolóra veszi, hogy talán ez így van.
“Talán ez volt az, − mondja − ez egy kicsi egységbe zárása az általános hajtásnak, ami szerintem minden előadónak van, ez egy közönség elfogadásának a kutatása /mármint, hogy őt elfogadják/. És talán ennek a közönségnek az egységbe zárása a szüleink. /Tehát, ha a szüleink elfogadnak, akkor már az egész közönség elfogad, vagy valami ilyesmi./
Ez több, mint egy évtizeddel azelőtt volt, mielőtt Laurie érdeklődése az előadás iránt kivirágzott. Mivel egy betegség miatt le kellett csökkentenie az edzéseit az egyetemi evező-csapatban, úgy döntött, elmegy a Cambridge Footlights /Rivaldafény/, az ismert színházi klub meghallgatására, aminek tagjai közé tartozott

5. oldal

Douglas Adams, író (“Galaxis útikalauz stopposoknak”) és John Cleese és Eric Idle színész-komikusok a Monty Pythonból. Nem sokkal ezután Laurie a Footlights elnöke lett és a felnyitható tetejű MG-jével furikázott fel-alá Emma Thompsonnal, aki szintén tag volt. Ő mutatta be Lauriet Frynak, a későbbi komikustársának.
“Mikor megérkeztem [Laurie szobájába], egy dalt énekelt, amit ő írt, − emlékszik vissza Fry − és (tiszta, férfias, komikus) szerelem volt első látásra.”
Miután a pár elhagyta Cambridge-t, együtt játszottak P.G. Woodehouse “Jeeves és Wooster” angol tévéadaptációjában és a hosszan futó komédia-showban, az “Egy kis Fry és Laurie”-ban.
Laurie végül játszott filmekben az Atlanti-óceán mindkét oldalán: “Stuart Little”, “101 kiskutya” és a volt szerelem, Emma Thompson Jane Austen “Értelem és érzelem”-adaptációjában. Rendezett is tévésorozatot, zenét szerzett, színdarabokat és tévé-pilotokat /sorozat-ötletek/ írt és több, mint egy all-star rockbandában játszott. Az 1996-os regénye, “A balek” bestseller volt Nagy-Britanniában.
Az ember azt gondolná, hogy a fickó vigasztalást talált ennyire nagy tömegű munkában. Hát, gondoljon bele még egyszer.
“Mindenről, amit csináltam, azt gondoltam ‘Ó, bárcsak ezt meg ezt csináltam volna.’ vagy ‘Bárcsak máshogy csináltam volna.'” − mondja Laurie. “Nincs egy darab teljes sorozatom vagy filmem vagy bármi más írásom, amire úgy néznék, hogy ‘Ezt jól megcsináltam.’ vagy ‘Ó, ez egy jó pillanat volt.’ vagy ‘Jó kis jelenetet írtunk.’ vagy ‘Jó mondatot írtam.’ Lehetnének ilyen momentumok, de tényleg nincs semmi teljes iromány.”
“De azt gondolom, hogy a véget nem érő elégedetlenség az, ami miatt nap mint nap kikelünk az ágyból.”

*****

Bár Laurienak nyilvánvalóan nincs akkora túlméretezett egója, mint Dr. Housenak, úgy gondolja, hogy nehéz vele együtt dolgozni − csak úgy, mint a doktorral.
“Egy kibírhatatlan s*ggfej vagyok a forgatásokon” − mondja nem túl meggyőzően. “Megszállottja vagyok dolgoknak. Belekontárkodom más emberek ügyeibe. Mert törődöm velük. Törődöm azzal, hogy most akkor ez a kellék vagy az a kellék, ez a felvétel vagy az a felvétel, ez a szín vagy az a szín. Biztos vagyok benne, hogy csomószor van olyan, hogy azt kívánják, bárcsak befognám a számat és csak a saját szövegemet mondanám.”
Laurie kollégái teljesen más képet festenek a forgatásokról.
“Nem úgy tapasztaltam, hogy kotnyeleskedő lenne, − mondja Jacobs − van csomó nagyszerű ötlete. És ő egyszerűen egy zseni. De szerintem néha nem szívesen osztja meg az ötleteit. A saját módszerei szerint jár el, nem a mi módszereink szerint.”
Olivia Wilde szívből nevet, amint Laurie saját személyleírását hallja. A színésznő, aki 13-t játssza rajongója volt a sorozatnak, mielőtt előző évadban csatlakozott a szereplőgárdához.
“Teljesen részt vesz a sorozat készítésének minden részletében − ez így van.” − mondja Wilde. “De szerintem kellemes vele dolgozni. Mindenki más szerint is. A profizmusa annyira magas szintű. Magasra teszi a mércét, hogy mindenki felemelkedhessen hozzá. És hoz egyfajta méltóságot a televíziózásba, amit még sehol se láttam.”
A kamera másik oldaláról Shore egy könnyen lenyelhető pirulának tekinti Laurie beavatkozását. “Néha csak nézem őt, és le vagyok nyűgözve, − mondja a korábbi ‘Esküdt ellenségek’-író − mert tudom, mit csinál. De próbálja nem engedni bárkinek is, hogy észrevegye, hogy ő csinálja. És az esetek felében az emberek nem is veszik észre, hogy ő csinálta.”
De mit fog Laurie tenni, ha Dr. House egyszer leteszi a sztetoszkópot? Kiderül, hogy a “Doktor House” utáni életről való álmában egy jazz-blues banda frontembere, mint Ramsey Lewis /jazz-zenész/. És szeretné átmotorozni Amerikát. “Nem is bármilyen motorral, hanem egy oldalkocsissal.” − mondja. “Ez fantasztikus lenne.”
Úgy hangzik, Laurie − aki jövőre lesz 50 éves − végül készen áll egy bűntudatmentes mókára. Ő persze cinikusabban látja a dolgot.
“Minden nappal egyre közelebb kerülök a ‘b’-betűs szóhoz /b’meg/, − mondja − az isten szerelmére, csak el ne mondja senkinek!”.

Az idézet a nagy zárójelben: “Egy kibírhatatlan s*ggfej vagyok a forgatásokon. Megszállottja vagyok dolgoknak. Belekontárkodom más emberek ügyeibe. Mert törődöm velük. Törődöm azzal, hogy most akkor ez a kellék vagy az a kellék, ez a felvétel vagy az a felvétel, ez a szín vagy az a szín. Biztos vagyok benne, hogy csomószor van olyan, hogy azt kívánják, bárcsak befognám a számat és csak a saját szövegemet mondanám.”

6. oldal

Fekete mellény és fekete cipő: John Varvatos; kék ing: Hugo Boss; fekete nadrág: Burberry

Csatlakozás a társalgáshoz

8 hozzászólás

  1. ez az interjú nagyon király és a képek is szuperek….bár ilyen jó pasiról nem nehéz jó képet csinálni 😛 egyszerűen imádom Hugh Laurie-t.(L) köszi h felraktátok és lefordítottátok 🙂

  2. azt hiszem tudom mire gondolt, amikor saját magáról beszélt kissé negatívan. ezt lehetett látni a 2-3. évad bakijaiban, amikor sokszor maga kérte, hogy vegyék újra, meg megjegyzéseket tett a mű telefonra az íróaztalán, hogy az többet világít mint az igazik, meg ilyenek, de nekem egyáltalán nem tűnt okoskodónak 🙂

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..