Karácsony Artúr – interjú #2

Újabb interjú Hugh Laurie-val a november 23-án mozikba kerülő karácsonyi animációs filmjéről, melyben Steve, a Télapó nagyobbik fiának hangját adta (videó, fordítással):

0:49-től:
» Az nagyon tetszett ebben a filmben, hogy nincs benne gonosz. A gonosz itt úgyszólván a családi viszonyok félreértése.
Ez tényleg így van. Ez nekem eszembe se jutott. A fenébe, önnek hamarabb jutott eszébe, mint nekem. Abszolúte igaza van. Általában egy ilyen kaliberű filmben, az év ezen időszakában szokott lenni egy gonosz boszorka. És ebben nincs. Ebben egy olyan család van, aki próbálja megtenni, ami tőle telik – a saját egyéni módjukon. De igaza van, senki… senki sehol nem simogat egy fehér perzsamacskát.

» De van ebben valami csodálatos. Tekintve például Steve-et, aki… ha meg kéne nevezni a probléma okozóját, akkor ő lenne az.
Ja… igen. Igen, igaza van.
» Nem akarok ujjal mutogatni…
Pontosan, ezért kértek fel engem. Mert én vagyok a problémás fickó. Öm… igen, Steve olyasvalaki, aki… Határozott elképzelése van arról, hogyan lehetne fejleszteni, gyorsítani a dolgokon, meg hatékonyabbá tenni. De nem igazán tudja felismerni azt, hogy mi az a helyzet, amiből csak rossz sülhet ki, hogyha nem figyel kellően oda. Igen. Én ebben egyáltalán nem hasonlítok rá, ezt szeretném tisztázni.

» Önnek nincs ilyen elegáns ruhatára.
De, ami azt illeti, igen. Pont az én ruhatáramról mintázták az övét. Az egyik felvételre egy ilyenben jelentem meg. Mondták: “Ez tök jól állna neki!” A fizikumom is majdnem ugyanilyen.
» A karácsonyfás pulóverre gondol…
Arra is, meg talán a szakállát is [az enyémről mintázták].
» Beszéljünk az ilyen filmekről! Steve talán a legmodernebb karakter, de talán maga a film is olyannak tűnik, mint amit évek múlva is megnéznének az emberek.
Nos… Én… remélem, és felteszem, a film készítői is ezt remélik. De ezt nem lehet előre tervezni. És azt se mondja senki, hogy “csináljunk egy olyan filmet, amit senki nem néz meg soha, miután lekerül a moziműsorról.” Mindenki reméli [hogy megnézik utána is], talán, de ezt nem lehet megtervezni. Csak azt teheti az ember, hogy a lehető legjobb történetet meséli el, amit csak ki tud találni, és olyan jól készíti el, amilyen jól csak tudja. És remélheti, hogy sokáig ki fog tartani utána. Ez a… majdnem azt mondtam, hogy “szerencsén múlik”. De ez nem teljesen a szerencsén múlik. De azért van benne szerencse is. Érti, ha pont jókor penget meg egy húrt, pont olyan érzést ad át, amely tetszik az embereknek… És remélhetőleg ez [a film] ilyen.

» Találkozhatott a többi színésszel [a felvételeknél], hogy valóban létrejöhessen ez a családias viszony?
Az animációs filmesek fura fazonok. Nem tudom, hogy szándékos-e az “Oszd meg és uralkodj!” elv, de nem szeretik, ha a színészek találkoznak egymással. Talán attól félnek, hogy majd elkezdenek beszélgetni arról, ki mennyit kap a munkáért meg, hogy küldtek-e eléjük kocsit. Vagy elkezdenek azon vitatkozni, hogy ki milyen szendvicset kapott ebédre. Nem tudom, miért aggódnak, de általában minden színésszel egyenként veszik fel a hangot. Ez a szokás. Tényleg nem tudom, mi az oka. Néha azt kívánom, bárcsak mind összejöhetnénk egy szobába és tényleg eljátszhatnánk a jelenetet. De ez nagyon-nagyon ritkán esik meg. Bár vagyok olyan szerencsés, hogy némely színészt ismerek – bár több ezer kilométerre vannak most. De ismerem Jim Broadbentet, Bill Nighy-t és Imelda [Stauntont] és… bár James McAvoy-jal csak egyszer találkoztam, de úgy éreztem… megvolt a családias hangulat… annak ellenére, hogy máshol voltunk.

[Coming Soon]

Egy hozzászólás a(z) “Karácsony Artúr – interjú #2” bejegyzéshez

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>