Találkozás Hugh Laurie-val

hugh-laurie-london_th

Hugh Laurie július elején szülőhazájának fővárosában, Londonban adott koncertet egy 8000 fő befogadására alkalmas koncertteremben (nézd meg belülről). Azon szerencsések közé tartozom, akik ott lehettek azon az estén, és azóta is csak elmosolyodom, mikor eszembe jut, annyira jó volt. Nem csak a zenei élmény, hanem maga a tény miatt, hogy ott álltam másfél méterre attól az embertől, akit annyi órán át néztem a tévében, az interjúkban, az interneten. Hú, leírhatatlan… azért egy kis élménybeszámolóval megpróbálom átadni akár csak a töredékét annak, amit ott átéltem.

A jegy szerint este 7-kor volt kapunyitás, kicsivel előtte be is engedtek minket az előtérbe. Húsz perc várakozás után bemehettünk a helyünkre – a 6. sorban ültünk. Fura módon csomó üres hely volt még, mikor egyszer csak besétált a szokásosan berendezett színpadra egyenesen a középen lévő mikrofonhoz azzal, hogy “Hadd mutassam be önöknek az énekes-zeneszerzőt, akiről még sokat hallanak majd az elkövetkező hónapokban, években. És majd mondhatják a gyerekeiknek és unokáiknak, hogy ‘Én ott voltam!’ Fogadják szeretettel – nyissák ki a szívüket és a fülüket – a fantasztikus Lianne La Havast!”, majd kiment, és a gitáros-énekesnő jött be egy zongoristával (James Wyatt). Háromnegyed órás koncertet adtak, nagyon jók voltak, de egy idő után kezdtem rájuk dühös lenni, hogy még mindig nem Hugh és a banda játszik.

Lianne La Havas és James Wyatt, az előzenekar

Az előzenekar után pár technikus a színpadon beállította, esetleg behangolta az egyes hangszereket, majd megjelent Hugh Laurie és a Copperbottom band (eddigre már megtelt a nézőtér). Hugh majdnem minden szám között stand-upozott kicsit, elsütötte a korábbi koncertvideókon hallható poénokat (nyilván nem számít arra, hogy valaki YouTube-on előre megnézi). Amit viszont még nem hallhattunk, az az, mikor letérdel és megcsókolja a színpadot, majd: “Ezt egyrészt a szülőhazám iránti szeretetből tettem. Másrészt pedig azért, hogy túlléphessünk azon a tényen, hogy kicsit kopaszabb vagyok, mint önök gondolták. Nos, Lianne La Havas fantasztikus volt, nemde? Mostantól csak lejtmenet lesz. Köszönöm a meleg és kedves fogadtatást.” Majd egy nő bekiabálja, hogy “Szeretlek!” “Köszönöm, akkor ennyi volt” – feleli Hugh és nagy mozdulatokkal kiindul a színpadról. “Én is szeretlek!” – kiabálja egy fickó, erre: “Ó, köszönöm!” Majd csomó más is kiabálja, hogy “Szeretlek!”
Utána a zenekarról beszél, hogy nagyrészük amerikai, de “van köztük kanadai is. Lássuk, hogy felismerik-e őt”. Erre Kevin Breitra, a gitárosra vetül a fény, aki fölfelé tekintget “zavarában”.
“Köszönjük, hogy eljöttek ezen a kellemes, nyári estén. *mindenki nevet* Ehelyett grillezhetnének is, uramisten. Elmondanám, hogy ez az angol irónia egy példája volt. Még mindig megy.

Szeretném, ha tudnák, hogy ha esetleg aggódnának a zenei képességeim miatt, amit ráadásul meg is osztok önökkel. Szeretném, ha tudnák, hogy ennek a hölgynek és az uraknak a biztos kezei között vannak. Ez, hölgyeim és uraim a világ legjobb zenekara, a Copperbottom Band! Ők olyanok, mint egy Rolls-Royce, én pedig az ezüst Spirit of Ecstasy szobor vagyok az orrán. Szóval bármi történjék, őket hallgassák. Nézzenek engem, tápláljanak kellemes érzéseket irántam, azért, amit hallanak, de őket hallgassák.
El is kéne már kezdenünk. Kis feszültséget érzek a levegőben, senki nem sejti, mi lesz most, hol lyukadunk ki. Lássuk!”
Aztán, mint egy benzines fűnyírót, beindítja a bandát és elkezdik a Mellow Down Easy-t.

A bevezető szöveg és a Mellow Down Easy

“Most jöjjön egy szám… nyilván egy szám jön, mert zenekar vagyunk. Mi mást csinálnánk? Nem fogunk itt twisterezni. Hacsak… A következő szám a szerintem egyik legnagyobb énekes-zeneszerző, Huddie Leadbetter, másnéven Lead Belly. Kétszer is kiengedték a börtönből. Egyszer Texasban és egyszer Louisianában. Texasban emberölésért ült, nem parkolócédula miatt. Két különböző alkalommal is kiengedték azért, mert énekelt az állam kormányzójának. Ilyen agyafúrt volt. Most mondhatnák erre, hogy menjek én is börtönbe, de nem megyek.”

St James Infirmary – részlet

A St James Infirmary után mesél kicsit a dalról: “Az 1920-as években Louis Armstrong tette ismertté, de valójában egy több száz éves népdalon alapszik, melynek címe The Unfortunate Rake. Egy tengerészről szól, aki sokat b*szik, lényegében. És a Szent James Kórházban köt ki leprával és nemi betegséggel. Ez a kórház ma a Szt. James Palota, ahol uborkás szendvicset lehet enni. Ezt nagyon érdekesnek találtam. Ezen a bolygón csak négyen vannak ezzel így, és lehet, hogy az egyikük itt van ma este.
Lenyűgöz, hogy ezek a dalok előre meg hátra az évszázadokon keresztül… mármint az évszázadok csak előre mennek… de óceánokon keresztül. Ez egy csomó gyönyörű dolog összefonódása, szerintem. A dolgok jönnek-mennek, de ez megmarad. És… valószínűleg nem kellett volna ennyit beszélnem erről, de… tényleg, gyönyörűnek találom.

Szóval ez volt a St James Infirmary és Louis Armstrong egy hatalmas kolosszus volt. A következő számot Louisiana állam egy másik hercege ismertette meg a világgal, így szól:”

Crazy Arms – még 12 videó

Ez volt a Crazy Arms, utána pedig odasétált a mikrofonállványhoz, közben levette a zakóját, majd “elkezdte” gombolni a nadrágját is. Persze nem vitte végig a vetkőzést. “Az butaság lenne!” – mondta. Aztán valakik bekiabáltak valamit és Hugh odarakta a fülét a mikrofonhoz, majd: “Mi? Nem, ez nem telefon, nem rakhatom oda a fülemet. Mi a fene van velem?” Még kiabáltak valamit, erre csak felmutatta a hüvelykujját, hogy “Nem értem, mit mond, de *király*. Szóval ezt a számot Jerry Lee Lewis dolgozta fel. Jerry Lee Lewis eleinte templomban zongorázott, aztán kirúgták onnan, mert az ördög zenéjét játszotta. Érdekességként megjegyezném, hogy az ördögnek elég jó számai vannak. A drága urunknak is vannak, ne értsenek félre, de az ördög tud valamit.”

You Don’t Know My Mind, majd Hugh elesik a gitárban

Ez a You Don’t Know My Mind volt, ami után Hugh lerakta a gitárt az állványára, majd fordult egyet és megbotlott a vezetékben, lerántva a hangszert. Mindenki nevetett, mielőtt visszarakta volna a helyére, Hugh annyit mondott: “A legértékesebb tárgy a színpadon és én *elfojtott hangon* megöltem! Ez a gitár öregebb, mint ez az épület és bárki itt a teremben. És én megöltem!” Aztán felvette a földről a gitárt, penget rajta egyet (szól), majd pedig “Szedd össze magad!”, mondta neki. Aztán visszarakta és bejelentette a következő számot – “bibliai történet, Jerikó ostroma”), ami alatt bejött egy fickó és lecsekkolta, hogy tényleg működik-e a gitár.

Battle of Jericho

3 hozzászólás a(z) “Találkozás Hugh Laurie-val” bejegyzéshez

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>