Lisa Edelstein a TaoFilmFest-en – interjú

Lisa Edelstein, Taormina Film Festival

Nem sűrűn hallani Lisáról mostanság, de az biztos, hogy vidáman éli az életét a House után is. Idén júniusban például a Taorminai Filmfesztiválra – röviden TaoFilmFest – hívták meg (Szicília), amelyen egy díjat is kapott és interjúkat is adott. Az alábbi például a “Mesterkurzus Lisa Edelsteinnel” névvel illetett eseményen készült. A bejegyzés végén fotógaléria-linket is találtok.

“Nagyszerű volt a Doktor House-ban szerepelni, de távoznom kellett”

Az amerikai színésznő a TaoFilmFest-en beszélt a sorozatról, amely meghozta számára a sikert.

Ezt a találkozást vártuk a legjobban a fesztiválon: Lisa Edelsteinnel az elmúlt évtized egyik legsikeresebb sorozata, a Doktor House szereplőjével beszélgettünk. A taorminai PalaCongressiben találkozott a sajtóval és a közönséggel; válaszolt néhány kérdésre a karrierjével és a sorozattal kapcsolatban, mely a világ egyik legkeresettebb színésznőjévé tette.

Szerte a világból érkeztek ide rajongói és az internetnek köszönhetően külföldre is kiterjedt a találkozó: Lisa Edelsteintől olyan országok lakói is kérdeztek, mint Oroszország, az Egyesült Államok és Brazília. A találkozó a következő klasszikus kérdéssel kezdődött: “Hogyan lett színésznő? Hol tanult?” Edelstein válasza: “Kiskorom óta színész szerettem volna lenni. Gyerekként szerepeltem tévéreklámokban és imádtam a színpadon dolgozni. Aztán elköltöztem a New York University-re, ami nagyszerű élmény volt. Ott tanultam színháztudományt és az ottani társaim támogattak engem színészként és emberként. Így próbálhattam ki a táncművészetet és a színjátszást. Aztán, mikor már elég önbizalmam lett, rájöttem, hogy készen állok a színészetre.”

Lisa nem remélte, hogy egy sorozat miatt ennyire sikeressé válhat. “Nem gondoltam magamról, hogy híres lennék, de úgy tűnik, az lettem, a sorozat miatt. Sok lehetőség van arra, hogy olyan miatt legyünk híresek, amit nem is szeretünk. Az MTV-nél olyat csináltam, amit szégyelltem.”

“Nem akarok csak azért dolgozni, hogy dolgozzak.”

Az Ally McBeal-ben pedig transzneműt alakított. Milyen érzés egy ilyen szerepben lenni? “Megtiszteltetés volt ez a szerep és szívesen vetettem bele magam egy olyan karakter játszásába, amely ilyen érzékeny és finom. Korábban pedig leszbikust is játszottam. Sokan kérdezték akkoriban, hogy nem félek-e, hogy ezek miatt más felkérésektől esek el. Sokan kérdezték, hogy tényleg férfi vagyok-e, de nem hiszem, hogy a pénisz a hatalom szimbóluma lenne.”

A Doktor House egy eredeti ötleten alapult: egy Sherlock Holmes-os modellt belehelyeztek egy kórházi környezetbe. Nagy siker lett. “Az írók csodálatosak! Cuddy nagyon bonyolult, és érdekesnek találom a hatalommal bíró nőket. Nagy a felelőssége és bonyolult kapcsolatai vannak. Bármi is történjen körülötte, annak következménye van a kórházat illetően.”

Lisa Edelstein hasonlít a karakterére? “Szeretem belevetni magam a történetbe, hogy hiteles lehessen, amit játszom. Ez a legjobb módszer arra, ha valaki évekig játszik egy szerepet. A mozi más.”

Lehetetlen kikerülni a kérdést, milyen a kapcsolata Hugh Laurie-val. “A tisztelet felülkerekedik minden máson, mikor valakivel együtt dolgozik az ember. Hugh mindig is támogatott, különösen az utóbbi években, mikor olyan sebezhető voltam és ő erőt adott. Mikor vele dolgoztam, mindig éreztem, hogy áll mellettem valaki.”

Cuddy-ról még annyit mondott: “Jobb lett volna, ha többet szórakozik. Túl komoly. Még inkább megszerettem, mikor összejött House-szal. Nagyon bátor nő.
Sokan kérdezték tőle, mi volt House és Cuddy sikerének titka. “Ha a House-Cuddy jelenségről beszélünk, az elképesztő. Nem mondhatni, hogy a kapcsolatuk adta volna a karakterük magját, ezen nem is érdemes gondolkodni. Örülök, hogy ilyen sikeresek, de nehéz megítélni, hogy miért lettek azok.”
Az utolsó epizódról – melyben ő nem szerepelt – Lisa azt mondta: “Nem láttam a finálét, de olvastam a [forgatókönyvet]. Nehéz volt a döntés, hogy ne vegyek részt benne, és végül személyes okok miatt döntöttem úgy. Nem kéne erről beszélnem. Lehet, hogy az embereknek nem tűnne az nyomós érvnek, de ezek miatt az érvek miatt döntöttem a távozás mellett.”

“A sok jelenet közül a legszívszorítóbb Cuddy és House szakítása volt. Imádtam azt forgatni. Csomószor át kellett írni, hogy mindenkinek megfeleljen. A legviccesebb pedig a sztriptíz volt. Olyan nevetségesen éreztem magam, negyven évesen. Meg kicsit kínosan is, de szerintem jól megcsináltam és nem szégyellem.

A House után Lisa elkezdett dolgozni egy forgatókönyvön és néhány sorozatban vállalt szerepet (A férjem védelmében). Még nem tudja, mit hoz a jövő, de az biztos, hogy jól megfontolja majd a szakmai döntéseit. “Nem akarok csak azért dolgozni, hogy dolgozzak” – mondta.

[Rumors.it]

(Köszi a linket Krisztának!)

Fotógaléria – 112 kép

2 hozzászólás a(z) “Lisa Edelstein a TaoFilmFest-en – interjú” bejegyzéshez

  1. Kriszta

    Nagyon köszönöm, hogy felraktad. :)
    Jó volt végre hallani Lisáról, nagyon várom, hogy újra szerepeljen valamiben!
    A rejtély pedig továbbra is rejtély marad. :)

    Válasz

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>