Let Them Talk címkéhez tartozó bejegyzések

Bejegyzések Hugh Laurie blues lemezével kapcsolatban

Jó estet kívanok, Budapest!

Hugh Laurie, Budapest

Hugh Laurie igazán felkészült a szombati budapesti koncertjére. Egy jóestéttel üdvözölte a közönséget, majd pedig megköszönte mindenkinek, hogy eljött, annak ellenére, hogy ő “nemrégiben még színész volt”. Arra alapozott, hogy “egy pilótának se örülnénk, ha kiderülne, hogy tegnap még fogorvosként dolgozott”. Mindenesetre megnyugtatta a “repülőn utazókat”, hogy “jó kezekben lesznek ma este a Copper Bottom Bandnek köszönhetően”.

Mivel a banda nevére nem kapott elég erős reakciót, mindenkit felszólított, hogy az este folyamán, amikor kimondja, hogy “Copper Bottom Band”, őrülten örülve tapsoljunk, hiszen megérdemlik. Meg is érdemlik, mert az első turnéhoz hasonlóan az idei banda is nagyszerű zenészekbúé áll. Az alapfelállásból megmaradt Sista Jean McLain (ezúttal vokálozás mellett többször szólózott is), a kanadai David Piltch (nagybőgős) és Vincent Henry (szaxofon és egyéb rézfúvósok). Az új albumon, így a koncerten is egy új vokalista/énekes, Gaby Moreno is megjelent, Hugh még tangózott is vele a “Kiss of Fire” közben. A másik új hölgy szintén rézfúvós Elizabeth Lea végigtáncolta a számokat, miközben nagyszerűen játszott a hangszerén. Rajtuk kívül a dobos, Herman Matthews meg a hihetetlenül elegáns Mark Goldenberg (mindenféle gitáron, egy orgonán meg harmonikán játszott) voltak még újak.

Hugh Laurie, Fotó: Kallos Bea/ MTI

Fotó: Kallos Bea/ MTI

Mikor Hugh leült a zongorához, a HL-monogramos széke mellett talált egy kis cetlit? “Mi ez?” – kérdezte. “Ezt most nyissam ki?” Mire egy nő bekiabált, hogy “later”, azaz később. Erre Hugh nagy teátralitással elkezdte kinyitni a papírt, amiből kihullott egy kisebb cetli. Valamit megláthatott rajta, mert utána mondta, hogy “jó, akkor később nézem meg”. Majd letette a zongorára, mondván, hogy “itt végig biztonságban lesz. Kíváncsi vagyok, mi lehetett a levélben. Bővebben…

Hugh Laurie: “Voltak rosszabb pillanatok”

Hugh Laurie, Didn't It Rain

Hugh második lemeze hétfőn, azaz ma jelenik meg Európában, így számos sajtómegjelenésre lehet számítani a napokban. Az egyik ilyenben, a Radio Times magazinnak adott interjújában a House nyolc évéről és az azóta eltelt nyugodt időszakról beszél:

Hugh Laurie a House-ról: “Voltak rosszabb pillanatok”

“Voltak idők, mikor azt gondoltam, »bárcsak baleset érne a stúdió felé menet és nyernék pár szabadnapot a lábadozással – milyen zseniális lenne?«”

Hugh Laurie csak nemrég tért vissza az állítása szerint 13 év óta első vakációjáról. Indiában töltötte és még mindig élénken élnek benne az élmények. “Fogalmazzunk úgy, hogy egy ideig nem eszem több curry-t” – mondja. “Az elmúlt pár napban száraz pirítós és kóla volt az étlapomon.”

Lehet, hogy szenved, de az 53 éves színész ragyogó szemmel és kisimult arccal egészségesebbnek és vidámabbnak tűnik itt Londonban, mint Los Angelesben, mikor két éve találkoztunk. Akkor már leforgatta a kórházas sorozata, a House hetedik évadának felét és őszes arca megviseltnek látszott. Bővebben…

Hugh Laurie a stúdióban

Hugh Lorry, Hugh Laurie, Let Them Talk

Hugh Laurie-nak 2011 áprilisában jelent meg a “Let Them Talk” c. lemeze, melyen amerikai jazz és blues számok feldolgozása hallható. Hugh a számokat még 2010 nyarán vette fel New Orleansban a Copper Bottom Banddel. Kétszer turnézott azóta velük, bejárták a fél világot Dél-Amerikától Európáig.

A lemezfelvételről és Hugh louisiana-i útkereséséről az angolok egy dokumentumfilmet is készítettek. Ezen a héten szerdán pedig a szintén angol ITV csatorna “From the Heart”** nevű kampánya keretében leadott szórakoztató tévéműsorban jelent meg. Videó (fordítással): Bővebben…

Így kérj autogramot Hugh Laurie-tól

Hugh Laurie, autograph

Hugh Laurie egészen szeptember közepéig járja Észak-Amerikát a Copper Bottom Banddel a Let Them Talk-turnén. Számos videó kerül fel a különböző koncertekről. A mázlista amcsik; általában autogramot is kérhetnek tőle és válthatnak vele pár szót. Az alábbi videó is egy ilyen alkalomról készült, a bátrabbak ölelést is kaptak.

Frissítés: Fotók, videók, élménybeszámolók linkjei. Bővebben…

Hugh Laurie: “Érdekel, mit gondolnak az emberek.”

Hugh Laurie

Végre valaki elgondolkodtatta Hugh Laurie-t (Ld. az első interjú utolsó kérdése)! Felteszem, ezt ismeritek. A lemeze kapcsán is egyfolytában ugyanazt kérdezték tőle a múlt évi interjúkban, és persze mindig ugyanazokat a válaszokat adta.

Ma lesz Hugh lisszaboni koncertje, de úgy tűnik, már egy napja Portugáliában van (29-én még Madridban lépett fel). A folytatásban két videóinterjút találtok – angolul, portugál felirattal, magyar fordítással. Bővebben…

Hugh Laurie Lisszabonban – interjú

Hugh Laurie, L'Oréal

Az alábbi interjú a portugál Destak mai számában jelent meg duplaoldalon. Két oldallal később pedig egy L’Oréal hirdetés van, rajta “Hugh Laurie, színész”. Az ingyenes napilap az interneten is elérhető. A “színész”* július 31-én Portugália fővárosában koncertezik. Ami azt illeti, ez lesz az idei utolsó európai koncertje, aztán pá-pá Hugh, viszlát az USA-ban! Bár a helyszínek alapján ott is Európában érezheti magát, hiszen olyan városok vannak a listáján, mint Oxford vagy Verona.
Íme a portugál interjú magyar fordítása: Bővebben…

Hugh Laurie Bécsben járt

Hugh Laurie, Wiener Konzerthaus

Ó, oly közel, és mégis oly távol. Ezt éreztem a londoni koncertjén, mikor ott állt tőlem másfél méterre a mikrofonállvány mögött, mintha az egy fal lett volna. Közben meg, miközben zenél, szinte látod a lelkét. Hú, mielőtt teljesen elszállnék, rátérek a lényegre: Hugh Laurie tegnap Ausztria fővárosában, az innen vonattal három órára levő Wiener Konzerthausban (színezd be, te hol ültél!) lépett fel a Copper Bottom bandával. A távolság közelség miatt közületek is sokan ott lehettek a nézőtéren, remélem nagyszerű élménnyel gazdagodtatok. Amíg nem özönlenek tőletek a saját videó- és képgaléria linkek, addig a folytatásban találtok egy lejátszási listát, tele HD-videóval, köztük két új számmal – Let the Good Times Roll és Louisiana Blues: Bővebben…