Nemrég bukkantam rá a Youtube-on egy kábé 3. évad előtti “interjúra”. Pár részletben van fenn. Elég vicces az egész, de hát nem is lehet mást várni ettől a csapattól. 😉 Pár új infót kapunk a sorozat keletkezéséről, castingokról, karakterekről… Videók és fordítások a Folytatás mögött!

David Shore: Annó ügyvédként kezdtem…
Ez egy általános nézet, hogy mindannyian foglalkoznunk kell idiótákkal az életünk, munkánk során, és azt soha nem gondoljuk, hogy mi lennénk az idióták, de gyakran mi vagyunk azok. Mint például évekkel ezelőtt, mikor elmentem orvoshoz. Fájt a csípőm, és három hét múlva kaptam időpontot. De mire eljutottam az orvoshoz, már semmi baja nem volt a csípőmnek. Ez egy oktatókórházban volt, és öt különböző orvos vizsgált meg a semmiért. És mindannyian nagyon kedvesek voltak, és csak ültem ott, és azon gondolkoztam, hogy miért olyan jók hozzám. És tudtam, hogy amint kimennek a szobából, ki fognak gúnyolni , és így a helyes szerintem. És azt gondoltam, hogy tök érdekes lenne egy olyan karakter, aki azelőtt gúnyol ki, mielőtt elhagyja a szobát.
» Hogy jött a képbe a Sherlock Holmes analógia? Holmes-House, Watson-Wilson?
DS: Nem is tudom pontosan. Szerintem ez már az elejétől fogva bennem volt. Mindig is nagy Sherlock Holmes-rajongó voltam. Mindig is volt valami csodálatos abban a karakterben. Tudja, ő egy 100 éves karakter, de még ma is szokatlan. Soha nem azért oldotta meg az eseteket, mert törődött a klienseivel. Sőt, mindig is goromba volt velük. Minnél többet gondolkodtam, annál inkább kezdett összefűződni ezzel a karakterrel. Szóval a név abból jött: House-Wilson és Holmes-Watson.

» Mi volt a reakciója, mikor elolvasta a House-forgatókönyvet?
Hugh Laurie:
Hát, először is elég lassan olvasok, emellett csak három oldalt küldtek nekem. Talán csak ennyit írt meg addig. Szóval elfaxoltak nekem három oldalt. Akkoriban épp filmet forgattam Namíbiában, Dél-Afrikában. Egyébként a faxolás elég bonyolult dolog arrafelé. Szóval csak három oldalt kaptam. És azt hiszem az egyik jelenet House és Wilson között folyt, a másik pedig House és Foreman között. És… öhm. Azt hiszem House és Wilson karakterére is felkértek. És elolvastam Wilson karakterének leírását: “egy jóképű férfi kisfiús arccal”.
DS: Én ilyet soha nem írtam.
HL: Szóval nem tudtam volna sok munkát fektetni ebbe a karakterbe. De House karaktere lenyűgözött. És rögtön el lehet mondani… mármint a színészek, ha elég szerencsések ahhoz, hogy küldjenek nekik teljes forgatókönyveket, akkor elejétől végéig elolvassák, elmélyülnek benne. De az igazság az, hogy a legtöbb színész egyből, majdnem azonnal, pár oldal után megérzi, hogy megfelel-e neki az írás vagy nem. Néha már pár sor után. Nem is igazán a karakter nyűgözött le, hanem az ember, aki írta. Megérzed az intelligenciát, a hozzáállást az egész mögött. Pusztán a három oldalból. Nincs igazam? Elég gyorsan megérzed. Aztán, mikor elolvastam az egész forgatókönyvet, aminek még nem is “Doktor House” volt a címe. A “Címnélküli Shore-projekt” volt. Szóval úgy kezdtem neki az egésznek, hogy nem is tudtam, hogy House a főszereplő. Nem is találkoztam előtte még hasonló karakterrel az amerikai dráma sorozatokban. Vagy, ha mégis, akkor mindig a jóképű, gyermekarcú karakterek alatt álltak.
Nagyon merész dolognak találtam egy ilyen nem szerethető karaktert a középpontba állítani. Nem próbálja megszerettetni magát. Maga a sorozat sem próbálja. És azt gondolom, hogy ez teszi az egészet szerethetővé.

DS: Bryannek van egy története. Egy csomó színészt meghallgattunk…
Bryan Singer: Egy csomó színészt meghallgattunk, és tudtuk, hogy a karakter amerikai lesz. Ezt előre eldöntöttük, és meghallgattam pár külföldi színészt. És volt már tapasztalatom külföldiekkel, mint pl. Hugh Jackman, akik mind elképesztőek, és tudnak amerikai akcentussal játszani, de ekkora mennyiségű, bonyolult párbeszédnél inkább egy igazi amerikai színészt szeretnél találni. És tovább hallgattam a külföldi színészeket, de…
Katie Jacobs: …de nem mondtuk el neki…
BS: …de nem mondták el nekem, hogy külföldiek. És valamiért nem voltam tisztában Hugh Laurie nagyszerű korábbi munkáival… mármint ismertem, de nem jöttem rá, hogy ez ugyanaz az ember. És épp Namíbiában volt, és a felvételen borostás volt, mint most, csak még durvábban, és úgy nézett ki, mint Osama Bin Laden. És néztem a felvételt, és kitűnő amerikai akcentussal beszélt. Nagyszerű hangon, és… és… odafordultam Davidhez, Katiehez és Paulhoz, és azt mondtam, hogy ez… ez… pont erre van szükségünk. A csávónak van hangja, amerikai, és felálltam az asztal mellől, és mondtam… és… aztán ők meg azt mondták, hogy: “Ő angol.” Én meg erre: “Igazán? És Afrikában van? Elhozhatnánk ide?” Erre mondták, hogy “Igen, hétvégére már itt lesz.”

Jesse Spencer: Én megöltem az amerikai akcentust. Najó, nem… öhm. Angliában voltam akkoriban, és megkaptam ezt a faxot… az enyém hat oldal volt. És… azt hiszem 35 éves radiológus volt a karakterem. Én pedig 24 voltam, és felhívtam az ügynökömet, és mondtam, hogy “Tudod, elegem van már abból, hogy olyan szerepekért menjek, amik nem nekem valók.” Tudják, néha-néha elmegy az ember ilyen pilot-meghallgatásokra… és akkor épp nem csináltam semmit. És gondoltam: “Mi mást csinálnál ma…?” “… beülnél egy pubba?” És elfaxolták, és nagyon nagyon tetszett. Nagyon meg voltam lepve, mert a pilotok, amiket ezelőtt olvastam nem voltak annyire agyafúrtak, mint ez. Gondoltam: “Ez most tényleg igaz?” Szóval bementem, megcsináltam a felvételt.
Aztán pár hétre rá visszaszóltak, hogy imádják a felvételem, de nem fizetnék a repülőjegyem Amerikába. Szóval, amilyen fura srác voltam akkoriban, azt gondoltam, hogy megkockáztatom, és vettem egy jegyet, és átrepültem. És felhívtam őket, és mondtam, hogy “Itt vagyok.” Volt még egy ausztrál meg egy angol srác ott. Szóval az akcentus már adott volt. És a többi már történelem. És… jah, még valami. Egy időben azt akartuk, hogy angol legyen a karakterem. És… öhm… soha nem felejtem el Hugh arcát az olvasópróbán. És nem tudom, hogy azért vágott-e olyan képet, mert megöltem az angol akcentust is, vagy mert csak nem akarta hallani, mert ő meg amerikait játszott. Aztán beszéltem Bryannel, és mivel az egész családom az orvostudományban dolgozik, minden ami az orvoslással kapcsolatos, a családomhoz köt. Szóval végül megállapodtunk, hogy ausztrál leszek… ami még nem nagyon fordult elő az amerikai televíziózásban. És azt gondoltuk, hogy ez egy jó ötlet lenne, és akkoriban vagy négy éve már nem játszottam ausztrált, szóval ez így jó volt nekem, és végül ebben maradtunk.
KJ: Talán most már visszafizethetnénk neked a repülőjegyet.

Robert Sean Leonard: Higyjék el, ha Los Angelesben vagy színész, és pilot-meghallgatásokra jársz…nézz inkább szombat reggeli showkat, mert csak azt kapsz. Ez őrültség. A hülyeség megdöbbentő ebben a városban. …/beszél hülyébbnél hülyébb forgatókönyvekről/. Úgy volt, hogy elmegyek egy ilyennek a meghallgatására, meg a “Doktor House”-éra, aminek nagyon agyafúrt volt a forgatókönyve. Mármint még nem “Doktor House” volt a címe, hanem “orvosos sorozat”. De úgy gondoltam, hogy ez az “orvosos sorozat” nagyszerű. És nagy rajongója vagyok Sherlock Holmesnak, és azt hiszem szeretek az a csávó lenni, aki… mulatságos nem a csávónak lenni, hanem annak a csávónak, akire a csávó mindig számíthat. Ez egy jó szerep, egy vicces szerep. És szeretem “A furcsa pár”-t is. Őszintén szólva Tony Randall akartam lenni egész életemben… vagy Buck Henry

» Az az én kérdésem, hogy mikor ezeket az orvosi kifejezéseket használjátok, értitek is, hogy mit mondtok? Vagy ez is egy amolyan amerikai vagy ausztrál akcentus nektek?
HL:
Mi mi mi… tudunk annyit, hogy azt mondhatjuk: “Ez egy jó dolog.” És az igazi nővér vagy orvos meg bólogat, és mondja, hogy “Igen, ez egy jó dolog.” Szóval eléggé alapfokú ez a tudás, de szerintem egyikünk se tudna úgy elmondani egy szöveget, hogy ne legyen bármi fogalma is a fizikai vagy kémiai jelentéséről, vagy ne lenne bármilyen elképzelése a működési elvekről. Még ha egyikünk se kémikus vagy fizikus. De nagyjából tudjuk, miről van szó.
RSL: Minden, minden egyes forgatókönyv második oldalán van egy szószedet. Még soha nem láttam ilyet.
JS: Kiejtési útmutatóval.
RSL: Egy szószedet. Minden orvosi szakkifejezéssel, és kiejtéssel. Minden egyes forgatókönyvünkben. Mintha hülyék lennénk.
Jennifer Morrison: De szükségünk van erre.
RSL: És még így is néha rosszul ejtjük ki a szavakat.
Omar Epps: Természetesen értened kell, ami történik, hogy ki tudd fejezni az érzelmeket az aktuális üggyel kapcsolatban. Hogy ne az orvosi történések vegyék el a figyelmedet.
JM: Elég csak annyit tudnunk, hogy tudjuk, hogy miért harcolunk. Gyakran úgy írnak nekünk, különösen a teamnek, hogy versengünk egymással, és annyira elkötelezettek vagyunk a saját diagnózisunkkal kapcsolatban, és hogy Housenak nincs igaza. Nem is tudom, miért feltételezzük ezt, hiszen mindig igaza van. Szóval eleget kell ahhoz tudnunk, hogy szenvedélyesen tudjunk harcolni a saját ügyünkért.
Régebben mindig megszállottan néztem utána a különböző kifejezéseknek… de ezt már abbahagytam.
» Jesse, az ön apja nem orvos volt?
JS: Igen, tulajdonképpen radiológus volt Miamiban a ’60-as években.
OE: Csaló.
JS: Öhm, egyébként ez egyáltalán nem segít. Sőt, még rosszabb is. Mert az otthoniak, a bátyám e-maileket írogat nekem, miután valami olyat lát a sorozatban, ami szerinte rosszul van. E-mailezik nekem, és odatesz egy “hahaha…”-t …mindennek a végére, amit ír.
JM: Ilyen az egész családod, nem?
JS: Jah… jah… jaa…

» Először is nagyon szeretném megköszönni a második évadot az íróknak és a szereplőknek. És különösen azt az epizódot, mikor House beinjekciózza magát, és felemeli a pólóját, és láthatjuk Hugh Laurie bicepszét, ami nagy élvezetre ad lehetőséget az interneten, és… de van egy kérdésem… mikor dobja le a gatyáját?… az is édes lenne.
BS:
Nem hiszem, hogy bármi ilyesmi benne lenne a forgatókönyvben.
» …jó. Van egy kérdésem az egész stábhoz: tudnátok mondani egy-egy mondatot arról, hogy mit szeretnétek, hogy tegyen a karakteretek az elkövetkező évadokban? Amikből reméljük, sok lesz még.
OE: Legyen egy randim.
RSL: Hamletet játszani …
JM: Szeretnék egy differenciál-diagnózis jelenetet csinálni … táncolva.
JS: Én nem vállalok egy-soros szerepeket.
RSL: A karaktered vállalhatna egy-sorosakat.
JS: Jah, csinálhatnék egy-sorosakat.
HL: Én szeretnék eltűnni.
Lisa Edelstein: Egy egész epizódból. “Hol van House?” “Nem tudom.”
HL: “Hol van House?”
LE: Nem tudom. Öö… szeretnék szexelni… oh… mármint a karakteremre gondolt?

» Mindenkitől kérdezném: Mi a kedvenc mondatuk, ami elhangzott a sorozatban?
DS:
Nekem van egy… az egyik kedvencem az első évadból: “Ismered az apácákat. Amint kiveszed a fogamzásgátlójukat, “megtérnek”.
» Mindannyian más háttérrel, máshonnan jöttek. Némelyikük hosszabb, némelyikük rövidebb ideje dolgozik a szakmában. Teljesen más egy tv sorozatban játszani, mint egy mozifilmben. Sokkal több időt töltenek el egymással, igaz? Mi az, amit a többiektől tanultak, amit mondjuk megváltoztattak a játékukban, ha esetleg volt ilyen?
HL: Én azt gondolom, hogy épp ellenkező a hatás: erősen kell kűzdeni az ellen, hogy nehogy átvegyük a másik ember ritmusát, beszédmódját…
JS: Ohh… elnézést.
JM: Ez meg mi volt?
JS: Én csak…csak eszembejutott, hogy… emlékszem, mindig, mikor sétáltunk Hughval a folyosón, és ő ugye sántított… én is elkezdtem sántítani…
HL: Igen, erről beszélek. Nem csak a fizikai dolgok. A verbálisak is… Egy csomó jelenetben általában négyen-öten-hatan vagyunk. És nagyon oda kell figyelni arra, hogy ne vegyük fel a többiek dolgait. Bár, remélem, mindannyian állandóan figyeljük és csodáljuk a másikat…
JM: Jah…
HL: …de nem tudunk…
JM: …csak állunk, és csodálunk téged, Hugh.
HL: Oh, ezt vágják ki…

» House rokkantságát tekintve… mikor vált ez, és ez a visszatérő téma a karakter és a sorozat részévé?
KJ: Ez kezdettől fogva benne volt.
DS: Igen, ez…
KJ: Valójában kezdetben kerekesszékben volt. De amikor láttuk ezt felvételen…
DS: …a FOX-nak köszönhetjük. Leállították. Teljesen igazuk volt, hogy alapvetően meg kellett változtatni a karaktert.
KJ: Igazuk volt. És nem sokkal a tolószék után jött a sebhely, aztán a bot. Szóval…
DS: És igen… Ezután is foglalkozni fog a fájdalmával, és azzal, hogy kibírja ezt az állapotot.
KJ: De a fogyatékosság része annak, hogy miért nem akarja, hogy lássák a betegek. Mert milyen magabiztossága lehet egy fogyatékos orvosnak? Szóval ez része annak, hogy rejtőzködik. Nem csak azért, mert ő nem akarja látni a pácienseket, hanem mert nem akarja, hogy azok meglássák őt.
DS: Meglepően jól működik ez az egész sok szempontból, amit nem is gondoltam volna.
KJ: Jah, mint egy színházi kellék… mármint, mint egy szuperhős. Ahogy használod /Hugh/ a botodat, kinyitsz ajtókat, bezársz ajtókat, és ahogy…
DS: Meg, ha egy egészséges jóvágású hapsi lenne, nem is tudnánk megcsinálni a karakterrel azokat a dolgokat, amiket csinálunk.
HL: …egy egészséges vessző jóvágású hapsi…

Csatlakozás a társalgáshoz

4 hozzászólás

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..