Hugh Laurie hosszú búcsúja House-tól

hugh-laurie

A Los Angeles Times online tévés rovatában jelent meg az alábbi interjú az utolsó epizód után egy nappal. Hugh Laurie a karakteréről, az elmúlt nyolc évről, az utolsó forgatási napokról és a (közel)jövőről is beszél. (A spoileres szövegrészeket ki kell jelölni az elolvasáshoz.)
Mikor Hugh Laurie kilenc éve Los Angelesbe jött, hogy szerepeljen egy “Doktor House” c. kórházas sorozatba, melyről akkor úgy gondolta, rövid életű lesz, a Chateau Marmontban szállt meg – ahogy az a zenei és komikusi ízléséhez illik. Elmondása szerint ott úgy érezte magát, mintha “a szülők elmentek volna otthonról és tinédzserek vezették volna a háztartást.” Annyira szerette a helyet, hogy addig maradt, míg végül meggyőződött arról, hogy sikeres a sorozat. Vett egy házat és odaköltözött a családjával.

Miután a “Doktor House”-nak vége, pár interjúra még sort kell kerítenie. A maihoz azt a hotelt választotta, ahol minden elkezdődött. Ezúttal csak egy napra marad. Nemsokára világkörüli turnéra megy a Copperbottom bandával és hátra hagyja Dr. Gregory House világát.

“Egy igazi világkörüli turné” – mondja, mintha nem hinnénk neki. “Mármint azt mondják erre, hogy ‘világkörüli’, ha már két állomás van benne, de mi Buenos Airestől Moszkváig megyünk.”

Laurie magas, vékony, és bár nyilván úgy néz ki, mint House, azért mégse. Nem sántít, például, de könnyen fakad nevetésre és sokszor látszik mosoly a szája sarkán, mint egy kisfiúnak. Egyik kezében a bukósisakja, a másikban a kesztyűje. Annyi kedvesség árad belőle, hogy az ember elcsodálkozik, hogyan tudta mindezt leplezni a kamera előtt annyi éven át.

Meséli, hogy hosszú volt a búcsú. Hetekig tartott, hiszen minden embernek máskor volt az utolsó forgatási napja.

“Nagyon elérzékenyültem, mikor Omar [Epps] elment” – mondja Laurie. “Együtt volt a meghallgatásunk. Robert [Sean Leonard] volt az egyetlen, akivel a legvégéig dolgoztam, az utolsó napon együtt forgattunk. Aztán úgy távozott, mint egy forrázott macska. Gondolom tudta, hogy megható lesz a búcsú. Meg, hogy úgyis nemsokára találkozunk, szóval…”

Bár Laurie várja a karrierje következő lépcsőfokát, Gregory House mindig is hiányozni fog neki.

“Nem az én karakterem volt. Ő nem olyan, mint én, én meg nem vagyok olyan, mint ő. De attól még szeretem. Szerintem egy színész felelősségének része, hogy szeresse a karakterét és én az enyémet végtelenül kiszámíthatatlannak és viccesnek és önutálónak és boldogtalannak tartom. Az ő boldogtalansága vonzott és érintett meg az elején” – teszi hozzá. “És úgy általában a boldogtalanság. Az egy befejezetlen állapot. A boldog embereknek nincs szükségük a segítségünkre.”

Sokszor elhangzott már, hogy mikor Laurie felvette a casting-kazettáját a Főnix útja forgatásán egy hotel fürdőszobájában, azt hitte, House egy mellékszereplő. Mikor rájött, hogy nem így van, vitatkozott azzal, hogy a karakteréről nevezzék el a sorozatot. Inkább a kórházas drámára utaljanak a címmel. De aztán hamar ráeszmélt, hogy a sorozat nem kórházas, hanem inkább egy karaktertanulmány.

Ez hihetetlen nagy nyomást gyakorolt Laurie-ra. Majdnem minden jelenetben benne volt; néha úgy tűnt, hogy fizikailag is nagyon leterhelik. “Benne voltam és leterheltek” – mondja, kissé mosolyogva. “Nagyon felemésztett a szerep és keményen dolgoztam, hogy jól csináljam. A tévézés szükséges eleme az, hogy a karakterek nem nagyon változhatnak. Filmekben, mivel tudod, hol a vége, a karakterek változhatnak. De a tévében a felfedést helyettesíted a változással és ezt nehéz véghez vinni.”

Egy Harold Brodkey novellából idéz: “Rájössz majd, hogy nincsenek önálló gondolataim, csak idézetek”. Ezt arra mondja, hogy a filmekkel ellentétben, a tévében logikusan kell meglepni a nézőket. Úgy mondta, erre David Shore egészen a sorozat végéig képes volt.

“Mikor House… ja nem, az az utolsó részben van, nem lőhetem le” – mondja, miközben példát keres az előbbire. “Jó, akkor még előtte, (8×19 spoiler, jelöld ki:) mikor Wilson úgy dönt, hogy veszélyes kemoterápiába kezd, House vitatkozik vele, majd megáll az ajtóban és a válla mögül azt mondja: “Nálam csináljuk.” Őszintén mondom, nem láttam ezt előre. A szeretet és a támogatás kinyilatkoztatása ez. Azt hittem, House simán kisétál, de mikor olvastam, belegondoltam, hogy ‘Nem, tényleg inkább ezt tenné.’ Logikus, de meglepő is.”

Laurie gyakran méltatja Shore-t House megalkotásáért és szó szerint morog egyet, mikor emlékeztetem a számos hasonló karakterre, amit House óta láthatunk. “Nevezzük meg őket?” – kérdezi. “Nem, jobb, ha nem. De, ami miatt nagyon mérges vagyok… nem, inkább nem.”

Még így is House az etalon. Egy gyógyszerfüggő, gyakran pszichológiai szadizmussal élő orvos, akit semmi nem tart vissza, hogy bebizonyítsa az igazát, mégis milliók imádják. Ha figyelembe vesszük Laurie kék szemeit és House szellemességét, akkor is, hogy lehetséges ez? Mit szerettünk House-ban annyi éven keresztül?

“Szerintem van valami bizonyosság az okos emberekben, akik tudnak dolgokat” – mondja Laurie. “Szerintem House mélyen erkölcsös karakter, bár kétségtelenül vannak, akik ezzel vitatkoznának. Nem ítélkezik. Az alap morcossága mellett alig fél tucat rosszalló megjegyzése volt. Megértette, ha valaki hazudott és azt is belátta, miért hazudott.”

Az is jó volt, mondja, hogy House-t Shore orvosnak és nem rendőrnek teremtette, így nem kellett a munkájából adódóan ítélkeznie. “House felfedi az igazságot és meggyógyít téged ahelyett, hogy felfedné az igazságot, majd bilincsben börtönbe küldene. Szóval kegyes is volt valamennyire. Életeket mentett.

És szerintem mindenki megértette, hogy bármennyire keményen bánt velük House, önmagával még keményebben bánt. Olyan világban élünk, ahol az emberek félnek attól, hogy mások meglátják, milyenek is valójában. De House meglátta és megértette az emberek igaz valóját.”

[Show Tracker]

3 hozzászólás a(z) “Hugh Laurie hosszú búcsúja House-tól” bejegyzéshez

  1. Kriszta

    Hugh Laurie sajnos idén se kapja meg a neki amúgy nagyon kijáró Emmy díjat, mivel nem került be a végső jelöltek közé! És mivel vége a sorozatnak, több sansza nem lesz erre, ez azért kicsit minősíti az Emmy ítészeit, hogy egy olyan ember nem kapta meg soha, aki az egyik legsikeresebb drámasorozatban alkotott óriásit 8 éven keresztül!

    Válasz

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>