Jó estet kívanok, Budapest!

Hugh Laurie igazán felkészült a szombati budapesti koncertjére. Egy jóestéttel üdvözölte a közönséget, majd pedig megköszönte mindenkinek, hogy eljött, annak ellenére, hogy ő “nemrégiben még színész volt”. Arra alapozott, hogy “egy pilótának se örülnénk, ha kiderülne, hogy tegnap még fogorvosként dolgozott”. Mindenesetre megnyugtatta a “repülőn utazókat”, hogy “jó kezekben lesznek ma este a Copper Bottom Bandnek köszönhetően”.

Mivel a banda nevére nem kapott elég erős reakciót, mindenkit felszólított, hogy az este folyamán, amikor kimondja, hogy “Copper Bottom Band”, őrülten örülve tapsoljunk, hiszen megérdemlik. Meg is érdemlik, mert az első turnéhoz hasonlóan az idei banda is nagyszerű zenészekbúé áll. Az alapfelállásból megmaradt Sista Jean McLain (ezúttal vokálozás mellett többször szólózott is), a kanadai David Piltch (nagybőgős) és Vincent Henry (szaxofon és egyéb rézfúvósok). Az új albumon, így a koncerten is egy új vokalista/énekes, Gaby Moreno is megjelent, Hugh még tangózott is vele a “Kiss of Fire” közben. A másik új hölgy szintén rézfúvós Elizabeth Lea végigtáncolta a számokat, miközben nagyszerűen játszott a hangszerén. Rajtuk kívül a dobos, Herman Matthews meg a hihetetlenül elegáns Mark Goldenberg (mindenféle gitáron, egy orgonán meg harmonikán játszott) voltak még újak.

Hugh Laurie, Fotó: Kallos Bea/ MTI

Fotó: Kallos Bea/ MTI

Mikor Hugh leült a zongorához, a HL-monogramos széke mellett talált egy kis cetlit? “Mi ez?” – kérdezte. “Ezt most nyissam ki?” Mire egy nő bekiabált, hogy “later”, azaz később. Erre Hugh nagy teátralitással elkezdte kinyitni a papírt, amiből kihullott egy kisebb cetli. Valamit megláthatott rajta, mert utána mondta, hogy “jó, akkor később nézem meg”. Majd letette a zongorára, mondván, hogy “itt végig biztonságban lesz. Kíváncsi vagyok, mi lehetett a levélben.

Hugh rögtön az elején megdolgoztatta a nézőket. “Neked [aki előbb bekiabált] biztosan jó hangod van.” Erre egy pasi beordított, a közönség meg nevetett. A feladat egyébként az volt, hogy a Let the Good Times Roll refrénjét kellett mindig vele énekelni. Ez nagyjából sikerült is. Egyébként a koncert során úgy tűnt, a nézők nagyjából ismerik a számokat. Egy-egy közönségkedvenc dal intrójánál fel-felkiáltottak az emberek.

Hugh Laurie

Fotó: Kallos Bea/ MTI

Hugh kevesebbet énekel a Didn’t It Rain c. második albumon, így a koncertre is ez volt jellemző. Bár szerencsére játszottak pár számot az első lemezről is:

“Soha nem gondoltam volna, hogy ezt valaha kimondom életemben, de most következzen egy szám az első albumunkról.”

Aztán előadták a “You Don’t Know My Mind” egy lassabb változatát. Nem volt rossz, de az “eredetit” jobban szeretem.

Volt egy saját számuk a lányoknak, majd a fiúknak is. Ehhez Vincent Henry behozta “a legértékesebb darabunkat, aminek beállításához csak Vincentnek van képzettsége”, ez egy olyan mikrofon volt, amibe mindenki belehallatszott, aki félkörben elé állt, így David, Herman, Vincent és Hugh (gitárral) mind nagyon jól szólt a Lazy River előadása közben.

Hugh igyekezett személyessé tenni a koncertet (gondolom máshol is így tesz), elmondta, hogy a többi városhoz képest Budapesten több időt tudtak tölteni (pénteken érkeztek), és nagyon szépnek találták. Hát, remélem, annyira szépnek, hogy visszatér még egyszer.

Kattints a képekre a fotógalériáért!
A végefelé Hugh felhívta a figyelmet arra, hogy “Budapesten van egy törvény vagy talán az egész országban, hogy a következő számra kötelező táncolni”. Aztán a földszinten elkezdtek felállni, majd a karzaton is. A színpad előtt volt egy pár, akik táncra is perdültek egy forgás erejéig, a többiek meg magukban elvoltak, bementek a széksorok közti folyosókra is (és nem zavarta el őket a biztonsági őr, ahogy Londonban), tombolt az egész nézőtér.
Az egyik pillanatban Hugh lelépett a színpadról (direkt), aztán rögtön visszament, de az ott állók akár meg is érinthették volna (volt ilyen?).

Az utolsó szám után a banda meg Hugh kimentek, de persze visszatapsoltuk őket még 2-3 dal erejéig. Ekkor egy nő odament a kis füzetkéjével autogrammot kérni, de Hugh finoman elhajtotta.
Egyszer minden jó véget ér, ahogy ez a koncert is. Aztán meg hiába vastapsoltunk percekig, a teremben egyszer csaj felkapcsolták a lila fényeket, ahogy az Oscar-beszédeknek vetnek véget a zene bejátszásával.

Két éve voltam a londoni koncertjükön, így sok átvezető szöveg ismerős volt, de persze újat is tudtak mutatni és abszolút megérte elmenni. Mondanom se kell, hogy tele volt a nézőtér, bár körülöttünk pár hely üres lett a végére (WTF). Most pedig valószínűleg már buszoznak tovább Ausztria felé Ausztriában vannak: ma este Hugh Laurie és a Copper Bottom Band Grazban koncertezik. Auf Wiedersehen!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.