Megaspoiler (frissítve)

Csak az klikkeljen a folytatásra, aki az amerikai epizódokat követi, és azon felül is, nyitott a sorozatot erősen megváltoztató spoilerekre! Részletek a kép alatt.

Frissítés: már csak ketten maradtak.

Egy főszereplő meg fog halni ebben az /5./ évadban.

Erről a hírről megbízható House-forrásból értesültem: egy szereplőt kiírnak a sorozatból a jelenleg futó évad vége előtt.

És, higgyetek nekem, ettől még a nadrágotok is leesik majd, akkora lesz a meglepetés. (Feltéve, hogy hordotok nadrágot.)

Tehát, ki lesz az?

Nyilvánvalóan nem árulhatjuk el ki fog meghalni, hiszen azzal egy fontos szálat lőnénk le, ami meghatározó része lesz az évad hátralevő részének. És őszintén szólva ez túl jó ahhoz, hogy eláruljam!

Mindazonáltal ennyit elárulhatok:

1. Valószínűleg nem az lesz, akire mindenki gondolna.
2. Nem olyasvalaki, akiről azt beszélték, hogy távozna.
3. Olyasvalaki, aki nagy meglepetés lesz, hogy épp ő hal meg.
4. Meglepetésként fog érni maga az, ahogy megtörténik a dolog.
5. Semmi felvezetés nem lesz a halál előtt. Simán csak… megtörténik.

Katie Jacobs nemrég elárulta: “Azt hiszem, nagyjából ugyanezek a szereplők lesznek a következő évadban.” Nos, a hangsúly a “nagyjából”-on volt, és ebből azt szűröm le, hogy csak egyetlen szereplő fog távozni, mindenki más visszatér az ősszel.

És most ti jöttök: Tippeljétek meg, hogy melyik karaktert fogják kinyírni… és nézzétek továbbra is a Doktor House-t, hogy rájöjjetek, mennyire tévedtetek a tippetekkel!

[EOnline!]

[poll id=”36″]

Girl összeszedte, hogy kik nem lehetnek a “kieső játékosok”:

» House
→ Hugh Laurie 8. évadig aláírt a sorozattal + “House-nak egy eléggé megrázó élményben lesz része az évad második felében” – árulta el a címszereplő, Hugh Laurie. “Nem fizikailag, hanem mentálisan.” + a sorozat címe Doktor House

» Cuddy
→ Január 28-i spoiler: Maude kérdezi: Úgy hallottam, hogy az egyik karakter ki fog lépni a Doktor House-ból az /5./ évad végén. Félek, hogy talán Cuddy lesz az.
Ausiello: Bár Katie Jacobs, exec. producer úgy tett, mintha nem tudna semmiről, mikor megkérdeztem az állítólagos távozásról a TCA-n, de az tuti, hogy Cuddy nem megy sehova. Higgy nekem!

» Wilson
→ Robert Sean Leonard három évvel hosszabbította meg a szerződését 2008-ban

» Tizenhármas
→ Azt pletykálták, hogy talán kiszáll a sorozatból, de a fenti cikk szerint nem ő lesz az a karakter.

» Chase & Cameron
→ Több spoiler szerint is több időt töltenek majd a képernyőn a következő /6./ évadban.

» Taub
→ Most kezdődött el az ő történetszála, nem valószínű, hogy ezek után kiírnák.

Szóval, marad:
» Foreman
» Kutner (szerintem ő lesz az)

De azért beleraktam mindenkit a szavazás válaszlehetőségeibe, hátha nem jutottatok el idáig az olvasásban. 🙂

Csatlakozás a társalgáshoz

100 hozzászólás

  1. sztem cam vagy foreman lenne aki megrázóan tudna meghalni,de cameron úgy “tűnik” marad így foreman esélyes. Taub aranyos, viszont Kutner arroganciája már nagyon idegesít. 🙂

  2. hát nekem 3 tippem van, ami megrázná House-t:Foreman, Cuddy Wilson.
    Wilson nálam kiesett mert nem passzolna h. a asszony alig egy évada halt meg és máris követi a hősszerelmes:D
    Foreman: csodálkoznék, nem maradna ugyanis akkor senki a “régi” csapatból.
    Cuddy: sajnos nálam ő a befutó de adja az ég hogy tévedjek 😀

  3. Halihó,

    Valamilyen szinten egyett tudok érteni culahh-la. Kövezzetek meg, de sorozat egyáltalán nem régi önmaga(az én véleményem szerint).
    Nem ériztek azt, hogy már minden részben valmi oltári nagyot akarnak húzni? Ez a halál dolog még oké, mert kell egy cliffhanger az évad végére, mondjuk lehetnének kicsit kreatívabbak.
    Azzal viszont nem éretek egyett, hogy Cuddy megölés bármin is segítene. Inkább a készítőknek összekéne szedniük magukat.
    Reagálnék még egy dolgra:

    “Hát igen, mellesleg egy lehetséges szerelmi száltól szerintem nem lesz szappanopera-szerű… Azért mert House-nak ilyen a jelleme, akkor már nő, szerelem szóba sem jöhet? Egy ilyen sorozatba ez is belefér”
    Persze, persze, csak nem mindegy, hogy az a szerelmi szál hogy van megcsinálva, jelenesetben engem is inkább emlékeztet egy Grace klinikára, mint mondjuk egy 1, 2 évados House-ra.
    És persze mondhatjátok, hogy nem muszáj nézni, de azért nem is könnyű letenni róla, az ember mindig reménykedik, hogy megjelenik a fény az alagút végén, de sajnos eddig hiába.

  4. Kedves Pancs! Én nem igazán értek egyet ezzel a Grace klinika hasonlattal, bár azt nem néztem, de a bemutatókat láttam és abból az jött le, hogy mindenki mindenkivel, de lehet persze, hogy tévedek. Egyébként a filmkatalógus fórumán vannak hasonló vélemények a sorozatról, Te nem írtál oda (ezt csak kérdezem)? Tudod, elvileg “a változatosság gyönyörködtet” – engem nem zavar, hogy most másabb az 5. évad. Nekem a 3. évad volt a kedvencem és most ez az 5. (A 4. az hanyagolható is… – a végén az a buszbaleset, meg a “felvételis-játékok” – az tényleg nem volt az igazi. Na az tényleg nagy hülyeség volt, nem a megszokott jó.)

  5. Én sem értek egyet.! Szerintem, jó így, ahogy van 🙂 És nekem is a 3. meg a mostani évad a kedvencem 😉 (de azért persze a 4-ben is volt egy-két baromi ütős epizód, meg ott mindeki baromi jól nézett ki xD )

  6. Jó részeket én is tudnék mondani a 4. évadból, de összességében annyira nem tetszett, ha magát az évadot nézzük. Vagyis, ha rangsorolni szeretném az epizódokat, akkor igencsak a lista végére kerülne, de mivel az is House – szerettem. De a 3. és az 5. a legjobb és a legeslegjobb talán a mostani 5.

  7. Én is egyetértek azzal, hogy egyértelműen az 5. eddig a leggyengébb évad. Nem azzal van a baj, hogy más, hanem azzal, hogy borzasztó rossz irányba viszik a sorozatot. Sok a szappan, 14 erőltetett, a House-Cuddy szerelmi szál csak rosszat tett a sorozatnak (most komolyan, azon kívül, hogy “milyen cukik együtt”, még egy értelmes okot nem tudott felhozni egy Huddy rajongó sem, hogy ez most tulajdonképpen mitől is jó….). Túl sok a huzavona, az új csapat senkit sem érdekel, maguk a készítők sem tudnak velük mit kezdeni.
    Én mindig imádtam a sorozatot, ez az egyetlen kórházsorozat, amit nézek (bár egyébként sincs belőlük sok), az előső három évad szinte tökéletes, a negyediknek megvoltak a maga hibái, de még így is volt benne jópár remek epizód, az ötödikből viszont alig-alig tudnék 2-3 résznél többet kiemelni… Ez sajnálatos, de azért még várom a csodát, a legutóbbi két rész egész nézhető volt, legalább nem volt benne nyavalygás.

    Egyébként ha azt mondják, hogy olyasvki fog távozni, akire nem számítunk, akkor az Cuddy vagy Wilson lehet esélyes. A jelenlegi csapat tagjai nem lennének megrázóak, Hugh Laurie-nak szerződése van még három évadra (meghát annyira azért talán nem hülyék az írók, hogy a főszereplőt kitegyék), Jesse Spencer szintén aláírt, és úgy hallottam, hogy Jennifer Morrison is, szóval szerintem ők maradnak. Wilsont nagy hiba lenne kitenni, bár félek, hogy ő lesz az, Cuddy meg mondjuk túl népszerű, azért gondolom nem akarnak elveszteni pár millió nézőt… Majd meglátjuk, én legszívesebben most kitenném a 13-Taub-Foreman triót, mert mindhármuk unalmas, a helyükre meg visszatehetnék Cameron-t és Chase-t, és legalább lenne okom nézni a 6. évadot. 🙂

  8. Jó, elismerem azért a Grace Klinka hasonlat enyhe túlzás volt, de úgy gondolom kellőképpen szemlélteti a vélményemet a szerelmi szálakról. Amúgy Kit-Kat tökéletesen megfogalmazta az érzéseimet(hozzátenném, nekem nem kizárólag a “szerelmi” szálakkal vannak gondjaim(a 2. évadbeli Stacy szálat kifejezetten kedveltem), House személyisége elképesztő változáson ment keresztül, ami szerintem nem direkt, és nem feltétlen tesz jót a sorozatnak, sőt….)!
    Elismerem egykor én is Huddy rajongónak vallottam magam, de amint előjött ez a csókos dolog tudtam, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni(legalábbis számomra).

    Az említett fórumra nem kommentelek, mégcsak nem is olvasom.:)

  9. Taub azért is esélyes mert az uccsó részben amikor felugrott hozzá a cica, akkor nagyon sokáig ráközelített a kamera. Szerintetek van ennek jelentősége?

  10. Nekem a Chase és Cameron párosból elég volt az a pár első évad, azért a 3 évad alatt elég sokat foglalkoztak velük. Nekem ebben a sorozatban Jennifer Morrison nem szimpi (főként talán ez a nagyon nyomulós viselkedése…- nekem legalábbis nem jön be az olyan, amikor a csaj tálcán kínálja fel magát – ez már elég k****-s nekem). Ezért is örülök most az 5. évadnak, hogy most nem csak futólag szerepel benne Cuddy. Talán sok embernek ezért nem tetszik annyira ez az évad, mert jóval többet foglalkoznak vele.
    Ki-Kat, azt írtad, hogy ez a szerelmi szál rosszat tett a sorozatnak… Hát eddig még csak egy csók történt és igazából semmi más (igaz House elment Cuddyhoz, de nem mert becsöngetni, a 10. részben (azt hiszem) volt egy mell tapizás). Én kíváncsi lennék rá, ha esetleg történne valami más is, akkor House hogy viszonyulna Cuddyhoz, miket mondana neki (hogy sértegetné, alázná). Romantikus pillanot úgysem fogunk látni (legfeljebb, akkor és ott, ahol megtörténnik, arra a rövid időre, ha egyáltalán valóban lesz olyan és nem csak hallucináció). Attól pedig biztos nem fog House megváltozni, annyira szerelmes nem lenne, hogy csak Cuddy járjon a fejében stb. és szerintem max. Cuddy lenne szerelmes, illetve talán csak ő az.

    Állítólag valami legénybucsús jelenetben búcsúznak valamelyik szereplőtől, tehát Cuddy tuti nem megy (hacsak nem sztriptíztáncosként ő is ott lesz a legénybúcsún). Szóval fiú megy, csak ne Wilson legyen az!!! Akkor tuti kiakadok. House-t egyértelmű hagyják, ő szóba sem jön (különben lehetne a sorozat címe Dr. Cameron).

  11. T.-marissa! Megint csak azt kell mondanom, hogy TELJES MÉRTÉKBEN EGYETÉRTEK! 🙂 Magam sem fogalmazhattam volna meg tökéletesebben! 😉 Chase + Cameron nagy jelenetivel volt tele a 3. évad (úgyhogy most Cuddy jön 😉 ), és Cameron valóban nyomulós és nyálas 😀
    Alig várom a jövő heti folytatást!

  12. Aurora, nagyon örülök, hogy egyetértünk! Szerintem nem baj, hogy most egy kicsit hanyagolják Cameronékat, bár be van ígérve, hogy ismét előtérbe kerülnek…-aminek én nem örülök, nekem már Foreman is sok (ő 5 évadon keresztül a porondon van, már belőle is sok egy kicsit – szerintem mehetne ő). Szóval most nagyon jó, hogy végre Cuddyval is többet foglalkoznak, ő ellentétben másokkal ebben az 5. évadban szerepel többet, az előzőekben alig volt (másoknak ezért nem tetszik ez az 5. évad, mert most tényleg többet foglalkoztak vele és sokan azt mondják, hogy “isten ments, hogy összejöjjön House-szal”). Nekem már bőven elég volt Cameronból – egy cseppet sem hiányzik, én személy szerint azt sem bánnám, ha ő menne – de természetesen úgysem fog. Cuddyt meg márcsak azért is összehoznám egy kicsit House-szal (ez komoly kapcsolat úgysem lenne) és utána találnék egy helyes pasit neki (mondjuk egy ügyvédet, aki képes az érzelmei kimutatására és a gyerek sem zavarná, sőt!, talán még egy esküvő is szóba jöhetne, House meg durcáskodhatna és innentől kezdve a nők komolyan úgysem érdekelnék – csak egy éjszakás kalandként).

    Én is várom a következő részeket!!!

  13. Fura ez a Cuddy-s dolog. Én SE bánnám, ha kicsit többet lenne, mivel imádom Edelsteint, de úgy érzem, hogy néha annyira feleslegesen van ott. Túl használják a karakterét ebben az évadban. Vagy nem is tudom, hogy fogalmazzam ezt meg úgy, hogy érthető legyen. És nem azért érzek így mert nem szeretem Cuddy karakterét, sőt…. inkább féltem.

  14. Először Formant gondoltam, de a spoilereket olvasva egyre gyanúsabb, hogy Cuddy lesz. Wilsonnál még nem varrták el a testvér szálakat. Chase.éket tudjuk, hogy lesznek a 6. évadban. Talán a House-Cuddy szerelmet csak így tudják lezárni, főleg ha tényleg lesz valami ágyjelenet is.Szóval (bár nem szeretném), de egyre valószínűbb. Túl nagy a csend Lisa Edelstein körül.

  15. Ercsika! Remélem, hogy nincs igazad!!! Azelőtt én is így gondoltam és még azért esélyesnek tartom. DE! Mostanában az a hír járja, hogy egy bizonyos legénybucsún történik meg ez a bizonyos haláleset (talán Chase legénybucsúja lesz) és már írtam, hogy szerintem Cuddy nem lesz ott, hacsak nem sztriptíztáncosnőként (bár az neki nagyon jól megy 😉 )… Hát majd meglátjuk…, bár az tényleg nagyon meglepő és váratlan lenne, ha Lisa szállna ki a sorozatból (szerintem csak akkor menne önszántából, ha mondjuk esetleg babát várna). Szóval ez tényleg sok lelkes rajongót megrázna és kiábrándítana az biztos.

    De ez is milyen … ? A 4. évadban is halálesettel zártak és úgy látszik, hogy ebben az 5.-ben is. Úgy látszik mostantól minden évad végén 1 fontosabb szereplőtől megválnak. A 8. évad végén House halálával fognak zárni?!

  16. Különben az jutott eszembe, hogy Chase biztos, hogy nem lehet? Na igen, állítólag aláírt, de lehet ez is egy kis félrevezetés, ha meg ő mondott ilyet, akkor most is hazudhatott (volt már rá példa). Szerintem rá sem számítanának az emberek és sokaknak ez is “rosszul esne”- nekem mondjuk tuti nem. Bár nem hinném, de most ez is megfordult a fejemben. Az, hogy a 6. évadban többet fog szerepelni Cameronnal együtt, az nemcsak kamu? Lehet direkt félreakarják vezetni/ összezavarni az embereket, hogy tényleg ne legyen olyan egyértelmű. Lehet, hogy az is hadművelet része, hogy Lisa-ról hallgatnak, nem írtak arról, hogy mi várható vele kapcsolatban, azért hogy ő is esélyesnek tűnjön… De hát majd kiderül.

  17. Helló!

    Még új vagyok, de csak ami a hozzászólásokat illeti!:)
    Az oldal marha jó és pont, nem akarom nagyon részletezni, megköszönni meg úgysem győzném:)
    Én Foreman-re tippeltem először, de most eszembe jutott mégvalami: Tegyük fel hogy House-t nem ez rázza meg. Igen, ez nem túl valószínű, de (igaz csak spoilerek szintjén követem az 5. évadot, meg most magyarul. Hát nem tudtam ellenállni na:D) ha jól értesültem a new yorki útnak köze van House “megrázkódtatásához”. A halál pedig váratlan lesz. És ha feltesszük hogy Chase is lehet az áldozat és azt, hogy az ő legénybúcsúja lesz, akkor az is lehetséges, hogy a legénybúcsú közben Cameron hirtelen meghal. Az elég meglepő lenne. Mi a véleményetek?

  18. Kedves Atir! Legénybúcsún mit keresne Cameron (ráadásul, ha ő lenne a mennyasszony)? Szerintem legénybúcsún nem nagyon vannak nők, legfeljebb akik sztiptízelnek, de lehet, hogy rosszul gondolom. Mondjuk én nem bánnám, ha ő távozna. Az igaz, hogy meglepő lenne és rá sem számítanak az emberek.

    Különben a spoiler-es fórumon azt írta valaki, hogy már csak 2 ember maradt, akire lehet szavazni és, hogy itt is megírják, de eddig nem találtam erre vonatkozó bejegyzést… De az elvileg tuti, hogy Lisa marad (és ő is aláírt). Márcsak Robert, azaz Wilson miatt aggódom… A többiek nem számítanak (House-on kívül, mert ugye ő 100%, hogy marad).

  19. A kiíráshoz egyébként nem kell feltétlenül meghalnia az adott szereplőnek, bár drámáról lévén szó nyilván haláleset lesz 🙂
    Ahogy látom legtöbben Foreman-re tippelnek, de szerintem inkább Kutner, mert a készítőknek már sikerült sokakkal megkedveltetni a fickót, egynéhány ügyet már megoldott egyedül (house elől 😛 ) és többeknek hiányozna, nagyobbat szólna, mint Foreman, aki még mindig House-tanítvány, csak már “diplomás” 😀 azt a szálat lehet tovább vinni szerintem.

  20. Egyébként úgy fog meghalni, hogy bemegy az irodába Zeljko Ivanek, megkérdezi, hogy “Wich one of you is House?” House rámutat Foreman-re v Kutner-re, ő elhiszi, odamegy és lelövi x) 😀

  21. Ja, igen. Bocs, azt hittem, Taubot már kihúztam a “maradék” listából. De egyébként a SPOILER-bejegyzésben írtam kommentben, hogy szerintem ki lesz az, meg ide is.

  22. Agig köszi! Mondjuk szerintem Kutner-t azért fogják sajnálni (egy kicsit én is), mert olyan kis helyes, aranyos fickó. De ha tényleg így lesz, akkor azért fogok örülni, mert a kedvenceim maradnak. 😉

  23. Hello!
    Szerintem tuti hogy Kutner fog meghalni mert ha megnézitek a 21-ik rész promócios képeit akkor ott már nincs Kutner és helyette Cameron jön vissza!

  24. Bocs, rosszul fogalmaztam. Nem a legénybúcsún, hanem a legénybúcsú alatt. Egyszer csak jönne a hír hogy x ok miatt meghalt. De ha már csak kettő maradt akkor tárgytalan.

  25. sziasztok! nekem csak annyi észrevételem van, igaz lehet,h alaptalan:
    a 18. rész végén a macsek és Taub farkasszemet néznek, igaz a cicus nem mellé fekszik, de ki tudja…
    amúgy sincs pénze mostanában. hmm??? na mind1, csak egy gondolat…
    Amúgy meg ne essen ki senki…

  26. szerintem (najó. igazából bnőmmel tárgyaltuk) h taub fog meghalni, mégpedig pont azért mert belebonyolódtak az életébe. és most h a nézők megszeretik sokkal nagyobb csattanója lehet a halálának. na de persze kutner vagy forman még mindig lehet…

  27. zoltanowich, már én is reálisabbnak látom, hogy Kutner fog kiszállni. Rá az ember tényleg nem igazán gondolna, olyan kis helyes stb. és szimpatikusabb, mint a többiek (persze House, Cuddy és Wilson után). Nekem Cameronnál is jóval szimpibb (bár számomra nála mindenki).

  28. Sziasztok! Lehet h Kutner… ő lehet az akire a legkevésbé számítanék. Ám szegény Foreman is a tűzhöz van közel… Én a saját gondolataim alapján véltem( és vélem) azért Taubot is kieső-jelöltnek. Mindenképpen férfi lesz az áldozat, aztán ki tudja még mit hoz a jövő. Mindenesetre nézzük tovább a sorozatot. Lehet elcsípünk valami utalást, esetleg egy képi bevágást. Ja.. Taubhoz visszatérve: nemrég róla kiderült már h öngyilkos akart lenni… emlékeztek. na nem húzom a számat. Cső Skacok!

  29. De jó!!!! Cuddy tényleg marad!!! A Spoiler tv honlapján írnak az utolsó részről és Ő is benne van! (Szerintem is Kutner fog menni. ;( )

  30. most chase az esélyes többek szerint is mert filmet forgat jövőre
    az utolsó részről meg kb semmi lényegeset nem írtak csak hogy egy elismert színész lesz az egyik beteg és hogy cuddy klinikával fogja cseszegetni houset – ergo nem fog meghalni mert ott lesz hogy cseszegesse 🙂

  31. Sajnos mostmár én is Kutnerre tippelet 🙁 Pedig úgy megkedveltem, kedves, aranyos fickó, meg mellesleg sokkal gyorsabban vág az anyag, mint a többieknek!
    És sajnálom, hogy Cameron visszajön… :S

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..