Hugh Laurie – párizsi koncert

Szerdán Hugh Laurie Párizsban, a Le Trianon színházban koncertezett. Közel 60 videót szedtem össze YouTube-ról, ebből már komplett koncertfilmet lehetne összevágni (ha tengernyi időm lenne).
Az 5-8. a Huddy-s videó (több szögből), csak azt a részt fordítottam le. A többiben nem hiszem, hogy mondott újdonságot, de kívánságra lefordítom bármelyiket.

Fotók / Photogallery

Videók

YouTube

Huddy-s videó

Hugh táncol a zenére, majd leveszi a zakóját, mire a közönség sikítozik. Erre Hugh legyint a kezével: “Ez nevetséges.”
“Most pedig előad… persze, hogy elő fogunk adni egy számot, ne mondogasd már ezt. Nem! Ping-pongozni fogunk. A következő számot a szerintem egyik legnagyobb zeneszerző, Hudie [hjúdí] Leadbetter… valakik úgy ejtik, hogy ‘hádi’ [ahogy a Huddy-t, azaz a House-Cuddy párost], valakik ‘hjúdí’-nak, ő maga pedig…”
Ezután egy csaj (vagy több) bekiabálja, hogy “Huddy!!!”
Erre Hugh: “Igen! [szerintem először nem is érti a reakciókat, aztán leesik neki] Ne, elég legyen! Nem, nem, nem” – kábé tízszer. “De, de, de!” – mondják a bekiabálók. Aztán elfancsalodik az arca, elpirul (!!), eltávolodik a mikrofontól és fogja a fejét. Majd magyarázkodóan, nevetve visszalép: “Ez szörnyű nagy hiba volt. Jól van, oké… Öm. Ezt a számot Paul McCartney írta…” – mondja szemforgatva. Erre egy másik csaj sikít egyet. “Na, látja, így kell! [Hogy inkább erre sikítozzanak az emberek és ne a Huddy-ra, vagy valami ilyesmit érthetett.]
“Nem, ezt a számot Leadbelly írta, aki lenyűgöző énekes-zeneszerző és zenész… és történetmesélő volt. És sok-sok nagyszerű dalt írt, és ez az egyik, a címe ‘You Don’t Know My Mind’.” Aztán elkezdi játszani a számot, mintha ‘mi se történt volna.

Csatlakozás a társalgáshoz

5 hozzászólás

  1. Huddy :iconlol: :iconlol: :iconlol:
    Szegény. Engem már a párosítás őrületbe kergtegett. Akkor el tudom képzelni ő mit gondolt.

    Ha jobban belegondolok, majd megöl az irígység, hogy nem mentem el még egy koncertre. 😯

    1. Na-na, ne legyél telhetetlen!!! 👿
      Nekem még az se jött össze, hogy egyetlen egy ici-pici koncertre eljussak… 😥 😥 😥

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..